83. oldal - Bezzeganya


Elfelejtettem, hol hagytam a lakáskulcsot

Elfelejtettem, hol hagytam a lakáskulcsot

Hát ez is eljött, hétfőn voltam az első ctg  vizsgálaton. Eddigi egyetlen hátránya ha orvosod van, várhatsz rá, hogy kiértékelje az eredményedet, ha épp műtős napja van és egy hidegfront miatt 15-en vannak a szülőszobán egyszerre. Reggel kilenctől délután kettőig ültem a kórházban. Számítottam rá, hogy ez lesz, az orvosom is mondta, úgyhogy hideg élelemmel érkeztem és vártam türelmesen. A ctg eredmény jó lett, kiscsajom szívfrekvenciája többször 170 fölé ugrott a mozgása hatására. Orvosom levette a kenetet gyorsan a streptococcus-szűréshez, és hívták is vissza a szülőszobára egy kismamájához. Bele is gondoltam, hogy nemsokára hozzám fog szaladgálni a szülőszobára.

Mit érdemel az a gyerek, aki fütyit rajzol a suliban?

Mit érdemel az a gyerek, aki fütyit rajzol a suliban?

A sulinkban azzal szórakoznak az alsós gyerekek, hogy fütyiket rajzolnak ide-oda. Táblára, vécéajtóra (lemoshatóan), füzetbe, padra - és közben vihognak. Sajnálatos módon ez most a menő – hiába beszélgetünk otthon a témáról és magyarázzuk el, hogy miért nem helyes ez a viselkedés, a csordaszellem nagy úr, mi is beleszaladtunk…
Azt hittem, nem éli túl a szülést a kisfiam

Azt hittem, nem éli túl a szülést a kisfiam

Sziasztok, már az első szülésem történetét is megosztottam veletek, most a másodikat is megírom. Az első szülésem igazándiból minden különösebb probléma nélkül lezajlott, bár utólag átértékeltem benne pár dolgot. Így például az burokrepedéssel indult, és miután 6-7 óra elteltével sem indultak be a fájások, kaptam valami enyhe gyógyszert, aminek olyan 7-8 óra alatt kellett volna beindítania a folyamatot, ehelyett nekem egy ujjnyiról két óra alatt eltüntette a méhszájat brutális fájások közepette. Akkor azt gondoltam, hogy talán mégsem volt annyira enyhe az a cucc, ha ilyen hatást váltott ki, a második szülésem tükrében viszont azt gondolom, hogy talán egyszerűen gyorsan szülő típus vagyok.
Megható pillanatok, amikor elsírod magad anyaként

Megható pillanatok, amikor elsírod magad anyaként

Bármilyen nehéz is az anyaság, számtalan olyan pillanata van, amelyet soha nem felejtünk el. Ez lehet a pozitív terhességi teszt, az első ultrahangvizsgálat, a baba születése, az első mosoly, és még megannyi feledhetetlen pillanat. Olvasóink arról mesélnek, nekik mi volt az anyaságuk legmeghatóbb pillanata.
Babaváró bulival leptek meg

Babaváró bulival leptek meg

Indul a 35. hét! Ez már az az időszak, amikor kezdem érezni a várandósság végét, és számot vetek azzal, hogy mik azok a feladatok, tervek, elhatározások, amiket sikerült megvalósítani a terhességem időszaka alatt, és mik azok, amik esetleg eddig elmaradtak, és valószínűleg most már ki is maradnak. Két ilyen tervezett, de eddig elmaradt tétel a képzeletbeli listámról például a kismamafotózás és a babaváró buli. Az előbbi megvalósításához sokáig vártam, hogy végre elég nagy legyen a pocakom és megjöjjön hozzá a kedvem, de aztán mégsem kerítettem rá sort. Továbbra is azt érzem, hogy a beállított, különféle leplekben történő, „vezényszóra mosolygás” nem a mi világunk... A babaváró buli viszont az én hatásköröm és beleszólásom nélkül, teljes titokban, hatalmas meglepetést okozva mégis megrendezésre került szombaton!
Mikor érdemes elkezdeni a fogszabályzást?

Mikor érdemes elkezdeni a fogszabályzást?

Korábban írtam róla, hogy kilencéves lányommal fogszabályzásra járunk, rövid idő alatt is látványos eredményeket értünk el a Myobrace fogszabályozó készülékkel, és még csak most jön majd a fogívet  tágító éjszakai kivehető fogszabályozó. Erre azért van pluszban szükség, mert az alsó szemfognak egyáltalán nincs helye. Bővebben erről később mesélek részletesen, most viszont azokat az infókat osztom meg, amelyeket Dr. Szakállosy Beatrix fogszabályozó és gyermek fogszakorvostól tudtam meg a fogszabályozás témájában.
A kólától szétrobbanó polip, avagy a terhességi álmok

A kólától szétrobbanó polip, avagy a terhességi álmok

Mindig sokat álmodtam, vagy talán helyesebb úgy megfogalmazni, hogy viszonylag gyakran emlékszem az álmaimra – amik között ráadásul mindig sok volt a furcsa, akár bizarr történet. Ezek ellenére is érdekes megélni a változásokat, amiket a terhességem ezen a téren okoz.
Két és fél éve nem esek teherbe

Két és fél éve nem esek teherbe

A párommal viszonylag későn ismerkedtünk össze, igaz, korábbról ismertük már egymást látásból. Egy középiskolába és gyakorlati helyre jártunk, annak ellenére, hogy három év van közöttünk. Ő végzős volt, én akkor kezdtem, majd pár évvel később egy munkahelyen dolgoztunk, és végül egy közösségi oldal társkeresőjén bukkantunk egymásra.
A terhességem nem a te ügyed!

A terhességem nem a te ügyed!

A terhességben a legsokkolóbb nem a testi és lelki felfordulás, amit okoz. Azokat könnyebben, vagy nehezebben, de el lehet fogadni, és együtt lehet élni velük. Ami viszont megszokhatatlan, az a közüggyé válás. Szubjektív helyzetismertetés egy kismamától.
Nem engedték be az apukát a szülésre

Nem engedték be az apukát a szülésre

2018 februárjában szültem a nyíregyházi Jósa András Kórházban. Nem ez volt az első szülésem, 2016 őszén született meg itt a nagylányom, így tudtam, hogy mire számíthatok.
Kell pisilni a védőnőnél?

Kell pisilni a védőnőnél?

A terhesség egy egészségügyi értelemben (is) annyira speciális élethelyzet, hogy az ember az gondolja, minden hozzá kapcsolódó, ilyen jellegű tennivaló egyértelmű. Amikor aztán terhes lesz, és kapcsolatba kerül a rendszerrel, sorra érik a kisebb-nagyobb meglepetések. Pár, személyes élmények inspirálta, kiragadott példán keresztül szeretném ismertetni, mire is gondolok.
Szaranyák vs Szuperanyuk

Szaranyák vs Szuperanyuk

Már nagyon rég óta szerettem volna írni egy posztot, de valahogy most jutottam el oda, hogy megfogalmazzam. A kislányom 2017 októberében született, császármetszéssel. Amikor hazajöttünk a kórházból, minden meseszerű volt. Evett, aludt. Két hét múlva minden borult. Egész nap sírt. Akkor hagyta csak abba, amikor elfáradt a sírásban. Mindent próbáltam. Így jött a hordozás, de az sem sikerült, mert a kendőben is sírt, fulladva. Elmentünk egy dévényeshez, aztán egy kiropraktőrhöz. Néhány kezelés után tudtunk hurcizni, így amikor tornázni jártunk, nem kellett a babakocsit 40 lépcsőn, és 6 buszon oda-vissza cipelni.
Olló, frufru, anyaság

Olló, frufru, anyaság

Vajon mikor múlnak el a generációkon átívelő szokások? Nagymamámról több olyan kép is van, ahol csáléra vágott frufrus bilifrizura van a szabályos kislányarc fölött, mint valami idegen test. Az egyik ilyenen ráadásul sötét színű iskolaköpenyt visel. Dédapám nem is bírt a humorával, és ráírta a kép hátuljára: Világ proletárjai egyesüljetek! Így legalább tudjuk, honnét is ered a féktelen agyvelő a családban. Anyukámról valahogy nem maradt fenn ilyen fotóbizonyíték. Bezzeg rólam!
22 Elképesztő fotó a méhen belülről

22 Elképesztő fotó a méhen belülről

Lennart Nilsson, svéd fotós tíz éven át készített fotókat az ember méhen belüli fejlődéséről a fogantatástól a megszületésig. A speciális felszereléssel készített fotók 1965-ben jelentek meg The Drama of Life Before Birth címmel a Life magazinban. A fotósnak ebben az évben egy könyve is megjelent A Child is Born címmel, melyet azóta húsz nyelven adtak ki. A csodálatos fotókat tartalmazó könyv magyar nyelven 2004-ben jelent meg Gyermek születik címmel. Íme, a fantasztikus felvételek (a képre kattintva galéria nyílik):
Teszt: te mennyit tudsz a Disney-rajzfilmekről?

Teszt: te mennyit tudsz a Disney-rajzfilmekről?

Sokat néz a gyerek rajzfilmeket, és szinte fejből tudod az összes szövegét? Láttad a Hihetetlen családot, ismered a 101 kiskutya történetét, A szépség és a szörnyeteget vagy a Jégvarázst? Akkor számodra nem lesz nehéz az alábbi teszt. Ha kezdő vagy rajzfilmezés terén, akkor is érdemes tesztelni a tudásod. Mennyire vagy tájékozott a Disney-filmek terén? Ismered a híresebb animációs filmek szereplőit, történetét? Mindjárt kiderül!
Nem tudott ott lenni a férjem a szülésnél

Nem tudott ott lenni a férjem a szülésnél

Egy kis előzmény: 2018 január... Már napom óta sokat kellett pisilnem, az orrom folyton elfogult, fájt a torkom is kicsit, gondoltam, felfáztam megfáztam, de azt leszámítva, hogy picit fáradt voltam az utóbbi napokban és nagyon jó lett az étvágyam, minden a normális volt. Aztán mire észbe kaptam, már két napja késett. Nekem sose szokott,.. Azért lőjünk el egy tesztet a biztonság kedvéért, habár tisztában voltam az eredménnyel. Olyan tesztet használtam, amely a terhességi hetet is mutatja. Férjemnek adtam, hogy nézze, mondtam, hogy mit kell majd lásson rajta, egy körben egy pici mínusz jel. Erre egyszer megszólal, hogy hát ez rohadtul nem azt mutatja, amit mondtál, hanem 2-3 és egy plusz jel...
Ha sír a baba, rossz anya vagyok

Ha sír a baba, rossz anya vagyok

A rossz szülést követően amint betettük a lábunkat a lakásba, el voltunk veszve, semmit nem tudtunk a párommal, és nulla segítséggel kellett megoldanunk a ránk nehezedő feladatokat. A pici rengeteget sírt, azt mondták, klasszikus hasfájása van. Amit lehetett, kipróbáltunk, hogy enyhítsük a fájdalmát. Szerintem ahogy engem, úgy őt is megviselték a születése közben történtek.
Ez legyen az első dolog, amit megveszel terhesen!

Ez legyen az első dolog, amit megveszel terhesen!

Hello, 33. hét, nagyon fogy az időnk! Múlt heti fogadalmam szerint a hét jelentős részét a képen illusztrált helyen és módon, végre többet pihenve töltöttem. Kezd tetszeni nekem ez a lassulás projekt.
Vakbélgyulladás: ha operálnak, ki is veszik

Vakbélgyulladás: ha operálnak, ki is veszik

A vakbélgyulladás megállapítása nem minden esetben egyszerű, és olykor bizonytalan is lehet a diagnózis. Ha viszont a gyanú miatt operációra kerül sor, a féregnyúlvány minden esetben eltávolításra kerül, függetlenül attól, hogy valóban be volt-e gyulladva vagy sem. Dr. Hegyi Gábor gyermeksebészt kérdeztük a vakbélgyulladásról, diagnózisáról, kezeléséről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.