És már a 37. hétbe léptünk, amit egy ctg vizsgálattal ünnepeltünk meg a kórházban. A fiaimmal már a 33-34. hét körül kezdtük és emlékszem, hogy éppen 37. hetet töltöttem be, amikor a ctg eredmények alapján indokolttá vált az aznapi császár. Éppen ezért nagy izgalommal vártam a mai napot, ellentétben a pocakomban lakó gyerekkel, aki annyira érdektelen volt a téma iránt, hogy inkább fel sem kelt – dacára a gyerekek nasis fiókjából elcsent csokikáknak, a víznek, egy kis sétának és végül már másik vizsgálógépnek is… Ennek eredményeképpen másfél óra hosszat tartott a vizsgálat, a tervezett 20-30 perc helyett. A dokim lejött néhányszor, majd értékelhető eredmények hiányában egy óra után közölte, hogy addig elvégez egy műtétet, addig hátha történik valami.
Legbelül éreztem a feszítést, hogy utána kiabáljak, hogy szívesen megyek vele, inkább ejtsük meg most, a két hét múlva tervezett időpont előtt, és legyünk túl előbb mindenen. A fiúk is pont így születtek, három nap után mehettünk is haza, most is minden rendben lesz. Úgyis itt van, én is itt vagyok, a férjem behozza a kocsiból a csomagomat, és már mehetünk is az emeletre. Ebédre már előtej csordolgálhat a melleimből, neki pedig nem kell a ctg-s papírjaimmal foglalkoznia.
Hétvégére pedig már otthon leszünk. Persze, tudom én is, hogy ez nem így megy, de 9 hónap és néhány frontos, alhas tájékon súlyos nap után már igazán érthető, hogy így érez az ember. Haszontalannak érzem magam otthon, mi több, egy vergődő partra vetett bálnának, aki vágja vissza a centit az időzített császár napjáig. Közben pedig minden gyanús jel miatt stresszel és izgul, hogy most kell-e menni vagy vajon mikor? És mi van, ha nem veszem észre, hogy a „most” az „éppen” van. De nyilván erről mélyen hallgat, és maximum itt, névtelenül ad hangot mindennek, reménykedve az együttérzésben.
Végül az eredmény: jövő hétfőn folytatjuk egy újabb ctg-vel.
Amennyire tartottam a férjem testvérének esküvőjétől, annyira jól sikerült végül minden. Leginkább a hosszú út miatt féltem, és a nagy násznép miatti ácsorgástól és a vontatott menettől. Hogy fogom bírni, ha néha az is gondot okoz, hogy a mosdóig nőiesen elvonszoljam magam… Viszont szerencsére frontmentes napra virradtunk, a késő szeptemberi nap melegen sütött, és a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy melyik ruhámat vegyem fel a kettő kikészített közül. Mindkettőben felettébb csinos kismamának éreztem magam, és még egy kényelmes őszi magas sarkú cipőt is sikerült vásárolnom, így teljesnek éreztem az outfitemet. A fiúk is érezték, hogy ma nem kell anyával ujjat húzni: felvették az előre kikészített inget, zakót – mondjuk az ingvásárlást együtt ejtettük meg, hagytam, hogy meglegyen bennük, hogy ezt konkrétan ők választották az esküvőre.
Mivel ott is aludtunk, így a kocsiba kivitt csomagunk nagyjából olyan volt, mintha amikor a tengerhez utazunk egy hétre: egy csomag az ottalvás miatt nekünk, egy-egy ottalvós csomag a fiúknak, amit még átszállítottunk anyáékhoz (anyukámék voltak a gyerekmegőrzők, nekik is foglaltam szállást a városban, hogy a vacsora után elvigyék őket). És ezeken kívül a kocsiba tettem a két kórházi csomagomat, egy kisebb csomagot az útra nasival, innivalóval, váltás ruhával és foglalkoztatós füzettel, újsággal, amit a vacsora helyszínére is beviszünk. És persze nő létemre egy kézitáska is gyarapította a csomagok mennyiségét.
Az útra vittem magammal egy kispárnát, mert sejtettem, hogy nappal szemben utazunk majd, és nem akartam, hogy egész úton fickándozzon a fiatalúr. Kényelmes is volt a pocakomnak, és jól eltakarta a napot. A kikérők közben a rég nem látott rokonoktól fogadtam a bókokat, amik nagyon megdobták az energiaszintemet. A szertartások alatt is minden jól alakult, szerencsére ülőhelyet mindenhol harcoltam ki magunknak: mivel közvetlen rokonok is vagyunk, plusz elég terhesnek néztem ki, nem volt nehéz dolgom. A szertartáson a férjem volt a tanú, így ezt mindenképpen az első sorból kellett néznünk. A fényképezéskor, gratulációkor is igyekeztem előreszaladni a gyerekekkel, hogy ne kelljen ácsorgással tölteni az időt.
Vacsora után hívtam anyáékat, akik perceken belül ott voltak a srácokért, így tizenegy órától már elegendő volt egyetlen gyermekre figyelnem.
A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy ebben az állapotban már félve mertem táncolni, pedig aki ismer, tudja, hogy mennyire szeretek csörögni. És ezt csak tovább tetőzte, hogy ott voltak azok a személyek, akikkel koncertre és bulizni járunk. Nagyon jó zenék szóltak, és nehéz volt ennek ellenállni.
Így egy-egy szám erejéig beálltam, amit nagy üdvrivalgás követett, majd negyed órát pihentem. Végül fél háromkor tértünk nyugovóra a vacsora helyszínével szemben lévő szállásunkon.
De hogy őszinte legyek: meglett ennek a nagy mulatozásnak a böjtje! Vasárnap és még hétfőn is olyan voltam, mint egy harci sérült katona, aki éppen lábadozik: minden szögből aludtam volna, ki sem akartam kelni az ágyból, és sokszor érzetem feszülő, szúró érzést is. Bár ne írjuk egyből a felelőtlen mulatozásom számlára, állítólag kettős front is volt…
Bodza
A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar.
Tovább>>>
Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”.
Tovább>>>
Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú...
Tovább>>>
Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?
Most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni?
Tovább>>>
Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Hahahaha!
Amikor a gyermektelen fiúrokonom vagy épp ismerősöm arról panaszkodik, milyen fáradt és mi mindenre nincs ideje, már csak nevetek...
Tovább>>>
Hülye kérdések, amikkel a kismamákat fárasztják
Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg.
Tovább>>>
A második terhesség nem olyan, mint számítottam...
A várandósság előtt azt képzeltem, hogy bizony nem hagyom abba a mozgást, és én leszek a zumbacsoport legklasszabb kismamája.
Tovább>>>
Ikrekkel, terhesen autózni tizenórát? Azt azért már nem!
Idén a 15-18 órás autóutat - még - hanyagoljuk, mivel ez már megterhelő lenne a pocakomban növekvő gyermekünknek és ismerem magamat, hogy mennyire aggódnék, hogy biztos most történik majd valami.
Tovább>>>
A hőségriadóban karácsonyi szettet vettem. Bundazsákkal
A legnagyobb kánikulában vettem téli bundazsákot és karácsonyi szettet. Akciós volt!
Tovább>>>
Másfél órát pózoltam a levendulamezőben
Készültek képek csak rólam is és a családunkról minden létező felállásban is: csak kettőnkről a férjemmel, csak a Srácokról kellékkel, stb.
Tovább>>>
Terhes vagyok, meddig dolgozzak még?
Fontos kérdés foglalkoztat mostanában. A szabadság ideje alatt is sokat gondolkodtam ezen: meddig dolgozzak még? A nagy fejtörés eredménye: sok a pro, sok a kontra.
Tovább>>>
Az ikreknek dupla babakelengye kell? Na nem!
Sok esetben nem éreztem indokoltnak a dupla kelengyevásárlást. Például azt, hogy külön körömvágó szettet vegyek nekik...
Tovább>>>
Kórházi rohamcsomagot kerestünk az éjszaka közepén
Éjszaka görcsöltem, hívtam az orvosomat, aki a panaszaim alapján azt mondta, azonnal induljunk a kórházba.
Tovább>>>
Láttam az ultrahangon, ahogy az ikerbabám pisil
24 hetesen mentünk babamozizni, ahol nem a mérésen volt a hangsúly, viszont olyan izgalmas életképekbe nyerhettünk bepillantást, mint abba, hogy egyikük éppen pisil.
Tovább>>>
Terhesen szöktem meg a férjemmel
Úgy gondoltam, néhány napra megszökhetünk kettesben a férjemmel, így utószülinapi/névnapi ajándékként elutaztunk Svédországba.
Tovább>>>
Más anyukák ilyen pocakkal már szülni mennek
A pocakom előre olyan hatalmas gombóc, hogy bárkivel találkozom, azt hiszi, most fogok szülni.
Tovább>>>
Teljesen kiütött a kismamajóga
A kismamajóga után egész nap kiszáradva éreztem magam, folyamatosan ittam, ezen kívül pedig olyan voltam, mint egy kemotoxos légy.
Tovább>>>
A terhesség utolsó hetei: már nem áldott állapot
Bármilyen csodálatos is terhesnek lenni, a végén már a hátad közepére kívánod az egészet.
Tovább>>>
Ezért vártam a szeptembert
Elkezdődött a szeptember. Én az az ember vagyok, aki kiskora óta várja is, mert a hónap elején van a születésnapom, ami már gyerekként is nagyobb erőt képviselt számomra, mint az iskolakezdés.
Tovább>>>
Őssejtbankos ügynök csapott le ránk a szülésfelkészítőn
A szülésfelkészítőn az első fél órában egy őssejtbanktól érkezett „ügynök” igyekezett meggyőzni mindenkit.
Tovább>>>
36 hetes vagyok. Mindjárt szülök?
Végre eljutottunk abba a stádiumba, hogy a pocakomat látva végre már az a mondat hagyja el az emberek száját: „Oh, mindjárt itt van az”.
Tovább>>>
