Kamionbaleset az M3-ason: szívszorító módon búcsúznak Imitől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors kamionos
PUBLIKÁLÁS: 2026. június 13. 18:10
A kamionsofőr, az M3-as autópályán ütközött neki egy beton hídfőnek. Úgy tudni, hogy a kamiont vezető V. Imre rosszul lett vezetés közben, életét a baleset után sem lehetett megmenteni. Most kollégái szívszorító módon búcsúznak tőle.

A borzalmas baleset az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mezőszemere közelében, a 123. kilométernél történt: a kamion sofőrje egyik pillanatról a másikra letért az útról, majd a közeli hídfőnek csapódott. A kamion eleje szinte elemi erővel roncsolódott szét, ahogyan a kamionos fülke is, a kamiont vezető V. Imrét pedig már nem lehetett megmenteni. Információink szerint a balesetet nem figyelmetlenség vagy éppen telefonozás, hanem rosszullét okozta. Kamionos társai most szívhez szóló módon búcsúznak el barátjuktól. 

kamion, baleset, M3
A kamiont vezető V. Imre vélhetően rosszul lett vezetés közben    Fotó: Heol/Ládi László

Szívszorító módon búcsúztatják a kamionost

Lapunk úgy értesült, hogy a baleset helyszínét azonnal lezárták, a teherautó rakománya ugyanis szétszóródott az úttesten, a Miskolc felé menő forgalom pedig így csak a leállósávban haladhatott. A kamion amellett, hogy totálkárosra tört, a betonhíd egy részét és a szalagkorlátot is lebontotta, egy arra autózó sofőr szerint a szalagkorlátot egyenesen átszakította, az úton pedig keresztben állt a hatalmas monstrum. Információink szerint a kamiont vezető V. Imrét mindenki megbízható, figyelmes sofőrként ismerte, már rengeteg kilométert tudhatott a háta mögött, a kamionos közösség egyik elismert sofőrjeként tartották számon. Így az őt ismerők már a baleset után kizárták, hogy a férfi figyelmetlenségből okozott volna balesetet, sokkal inkább műszaki hibára vagy rosszullétre gyanakodtak. 

Most kiderült, a férfi vélhetően valóban rosszul lett a volán mögött: a teherautó ekkor vált irányíthatatlanná a kezei alatt.

 Kollégái most egy emberként köszönnek el tőle: 

Imi csapatunk megbecsült tagja volt, akit kollégái tiszteltek és szerettek. Hiánya pótolhatatlan veszteség mindannyiunk számára

 - írta az egyik kamionos társaság, a közösségi oldalán.

A kamionos közösség most szívszorító módon búcsúzik Imitől    Tóth Balázs/Heol

A csapat most kamionoshoz méltó búcsút szeretne a férfinek, ezért szívszorító kérésük volt a magyar kamionos közösség felé: 

Kérünk minden kollégát, ismerőst és barátot, hogy holnap reggel 8:00 órakor gondoljon egy pillanatra Imire, és aki teheti, egy dudaszóval tisztelegjen az emléke előtt. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának és szeretteinek. Nyugodj békében, Imi! Legyen neked könnyű a föld

 - zárták soraikat szomorúan. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.