2014. 06. 24.
Kispadon, avagy valóban elsős lesz itt ősztől a fiam?
Leállítom a motort, megvárom, amíg felhúzódnak az ablakok, aztán kiszállok. Lezárom az autót, majd öt méterről megismétlem a műveletet, mert nem emlékszem, hogy pittyegett-e. Gondolatban már előrébb járok, a szülői értekezleten. Időben érkezem, nagyon is, én vagyok az első. Néhány tanító néni beszélget a termekben. Az ebédlőben lesz a szülői, de majd csak négytől, mondják. Megkeresem hát az ebédlőt az épület másik oldalán. Erre még nem jártam, csak az előkészítős tantermekben a nyílt napon, ill. az egyik logopédiai „kezelőbe” jártunk fél évig, anno a korai fejlesztés keretében. Az ebédlő kisebb és ugyanolyan jellegtelen, mint amiket eddig általában láttam. Leülök, előveszem a füzeteimet, de nem sokáig dolgozgatok, szállingózni kezdenek a szülők. Jellemzően anyukák. Néhányuk ismerős, több ovistárs folytatja itt a pályafutását. Beszélgetünk. Van, aki most is az óvó néniket szidja, és azzal van elfoglalva, hogy mit tesz majd, ha a Gyuszika is az ő gyereke osztályába fog járni… Én meg diszkréten körbe érdeklődöm, kit és milyen úton-módon értesítettek a szülőiről, illetve hogyan kerültek ebbe a suliba.
Iskola