168. oldal - Bezzeganya

Lóbázza a lábát, boldog és foghíjas vigyorral eszi az utolsó rendes hamburgerét. Kedves kis gazember. A padot elérte a napsütés, de azért sapka a fején, nincs túl meleg... Öt perccel később, a buszon, lelkesen magyarázza apjának, hogy lett egy barátja, és a lámpákat is megfigyelte, mégse vette észre az altatást.

2011. május 9. Reggel 7 óra, ülök a kórház folyosóján felvételre várva, friss eső szaga és tavaszillat a levegőben, kedvem támadna futni egyet. A 41. hétben járok második lányommal. Május 4-re voltam kiírva és még mindig semmi! A 36. hét óta gyakori jóslófájásaim vannak , amik annyira erősek olykor, hogy van, hogy a járdaszegélyre kell leülnöm ha séta közben kap el, a járókelők persze nagy szemeket meresztenek, de hidegen hagy, iszonyatosan szúr az alhasam és iszonyatosan fájdalmas keményedéseim vannak, ez nem görcs, az nem fáj annyira, mint ezek a vaspántként szorító keményedések!

Régen is így volt, vagy más volt a tagolás? Visszaköszön blogokból, beszámolókból, elsóhajtott mondatokból meg a tükörből, hogy sok nap megy el úgy, mintha valami lefelé haladó mozgólépcsőn haladnánk felfele, futunk, futunk, el is fáradunk bele rendesen, csak az eredmény, az nem akar látszani.

Szolgálati közlemény:bár Zsuzsi posztja elkészült időre, technikai okokból csak most tudjuk megjelentetni! (de reméljük, még fogtok belőle ötleteket meríteni a hétvégi ebédekhez)

Nyulász Péter: Hó volt

Kisfiam negyedik gyerekként érkezett a családba. A testvéreit 1-1,5-2,5 éves korukig szoptattam, tehát már vén, tapasztalt rókának számítok a „szakmában”. Születése után mégis valamit bénázhattam a szoptatással, mert sebesre rágta a bimbómat, amit utána két hét alatt hoztam helyre.

Meglehetősen szeszélyes időjárás várható a hétvégén, széllel-napsütéssel-záporral, a budapestieknek most két„benti” gyerekprogramot is ajánlunk. Egy irodalmi program a Költészet Napja apropóján, és egy „zöld” program a tavaszi zöldüléshez.

Kényelmes, új, biztonságos, szép, vagy szűk, koszos, uncsi, lelakott? Vannak jó és kevésbé jó játszóterek, szétszórva az országban. Volt, aminek láttán azonnal úgy éreztem, ez miért nem a mi utcánk végén található, míg más helyeken úgy éreztem, ehhez képest a mi kerületünk maga a gyerekparadicsom, minden sarkon van egy – néha mondjuk olyan, amilyen – játszótér. A kerti játszóeszközök sose fogják pótolni, bármennyire is kifelejtették néhány új negyedből őket: a játszótér közösségi tér, csoportképző és szociális funkcióval, egyszóval ahol gyerek van, oda kell. (És akkor a felnőtteknek tervezettekről még szó se volt, pedig olyanok is vannak.)

Terhesnapló 14: 34 évesen a negyedik gyerekemet várom

„Nem sokaság hanem lélek, szabad nép tesz csuda dolgokat”

Hadd idézzem egyik kedvenc szakaszomat a Kismamák nagykönyvéből, amelyet az első terhességem alatt bibliaként forgattam. „Minden ifjú anyának meg kell küzdenie a kialvatlansággal. Sokat pihenni, amint lehet, időt szakítani az alvásra – ez a megoldás.” Megvilágító erejű gondolat, amely láthatólag azon alaptézisekből indul ki, hogy (1) minden baba ügyesen alszik ágyban; (2) ágyban alszik; (3) alszik. Ami azt illeti, szívesen bemutatnám a szerzőnek a lányomat, aki élete első öt hónapjában kizárólag zötykölődő babakocsiban vagy hordozóban volt hajlandó elbólintani (legalábbis napközben), így kettőnk szimultán nappali alvása az odaadó, hűséges nagymamák és a babakocsi-gyilkos óbudai macskakövek nélkül egész egyszerűen kivitelezhetetlen lett volna.

Tizennégy éves voltam, mikor édesanyám meghalt, mi pedig kettesben maradtunk apuval a családi fészekben. A háztartás újragondolásában segítséget ( a rutintalan tininek és a még ötven sincs özvegy férfinek) leginkább mindenféle lelkes női személyektől kaptunk, akik a lazább ismeretségből hirtelen őrangyalokká léptek elő. Egy idő után szinte komikus volt a komplett vasárnapi ebéddel az éthordóban beállító kedves hölgy, és a rokonszenvét zavartan palástolni próbáló apám játszmája. Az udvarlás végül sikerrel járt, két évvel megözvegyülése után apa és a szintén özvegy, egy kiskorú és egy felnőtt gyerekkel rendelkező asszony egy pár lettek. Így lett egy mostohám, lettem én magam is mostoha, és ismertem meg szép lassan miért is olyan negatív ez a szó.

"Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem  csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.

14 hónapos kisfiunk hamar kezdte a hisztit. 11 hónaposan. Eleinte a fejét verte a földbe, de ha rászóltam, vagy nem figyeltem, abbahagyta. Nagyon értelmes gyerek, 14 hónaposan felszólító mondatokkal kommunikál, rengeteg dolgot ért. Néha úgy érzem, túl sok mindent is a korához képest. Mivel ezzel a fajta hisztivel nem ért el semmit, taktikát váltott. Sajnos.

Tanulni nyilván az ellenpéldából lehet. De már annyi negatív szülésélményt olvastam, hogy napról-napra erősebben éreztem magamban a késztetést, meg kell írnom a sajátomat.

Hogy múlik az idő, lihegtem múlt nyáron, már megint itt vagyok ennek a botnak a végén, a legutóbbi alkalommal ez a csipisz kétcentis se volt, oszt most meg már biciklizik, három és fél évesen. De nincs sok idő a visszarévedésre, kormányozáááál, visítom a kétkeréken imbolygó delikvens fülébe, úgy közlekedsz, mint részeg Miska a falunap után.

Még a gazdasági hírtportálok is megírták: elment a Nagy Mesemondó, a Magyar Népmesék örökös hangja, Szabó Gyula. Nálunk különösen kedvelt volt: egyrészt a népmese-CD sokszor pörgött a kocsiban oda-vissza, de volt olyan közvetlen családtagunk is, aki még katonakorukból, a "híresség" előtti állapotában ismerte - nem mintha akkor nagyon más lett volna, azon kevés emberek közé tartozott, akik nem kergültek meg tőle.

- Nekem hoztad? - kérdezte nővérét köszönés helyett, és apró ujjacskáival már majdnem elérte a csomagoló-papír egyik sarkát.

A New York-i házaspár gyerekei addig nem is álmodhattak kutyáról, míg ki nem költöztek a belvárosból. Amikor azonban végre megfelelő kertvárosi lakhelyre találtak, elkezdték a menhelyeket járni a "tökéletes kutyakölyök" után.  A pár két idősebb gyereke, Jack és Zoe választották végül ki Theót, aki az első pillanattól nagyon igényelte és élvezte az emberi társaságot.

Kényelmes, új,  biztonságos, szép, vagy szűk, koszos, uncsi, lelakott? Vannak jó és kevésbé jó játszóterek, szétszórva az országban. Volt, aminek láttán azonnal úgy éreztem, ez miért nem a mi utcánk végén található, míg más helyeken úgy éreztem, ehhez képest a mi kerületünk maga a gyerekparadicsom, minden sarkon van egy – néha mondjuk olyan, amilyen – játszótér. A kerti játszóeszközök sose fogják pótolni, bármennyire is kifelejtették néhány új negyedből őket: a játszótér közösségi tér, csoportképző és szociális funkcióval, egyszóval ahol gyerek van, oda kell. (és akkor a felnőtteknek tervezettekről még szó se volt, pedig olyanok is vannak)

Végre itt a tavasz, kertészkedünk nagyon a gyerekekkel. Megvolt az első fűnyírás is. A lányommal rakosgattuk a fűnyesedéket a borsósorok közé, amikor azt mondja nagy komolyan: Most letejítem a fődet, hogy ne szájadjon ki, és legyen innivalója a bojsónak.” Ez a mondat emlékeztetett arra, hogy épp itt lenne az ideje, hogy megírjam a posztot a virtuális vízről.

A látogatók az óriástojás-installációk között barangolva a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjaiban gyönyörködhetnek, a kisebbeket pedig kézműves foglalkozások is várják.

Chhaupadi, így hívják azt a kulturális hagyományt Nepálban, amelynek következtében minden érett fiatal lány és nő havonta egyszer távol a családjától és otthonától, állatokhoz méltó körülmények között tölt egy hetet, mivel úgy tartják, menstruációjuk idején rontást hozhatnak mindenre, amivel érintkeznek, írja a Disrupt blog.  A szokás mindenféle társadalmi helyzetben lévő nepáli nőt érint.

21. hét

10. alkalommal rendezik meg segíteni vágyó gasztrobloggerek és egy kiváló alapítvány a jótékonysági sütiárverést. A sütemények vasárnap kerültek fel a Segítsüti honlapjára, és szerdán délután 4-kor zárul a licit. (Amin egyébként állandó szerzőnk, Zsuzsi főz egy tortáját is meg lehet szerezni, az ő bejegyzését és receptjét itt és itt lehet elolvasni!)

Kurt Levin híres kísérletét (itt található leírás) ovisokkal játszották el a hatvanas években Magyarországon, tizenévesen láttam először az erről készült filmet.  A ma már erősen amatőrnek tűnő technika ellenére mindenkinek ajánlanám a megnézését (húszperces anyag), főleg ha tanár, szülő, vagy csak csoportokkal dolgozik, amelyeket irányítania kéne.

Egy ekkora gyerekkel – főleg, ha az ember egyedül utazik – kisebb-nagyobb szervezést igényel az utazás. Bár már nem ott élek, fél életemet Pesten hagytam, munkatársak, barátok, és most már rokonok is vártak minket. Nem tagadom, egy ilyen út sok-sok szívességgel jár. Először is, az állomásra kijutás gyerekkel, holmival csak autóval lehetséges. Mivel a taxi konkrétan többe került volna, mint a vonatjegy, maradt az, hogy valaki bevisz minket. Mostani alkalommal az akkor még mindenórás terhes szomszédasszonyom önként jelentkezett, hogy az állomásról hazagurul a kocsinkkal, így kényelmesen elértük a vonatot.

Spórolni sokan szeretnének. Sokféleképp lehet, van, amivel keveset, van, amivel sokat. Van, amit kapunk, van, aminek valójában ára van. Nézzük a tíz legismertebbet, ti tudnátok folytatni a sort?

Ahhoz, hogy valakit a háború vége után internáljanak, nem feltétlen kellett bűnt elkövetni, bárkire könnyedén rásüthették, hogy nyilas vagy éppen rendszerellenes. Elég volt, ha az ember megetetett néhány német katonát és erről egy rossz akarója tudomást szerzett, vagy volt egy hivatásos katona tiszti rangban a családban. Esetleg az ember zsebre tett egy röpcédulát a heti vásárban, ami feledésbe is merült a szekrény mélyén, vagy történetesen sváb vagy nemesi származású volt szerencsétlen, vagy igazán maga sem tudta, hogy miért is lett nyilassá, rendszer vagy osztályellenessé nyilvánítva.