Mekkorát kakiltunk a pelusba!

PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 14. 07:00

Nagyon féltem a szoptatástól. Az addig rendben van, hogy elolvas az ember lánya ezt-azt róla, de olyan, mint a biciklizés. Elméletben lehet tudni, de úgyis gyakorlás közben derül ki a lényeg. Örültem, mikor az őrzőben Kata rám cuppant, és elkezdett tiszta erőből szívni. Büszke voltam rá, hogy milyen ügyes. Közben meg kigúvadt a szemem, hogy „ááááá ez fáááááj”. Igen, erről is olvastam, hogy nincs még ilyenkor megedződve az a fránya bimbó. Nem a legkedvesebb testrészem, mindig is irritált, ha hozzáért a ruha, vagy tusolásnál eltalálta a vízsugár… De ez az érzés… Szintén nem lett a barátom. De örültem, hogy fog ez menni. Másnapra már eléggé fájt a bal mellem, így úgy gondoltam, hogy reggel a jobb mellem adom Katának. Ugyanolyan ügyesen rácuppant, mint előző nap. Akkor ért meglepetés, mikor 1 óra múlva viszontláttam. Akkora vérhólyagot applikált a kisasszony a bimbó tetejére, hogy el sem hittem. Utána következett jó pár nap, ami szenvedéssel telt, de kezdett helyre jönni, és már nem is fájt annyira. Kata viszont egyre erősebben szív, de úgy, hogy néha behorpad a hátam.

Bezzeganya

A szerző cikkei

Aztán miért ne, engem is elért egy szopási sztrájk. Először nem tudtam, miért nem akar enni. Cumisüvegből bezzeg kellett volna neki. (Nem sűrűn kapott üvegből, csak ha mentünk valahová.) Gondoltam, hogy ez így nem buli, így csakazértsem adtam üvegből. Hívtam anyumat, és elpanaszoltam, hogy mit művel Kata. Erre azt mondta, hogy ő ismer valakit, de nem akar ujjal mutogatni a vonal túlsó végére, aki már két hónaposan elválasztotta magát. Hát kössz… Kiderült, én fogtam magam, és elválasztódtam két hónaposan, anyum alig bírta kihúzni három hónapos koromig, hogy fejte, és üvegből adta, aztán már abból sem fogadtam el. Így engem korán hozzátápláltak. Nem örültem az infónak, és féltem, hogy Kata is ezt akarja. Szerencsére ez az állapot 3-4 napig tartott, aztán visszaállt a rend. De lehet, ha még 10 percnél tovább tartott volna a sztrájkja, akkor feladom. Nagyon kikészültem.

De már nem reggeltől estig eszik. Már nézelődik. Már játszik, már kezdi felfedezni a világot. Néha inkább elalszik, csak hogy ne kelljen tovább hallgatni az anyja idióta gügyögését. Na, ezzel magam is kikergetem a világból. Utolért a legidegesítőbb dolog. A királyi többes. „Hú mekkorát kakiltunk ebbe a pelusba…/ Felébredtünk, felébredtünk? / Gyere, belefekszünk a babakocsiba… stb…” Amikor kimondom ezeket, gyorsan a számra csapok. Én nem is kakiltam bele a pelenkába, csak Kata. Csak Kata ébredt fel, mert én már rég ébren vagyok. Én nem is férek bele a babakocsiba… Miért van ez? Én nem akarok többes számban beszélni, de mindig akkor jut eszembe, hogy nem akarok, mikor kimondom. Természetesen utólag mindig korrigálok. „Már 6 kilók vagyunk. Ja, nem. Csak Kata. Én 70.” Ezeknek a korrigálásoknak köszönhetően már egyre kevesebbet használom, de néha-néha még mindig kiszalad… Fújfújfúj, utálom.

Olyan édesen tud nyálbuborékokat fújni. Brümmögve természetesen, hogy az anyja is nyálas legyen. De amint egy kamerát tolok az arcához, hogy na, most aztán megörökítjük videón, azonnal abbahagyja, és néz bele a kamerába pókerarccal, és még egy vigyort sem enged meg magának, hogy legalább azt elkaphassam. Nem egy pózer… De még így is több jó kép készült róla, mint az éccsapukájáról és éccsanyukájáról összesen az életben…

Ami nagy könnyebbség, hogy már-már átalussza az éjszakákat. Nyolc órát simán lenyom egyhuzamban, de ez csak a beetetés része. Amint én is hozzászokom, hogy nem kell felkelni éjszaka, azon nyomban áttér egy hajnali 1-2 óra közötti kelésre… Aztán mire 2-3 nap alatt elkönyvelem, hogy ez így fog tovább menni, a következő éjszakát megint átalussza. Szerintem szívat…

Ami anyumnak nagyon tetszik: az a veszekedése. Kata csak akkor sír, ha éhes, vagy beszorult egy büfi. Egyébként veszekszik. Teszem azt, ha lent van a játszószőnyegen, és már megunta, és azt akarja, hogy vegyem fel, akkor elkezd „veszekedni”. Amolyan „ajjajjjjj ejejejjeeeee” stílusban, és közben ráncolja a szemöldökét. Egyem azt a kis diktátor szívét. Mindig én húzom a rövidebbet.

Viszont már van szépérzéke. Múltkor belemarkolt a hajamba, és vigyorogva kitépett pár szálat. Mind a kettő ősz volt. Hivatalosan nem vagyok még fehérhajú, de elvétve itt-ott kikelt pár szál, és Kata ezt lelkendezve gyomlálja. De azért még sminkkészletet nem adok a kezébe. Megvárom, míg féléves lesz…

OriasCJ

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?