Másfél millió forintba kerül egy gyerek a megszületéséig

Másfél millió forintba kerül egy gyerek a megszületéséig

tünde
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 20. 07:00
Akik 2013-ban vagy 2014-ben szültek, átlagosan másfél millió forintot költöttek a gyermekvállalással kapcsolatban.

Közel ezren töltötték ki a Bezzeganya kérdőívét, mely azt a célt szolgálta, hogy felmérjük: mennyibe kerül a gyermekvállalás, azaz egy elsőgyerekes család mennyit költ vizsgálatokra, orvosra, kelengyére, stb, amíg a kezében tartja az újszülöttjét.

A teherbe esés előtt 425 kismama semmit nem költött, a többieknek átlagosan 86 ezer forintba került, mire megfogant a baba. Sok olvasónk vett részt termékenységi kezeléseken (lombik), az ő költségeik többszázezer forintra rúgnak fejenként. Mindösszesen tehát egy baba megfoganásáig vizsgálatokra, kezelésekre, stb. átlagosan 50 ezer forint ment el.

A terhesgondozásért a kitöltők egynegyede nem fizetett, a többiek viszont átlag 89 ezer forintot hagytak az orvosnál a terhesség alatt. Az összes kitöltőre vetítve 68 ezer forint az átlag terhesgondozási díj.

A válaszadók egyharmada nem kért extra, fizetős vizsgálatokat a terhesség alatt, kétharmaduk pedig átlagosan 24 ezer forintot költött külön vizsgálatokra. 217-en nem fizettek semmit a szülésért, a többiek 2 ezertől 1 millió forintig fizettek (nem volt lényeges az infó, hogy zsebbe vagy magánkórházban, számlára történt a fizetés). Átlagosan 68 ezer Ft-ba került egy szülés.

A 974 kitöltő közül mindössze 168 kismama vett igénybe kórházi extra szolgáltatást (VIP szoba), ők átlag 41 ezer forintot hagytak a kórházban. A kitöltők teljes körére vetítve átlag 7 ezer Ft a kényelmi díj.

173-an válaszolták azt, hogy a gyermekvállalással autó és/vagy lakáscsere járt: ők átlag 4,3 millió forintot költöttek nagyobb lakásra/autóra. 160-an gondoskodtak megtakarításról valamilyen formában, ők átlagosan 66 ezer forintot tettek félre. A kitöltők közel kilencven százaléka vásárolt terhessége alatt kismamaruhát: ők átlag 31 ezer forintot költöttek az öltözködésre.

A kismamák egyharmada nem költött pluszpénzt egészségesebb táplálkozásra a terhessége alatt, kétharmaduknak pedig átlagosan 35 ezer forinttal került többe az egészséges táplálkozás. Bababútorra átlag 70 ezer Ft ment el, babakelengyére átlag 79 ezer. Extra kozmetikumokra (terhességi krémek, stb.) csupán a kismamák fele áldozott: ők 600-100.000 forintot fizettek a speciális termékekért. Mamakelengyére (szoptatós melltartó, fejőgép, melltartóbetétek, stb.) átlag 25 ezer Ft ment el.

Babakocsira 142-en nem költöttek, a többiek átlag 68 ezer forintot fizettek ki a babakocsikért. Volt, aki 1000 forintért jutott babakocsihoz, 170-en több mint százezer forintot áldoztak rá. A legdrágább babakocsiért 600 ezer forintot fizettek. A kérdőívben fel nem sorolt, egyéb kiadások átlaga 18 ezer Ft.

Bár a válaszadók túlnyomó többsége az elmúlt 10 évben szült, vannak adataink 1978-ból is. Az összes választ tekintve 600 ezer Ft-ot költöttek az első gyermek vállalásakor a szülők.

Érdekesebb viszont, ha csak a 2013-2014-es adatokat vesszük figyelembe, hiszen ez ad a mai helyzetről pontosabb képet.

A teherbe esés előtt tavaly-tavalyelőtt 63 ezer Ft, a terhesgondozásra 76 ezer, egyéb, nem kötelező vizsgálatokra 25 ezer, a szülésért 78 ezer, extra kórházi ellátásokra 9 ezer, autó/lakásvásárlással kapcsolatban 811 ezer, megtakarításra 7 ezer, terhesruhára 33 ezer, egészségesebb táplálkozásra 32 ezer, bababútorokra 87 ezer, babakelengyére 103 ezer, kozmetikumokra 5 ezer, mamakelengyére 27 ezer, babakocsira 72 ezer, egyéb dolgokra 20 ezer forint ment el, azaz összesen 1 448 ezer forintba került átlagosan egy gyerek vállalása az elmúlt két évben.

Ha a lakáskérdés megoldott, és új autó sem szükséges a gyermekvállaláshoz, 637 ezer forintba kerül egy gyerek a megszületéséig – legalábbis a kérdőívet kitöltők ennyit költöttek az elmúlt két évben.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.