158. oldal - Bezzeganya

Amikor az első babámat vártam és elképzeltem, milyen érzés lesz szoptatni, fantáziám a végletek között csapongott. Egyrészről ott volt az anyatejes magazinban az újszülöttjét átszellemült mosollyal szoptató, makulátlanul öltözött anyuka képe, másrészről a félelmeim, hogy egyik legfontosabb erogén zónámat egy folyton éhes kis vámpír fogja véresre csócsálni. Az igazság, ha nem is odaát, de valahol félúton volt.

(X)

A táncterápiával való kapcsolatom lassan egy évtizedre nyúlik vissza, a meddőség témájával csak pár éve találkoztam, és nem sokkal ezután fogalmazódott meg bennem a gondolat, mennyire fontos és hasznos lenne ezt a két területet összehozni.

39 éves anyuka vagyok, már van három gyerekem, most várom a negyediket. 13 hetes vagyok. Sajnos a múlt héten a genetikai vizsgálat ultrahang részén megállapították, hogy egy nagyon ritka betegsége van a babámnak.

Ezúttal hanyagolnám a statisztikai adatokat és az elmúlt egy év történéseinek taglalását, és belecsapva a közepébe szeretném bejelenteni, hogy a Bezzeganya blog hamarosan megújul. Nem kell megijedni, a megszokott dolgok nem változnak: továbbra sem lesznek tapsikoló csigabigák, a tartalomban sem indulunk el az ezotéria felé, és továbbra is nagyobb hangsúly kapnak az olvasók által írt posztok.

17. hét

Tudom,  ironikus az, hogy ennyit „dolgoztunk”  a babán, és most azt kell felfognom, hogy terhes vagyok. Hisz ezt vártam, ezt akartam. Én tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokan sokkal többet várnak egy baba érkezésére. Főleg most, hogy egy barátnőmmel együtt élem át a lombikprogram rögös menetét. Én a teherbe esés alatt is és teherbe esés után is azt mondom, hogy olyan nincs, hogy elszáll a görcsösség és jön a baba, max. kicsit alábbhagy. Ott van.

Kicsivel – könnyebben. Kisgyerekes mindennapok praktikusan XVIII.

Tudom, hogy ez a legrosszabb, és tudom, hogy nem szabad feladni, minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt ne tegyem, de nagyon nehéz. Két éve járom ezt az utat, és azt kell mondjam, kicsit elfáradtam.

2010-ben eldöntöttük: jöhet a baba. Eddig se védekeztünk, de odafigyeltem, hogy még ne jöjjön össze. Eltelt két év és semmi, ezért elmentem orvoshoz: vizsgáljanak ki, mert híztam is nagyon sokat. Végül egy nőgyógyász-endokrinológusnál kötöttem ki, aki közölte egy sor vizsgálat után: policisztás ovárium szindrómám van + inzulinrezisztens is vagyok.

Alig több mint egy hónapja kezdte el az iskolát a kislányom, de máris felmerült a gyermeköltöztetés kardinális kérdése. A lényege abban áll, hogy a tanító nénik nem engedik ki a gyerekeket az udvarra addig, amíg az ő igényeiknek megfelelően nincsenek felöltözve.

(regényrészlet)

Erre a hétre egytálételnek beillő levesek, és második fogásként kínálható édes tészták receptjeit hoztam. Ősztől nálunk elég gyakoriak ezek a sűrű, tartalmas leveses egytálételek, melyeknek a legnagyobb előnye, hogy miután feltettük főni, nem nagyon kell vele foglalkozni, mégis teljes értékű, húst, zöldséget egyaránt tartalmazó ételt tálalhatunk, és ráadásul nem is sokat kell mosogatni, mert egy jó nagy fazékban el lehet készíteni az ilyen típusú fogásokat.

Örökbefogadó szülő vagyok, én írom a témáról ezt az ismeretterjesztő blogot.

A Mezőgazdasági Múzeum sokáig úgy élt az emlékezetemben, mint unalmas helyszín, a kiállított, porlepte szarvasmarhák, őzek és baromfik nem igazán érdekeltek annak ellenére, hogy a biológia volt a fő tantárgyam a főiskolán. Aztán tavasszal Vakmacska beszámolt Az idő birodalma kiállításról, melynek hatására átalakult a régi kép a fejemben.

(Az előzmények.)

16. hét

Nagy csalódás és keserű tapasztalat, hogy egészen konkrétan meghazudtol a MOM Kult igazgatónője, Hambuch Gerda. Ez felháborít, mert méltatlan és megalázó, ráadásul nincs is igaza. Mennyire inkorrekt egy panaszt azzal elintézni, hogy azt állítja, hogy a helyzet, amire az ügyfél panaszkodik, meg sem történt? Tulajdonképpen lehet, hogy csak álmodtam.

Lassan egy éve került forgalomba a Nosiboo gyermekbarát orrszívó, melyről itt is beszámoltunk a Bezzeganyán, egy szerencsés olvasónk pedig, aki meg is nyerte az orrszívót, tapasztalatait megosztotta a blogon.

Az elmúlt napokban hihetetlen negatív megítélést és véleményeket kaptam a kerületi anyukáktól. Történt ugyanis, hogy nyolc napon belül a sokadszorra kérdőjeleztem meg az állami bölcsi bizonyos szabályait. Az egész a mamusszal kezdődött, amiről az előző posztomban írtam.

Egy svéd család (a keményen dolgozó apa, a háztartásbeli anya és szöszi gyermekeik) egy francia síparadicsomban tölti el a hőn áhított "nyaralását". Az ötnapos vakáció első napján, egy pár óra felhőtlen síelés után azonban nyomban bekövetkezik a "tragédia": a síparadicsom látogatói – köztük a szóban forgó család – egy mesterséges lavinával találják szemben magukat, ám szerencsés módon mindenki megússza az incidenst, mindenféle fizikai sérülés nélkül. Annál nagyobb lelki problémát okoz a családanyának, hogy míg ő a pillanatok alatt lezajlott "természeti katasztrófa" hevében azonnal gyermekeinek védelmébe kel, hitvese a síkesztyűjét és okostelefonját felkapva igyekszik minél gyorsabban elhagyni a hólepte helyszínt, anélkül hogy szeretteinek a segítségére sietne.

Nehéz ezt megírni, mert tudom, hogy mindenki csak elítél majd. Mondják majd, hogy milyen anya az ilyen, minek ennek gyerek, csak ő tehet róla, de már ez sem érdekel… Ha nem írom ki magamból, amit érzek, rövid időn belül idegösszeroppanást fogok kapni és azt hiszem, hosszú lesz a kezelés…

Második gyermek. 18 hónappal az első után kiderül, hogy újra babát várok. Már a fogantatás pillanatában tudom, érzem, hogy ebből most baba lesz. Két hét múlva igazol a teszt. Jaj, de jó, így akartuk. Maximum három év legyen a két gyerkőc között.

Férjem mesélte az alábbi történetet:

Úgy emlékszem, hatodik osztályos koromig színesben pergett előttem a történelem, azután kezdtem szürkében látni. Hetediktől Okolocsányi Adomér tanította nálunk a törit. Kis túlzással. Mert inkább mi tanítottuk magunkat helyette. Ő csak bejött reggel az osztályba, lezuttyant fáradtan az asztalához.

A címben elhangzott mondat egy kétségbeesett fogorvos száján esett ki a legenda szerint. Az amúgy valóban fogváltás közepén lévő gyereknek az egyik hátsó foga lyukadt ki, azokból egy, amik sok esetben feltűnés nélkül növekszenek ki, nem úgy, mint a nagy ovációval kísért első tejfogacskák. A szülő nagy nyugalommal vitte a gyereket, tejfog ez, ugye kérem, húzza ki csak gyorsan! – a fogorvos a fejét csóválta, ez nem tejfog.

Kipattan a fejemből a fantasztikus ötlet, hiszen üzemel a BKV hajó, a Duna itt csordogál a szomszédban, egy vonaljegy áráért hajókázunk, friss levegőt szívunk, az egyre fogékonyabb nagy pedig dióhéjban láthatja Budapest leggyönyörűbb arcát, amiért japán turisták százai utazzák át a fél világot nyaranként.

A bölcsis sagámat a beszoktatási kérdőjelemnél hagytam abba, amire e poszt írásának időpontjában még nem találtam választ. Anyukám azon a véleményen van, hogy tartsak ki az állami mellett, bár nagyon sokkolta őt a csoportszoba és annak feltételezett múltja (ti. konyha lehetett).

15. hét