2014. 08. 14.
Mekkorát kakiltunk a pelusba!
Nagyon féltem a szoptatástól. Az addig rendben van, hogy elolvas az ember lánya ezt-azt róla, de olyan, mint a biciklizés. Elméletben lehet tudni, de úgyis gyakorlás közben derül ki a lényeg. Örültem, mikor az őrzőben Kata rám cuppant, és elkezdett tiszta erőből szívni. Büszke voltam rá, hogy milyen ügyes. Közben meg kigúvadt a szemem, hogy „ááááá ez fáááááj”. Igen, erről is olvastam, hogy nincs még ilyenkor megedződve az a fránya bimbó. Nem a legkedvesebb testrészem, mindig is irritált, ha hozzáért a ruha, vagy tusolásnál eltalálta a vízsugár… De ez az érzés… Szintén nem lett a barátom. De örültem, hogy fog ez menni. Másnapra már eléggé fájt a bal mellem, így úgy gondoltam, hogy reggel a jobb mellem adom Katának. Ugyanolyan ügyesen rácuppant, mint előző nap. Akkor ért meglepetés, mikor 1 óra múlva viszontláttam. Akkora vérhólyagot applikált a kisasszony a bimbó tetejére, hogy el sem hittem. Utána következett jó pár nap, ami szenvedéssel telt, de kezdett helyre jönni, és már nem is fájt annyira. Kata viszont egyre erősebben szív, de úgy, hogy néha behorpad a hátam.
Katanapló