156. oldal - Bezzeganya

Sokat gondolkodtam, hogy elküldjem-e ezt a levelet, de aztán tegnap eljutottam arra a pontra, hogy úgy érzem, muszáj "névtelenül" tanácsot kérnem idegenektől, mert másra nem számíthatok.

Apám 1956 októberében inas volt a megyeszékhelyen, a 23.-ai Budapesti diáktüntetés után, az ország nagyobb városaiban szolidaritásból békés tüntetéseket szerveztek. A városban is tüntetést szerveztek, a diákok felvonultak a városi sportcsarnokban, majd az utcára vonulva csatlakoztak a tömeghez. Mint minden kamasz számára, nekik is izgalmas esemény volt, egészen addig, amíg egyszer csak, el kezdték lőni a tömeget. Futva menekültek vissza a bérelt szobájukba Istvánnal, inas társával és barátjával, akkor fel sem fogták, hogy milyen veszélyben voltak, csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy egyiküket sem érte találat.

Nyolcvanon túl is kislányos jelenség, nevezzük mondjuk Hédinek, divatos név volt ez akkortájt. Csúnya szót véletlenül se ejt ki a száján, sőt, hajlamos rosszallóan nézni, ha valaki más teszi. Nem tudom elképzelni, hogy valakire valaha bármiért rárontott volna, pártnak tagja nem volt soha,  még tüntetésen se bírom elképzelni transzparenst lengetve vagy jelszavakat skandálva, pedig kiment akkor ő is, kint is maradt, és most már aligha tér valaha vissza másként, mint látogatóként. Ma is elmosolyodik, ha megemlíti valaki, akkortájt "szabadságharcosként" fogadták őt is, a többiekkel együtt.

Korábban megírtam, milyen döcögősen indult az első babám szoptatása, és mik voltak számomra az első pár hét tanulságai. Amikor másodszor is anyai örömök elé néztem, sokkal nagyobb önbizalommal készültem a szoptatásra is. Hogy az önbizalom tette-e vagy a kislányom habitusa miatt volt, nem tudom, annyi biztos, hogy ő már a szülőszobán profi módon kiszolgálta magát. A mellszívó és bimbóvédő elfelejtve hevert a fürdőszobaszekrény egyik polcán.

18. hét

Sugárzóan szép volt, búgó hangú, igéző tekintetű és sikeres. Pályatársai szerették, de igazán nem engedett közel magához senkit. A sötétbarna szempár mögött titok bujkált. Csupán negyvenéves volt, amikor öngyilkos lett. Így tervezte, de nem csak az öregségtől való félelem állt döntése mögött. „Hogy miért halt meg? Az élethez végül is nem csak étel és ital kell, munka és siker – egy halom parázs is kell, hogy melegedjünk. És ő már jó ideje a hamuban ült. Fázott.” – írta Illés Endre Méhrajzás című könyvében.

A szülésemet követő időszak úgy kezdődött, hogy a három nap kórházi lábadozás alatt öt órát aludtam összesen. Szörnyen kimerült voltam, vasárnap aztán hazaengedtek a kórházból, aminek nagyon örültem, de aztán úrrá lett rajtam valami szörnyű szorongás, lehangoltság.

Korábban hírt adtunk róla, hogy az egészséges táplálkozás apropóján fotópályázatot hirdetett az Eujuicers és a Life.hu.

Egy internetes kérdőívre adott válaszokból az derült ki, hogy szülés után, az anya életkorának előrehaladtával a szexuális élete is változni kezd.

Zentével a pocakomban szeptember 15-re voltam kiírva. Már július vége óta nem dolgoztam, tettem-vettem otthon, rendezgettem a babaszobát, olvastam, főzőcskéztem, pihentem. A terhesség viszonylag zavartalan volt, leszámítva, hogy terhességi diabétesz miatt diétáznom kellett.

Három pici fiam van, a legnagyobb is még csak nyolcéves, és mégis emlékszem a sok-sok babaágyneműre, takaróra, plédre – és most vége. Sok-sok babaruhát kaptam, mikor az első fiamat vártam, de ágynemű nem volt köztük, tekintve, hogy az unokatesó sem volt túl nagy.

Csipp-csöpp, maszatol odakint az eső. Csöpög, szemerkél napok óta.  Hol jobban, hol kevésbé. De megállíthatatlanul.

Amikor az első babámat vártam és elképzeltem, milyen érzés lesz szoptatni, fantáziám a végletek között csapongott. Egyrészről ott volt az anyatejes magazinban az újszülöttjét átszellemült mosollyal szoptató, makulátlanul öltözött anyuka képe, másrészről a félelmeim, hogy egyik legfontosabb erogén zónámat egy folyton éhes kis vámpír fogja véresre csócsálni. Az igazság, ha nem is odaát, de valahol félúton volt.

(X)

A táncterápiával való kapcsolatom lassan egy évtizedre nyúlik vissza, a meddőség témájával csak pár éve találkoztam, és nem sokkal ezután fogalmazódott meg bennem a gondolat, mennyire fontos és hasznos lenne ezt a két területet összehozni.

39 éves anyuka vagyok, már van három gyerekem, most várom a negyediket. 13 hetes vagyok. Sajnos a múlt héten a genetikai vizsgálat ultrahang részén megállapították, hogy egy nagyon ritka betegsége van a babámnak.

Ezúttal hanyagolnám a statisztikai adatokat és az elmúlt egy év történéseinek taglalását, és belecsapva a közepébe szeretném bejelenteni, hogy a Bezzeganya blog hamarosan megújul. Nem kell megijedni, a megszokott dolgok nem változnak: továbbra sem lesznek tapsikoló csigabigák, a tartalomban sem indulunk el az ezotéria felé, és továbbra is nagyobb hangsúly kapnak az olvasók által írt posztok.

17. hét

Tudom,  ironikus az, hogy ennyit „dolgoztunk”  a babán, és most azt kell felfognom, hogy terhes vagyok. Hisz ezt vártam, ezt akartam. Én tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokan sokkal többet várnak egy baba érkezésére. Főleg most, hogy egy barátnőmmel együtt élem át a lombikprogram rögös menetét. Én a teherbe esés alatt is és teherbe esés után is azt mondom, hogy olyan nincs, hogy elszáll a görcsösség és jön a baba, max. kicsit alábbhagy. Ott van.

Kicsivel – könnyebben. Kisgyerekes mindennapok praktikusan XVIII.

Tudom, hogy ez a legrosszabb, és tudom, hogy nem szabad feladni, minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt ne tegyem, de nagyon nehéz. Két éve járom ezt az utat, és azt kell mondjam, kicsit elfáradtam.

2010-ben eldöntöttük: jöhet a baba. Eddig se védekeztünk, de odafigyeltem, hogy még ne jöjjön össze. Eltelt két év és semmi, ezért elmentem orvoshoz: vizsgáljanak ki, mert híztam is nagyon sokat. Végül egy nőgyógyász-endokrinológusnál kötöttem ki, aki közölte egy sor vizsgálat után: policisztás ovárium szindrómám van + inzulinrezisztens is vagyok.

Alig több mint egy hónapja kezdte el az iskolát a kislányom, de máris felmerült a gyermeköltöztetés kardinális kérdése. A lényege abban áll, hogy a tanító nénik nem engedik ki a gyerekeket az udvarra addig, amíg az ő igényeiknek megfelelően nincsenek felöltözve.

(regényrészlet)

Erre a hétre egytálételnek beillő levesek, és második fogásként kínálható édes tészták receptjeit hoztam. Ősztől nálunk elég gyakoriak ezek a sűrű, tartalmas leveses egytálételek, melyeknek a legnagyobb előnye, hogy miután feltettük főni, nem nagyon kell vele foglalkozni, mégis teljes értékű, húst, zöldséget egyaránt tartalmazó ételt tálalhatunk, és ráadásul nem is sokat kell mosogatni, mert egy jó nagy fazékban el lehet készíteni az ilyen típusú fogásokat.

Örökbefogadó szülő vagyok, én írom a témáról ezt az ismeretterjesztő blogot.

A Mezőgazdasági Múzeum sokáig úgy élt az emlékezetemben, mint unalmas helyszín, a kiállított, porlepte szarvasmarhák, őzek és baromfik nem igazán érdekeltek annak ellenére, hogy a biológia volt a fő tantárgyam a főiskolán. Aztán tavasszal Vakmacska beszámolt Az idő birodalma kiállításról, melynek hatására átalakult a régi kép a fejemben.

(Az előzmények.)

16. hét