Kérdeztem én a kedves barátaimat, hogy na, milyen naplót akarnak a hétre? Hisztiset vagy szexománt? Mondták, jöhet mind a kettő. Én meg itt vagyok a lében nyakig, mert azóta már nincs kedvem hisztizni (a röhögéstől), de a másik téma meg mégiscsak túl intim valahol, nem? Szóval gondolkozzunk.

Nem hisztis voltam amúgy sem igazán, csak éppen valahogy nehéz megmagyarázni, hogy igen, imádom a munkámat, de most már nem, és akkor sem azzal akarok foglalkozni. Igen, ez a téma még mindig megy, pontosan azért, mert még mindig mindenki hitetlenkedve áll, és nem érti, hogy befejeztem. (Egy morgásra adott válaszom a hétvégéről: Igen? Akkor halasszam el ezt a szülés-témát egy-két évvel? Komolyan, majdnem rábólintott lelkesen, hogy úgy jó lesz, mire kapcsolt.) Ma már ráhagytam a melót a helyettesekre, és most a Középsővel üldögélünk és beszélgetünk, miután a leckéjét már megcsinálta. Közben ő rajzol, én posztot írok. Kellemes így.

Azt ismeritek, amikor hatan-nyolcan, esetleg tízen beültök egy füstös blueskocsmába, és egész éjjel meg a dumálás, röhögés, mindenféle tabuk és sértődések nélkül, bármiről? Van egy ilyen banda most nekem, virtuális kocsmázás, óriási röhögésekkel. Teljesen jó. Azért szeretem, mert sokan, sokfélék vagyunk, mégsem bánt senkit, hogy te másképp gondolkodsz valamiről, és mindent felold egy jó röhögés – és még a világom is tágulgat egy-egy alkalommal. Ez lazít kicsit, mert ott mindig ki tudom bosszankodni magam, és vagy körberöhögnek, vagy mondanak okosakat, de a végén már mindig könnyebb a lelkem. És nem a családon verem le a hormongőzös kismamaságomat (öö... szegény csajok..)

Bambulok, még mindig. Az előbb röhögtem jót a kölken, mert azt mondta, kiveszi a sonkát a szendvicséből (a suliban kapta), és megeszi, majd a kenyerek közé mézet tesz. Hát, nem vajjal volt kenve a kenyér, hanem sajttal.... így nevelünk gourmandokat.

Tiszta szétszórt vagyok. Le kell majd még csengetnem a munkát, egy kis papírozással, de nem tudom rávenni magam igazán. Egyelőre. Átgondoltam viszont, hogy hogy lesz a babaszoba, és az előzetes átpakolás. Már csak meg kell valósítani, az már nem nagy ügy – csak még azt kell kitalálni, hogy hova teszek egy száznyolcvankilenc centi széles könyvespolcot, ha a rendelkezésre álló helyek legszélesebbike is százhatvan centi. Hát ezen még csiszolni kell.

Furcsa ez. Ahogy jön a vége, úgy szeretném, ha lassabban telne. Jó, persze, feszül a hasam, meg a derekam is jaj, meg kajából is csak negyed adag fér belém egyszerre, de mégis: ez most jó így. Lassú és bamba, meg szétszórt, de jó. Kicsit még maradhatna. Aztán majd úgyis felpörög, amikor Pepe megszületik, de annak az a rendje. Most úszkálunk, ő meg én, ha elengedem magam, a rózsaszín felhőcskék is visszatérnek, hogy azokon ülve tudjunk láblógázni, ketten. Csak egy kicsit még.

A többi meg majd úgyis jön.

Banyavári

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Hisztiről és szexről nem beszélünk!