135. oldal - Bezzeganya

Van, hogy a teherbe esés elmaradásának szervi oka van, melyet hiába szüntetnek meg az orvosok, a páciens közben olyan pszichés állapotba kerül, hogy emiatt nem tud megfoganni a várva várt gyermek. A korábbi anya-lánya, apa-lánya kapcsolatban felmerülő problémák miatt is akadályozva lehet a teherbe esés. Soltész Krisztina pszichológus pszichológiai tesztekkel szűrné ki már az alapkivizsgáláson a babára vágyó nőket, hogy lelki probléma esetén időben megkezdődhessen a terápia, és ne akkor oltsanak tüzet, amikor már nagy a baj.

Összeült a családi kupaktanács, és arra jutottunk, bevetjük apát az óvónőknél. Én pedig feltérképeztem az óvodaváltás lehetőségeit. Az elérhető közelségben lévő lakóhely szerinti ovikból egy lenne, ahova át tudnák venni a gyereket. Vegyes csoport, 30 fő körüli létszámok, a híre nem a legfényesebb, és a pedagógiai programja sem szimpatikus. Ezt rögtön el is vetettük. A másik lehetőség a munkahely szerinti körzetes lenne. Mivel én nagyon messze dolgozom, ezért az nem kivitelezhető, hogy hajnalban átvonszolom a gyereket a fél városon. Maradt az apa munkahelye szerinti, ami vállalható közelségben van nekem is a délutáni kitérő szempontjából. Itt két óvoda jön szóba, egy kicsi, kertvárosi tagintézmény, és egy nagy, lakótelepi. Mindkettőt dicsérik, 25 fős a maximum létszám, de mindegyik vegyes csoportos, és persze minden helyük fel is van töltve jelenleg. Innen válaszra várunk, hogy ha úgy alakul, hogy váltani kell, akkor tudunk-e menni.

Egy korábbi kutatás szerint Magyarországon minden negyedik iskolás gyermek túlsúlyos. A lesújtó eredményhez hozzájáruló rossz táplálkozási szokások és a családi minta összefüggéseit most egy friss kutatás vizsgálta. A probléma lehetséges megoldása részben a szülői mintákban keresendő.

Néhány hét múlva ünneplem az egyéves szülinapom, mint anya. Persze nyilván nem én leszek a fő ünnepelt, hanem kis Babcsókám, akivel és aki miatt hatalmasat változott az életem, és aki miatt már „nyavalyogtam” nektek. Mivel régebben is volt ilyen hajlamom, most is úgy éreztem, hogy az írás segíthet egy kicsit könnyíteni a lelkemen. Igazi megkönnyebbülést jelentett a sok pozitív válaszotok, kommentetek. Voltak, akik nem voltak annyira az én oldalamon, de azokból is igyekeztem építkezni, és nem észrevenni a rosszindulatot, ha volt is ilyen.

Miután 2013-ban megosztottam veletek a tapasztalatainkat az első fiunk születéséről Svédországban, most szeretném ugyanezt tenni a másodikéval.

Meleg nyári nap volt (volt egyáltalán olyan, ami nem volt az?), amikor a tesztet csináltam. Már egy hete késett. Édesanyám próbált nyugtatgatni, hogy ez előfordul és normális dolog. Nos, én ezt sem tartottam annak. Annyira felhúzott azzal, hogy ne aggódjak, hogy azzal a lendülettel mentem is a fürdőszobába, ránéztem az egyik tesztre, összeszedtem minden bátorságom és megcsináltam. Az, hogy Forma 1-es sebességgel megjelent előttem a két csík , lehet, nem fedi a valóságot eléggé. Az első reakcióm – amit azóta is bánok, hogy nem vettem fel –

19 hét. Szinte elenyésző időszaknak tűnik a 25 évhez képest, amelyet én már leéltem. Mégis az életnek ebben a töredéknyi időszakában, két aprósággal a hasamban most ezernyi újdonság történik. Az ő feladataik mellett én szinte elbújhatok, hiszen nekem nincs más dolgom most, mint a lehetőségekhez képest megfelelően biztosítani számukra a veszélytelen környezetet, ahol szépen fejlődhetnek. Mindez nem tűnik nehéz feladatnak, viszont mióta babákat várok, többször éreztem, hogy a testi és a lelki korlátaim bizony igencsak feszegetve lettek. És ez még csak a kezdet...

Ilyen esős, borongós időben jól jönnek a beltéri programok, hogy ne kelljen egész nap a lakásban kuksolni, így ezen a héten főként ezek közül válogattunk. A közelgő őszi szünetről sem felejtkeztünk azonban el: nem csak programot, de nyereményjátékot is ajánlunk október utolsó hetére.

Ez a blog attól ilyen jó, hogy az olvasók is írják. Vannak alkalmanként idetévedők, rendszeres látogatók, törzsközönség, sokat kommentelők, akik nyomon követik a blog működését, és vannak, akik posztok formájában is hozzátesznek az oldalhoz. Most egy kicsit őket szeretnénk ünnepelni. A tavalyihoz hasonlóan idén is arra kérünk titeket, hogy szavazzátok meg: kik azok, akik az elmúlt egy évben a legtöbbet segítettek az oldal működésében, a legjobb, legérdekesebb posztokat írták, sok posztjuk jelent meg, vagy kommentben adtak rendszeresen hasznos tanácsokat. Most nem adunk meg neveket, akikre szavazni lehet, bárkit ajánlhattok a listán.

Elolvastam ezt a posztot és néhány hozzá tartozó kommentet, és felidézett bennem néhány kellemetlen emléket. Én egy pozitív, vidám ember vagyok, de sajnos, ez kevés volt.

Látom, a Bezzegen is megindult az ingatlanok iránti érdeklődés, azon kívül parttalan röhögésfaktora van annak, amikor az ember elindul lakásnézni a fejében egy elképzelt ideális otthonnal, majd negyven példányban szembesül a valósággal, ami persze a köszönő viszonyt se éri el az általunk elképzelttel. Vagy esetleg egy példányban meglátjuk álmaink otthonát... pont kétszer annyiért, mint amennyink lenne rá.

Augusztus első heteiben igen csak hektikusan viselkedtem, hol energikusan, hol mint egy sárkány. A menstruációm rendszertelen volt, épp a kalkulátornak megfelelően késett, de nem lepődtem meg, mert tudtam: vagy sikerült összehozni egy kis csodát, vagy csak a szokásos. Párom unszolására augusztus 18-án este vettünk egy tesztet, ami egyértelműen pozitív jelet mutatott. Valahol az ötödik-hatodik, esetleg a hetedik hétben járhattam a számításaim alapján. Másnap természetesen elkezdtem körbetelefonálni a közelemben lévő (budapesti) nőgyógyászokat, hogy kinek lenne időpontja. Természetesen se az SZTK-nak, se egyik magánnak se volt már túl közeli szabad időpontja. Mivel első babánk, és nem tudjuk, mire számíthatunk, úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi a különbség egy magán és egy állami rendelés között, így mind a két helyre kértem egy-egy időpontot.

Idén sokat váratott magára az ősz. Szeretem, ahogy keveredik a levegőben a nyirkos avar illata a kémények füstjével, a szemetelő esőcseppeket az arcomon, a leszálló szürke ködöt, a levegő nedvességét. Ilyenkor a legszebb az erdő, ezer színben pompázik, meleg barnák, hivalkodó vörösök, sápadt sárgák keverednek néhány örökzöld folttal. Csendben gyönyörködik az ember egy hegyoldalból az ezerszínű természetben, a völgyben szürke köd gomolyog, a távolban felbőg egy szarvas. Alig várom már, hogy újra erdőben legyek.

Májusban írtam le a fiam történetét az általános iskola nyolc évéről. Akkor az egy személyes történet volt, kihegyezve egyes olyan megoldásokra, melyek máshol is működhetnek. Most szeretnék pár általánosabb gondolatot megosztani veletek az Asperger-szindrómás gyermekek iskolai integrációjával kapcsolatban.

A családfakészítés nekem segít elfogadni azt a tényt vagy feltételezést, hogy 40 évesen leéltem az életem felét, csak azt nem tudom, mikor. Amikor gyerek voltam, nem tűnt fel, hogy nagyapám egyetlen alkalommal, akkor is szenvtelenül mesélte el, hogy ő volt a háborúban és megsebesült. Aztán láttam levelezőlapokat tőle, ezeket olvasva képes voltam átérezni, mennyire fájdalmas volt távol lenni a családtól, mennyire félhetett.

A terhességek 6-7 százalékában jelenik meg a terhességi cukorbetegség, melyet enyhébb esetben diétával és rendszeres mozgással, súlyosabb esetben gyógyszerrel kezelik. A legtöbb esetben a szülést követően visszaáll a normális anyagcsere, ám kontrollra ekkor is szükség van. A cukorbetegség előszobájaként is nevezett inzulin-rezisztencia pedig vetéléseket, meddőséget okozhat, ezért jó, ha már fiatal korban tudunk a betegségről. A terhességi cukorbetegségről kérdeztük Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász szakorvost.

Már párhetes elmaradásban voltam egy csomag feladásával, ezért csütörtökön ebéd után úgy döntöttem, hogy nekiindulok gyalog annak az oda-vissza körülbelül 6 kilométernek a postára, úgyis ideje lenne szülni. Hazafelé negyedóránként voltak összehúzódásaim, de mivel az elmúlt héten többször, több órán keresztül ment az álvajúdás, nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Este felhívtam a bábánkat, hogy másnap nem biztos, hogy megyek áramlásmérésre. Jó-jó, azért lefekvésnél még írjak egy üzenetet, hogy hogy állunk. Azt is hozzátette, hogy ha valami sürgetőt érzek, mindenképp hívjam, mivel a helyettes bábának „szánt” gödöllői bába náluk van, így akár mindketten lekéshetik, ha nagyon begyorsulunk. Fektetésnél Borkával összebújtunk, és kibambulva az ablakon láttam egy szép fényes hullócsillagot, „Könnyű szülést!” gondoltam.

A Thinner Beauty nevű weboldal úgy gondolta, motiválnia kell a túlsúlyos embereket, hogy egészségesen táplálkozzanak és mozogjanak, ezért plus size modelleket „fogyasztottak le” Photoshop segítségével, hogy a vékonyabb külsejük látványa lökést adjon a fogyáshoz. Sokaknak nem tetszik a végeredmény. Szerintetek motiválóak a fotók?

Úgy tűnik, visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz, sőt, hétvégére még havazást is mondanak (remélem nem így lesz), ezért eljött az ideje, hogy ősziesebb, tartalmasabb ételeket főzzünk, illetve az ilyenkor kapható szezonális zöldségeket-gyümölcsöket használjuk.

Talán a legjobb, ha azzal kezdem, hogy a 29. hétre 1100 grammal született kisfiunk 3 éves múlt és egy +1,0 diopriás szemüveget leszámítva makkegészséges, óvodás nagyfiú! De persze nem jött ez el ilyen könnyen.

A múlt heti állatos programok után ezen a héten a kultúra kerül a középontba a családi program-palettán, hiszen három kulturális fesztivál is zajlik a héten.

A nevem Zsófi. 23 éves vagyok. Magamat egy roppant érzékeny, nyitott, kíváncsi és spirituális alkatnak tartom. Amióta az eszemet tudom, édesanya szeretnék lenni. Nővérem 16 éves korában várandós lett, én ekkor 11 voltam. Életem első törését általa szenvedtem el. Ugyanis mikor közölte, hogy várandós, és lesz unokaöcsém vagy unokahúgom, sírógörcsben törtem ki. Nem azért, mert nem örültem, hogy tudok majd babázni. Annak nem örültem, hogy ilyen fiatalon, és hogy minek „teszi ki” ezzel a családot. Fájt, hogy később engem is megbélyegeztek:

Olvasónk korábban írásban mesélte el szülésének történetét, most pedig videofelvételt küldött csodálatos szüléséről. A felvételen kitakarás nélkül látszik a szülés, akit zavar a látvány, ne indítsa el a videót.

Egyik nap szokatlanul jó kedvűen fogadott az óvodában. Hazafelé egész úton arról csacsogott, hogy neki már minden kisgyerek a barátja. Elsorolta, kikkel játszott, mit csinált az udvaron, úgy tűnt, kezdi végre jól érezni magát. Az óvónőket firtató kérdésre azonban határozott „nem szeretem őket” volt a válasza. Teljesen rácuppant viszont a dajkára, de sajnos nem az övékére, hanem a másik csoportéra, aki helyettesítés miatt pár napig velük is volt. Meglátja a folyosón, és már rohan is hozzá, nyakába ugrik, ölelgeti.

Az életünk tele van olyan helyzetekkel, amikor mérlegelnünk és döntenünk kell. Van, hogy a döntés könnyű, és nincs jelentősebb hatása. De van olyan eset is, amikor egyetlen döntéssel megváltozhat az életünk. Vagy azért, mert nem volt merszünk megtenni egy lépést, vagy mert bátran fejest ugrottunk az ismeretlenbe. Az én életemben többször is volt ilyen.

Beszéltem védőnővel, gyerekorvossal, de csak legyintettek. A jelenlegi álláspont, hogy fiúgyermek esetén a beszéd – értsd, egyszerű tőmondatok használata egy nagyjából 20-30 szavas szókinccsel – hiánya hároméves korig nem jelent problémát. Ja, jó, akkor semmi gond. De az ember csak-csak hallja a többi vele egykorút a játszótéren, és nem hagyott nyugodni a dolog. Az állami rendszer ugye lepattintott, így némi protekciót felhasználva elvittem egy óvodai logopédushoz. Megállapította, hogy a beszéde valóban elmaradott, de semmi nem utal rá, hogy kóros lenne. Javasolta, hogyha időnk és pénztárcánk engedi, járjunk vele beszédfejlesztő tornára, azzal rosszat nem teszünk, de anélkül is fog beszélni.

Kedden – a kiírt napon – amnioszkópia, teljesen zárt vagyok, ctg rendben, találkozunk másnap.

Tegnap este érkezett az üzenet, de épp én is ünnepléssel fogalatoskodtam, így csak most tudok hírt adni a Bezzeganya terhesnaplójának szerzőjéről. Íme, az üzenete.

Férjemmel tíz hónapja élünk külön, azóta sem a nevelésben, sem az anyagiakban nem nagyon vette ki a részét. Így mikor megkaptam a levelet, hogy felvették a kisfiamat oviba, rögtön az jutott eszembe, hogy több napot kell, hogy dolgozzak, hogy meglegyen a plusz összeg. Persze apukánál is bepróbálkoztam, hogy mi lenne, ha(!) segítene egy kicsit. Azt mondta rendben, de azóta is várom, hogy jelentkezzen.