136. oldal - Bezzeganya

Az első szülésem után (előzmények itt) úgy gondoltam, egy darabig most nem akarok újra szülni. Bár abban biztos voltam, hogy szeretnék még gyereket, a férjemmel mégis úgy gondoltuk, legalább egy évet várni fogunk, mielőtt egyáltalán próbálkozni kezdenénk a kistesó-projekttel. Hát, erre mondják, hogy ember tervez, Isten végez: a kisfiam alig múlt féléves, nekem pedig épp öt napom maradt, mielőtt újra munkába álltam volna, mikor egy szombat reggelen teljesen váratlanul pozitívat teszteltem.

illusztráció

A magyar pénzügyi sajtó és blogvilág – helyesen – rárepült az új, gyerekes családoknak szánt lakásépítési állami támogatási programra.  Mivel sokan írták meg az eddig kiderített részleteket, ezeket inkább linkgyűjtemény formájában tesszük itt közzé, megfejelve néhány gondolattal, amielyekolyan mellékkörülményeket, feltételeket sorolnak fel, amik talán az első fázisban kevésbé tűnnek fajsúlyosnak, hogy aztán váratlan vagy nem is olyan váratlan, csak számításba nem vett esemény hatására bizonyulhassanak banánhéjnak vagy fordíthatják mérgezettre a kedvezőnek tűnő ajándékot.

Előzmények itt>>> és itt>>>.

Tegnap jelent meg egy poszt, amelyben arról írt a szerző, hogy elvált három gyerekkel, és milyen kilátásai lehetnek az életében. Sokan sokféleképpen reagáltatok. Szeretném megosztani a tapasztalataimat arról, hogy én hogyan éltem meg és túl ugyanezt a helyzetet.

Három kisgyermeket nevelek elvált és egyedülálló anyaként. Gyermekeink 2,5, 4 és 6 évesek, viszonylag kicsi köztük a korkülönbség. Édesapjukkal egy éve élünk külön, azóta – mint sajnos előtte is – a gyerekek teljes körű ellátása, gondozása és nevelése rám marad.

Még októberben futottam bele A Játékkészítő hirdetésébe, és úgy gondoltam, jó kis karácsonyi ajándék lenne a gyerekeknek, ha családilag elmennénk. Kaptunk már családi belépőt cirkuszba a Jézuskától, és szenzációs élmény volt mindannyiunknak. Lelkesen néztem utána a jegyáraknak, majd el is kenődtem. Családilag, viszonylag elfogadható helyen nézni az előadást egy vagyon. Szomorúan ugyan, de letettem róla. Más közös ajándék után néztünk.

Pár éve fontolgatjuk és tervezgetjük, hogy külföldre költözünk. Egy téli utazás alkalmával ki is pattant a fejemből a gondolat, hogy menjünk a tengerentúlra, mert az szuperjó lesz nekünk. Akkor még baba nélkül, bele is vágtunk a megvalósításába. Beadtunk minden papírt, és vártunk. Közben kaptunk Európán belül lehetőséget az emigrálásra, de pont megvettük életünk otthonát, mind a kettőnknek jó állása volt, meg is becsültek minket szakmailag és anyagilag is. Ráadásul nem arra vágytunk, hogy Európán belül váltsunk (ami egyben könnyű kifogás is volt arra, hogy miért ne kelljen ténylegesen meghozni az elvándorlás döntését).  No meg mindig ott lebegett, hogy a jelentkezésünket pozitívan fogják elbírálni a kinézett országban. Néha igyekeztem azt a gondolatot elhessegetni, hogy el akarom hagyni az országot, hiszen itt vannak a szüleink, akiket imádunk, a testvérek és barátok (igaz, a baráti társaságunkból mostanra csak ketten maradtak Magyarországon). Újra és újra eszembe jutott, hogy ha megkapjuk a papírokat, mit csinálnánk. Menni vagy maradni?

Tíz hónapos volt a kislányunk, amikor szerettük volna bővíteni a körünket egy kistesóval. Szerencsére nem is sokat váratott magára, 2015. 06. 28-án megszületett a kisebbik lányunk. A terhesség problémamentes volt, sokat mászkáltunk a nagylánnyal, ő pedig a hasamat bökdösve és simogatva várta a húgát. 27-én hajnali 3-kor kezdtem érezni, hogy jóslófájásaim vannak.

Két írásom is megjelent már itt, melyekért a bezzeganyák jól le is hurrogtak, így el kellett ezen a harmadik poszton gondolkodnom, hogy egyáltalán leírjam-e az érzéseimet illetve, hogy mi is történt velem valójában, de úgy érzem, hogy ki kell állnom magamért és azért az igazságért, amelyért úgy gondolom, hasonló helyzetben lévő nők is kiállnak.

A napokban több helyen is találkoztam olyan véleményekkel, amik annak ellenére, hogy férfi vagyok, sértőek voltak számomra is, mert a feleségemről és a kislányomról is szóltak. A nők egyenrangúak. Képesek önállóan gondolkodni és dönteni, nincs szükségük arra, hogy bárki megmondja nekik, hogyan kell cselekedniük. Ahhoz pedig végképp senkinek semmi joga, hogy megmondja, mit kell kezdeniük az életükkel. A nők nem gyengébbek a férfiaknál. Sőt! Azt mondják, régen egy nő tudta, mi a dolga. Férjhez adták valakihez, akit jónak ítélt meg a család, aztán felszólították, hogy tűrjön. Mit csináltak ezek a feleségek? Mostak, főztek, takarítottak, gyereket neveltek, beosztották a pénzt, intézkedtek, dolgoztak. Egyedül. A férjük jobb esetben a napot pénzkereséssel töltötte, rosszabb esetben azt a keveset is elkocsmázta, ami volt.

Nagyon boldog új évet kívánunk nektek, az újévi fogadalmakat tevőknek pedig kitartást a céljaik eléréséhez! (A bejgli monnyonle!)

(avagy hogyan ne unatkozzatok az ünnepek alatt sem)

34 éves vagyok, 11 éve vagyunk együtt a párommal. Mindig is akartunk gyereket, azonban ahhoz túl racionálisan gondolkodtunk, hogy előbb ne az egzisztenciánkat tegyük rendbe. Egy éven keresztül próbálkoztunk összehozni az utódot, majd amikor elfogadtuk, hogy nem megy, 2015 szeptemberében felkerestünk egy magánklinikát. Magánintézményben akartam a kivizsgálásokat kezdeni, mivel úgy véltem, ez a leggyorsabb útja a válaszok megszerzésének.

Van egy kislányom és egy kisfiam, mindketten óvodások. Bölcsődések nem voltak, mert az nálunk nincs (a pontosság kedvéért: azóta már van, pontosan 50 férőhelyes a 10 ezres városban, megfelelő önkormányzati kapcsolatokkal sima ügy bekerülni...).

A szülés – születés csoda. Ha szeretnél szülni és megadatik, az Isteni kegy vagy óriási szerencse, kinek-kinek hite szerint.

A mi történetük 2012 december 29-én kezdődik. Suli nappal, majd az éjszakai meló kipihenésére barátnőmmel kitaláltuk, hogy rúgjunk ki a hámból. 19 évesen nem volt gondtalan az életem, hiszen albérletben magamat kellett fenntartanom és a kutyámat, de mégis megpróbáltam kihozni a maximumot belőle (Apukám sajnos elhunyt, anyukám nem volt opció, bár ő most kezd visszatérni a képbe, és tudtunk újra együtt lenni, ezt nem mesélném el). Miután azon az estén unalmas volt már kettesben, kitaláltuk, hogy szerzünk társaságot még magunknak. Fiúk, a barátnőm ismerősei. Remek estét töltöttünk együtt, vicces módon a barátnőm az este folyamán a jelenlegi párommal (akkor ugye még nem voltunk együtt, hisz aznap este találkoztunk életünkben először) kavart, én pedig egy haverjával.  Aztán mégis minden más lett.

Az ausztrálok érzik a helyzet alapvetően vicces jellegét, előszeretettel küldözgetnek ezért egymásnak mikulássapkás koalával vagy szörföző, fürdőgatyás Télapóval dekorált lapokat ekkortájt, a szánt pedig gyakran húzzák kenguruk a hagyományos rénszarvasok helyett. A legdélebbi, tehát leghidegebb tájegységeket kivéve fenyő az nincs, hó télen ha akad a szerencsésebbjének, csak a tél arrafelé június-augusztusban van, karácsonykor tehát mindenki azonnal felavathatja fel a fa alatt lelt szörfdeszkát, búvárszemüveget és egyéb vidám nyári kelléket.

Utóbbira mutat példát a szerkesztőség egyik macskája, aki szerint nemcsak a fán, hanem egy cirmoson is remekül mutat a vörös-csillogós boa.

A héten rengeteg boltot bejártunk, lemértük a lakás minden pontját, és már tervezgetjük a szobák elrendezését. Végül úgy döntöttünk, hogy a kisfiam kap új ágyikót, nagyjából a költözés után egyszerre valamikor márciusban, nehogy úgy érezze májusban, hogy a kistesó elveszi a helyét. Picit félek az első időszaktól, hogy mennyire fogja megviselni, hogy nem csak rá szegeződik minden figyelem. Mikuláskor meglátogattak minket a keresztszülei, akiknek a kisfia akkor volt 3 hónapos. Beleültettük a pihenőszékébe, amit az elmúlt 4-5 hónapban egyszer sem használt. Láttam az arcocskáján, hogy nem érti, hogy mi történt most, és amint kivettük belőle a babát, egyből belemászott és abban üldögélt. Azóta napi rendszerességgel mászik bele és onnan nézni a mesét délutánonként. Éreztem a részéről pici féltékenységet és irigységet, de szerencsére ez nem nyilvánult meg hiszti vagy sírás formájában. Kíváncsian várom, hogy a kistesó milyen hatással lesz rá, és csak remélem, hogy nem fogja nagyon megviselni az érkezése. Amikor ketten vagyunk, mesélek neki róla, hogy a pocakomban növekszik a testvére, és vigyázni kell anya pocakjára.

Ez a mi történetünk, fájdalmunk. Karácsony előtt két héttel. Hétfő volt. A másfél éves kisfiam napok óta rosszul aludt, megint éjszakáztunk, így én is kivoltam. Egy jó dolog volt a napban, hogy végre mehettünk a 16 hetes ultrahang vizsgálatra. Vártam már nagyon, mint minden anyuka, mint minden szülő, én is kíváncsi voltam, talán megmondják, hogy kisfiú vagy kislány. Alig vártam, hogy induljunk a férjemmel. Jött is a férjem, akinek ugyancsak borzalmas napja volt, olyan igazi hétfő. Elindultunk, és olyankor már az ember kicsit boldogabb, hogy tudja, hogy látni fogja a kisbabáját. Időben be is hívtak, mint mindig, megvizsgált az orvos, mint mindig, és mondta, hogy feküdjek fel az asztalra, ultrahangon is megnézzük. Örültem, hogy végre, végre.

A blogon általában gyerekkönyvekről szoktunk írni, most viszont a felnőtteket célozzuk meg a könyvajánlónkkal. Nem kifejezetten karácsonyra való köteteket ajánlunk, de akár ajándékba is adhatók barátoknak, ismerősöknek. Mindenféle stílusú, típusú, kiadójú és témájú könyveket mutatunk be, amelyeket az utóbbi időben olvastunk és tetszettek.

Nem tudom, hogy a kétségbeesés, vagy inkább a düh vett rá, hogy kiírjam magamból, ami bánt, de azt érzem, hogy az nem elég, hogy szegény páromnak mondom mindig, hogy mennyire tehetetlennek érzem magam. A mi történetünk nem olyan régen kezdődött, pár hónapja megbeszéltük, hogy akkor ideje lenne elkezdeni a babaprojektet. Ezzel eddig nincs is baj, dolgozunk rajta, hol szorgalmasabban, hol kicsit hanyagabbul. Úgy vagyunk vele, hogy majd jön, ha itt az ideje és jönni akar. Igyekszem nem ráfeszülni a témára, nem nagyon számolgatom a napokat, sem azt, hogy mikor van peteérésem. Egyelőre élvezetből vagyunk együtt. Viszont az elmúlt hónap teljes katasztrófa volt. Sikerült megszabadulnom egy rettenetes munkahelyről, aminek nagyon örülök. Érzem, hogy sokkal nyugodtabb lettem. Jót tett. Egyelőre itthon vagyok, abban maradtunk a kedvesemmel, hogy januárig maradjak is, mert az ünnepek alatt ő sem dolgozik, legyünk együtt. Majd utána ráérek aggódni a munkahely miatt. Ez eddig szépen is hangzik, gondolom, páran most utáltok ezért.

Vasárnap éjjeli 1 óra. Minden előjel nélkül elönt a Niagara-vízesés, meglepetésemben csak egy „Ó!” szalad ki a számon. Férjem azonnal ugrik, igazából már hetek óta szerintem félálomban vegetál, annyira várja a fiát és minden éjjeli fürdőszoba járatnál kipattan a szeme, hogy hovamész-mitcsinálsz-nincsbajugye?

December 8.

1.

Rendszeres olvasója vagyok a Bezzeganya oldalnak. Rengeteg segítséget kaptam az oldalra író gyakorló anyukáktól a terhességem kezdetétől az első időszak alatti és a jelenlegi problémák kezeléséhez, a mindennapok tartalmas kitöltéséhez és a jövő tervezéséhez, ezért gondoltam, én is billentyűzetet ragadok és megírom a véleményemet a kórházról, ahol szültem. Így remélem, hogy ezzel én is segíthetek azoknak a kismamáknak és leendő kismamáknak, akik Hatvan környékén tervezik a szülést.

Idén igazán kitesz magáért a BKV és a BKK, hiszen négy különböző ünnepi járművel is várják az utasokat.

Előzmények