136. oldal - Bezzeganya

A menzareform hallatán reménykedtem, hogy a gyerek már nem mócsingos húsokat és rántásban úszó borsószemeket fog főzelék néven ebédelni, mint anno én az általánosban. Illetve nem ebédeltem, mert nem voltam hajlandó megenni egyiket sem. Így hát amint lehetett, anyám kivett a napköziből, és hosszú időre megszabadultam a menza rémségeitől.

A süti jó. Sütit sütni is jó. Sütit enni még jobb. Segíteni jó. Segíteni sütisütéssel még jobb. Segíteni sütievéssel egyenesen szuper dolog. Ha mindez fűszerezve van a várakozás és a versenyzés izgalmával… ez az, amit mindenkinek ki kellene próbálni.

Még mindig nem sikerült visszanyernem az igazi női mivoltomat. Elkezdődött a beszoktatás, igen, izgultam! Minden reggelemhez most már hozzátartozik a gyomor- és hasgörcs. A fajanszon töltött csodás magányos percek korábban párnaponta voltak aktuálisak, most már egy reggel legalább háromszor, és nem is kell sürgetnem. Szóval szapora uraság minden napom része lett, ideges vagyok, nem kicsit. Az első napok a beszoktatásnál jól sikerültek, bár nem értettem, ha a gyerek maradni akar, miért is kell nekem elhozni egy óra után. Persze, nem lenne benne rendszer, de jobb lett volna neki, és nem húztuk volna két hétig a sztorit. Teszem hozzá, még mindig nem tölti ott a teljes napját. Volt, hogy ott kellett ülnöm három órán át, hátha felkel a gyerekem. Dehogy kelt! Amikor pedig megpendítettem, hogy én bizony 16.30 előtt nem fogok odaérni jövő héttől a gyerekért, négy darab meredt szempár tekintett vissza rám és villámszerűen csapódott belém a ki nem mondott mondat. Hogy képzelem én, hogy a gyereket nem viszem el legkésőbb négykor, hiszen mindenki elviszi akkor a gyereket. Ti is küzdötök ezzel, hogy véres rongyként néznek rátok, ha nem viszitek el a gyereket az általuk gondolt időben?

Ezt a történetet azért szeretném megosztani, hogy a hasonló helyzetű nőknek is erőt adjak a továbblépéshez, illetve, hogy egy évvel a tragédiám után kiírjam magamból az egészet. Minden 2012 júniusában az esküvőnkkel kezdődött, amikor eldöntöttük, hogy most már jöhet a baba. Hosszú várakozás és sok-sok vizsgálódás után 2014. január 14-én jött a csoda, pozitívat teszteltem. Még aznap rohantam is a dokihoz, aki akkor még nem tudta megerősíteni a terhességemet, de két hét múlva nemhogy ezt erősítette meg, de azt is, hogy ikreket várok!

Eljött ez a pillanat is, óvodás lett a gyermek. Zökkenőmentes első hetet tudhatunk magunk mögött. Amikor augusztus közepén nyilvánvalóvá vált, hogy mégse költözünk, ebből adódóan a jelen lakhelyünk szerinti óvodában kezdünk bele a nagy kalandba, villámgyorsan elrohantam az oviba, hogy megtudjam, miről maradtunk le. Sokkal előrébb nem jutottam, mert zárva volt, de legalább láttam a felvettek névsorában a gyerek nevét. Áldottam az eszemet, hogy nem hallgattam az apjára és a biztonság kedvéért mégis beírattam, hátha. És hát hátha lett. Konstatáltam, hogy megvolt életem első szülői értekezlete, persze nélkülem.

Ezen a héten nemcsak az indián nyárt ünnepeljük, most zajlik az Európai Mobilitási Hét, amelynek keretében Budapesten kívül is számos településen szerveznek autómentes-sportos-tájékoztatós programokat. Sőt, szombat-vasárnap a Kulturális Örökség Napjainak eseményei is várnak ránk országszerte. Ezeken kívül egy kedvezményes árú gyerekeknek szóló táncelőadást is a figyelmetekbe ajánlunk és eláruljuk, hogyan nyerhetnek a gyerekek vadiúj kerékpárt, miközben a közlekedésbiztonságról is tanulnak.

Tudja valaki itt, mi az a „solomor”? Ezt a szót használják a dánok azokra a nőkre, akik annyira egyedül nevelik gyermekeiket, hogy már a fogantatás is mesterséges megtermékenyítéssel történt. Egyre többen vannak, a jelenlegi körülmények nem riasztóak, ha valaki teljesen egyedül vállalna gyereket, a magasan képzett dán nők inkább attól tartanak, kifutnak a gyermekvállalás éveiből, míg húszas, harmincas partnereik „nem készek” a gyerekvállalásra.

Esetlen, vékonyka, esetleg túl jól tanul – ha a gyerek nagyon más, mint a többiek, ez okot adhat arra, hogy társai zaklatásának a céltáblája legyen. (Iskolai zaklatás témában már több olvasó küldött be saját történetet.) Az iskolai zaklatás kezelése elsőként a pedagógus feladata, de a legnagyobb segítséget a szülő adhatja a zaklatott gyereknek, ha otthon szeretetteljes, elfogadó, segítőkész légkörben meg tudják beszélni a problémát. Ha nem oldódik meg a probléma, szakember segítségét kell kérni, hiszen szélsőséges esetben a zaklatott gyermek akár az öngyilkosságba is menekülhet. Soltész Krisztina pszichológussal beszélgettünk a gyermekbántalmazásról.

Szülős csomag. Direkt nem azt írom, hogy otthon szülős csomag, mivel azt a listát kicsit kibővítettem olyan dolgokkal, amik a kórházban lehetnek szükségesek, így minden egy helyen van.

2. rész - Közeli generációk

Nem akarok menni! A bölcsibe akarok menni! Nem lehet, te már hároméves elmúltál, a háromévesek óvodába járnak. Összehúzza a szemét, megfeszülnek az arcizmai, a szemöldökétől már a szempillája sem látszik. Annyira aranyos, amikor mérgesen néz, hogy alig bírom ki kacagás nélkül. Anya, maradj ott! Nem lehet, de elkísérelek. Miért nem lehet, nem akarok! Még a száját is görbíti. Végül abban egyezünk meg, hogy egy kicsit maradok a folyosón, aztán ott hagyom.

Rengeteg cikket, posztot, blogot olvasok arról, hogy hogyan szoktassuk be az oviba, bölcsibe a gyereket, de az anyát? Anyát hogy szoktassuk vissza a munkába, a mindennapi életbe? Gondoltam, elkezdem leírni, hogy az anno csinos, magára adó középvezetőből a hangyabokányival 30 előtt anyává vált nő, akinél négy év alatt elkoptak az új ruhák, ezeket felváltotta pár alapdarab és a jelképesen rommá fingott macinaci, mit él meg valójában ilyenkor, mikor bizony vissza kell menni.

Illusztráció

Az ötödik osztályos erkölcstan könyv 18+-os internetes oldalt ajánl a tízéves gyerekeknek. Tegnap átlapoztam az erkölcstankönyvet (5. osztály), és a 9. oldalon, a lap alján találtam egy hivatkozást, ami egy személyiségteszt kitöltésére utalt. Természetesen felkeltette a szakmai érdeklődésemet, hogy milyen személyiségtesztet ajánlgatnak a tízéves gyerekeknek. Beírtam az ajánlott neon.hu oldalt és elakadt a lélegzetem... Az első, és egyben nyitó oldalon az a hír fogadott, hogy a pornóipar milyen új tapasztalattal gazdagodott a filmek készítésével és jövőbeni értékesítésével kapcsolatban, mármint mennyivel egyszerűbb az aktusorientált világban 3D-s, érintésre nyögő és élvező szexrobotot alkotni és alkalmazni.

Elkezdődött az iskola, az én lányom is elsős lett, így még több gondot fordítunk arra, hogy a gyerekek elindulás előtt reggelizzenek. Na nem egy sokfogásos english breakfast-ról van szó, inkább olyan gyorsan elkészíthető falatokról, amit a gyerekek (és persze a felnőttek is) szívesen fogyasztanak. Nálunk nagy sláger a joghurt, ezért az alábbi receptek többsége tartalmazza, emellett mindig van valami gabonaféle vagy szénhidrát, aszalt gyümölcs vagy olajos mag, de például – valószínűleg azért, mert elég korán indulunk – fajsúlyosabb ételt, szendvicset nem kívánnak.

Kimaxoljuk az utolsó nyári hétvégét, kihasználjuk, hogy másfél órát kell csak a Körös-torokért utazni, ami még akkor is megéri, ha este haza kell menni, és reggel nem lehet a folyó felett köröző fecskékkel ünnepelni a nyárutót. A víz még langyos, a nap süt, minden szép, csak egy fagyiért ugrunk fel, amikor beleront az idillbe valami, pedig itt igazán nem szokott.

Vannak olyan emberek, akik a kelleténél jobban ragaszkodnak tárgyakhoz. Főként az olyanokhoz, amik hosszú ideig minden nap velük vannak. Aztán vannak azok az emberek, akik az autójukat családtagnak tekintik, az ő autójuk 15 évesen is úgy fest belülről, mintha még csak óvodás korú lenne, minden évben átnézetik a szerelővel, akkor is, ha épp nincs semmi baja, vigyáznak rá és megsimogatják a kormányát egy hosszú út után. A kettő ötvöződéséből kerül ki az a csoport, aki képes egy 20 éves autóra is rákölteni az ára többszörösét, minden racionalitást nélkülözve, csak azért, mert szereti. Én is ilyen vagyok.

Én nem vagyok híresség vagy celeb, nem voltam VV Jucika vagy Éden Gizike sem, egy átlagos nő vagyok, anya, átlagos álmokkal és vágyakkal, egy csodálatos 15 hónapos kisfiúval. A problémám hétköznapi. Átlagos, mondhatni. Pont ugyanannyira, mint amennyire én is az vagyok. Csak erről nem illik beszélni. Erről hallgatunk, a lehető legmélyebben, mert az átlagosból hirtelen különc lesz, a különcöket meg még mindig nem szeretjük. Az „ilyeneket” meg főleg nem.

Ha már úgyis elkezdődött a múlt héten az iskola, arra gondoltunk, néhány olyan programot is beválogatunk heti ajánlónkba, melyek talán segítenek jobban megszerettetni egy-egy tantárgyat a gyerekekkel. Ezen a héten a biológiára és a fizikára esett a választásunk.

Sziasztok, még mindig itt! Egyben. Ez a hidegfront sem fogott ki rajtunk. Visszavettem.

Első lépések

Repül az idő. Még csak most szültem meg egy forró nyári napon a nagyobbik gyermekem, és máris óvodába megy. A kezdeti nehézségeken túllendülve mára egy okos, ügyes, cserfes háromévessé lett. A körzetes ovi jó, közel is van, így minden probléma nélkül fel is vették.

Hatalmas szervezkedés, óriási várakozás előzte meg ezt az egy hetet. Az eddigi táborok legnépesebbikére készültünk. 180 fő mozgatása, lekötése, élményekkel és ajándékokkal való ellátása várt ránk. Néhány nappal az utazás előtt is érkeztek felajánlások, és igyekeztünk mindenkit elérni, mindenkinek köszönetet mondani. Már a tábort megelőző napon megérkeztünk mi, a szervezők. Először arra gondoltunk, eltöltünk egy laza, rápihenős napot, de az ajándékozók keresztül húzták a számításainkat. Lehetőségünk nyílt iskolakezdési csomagokat összeállítani a 150 táborozó gyereknek. Így mi már előre 150 tolltartót dugig töltöttünk ceruzával, filctollal, radírral, hegyezővel, ragasztóval és mindenféle földi jóval, ami kellhet majd szeptemberben. A tolltartók mellé füzetcsomag is kerekedett. Aztán a három szállítmányt is ki kellett pakolni a furgonból, ami a raktárból érkezett, és elhelyezni a tartalmukat.

Nem is tudom, hol kezdjem. Nem vagyok valami jó fogalmazó, ráadásul annyira friss a dolog (ma engedtek ki a kórházból), hogy kavarognak bennem az érzések és a gondolatok.

Gyerekkorom óta tudom, ha egyszer gyermekem születik, természetes úton nem hozhatom a világra. Csípőficammal születtem, ezen kívül van egy hátgerinc rendellenességem is. Ilyen kórelőzménnyel nem engedtek volna természetesen szülni. De én nem is vágytam erre. Nem vágytam rá, hogy fájjon, hogy „ott” bújjon ki a baba. Úgy érzem, nagyon nagy szerencsém volt! Olyan szülésem lett, amilyet akartam. Programozott császár. Ez volt a hetedik műtétem életem során. Mindenre fel tudtam készülni lélekben, mindent megkérdeztem, elolvastam a témáról, amit csak lehetett, és nyugodtan, békével a szívemben mentem szülni. Az orvosomban száz százalékig megbíztam, mind szakmailag, mind emberileg. Nagyon készséges volt, mindent előre elmondott, hogy mikor mi fog történni, nagyon megnyugtató volt, ahogy beszélt. Tudtam, éreztem, hogy minden rendben lesz, hisz a legjobb kezekben vagyunk.

Úgy döntöttem, megírom a kis bevásárlói élményeimet a babakelengyével kapcsolatban. Az üzletekből üres kézzel távoztam, és maradt a netes rendelés. Hogy miért? Gondoltam a terhesség hetedik hónapjában már csak illene elkezdeni lassan, apránként vásárolni a babaholmikat. Nem akartam anyahajóként szuszogva vontatni magam egyik babaáruházból a másikba, ezért gondoltam, időben nekilátok. Előre készítettem listát, megnéztem weboldalakon is, hol, milyen áron jutok a termékekhez, tanulmányoztam, mit érdemes venni és mit nem. Tényleg egy elég kis pöpec listát raktam össze, semmi flanc, csak ami szükséges.

A tavalyi kampány eredményéhez hasonlóan idén is ötmillió forint gyűlt össze a Procter&Gamble és a Lidl közös jótékonysági akcióján, mellyel a Gyermekétkeztetési Alapítvány „Mindenki ebédel” programját támogatják. Az adományból 110 rászoruló gyermek fél éves melegétel-ellátását biztosítják. A program zárórendezvényén a támogatott gyermekek együtt ebédeltek a kampány két nagykövetével: Oláh Gergő énekessel és Berki Krisztián olimpikonnal, valamint a vállalatok és az alapítvány képviselőivel. Oláh Gergő egy minikoncerttel is meglepte a gyerekeket, akiket utána a Csodák Palotájában látta vendégül a két jótékony vállalat.

Hol is kezdjem a történetet? Ülök a vécén és várok. Két csík. Aztán telnek a hónapok és a felhőtlen, boldog, intim perceinket a babámmal mindig megzavarja valaki. Alacsony AFP, jobb oldali agyi ciszta. Javasolt amiocentézis, Down-szindróma gyanúja. Integrált teszt negatív. Beleegyezzünk? Egy százalék vetélési kockázat a megcsonkított méhnyaknál. Rábeszéltek, kell az. (Persze, hogy kell, nem engedheti meg magának egy egészségügyi intézmény, hogy elessen ekkora összegtől, amit ezután fizet a tb. Egy kis lelki rábeszéléssel bármelyik hormonzavaros kismama meggyőzhető...) A lelet negatív, hurrá! Kislány.

Szeptember elején nem csak a gyerekek térnek vissza az iskolába, de az élet is visszatér a városba. A forróság elmúltával élvezetesebb a szabadban sportolni, a fesztiválokon nem kell délben a nap elől elbújni és a régi, bevált helyeinken is ismét szerveznek családi programokat.