133. oldal - Bezzeganya

Kisbabát szeretnél, de még nem sikerült teherbe esni? Ez az a hely, ahol sorstársakat találsz, tapasztalatokat cserélhettek, ahol együtt lehet sírni egy sikertelen hónap után, és ahol minden egyes pozitív tesztnek örülnek az olvasók. A hatalmas kommentszám miatt a népszerű Babagyár a hetedik részéhez érkezett.

Most hétvégén már szinte biztos, hogy végre elkezdődik a tél, de legalább a késő ősz, előkerülnek a társasjátékok, a jó könyvek és a forró csokoládé. Ehhez igazodva a héten ajánlunk olyan programot, ahol számos társasjátékot próbálhattok ki, és eldönthetitek, mi is kerüljön majd a fa alá. Szó lesz az Unicefről, ellátogatunk Székesfehérvárra, és a klassz verses-dalos délelőttöt is hiba lenne kihagyni.

Tartozom még egy pár válasszal egyes konkrét kérdésekre, de az elmúlt napok eseményei inkább egy másik tervezett poszt megírására ösztönöznek. Most az elmúlt jó pár év érzelmi oldaláról szeretnék írni. Ott kezdeném, hogy noha minden ismerősünk azt mondaná, hogy rendezett családi körülmények között nőttem fel, nem volt könnyű gyermekkorom. Az akkor megélt igazságtalanságok és rossz tapasztalatok egy igen sajátos, és igen érzékeny világlátással áldottak meg. Bár ez nem tartozik szorosan a saját gyerekem nevelésének témájához, alapvetően meghatározta az elveimet.

2015. november 17. Koraszülött Világnap – Magyarországon ma minden kilencedik gyermek a terhesség 37. heténél hamarabb, koraszülöttként jön a világra. A hazánkban népbetegségnek számító koraszülés súlyos terheket ró a családokra és az állami egészségügyre egyaránt: a koraszülöttek közvetlen ellátásának, rehabilitációjának és gondozásának költségei éves szinten elérhetik a 130-140 milliárd forintot. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány koraszülött világnap alkalmából tegnap átadott Tanácsadó és Továbbképző Központja egy egész hetes rendezvénysorozatot szervez, melynek elsődleges célja, hogy átfogó és széles körű tájékoztatást nyújtson a koraszülés kivédhető rizikóiról.

Tanácstalanság, hazugságok, szerencsétlenkedés a gyász körül, ráadásul ott a téma tabujellege, ami nagyjából csak halottak napja körül oldódik egy kicsit. Ilyenkor bezzeg mindenki interjúkéréssel kergeti a gyásztanácsadót, pedig haldoklás, halál vagy gyászmunka van januárban, júliusban és karácsonykor is. Singer Magdolnával beszélgettünk új könyve kapcsán, amely a gyászban magukra hagyott gyerekekről, és a válást sokszor gyászként megélő családokról szól.

Információhiány, és gyakran rossz beidegződések jellemzik a szülőket a gyerekek (és a sajátjuk) fogápolásában. Sokan kerülik a fluoridos fogkrémet, pedig fontos lenne használni; hagyják, hogy a gyerek maga mossa a fogát, pedig tízéves korig elengedhetetlen a szülői segítség a fogak tisztításában, mert a felnőttnek ügyesebb a keze, mint a kisgyermeknek - és fogmosás után a hosszas öblögetés sem javasolt. Dr. Szendrő Zsófia fogorvossal beszélgettünk, aki megpróbálja eloszlatni a tévhiteket.

Gyermekeim születése óta szívesen olvasgatom a különféle születéstörténeteket. Nem mondom, az első szülésem előtt is kíváncsi voltam mások tapasztalataira, de mióta én is anyává lettem, azóta egészen más „szájízzel” olvasgatom a Bezzeganyát is. Kisfiam születésének történetét elsősorban azért szeretném megosztani veletek, hátha tudok egy kis erőt, biztatást adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek.

illusztráció

Ezen a héten olyan eseményeket válogattunk össze, amelyekért érdemes akár novemberben is útra kelni.

Húszéves vagyok, van három édestestvérem: egy nővérem és két húgom. Édesanyám 17 éves volt, amikor megszülte a nővéremet, édesapám 20 évesen lett apa. Sajnos nagyon problémás a családom, nehéz gyerekkorunk volt. Fizikailag és érzelmileg is bántalmazva voltunk, már mióta az eszemet tudom. 2008 nyarán apám és anyám váratlanul bejelentették, hogy elválnak. Mi mind a négyen anyával maradtunk. Apu elköltözött. Jó ideig nem jutott más az asztalra, csak vajas kenyér/zsíros kenyér, mindeközben anyám napi hat-nyolc doboz sört, és egy doboz cigarettát vásárolt magának. Végül a tetőpontra hágott a huzavona, és váratlan fordulat állt be az életünkbe: anya összepakolta a cókmókját, és lelépett. Ezt megelőzően annyit közölt velünk:

Közel ezer édesanya válaszai alapján állítottuk össze a Bezzeganya kelengyelistáját, melyből kiderül, milyen felszereléseket érdemes megvenniük azoknak, akiknek hamarosan megszületik a babájuk. A lista valós tapasztalatokon alapul, friss és aktuális, a mai édesanyák és babák igényeinek megfelelő. Érdekes, hogy a sterilizálót és a tejgyűjtő-tároló pohárkákat nem tartják fontosnak az anyák, a babaágyra szerelhető zenélő-forgóról viszont a többség úgy gondolja, hogy feltétlenül szükséges. Kiegészítésként hozzátették a listához:

Az anya- és csecsemővédő intézeteket a múlt század elején azzal a céllal hozták létre, hogy a magas csecsemőhalandóságot csökkentsék. A gondozás a kisgyermek hároméves koráig tartott. Az ország összes anyakönyvi hivatalát kötelezték arra, hogy minden születést hivatalból az Országos Stefánia Szövetség központi igazgatóságának jelentsenek. Innen továbbították a lakóhely szerinti illetékes védőintézet részére az adatokat. A védőintézetekkel rendelkező városokban és falvakban a csecsemőhalandóság jelentősen visszaszorult. Ezen kívül, főleg az elmaradottabb vidékeken, általános egészségre nevelő munkát is végeztek. Azzal, hogy a csecsemők már születésüktől kezdve folyamatos orvosi és védőnői ellenőrzés alatt álltak, a családok is könnyebben elérhetővé váltak.

A történetem időszámításunk előtt kezdődik, legalábbis úgy érzem. 26 évesen tört rám az érzés: babát AKAROK! A férjem türelmesebb lett volna, de beleegyezett, legyünk rajta az ügyön. A nőgyógyász az esedékes rákszűrésen annyit mondott a tervemre, hogy fiatal vagyok, ilyenkor jön a baba hamar, nem kell semmilyen előzetes vizsgálat. Ettől azért én többet akartam tenni az ügyért, mert volt a környezetemben elég példa arra, hogy évek teltek el, mire kiderült, hogy a leendő apa steril, vagy hogy anyuka hormonjai elszálltak az égbe.

A Bezzeganya születésnapján posztoltuk ki a versenyfelhívást, melyben olyan személyekre szavazhattak az olvasók, akik szerintük a legtöbbet tették hozzá a bloghoz akár posztok, akár kommentek formájában.

Nagyon röviden: Szeptember 9-én pozitív lett a terhességi teszt. Mindösszesen három hétig tartott az öröm, mert a nyolcadik héten elkezdtem vérezgetni, és elment a baba. Nem ért véget spontán a vetélés, és műszeres befejezésre volt szükség. Amiért elkezdtem mesélni a történetet, az a kórházi mentalitás.

2015. júniusát írjuk. Éppen kezdem a 9. hónapot, még mindig dolgozom. A főnököm erősen próbál rávenni, hogy vissza kéne vennem a tempóból, de nehezen megy. Mindenesetre közös megegyezéssel arra jutunk, hogy az utolsó hónapban már otthonról dolgozom, ameddig tudok. Szülésre pontos időpont ekkor még nincs (a kiírt dátum július 30 lenne amúgy), csak egy biztos: indítják, hüvelyi úton, tágítással.

Reggel van. Hűvös a lakásban, kialudt a tűz a kályhában. B. az ölemben ficereg. Korán kelt, L. nyöszörgésére keltünk, mely hangos „anya, anya!” kiabálásba ment át. Kipattanok, megyek, betakarom, megpuszilom, megnyugtatom. A fejemben borzalmas kusza dolgok vannak. Eddig azt hittem, minden rendben. Jaja, igen áltattam magam. Áltattam magam, hogy egy férj, aki jól keres és azt hazaadja, és itthon tölti a szabadidejét, egy ház, amin dolgozunk közösen, a kert, a gyerekek, a kocsink, az életünk... hogy ez így jó.

Tavaly már (szerényen ugyan, de) képviseltette magát a Bezzeganya a Babamama Expón. Idén először saját standdal veszünk részt a legnagyobb baba-mama témájú rendezvényen, melyet november 13-14-15-én rendeznek a Budapest Sportarénában. A Bezzeganya standon kedvezményes áron lehet majd kapni a Bezzeganya Szüléstörténetek című könyvét, és a webshopból is kiviszünk néhány népszerű terméket: például a Nosiboo termékcsaládot, a Jégbetétet és bio terhesvitaminokat is. Lesznek nyereményjátékok is, melyekben értékes nyeremények találnak gazdára, és egyéb meglepetéssel is készülünk. A Bezzeganyát az 50/c standon találjátok meg. Érdemes Facebook oldalunkat is figyelni, mert hamarosan induló játékunkban 10 db páros belépőt lehet nyerni a rendezvényre!

Egy kis múlt, hogy érthető legyen, miért is írok ide. Remélem, később visszaolvasva segít kívülről látni a dolgokat és megoldást találni. Ismerem a Bezzeganyát, szoktam olvasni a kommenteket is, és tudom, hogy kapnak itt hideget-meleget akik írnak, de kérlek, a negatív kritikáktól kíméljetek meg, inkább tanácsot adjatok vagy javasoljatok. Jómagam problémás családból származom, anyám zugivó, 15 éves koromig gyakoriak voltak a verések (kéztörés, kék-lila foltok), veszekedések, így 18 évesen leléptem otthonról. Nem is a fizikai bántalmazás volt rossz, hanem a lelki. A verést simán kibírtam, de azt, hogy nem szeretnek vagy legalábbis úgy tesznek, hogy nem szeretnek, nem tudtam megérteni. Sose voltak rám büszkék, sosem mondták, hogy szeretnek. Most 3000 kilométerrre vannak tőlem, nem gyakran beszélünk, három év alatt kétszer láttak három órára. A férjem szülei még kiskorában elváltak, apukája felszívódott, a mai napig nem tudni, hogy merre van, anyukája nevelte egyedül. A mi kapcsolatunk pedig nehezen indult, de imádjuk egymást (szó szerint úgy érzem, hogy egymásnak vagyunk teremtve), hét éve együtt, majdnem négy éve vagyunk házasok. Viszont mindketten, talán a gyerekkorunknak köszönhetően, nagyon erős személyiségek vagyunk, nehezen kötünk kompromisszumokat, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekünk rendesen próbára teszi a házasságunkat.

Egy hét betegség nélkül, ugyan! A porontyok felváltva barangolják baciföldet. Annyira ki vagyunk merülve, hogy egy Walking Dead forgatáson biztos kikapnának a sorból, mert túlontúl hitelesen játsszuk a zombit. Kisebbik emberpalántánk az elmúlt két hétben – ha nem több – hajnali kettőkor kezdi a műsort, és mielőtt fel kéne kelnünk – azaz ötkor – alszik el. Zombiságunk így megalapozott, viszont ezt eltakarni már erőm se sok. Benyeltünk egy fülgyulladást, majd felső légúti szörnyeteget egy arcüreggyulladással, és ezek úgy ragaszkodnak hozzá, mint diózás után a körmük alatt a kosz.

Anya,

Várandós véghajrá, másodszor életemben…

Az elmúlt időszakban nemigen kaptunk kórházteszt-posztokat, pedig a visszajelzéseitek alapján lenne arra igény, hogy aktualizáljuk a teszteket a jelenlegi helyzet bemutatásával. Hogy egy kicsit biztassunk titeket arra, hogy írjátok meg tapasztalataitokat a szülésetek kórházi körülményeiről (nem szüléstörténet!) poszt formájában, mostantól két hónapig mindenki, aki az elmúlt két évben szült és részletes beszámolót küld a kórházról, ahol szült, egy Bezzeganya bögrét kap tőlünk ajándékba.

Az elmúlt hónapokban sok minden történt. A gondolataim a fiamról cikáztak jobbra-balra. Fura, hogy már majdnem felnőtt, és nem lehet felelősségre vonni olyan dolgok miatt, amihez tulajdonképpen semmi közöm. Azon gondolkodom, mi van, ha az embernek nem olyan lesz, a gyereke, amilyet szeretne? Sokszor hallottam gyerekkoromban, hogy mindegy, milyen, akkor is az ő gyereke. És ez így is van. De kezdem az elején:

A mi történetünk 14 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is eldöntöttük, hogy babát szeretnénk. Fiatalok voltunk még nagyon, és én mindig is fiatalon szerettem volna anyuka lenni. És sok gyereket szerettem volna.

Jó pár hónap negatív terhességi teszt után feladtam. Úgy voltam vele, hogy jön a baba, amikor jönni akar, a maga idejében. Nem idegeskedek többé azon, hogy teherbe essek. Januárban azonban volt egy furcsa érzésem, nem tudom leírni, mi lehetett, de azt éreztem, hogy most kell egyet tesztelnem. Már alig vártam a reggelt, hogy elvégezzem a tesztet. Miközben vártam az eredményre, imádkoztam, hogy lesz, ahogy lesz, nem keseredek el akkor sem, ha ismét negatív lesz. A tesztre rá sem mertem nézni, úgy féltem. Három perc után rálestem fél szemmel, és rögtön láttam, hogy pozitív. Nem hittem a szememnek. Azt hittem álmodom. A szekrény tükréhez álltam és azt mondtam: köszönöm, köszönöm, köszönöm! Azon gondolkodtam, hogyan mondjam el a páromnak, egyáltalán kibírom-e délutánig, hogy ne mondjam el neki.

Jól ismerhetitek néhányan azt az érzést és kérdést, amire tudjátok a választ, de igazából észérvekkel nem tudjáok megválaszolni. Bizony ez AZ a bizonyos, amit szinte minden anya megkap az apától, ha otthon van a porontyokkal.

Henrik otthonától három macskaugrásnyira állt az Éhes Tizedes nevű apró étterem. Ezen az estén zsúfolásig volt vendégekkel.

A magyarok tíz százaléka abban hisz, hogy a sorsa meg van írva, harmaduk hallgat a megérzéseire, derül ki az Uniqa Biztosító és a Free Association Research legfrissebb kutatásából. A válaszadók 90 százaléka tudja, hogy határozott lépésekkel befolyásolhatja a sorsát, mégis halogat inkább, de ha dönt, a párjával együtt teszi. A 800 válaszadó szavazatai alapján kiderült, hogy életünk legjobb döntésének a gyerekvállalást tartjuk, míg a legnehezebb a párkapcsolatunk lezárása, és az idősebb korosztály könnyebben dönt, mint a 30 évnél fiatalabbak.