18 évesen kezdett el pornózni, amikor rájött, hogy jobban érdekli a szex, mint a kortársait. Ez közel két évtizede volt, de a mai napig nem bánta meg döntését.
Az exatlonos és táncpatnere a veszélyzónából jutott tovább a döntőbe, amire már most teljes erőbedobással készülnek. Dorciék úgy érzik, ez már a közös munkájuk megkoronázása, és már most nyertesek.
Palik László futóvendégeként nem csak felesége betegségéről mesélt őszintén az egykori ValóVilág-játékos, de azt is elárulta: egy időben alkoholba fojtotta bánatát.
Az énekes és táncpartnere, Lissák Laura teljesnek érzik a saját történetüket, de a barátságuk nem fejeződött be a versennyel, így nem szomorkodnak. Igyekeznek legalább heti egy táncpróbára összejárni a Dancing with the Stars után is.
G.w.M. és Kulcsár Edina az utóbbi időben bárhol jelennek meg nyilvánosan, mindig talpig Gucciban virítanak. A luxusmárka most olyan kollekcióval rukkolt elő, hogy a celebpár biztos beszerez egy kutyát.
A Kossuth-díjas táncművész és koreográfus zsűriként gyakran fogalmaz meg kemény kritikát a Dancing with the Stars produkcióiról. Juronics Tamást ugyanakkor lenyűgözi az a fejlődés, amit a versenyzők hétről hétre mutatnak a táncos showműsorban.
Az elődöntőbe visszatért az előző évad győztese, igaz, csak bejátszás formájában. Tóth Andi majd csak a döntőben lép színpadra, méghozzá volt táncpartnerével együtt.
Forró pillanatokkal nyitott a Dancing with The Stars szombati adása. Gabriella Spanic aprócska ruhájából ugyanis szó szerint kibuggyantak hatalmas mellei. Alighanem jobban, mint azt szerette volna.
A Dancing with the Stars hetedik adásában kétség sem férhet hozzá, kire tapadt a legtöbb szem a műsor kezdetekor. Gelencsér Timi ruhája olyan aprócskára sikeredett, hogy bizony épp ezért nehéz volt nem észrevenni!
Rájött, hogy nem szabad félnie a betegségétől, és minden erejével a családjáért kell harcolnia. Gidófalvy Attila elárulta: nem látta mindig a boldog befejezést.
A Honeybeast énekesnője tinédzser kora óta küzd a felesleges kilókkal. Hol sikerül lefogynia, hol újra visszaszalad a felesleg, tartós megoldást a jelek szerint még nem talált. Tarján Zsófi, mivel közszereplő, az életét kíváncsi tekintetek előtt éli, így nem csoda, de egyáltalán nem jó, hogy állandóan kapja a kritikát vadidegenektől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.