Veszteség

"Borzalmas, amikor a gyereked szenved és nem tudsz segíteni" - megtörte a csendet Várkonyi András, először beszélt lánya elvesztéséről

P. E.

Létrehozva: 2022.11.26.

Módosítva: 2022.11.26.

Várkonyi András először beszélt a mérhetetlen fájdalomról, amit lánya elvesztése jelent.

Szülő nem temetheti el gyermekét, ez a világ rendje. Amikor ez mégis megtörténik, az az élet legnagyobb fájdalma. Várkonyi András négy éve veszítette el felnőtt lányát. Először szólal meg a tragédia óta, azt mondja, talán tud segíteni a sorstársainak.

Várkonyi András és lánya, Andrea
Várkonyi András és lánya, Andrea

"Egybefolytak a napok, az órák, az éjszakák és a nappalok, és egyszer valóban elment szegény. Nem hittük el, hogy létezik ilyen. Az ember védekező képessége ebből indul ki, hogy velem ez nem történhet meg" - kezdte megtörten a visszaemlékezést a színész a Tények Plusznak.

Várkonyi András 4 évvel ezelőtt veszítette el 39 éves lányát, Andreát. Nem tud róla múlt időben beszélni, emléke minden nap vele van.

"Nagyon színes egyéniség volt, nagyon szerették a kollégák is. Többen mondják, hogy a betegségébe közrejátszott az ő belső frusztrációja, hogy nem játszhatott főszerepeket, hogy nem vették fel a főiskolára. Ő nem tartotta magát sikeresnek. Kívülről ő sikeresebbnek látszott, mint amilyennek ő érezte magát. És elképzelhető, hogy szomatikusan ez érintette őt."

 

A 72 éves színész munkával próbálta átvészelni az embert próbáló, sokszor őrjítő nehézséget. Egyetlen nap szabadságot se vett ki, hogy ne fulladjon bele a gyászba.

"Amikor már morfiumokat kell beszerezni és ilyen végső megoldásokat, akkor az ember tisztában van vele, sőt egy picit már úgy van vele, hogy legyen már vége. Ne szenvedjen annyit. Az borzalmas, amikor az ember gyereke szenved és nem tudok segíteni. Beépült a rutinba a temetőlátogatás, eleinte hetente, aztán most már kéthetente, mert az ember nem akar beleőrülni se."

Várkonyi András a telefonján még őrzi az összes fotót és felvételt a lányáról. Mint mondta, a modern technika valahol kegyetlen, mert mindig emlékezteti őt a gyászára.

"Addig szeressük egymást, amíg tudjuk, amíg életben vagyunk, amíg egészségesek vagyunk, amíg nem vagyunk a másik terhére. Utána pedig azokra kell emlékezni, ami szép volt."

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089107_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616713
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”