Érettségi tétel lett a Tankcsapda és a Junkies együttes. Az egyik budapesti gimnázium tanárai ugyanis a rockerek dalszövegeit is érdemesnek találták arra, hogy helyet kapjanak a magyar irodalom tételsorban.
Közel negyvenöt millió forintot ért Lorna Blissnek a boldogság: a huszonnyolc esztendős angol lány legnagyobb álma az volt, hogy Britney Spears hasonmás lehessen. Ennek érdekében pedig többször is kés alá feküdt, sőt, haját is leborotválta,...
Az egykori Nagy Õ újságírónak áll. Molnár Anikó ugyanis a Pomázi Polgár című lapban vezeti majd saját rovatát, amelyben a helyi kutyamenhely helyzetéről tudósít. Anikó emellett hamarosan kutyakiképzőnek tanul, és tervei közt szerepel...
Szegény volt, átlagos és pornózott. Egy világsztár felesége, milliomos és szexszimbólum lett. Demi Moore-t teste tette sztárrá, szerepeire kevésbé emlékezünk. Sorozatunk harmadik részéből kiderül, miért romlott meg a kapcsolata Willis-szel...
Az alkohol is hozzájárul Tóth Vera súlyproblémáihoz. Az énekesnő legutóbb nagy nyilvánosság előtt vállalta, hogy gyakran a pohár fenekére néz, és az is köztudott róla, hogy gyermekkora óta harcol a kilókkal. Egy ízben Norbi segítségét...
Magyarországon járt a Lost – Eltűntek sztárja, Matthew Fox. A szívtiprót a sorozat tette világhírűvé, sármja nők millióit ejtette rabul, de lapunknak bevallotta: őt mégse érdekli más a feleségén kívül. Matthew az AXN csatorna...
Hollywood rettegett újságírója, Ian Halperin újabb sztártitkokról készül lerántani a leplet. Õ nyomozta ki korábban Michael Jackson súlyos betegségét is, most pedig a sztárvilág legfelkapottabb párjáról, Angelina Jolie-ról és Brad...
A dalszövegek mellett néhány erotikus fotót is tartalmaz Bencsik Tamara első lemezének borítója. Ha a dalok is olyan jók, mint a képek, akkor szép sikert jósolhatunk a Megasztár 4-ből megismert vajdasági lánynak.
Jakupcsek Gabi féltve őrzött titkát árulta el Hajdú Péternek: hosszú ideig rettegésben élt, hiszen „agresszív, szélsőséges csoportok” bombázták e-mailekkel, névtelen telefonhívásokkal. Talán ezek is közrejátszottak abban,...
Bajor Imre kigömbölyödött. A színművész áprilisi bokatörése óta csaknem minden idejét betegágyában töltötte, ami alakjára is hatással volt. A látványos súlygyarapodás feleségének, Ildikónak is köszönhető, aki a kedves szavakon...
Szegény volt, átlagos és pornózott. Egy világsztár felesége, milliomos és szexszimbólum lett. Demi Moore-t teste tette sztárrá, szerepeire kevésbé emlékszünk. Sorozatunk második része Bruce Willisszel való botrányos házasságáról szól.
Információink szerint titkos budapesti találkozóra készül Kiszel Tünde és Lukács László operaénekes. Ha hinni lehet a pletykáknak, Lukács peren kívül megegyezik Tündével, és aláírja az apasági nyilatkozatot, mellyel elismeri, hogy...
Budai Zsuzsa igazi kaméleon. Az idei év Miss Universe Hungary-ja egyik pillanatban királynőként pompázik, a másikban pedig laza bő nadrágba bújik, sapkát húz és igazi vagány lánnyá válik. A szépség néha sokkoló összeállítást választ...
Barátai a tragikus sorsú Cserháti Zsuzsához hasonlítják Tóth Verát. Úgy vélik, jókor jött a figyelmeztetés, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra a helyes útra tereljék.
Palackokkal támadt a feldühödött tömeg arra a rabszállító kocsira, melyben Vanessa George-ot vitték a bíróság épülete elé. A gondozónőnek csütörtökön kezdődött a pere abban az ügyben, melyben kisgyermekek szexuális zaklatásával vádolják.
Steiner Kristóf hamarosan Izraelbe költözik, ám Budapesten is szeretne fenntartani egy hajlékot. Barátjával és két kutyával már be is költözött egy tizenegy négyzetméteres belvárosi lakásba.
Szegény volt, átlagos és pornózott. Egy világsztár felesége, milliomos és szexszimbólum lett. Demi Moore-t teste tette sztárrá, szerepeire kevésbé emlékezünk. Sorozatunk első részéből kiderül: miért rúgták ki az iskolából, milyen...
Méltóságteljesen vitorlázott a sólyom, amikor a szemtelen fekete rigó hátulról becserkészte. A rigó rászállt a nagy madár hátára, mutatván, hogy fennhéjázva éli az életét
Megdőlhet az a teória, hogy a szőke lányok az igazi szexszimbólumok. A clevelandi állami egyetem kutatói ugyanis megállapították, hogy az igazán dögös csajok sötét hajúak. Összegyűjtötték a James Bond filmekben eddig szerepelt csaknem...
Gáspár Győző és családja fellélegezhet, nekik a jelek szerint már nem kell rettegniük a válságtól. A Bors információi szerint ugyanis a salgótarjáni család ősszel visszatér az RTL Klub képernyőjére, igaz, egyelőre azt még nem tudni,...
Az első hírnökei már itt vannak az armageddonnak, vagyis a világvégének, legalábbis ezt mutatják azok a felhők, amelyeket a héten fotóztak az amerikai Iowa felett. A fenyegető, szürke viharfelhő semmilyen ismert légköri jelenségre nem hasonlít.
Vincze Lilla egykori férjével, Joó Géza producerrel mulatta végig a VIVA Comet gáláját Csomor Csilla. A Napoleon Boulevard énekesnője nem lepődött meg azon, hogy egykori kedvese más oldalán vigasztalódik.
Andy Vajna komoly műtéten esett át Amerikában – tudta meg a Bors. Közvetlen munkatársai és barátai is tudják, milyen nehézségekkel küzd a világhírű magyar származású producer, és aggódnak az állapotáért.
Három ember életét mentette meg Jeter, a pireneusi pásztor, aki hajnalban felébresztette őket, mert piquai házuk kigyulladt. Miután Glenda Moss és fiai kimenekültek az égő házból, kedvencük visszaszaladt valamiért és többé már nem jött ki.
Több mint egy hónap Közép-Afrikában – ez vár Fábry Sándorra idén nyáron. A showman a vízitúrák szerelmese, s az is köztudott, hogy különös mód rajong Afrikáért. Fábry most mindkét szenvedélyének hódolhat a Kongó folyón tett...
Korunk egyik legismertebb és legvitatottabb híressége, aki márkanév és egy világhírű focista felesége lett. Szépsége és tehetsége nem volt kiemelkedő, mégis el tudta adni magát, hiúsága pedig világszerte ismertté vált. Sorozatunk utolsó...
Nem bír egymástól elszakadni Liptai Claudia és Gesztesi Károly. Három napja meghitt vacsorát költöttek el az egyik legnevesebb fővárosi szórakozóhely, a Symbol Italian Fusion éttermében. A válófélben lévő házaspár társasággal érkezett,...
Kezd elfajulni Csifó Dorina és leszbikus szeretőjének kalandja. Míg az éjszakai életben jól ismert Niki halálosan szerelmes, és pszichiátriai kezelésre szorul a szakítás miatt, addig Dorina csak könnyű kalandnak tekinti ezt, amit azzal magyaráz,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.