KALOCSA Majka komoly szívbetegséggel éli mindennapjait, ennek ellenére megfeszített tempót diktál magának. Mindez azzal is összefügg, hogy színésznek képezte át magát.
DURVA TITOK Bőrfejűek fenyegették Joshi Bharatot a vonaton – derül ki abból a könyvből, ami a napokban kerül a boltok polcaira, és az indiai sorselemző életét mutatja be. Az egykori bábművész humorral oldotta meg a veszélyes helyzetet.
BUKOTT MOZI Hiába a sztárparádé, az év bukása lett a Bajor Imre főszereplésével forgatott Szuperbojz című magyar film. A kritika megsemmisítő, a mozik üresen konganak a vetítéseken. A színészek szerint igaza van annak a nézőnek, aki...
Doktor House élete nyitott könyv a nézők számára, ám Hugh Laurie titokzatos fickó. Miután befutott, rájött: utál sztár lenni. Sorozatunk negyedik részéből kiderül, Laurie-nak nem tetszett House szerepe.
Klassz FM Nemcsak a megszűnő Danubius Rádió hullámhosszát, hanem legjobb műsorvezetőit is viszi a november 19-én induló Klassz FM, ahol azt ígérik, politikamentes kereskedelmi rádiót fognak működtetni.
Még lélegeztetőgépen van súlyos műtétje után Szabó Gyula. Állapota stabil, családtagjai mégis kétségek között vergődnek: nem értik, miért nem látnak javulást.
A kétéves Tianna Lewis McHugh belehalhat, ha egyetlen könnycsepp is legördül az arcán. A kislány ritka betegségben szenved: a sírás hatására súlyos epilepsziás rohamot kap.
Csikó Szabolcs a Csillag születik népitáncosa még fel sem fogta, hogy bejutott a középdöntőbe. Bár Szabi szakácsnak tanul, minden vágya az, hogy táncból tartsa el magát és családját.
Újabb celebfeleség veszi le a főzőkötényt és mutatja meg bájait egy férfimagazin oldalain. Hajdú Péter neje után decemberben Rippel Ferenc szexi párjában, Vivienben gyönyörködhetnek a férfiak.
Családja ugyan már azt hitte, végre javul a neves színész állapota, ám hétfőn sokkoló hírt kaptak: mihamarabb meg kell operálni. Tegnap meg is műtötték, állapotáról egyelőre nincs hír
Doktor House élete nyitott könyv a tévénézők számára, ám az őt megformáló Hugh Laurie titokzatos fickó. Hírnévre vágyott, de miután befutott, rájött: utál sztár lenni. A harmadik rész félrelépéséről szól.
Nem okoz álmatlan éjszakákat Gáspár Győzike számára az APEH, pedig a hatóság adóslistáján szerepel a showman. Győzike állítja: mellényzsebből kifizeti a tartozást.
Hátborzongató sorozatgyilkosságra derült fény: egy férfi clevelandi házában hat nő oszló holttestére bukkant a rendőrség. Anthony Sowell megerőszakolta és megfojtotta a nőket.
Megosztja Nógrádgárdony lakóit Liz Taylor állítólagos érkezése. Néhányan csodát remélnek attól, hogy a helyi szanatóriumban fog lábadozni, mások nincsenek elragadtatva a vendégtől.
Lindsay Lohan visszatért az erősebbik nemhez: a színésznőt a Samantha Ronsonnal folytatott leszbikus kapcsolata után ismét férfiakkal látni. Hétvégén egy ifjú modellel randevúzott, most pedig Gerard Butlerrel kavar.
Együtt lépett kifutóra egy fővárosi divatbemutatón Kiszel Tünde és kislánya. Bár a büszke anyuka szerint Donatellácska remekül helytállt a modellek között, továbbra is az iskolapadban a helye.
Doktor House megformálója, Hugh Laurie titokzatos fickó, aki hírnévre vágyott, de miután befutott, rájött: utál sztár lenni. Sorozatunk második része Hugh Laurie szextitkairól szól.
Sebestyén Balázs a barátai, némi alkohol és egy karaoketaxi segítségével próbálta elfelejteni a kereskedelmi rádiók körüli botrányt, és tejfakasztó bulin megünnepelte fia világrajövetelét.
Ócska ribancnak tartják versenyzőtársaikat a Benkő feleséget keres című műsor tegnapi sértett kiesői. Szerintük a párkereső show névadója csak ágyast akar szerezni magának, nem valódi arát.
Doktor House élete nyitott könyv a tévénézők számára, ám az őt megformáló Hugh Laurie titokzatos angol fickó. Sokoldalú tehetség: író, komikus, zenész, aki mindig hírnévre vágyott, de miután befutott, rájött: utál sztár lenni....
Benkő Dánielt annyira felajzották feleségjelöltjei, hogy legszívesebben egyszerre mindet ágyba vinné. A lantos egyre nehezebben uralkodik magán, noha ma este még csak a show második részénél járunk.
– Sok kicsi sokra megy – gondolta Szekeres Nóra, a TV2 műsorvezetője, amikor a világ egyik legnagyobb fehérneműcégét rávette, hogy hirdesse meg a Jótett Programot. Nóra receptje nagyon egyszerű: aki teheti, nézzen szét megunt,...
Több százan ünnepelték a szomáliai Galguduudban Ahmed Muhamed Dore és Safia Abdulleh házasságkötését. A pár világszerte is hatalmas feltűnést keltett, hiszen míg Ahmed száztizenkét évesnek vallja magát, addig arája mindössze tizenhét.
Életükkel játszanak a Csillag születik versenyzői. A Bors a tehetségkutató próbáján járt, ahol megdöbbentő jelenetek zajlottak: a Big Family erőművészcsoport tagjai vasrudakkal csépelték egymást, egy tizenéves kislány pedig a fogával...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.