Április 6-án érkezett a megrázó hír: Lovas Annabella, A Nagy ő 2021-es évadának szereplője elhunyt.

A reality-szereplő holttestére még tavaly májusban találtak rá a spanyol hatóságok a Kanári-szigeteken, azonban a deréktól lefelé meztelen test olyan sok ideje sodródhatott a vízben, ami alaposan megnehezítette az azonosítását. Bár a halál pontos oka továbbra sem ismert, a rendőrség kizárta az erőszakos halál lehetőségét, és nem kezeli bűncselekményként az esetet.
Lovas Annabellát nem először keresték a hatóságok a tragédiát megelőző időszakban. 2024 végén egyszer már eltűntként adtak ki körözést. Annabelláról akkor közel két hétig nem lehetett tudni semmit, még édesapja is kétségbeesetten üzent neki az egyetlen platformon, ahol tudott, a TikTokon. A hatóságok végül december 12-én megtalálták a lányt egy hotelben a Kanári-szigeteken. A Nagy Ő-versenyző közösségi oldalát a rajongói is elárasztották aggódó üzenetekkel. Annabella végül egy ilyen üzenet alatt válaszolt röviden az eltűnését követően először. Akkor még nem lehetett tudni: ez lesz végül a legutolsó nyilvános bejegyzése, nyilatkozata is.
Persze, nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem
– írta akkor Lovas Annabella.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.