Németh Kristóf nehezen viseli, hogy felesége egy másik férfiért elhagyta. Kolléganője, Gregor Berni szerint a családi dráma miatt felgyülemlett feszültséget a színházi próbák során adja ki magából .
Hajdú Péternél sírta el bánatát Damu Roland. A színész utolsó nyilatkozatát adta a csatornának, és elismerte, korábban már kapott börtönbüntetést nőverésért, és barátnője, Timi is kapott tőle.
Erotikus hangulatban telt a kedd délután a ValóVilág-villában. A fiúkkal eddig tartózkodóan viselkedő bombázó táncoslány, Gigi félmeztelen testét Leonidasszal masszíroztatta.
A szakma veteránjai tűnnek fel a RED című filmben, a deresedő világsztárok a kissé lapos és kiszámítható forgatókönyv ellenére kifejezetten élvezhető akció-vígjátékot hoztak össze.
Desszertkészítő versenyen küzdöttek celebek egy óbudai főzőiskolában. A fő hozzávaló a vodka volt, így a kóstolás jó hangulatot teremtett. Gombos Edina és férje is szabad utat engedett érzelmeinek.
David Hasselhoff saját valóságshow-t indított, melyben fény derül bizarr életének részleteire. Többek között arra is, hogy még a kutyájával is pszichológus foglalkozik.
Tolvai Renáta és a Megasztár 5-ből múlt pénteken kiesett Kállay-Saunders András kapcsolatát sokáig homály fedte. A Bors megtudta, hogy Andrásnak sem most, sem pedig a verseny után nem kell a szőkeség.
Azért ölte meg a brit édesanya két gyermekét, mert rájött: a férje molesztálta a kicsiket. Lianne Smith idegösszeomlást kapott férje tette miatt, az apa azonban állítja: nem nyúlt a gyerekekhez.
Egy perc nyugta sincs A 40 milliós játszma biztonsági szolgálatának. A műsor stúdiójába csak komoly beléptető rendszeren át lehet bejutni, néhány néző mégis szúró- és vágóeszközöket próbál bevinni.
Egymás után szakítottak a Barátok közt sztárjai. Érdekes tény, hogy szerelmi válságukat először a kamerák előtt játszották el. Balogh Edina életében máskor is megelevenedett a forgatókönyv.
Egy egykori gengszter, Giuseppe Di Bella azt állítja hamarosan megjelenő könyvében, hogy Gianni Versace valójában egy maffialeszámolás áldozata lett 1997-ben.
Hiába javul Michael Douglas egészségi állapota, nem lehet nyugodt. A színész harmincegy éves fiát ugyanis rendszeresen zaklatják és bántalmazzák a börtönben.
Lady GaGa a fizika törvényeit is csaknem meghazudtoló topánkát húzott a lábára. A sarok nélküli, magas talpú, ördögpatára emlékeztető remekmű állítólag nem tesz jót a gerincének sem.
A VIVA televízió Teleton akciója minden évben egy jó célért küzd. Idén egy koraszülött-mentőautóra gyűjt a csatorna, a jótékonykodásban pedig sztárok is segítenek: saját kezükkel terveztek karácsonyi képeslapokat, melyeket el is adtak a rajongóknak.
Bódi Sylvi modellügynökségénél kapott munkát Zimány Linda. A modell júniusban veszítette el műsorvezetői állását a Cool TV-nél, majd miután munka nélkül maradt, kétségbeesésében azonnal segélyt kért.
Az X-Faktorból kiesett Vastag Tamás nem tűnik el a süllyesztőben. Tegnap szerkesztőségünkben vendégeskedve elárulta, hogy leszerződött Tabáni István menedzserével.
Megviselték Fábián Anitát a Jóban Rosszban erőszakos jelenetei, pedig a színésznő igazi vadmacska. Fiatalabb korában úgy elvert egy férfit, hogy annak eleredt az orra vére.
Bár mézes-mázos szavakkal szerelmet vallott Giginek, Alekoszt nem érdekli a táncoslány szíve. A bugyijába akar jutni mindenáron – állítja a fiú barátja.
Az elmúlt napokban ötödszörre történt súlyos cápatámadás az egyiptomi Sarm es-Sejknél. Egy német nő meghalt, miután egy bestia letépte az egyik karját és fél combját.
VONZALOM - Jennifer Aniston közös filmet tervez az Alkonyat-széria szépfiújával, Robert Pattinsonnal, ám a pletykák szerint a magánéletben is szívesen látná maga mellett.
Tízmillió néző előtt fordult tragédiába egy mutatvány Thomas Gottschalk show-jában. Egy diák a felé tartó autókat próbálta átugrani, ám az apja vezette kocsi elütötte.
Bosszantja saját tehetetlenségük az énekverseny bíráit, mert hiába lesújtó a kritikájuk, az esetlenkedő hölgy a legtöbb szavazattal mégis mindig továbbjut.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.