A vasárnapi Heti Hetesben Bajor Imre az egész ország előtt elárulta, hogy lelkes nézője a ValóVilágnak. A művészt felesége, Ildikó asszony rajongása fertőzte meg, ezért kattant rá Szandikára és Alekoszra.
Vágyakozva nézett a szexi Tóth Melindára Vastag Csaba, az X-Faktor győztese. De félreértés ne essék, a barátnőjéhez hőséges fiú egy divatfotózáson került közelebb a nemzetközi modellhez.
Tóth Vera hazánkat már meghódította, most itt a lehetőség, hogy egész Kína a lába előtt heverjen. Néhány pályatársával Pekingbe repül, hogy naponta ötvenezer ember előtt dalolhasson.
Jerzy faképnél hagyta Gigit a ValóVilág 4 frissen alakult klikkjében, amelyik az Alekosz–Éva– Szandika–Olivér négyes ellen jött létre. Haverja szerint Gigi könnyen kiadhatja Jerzy útját.
Fel akarja kutatni édesapját Szorcsik H. Viki. A Jóban Rosszban sztárját édesanyja egyedül nevelte fel, miután arab apja öt év után lelépett. Viki egy éve érzi igazán a szülő hiányát, és gyakran sír utána.
Harmincéves sincs, de annyi tragédia történt vele, hogy az egy életre is sok lenne. Sanyargatták a testét és a lelkét. A ValóVilág 4 Ginája elmeséli, hogyan lett prostituáltból feleség.
Bíróság elé áll Damu Roland exbarátnője. A Bors kiderítette: Damu Roland az embercsempészési ügyben merőben mást mondott a rendőröknek, mint a sajtónak.
Legalább harmincöt halottja és 180 sebesültje van a moszkvai Domogyedovo reptéren végrehajtott robbantásos merényletnek. Az egész városban terrorriadót rendeltek el.
A londoni NOBU mindig is Victoria Beckham kedvenc éttermének számított, a hét végén azonban olyan erős émelygés kerítette hatalmába, hogy futva kellett elhagynia a helyiséget.
Harminc napot töltött közös zárkában két modell a dubaji rendőrség fogdájában. Egy bankár ágyán vesztek össze, mire a szigorú arab hatóságok mindkettejüket dutyiba zárták.
Zana József balesete váratlanul érte az Ezek megőrültek! stábját. Majka végül úgy döntött, ő maga áll be a színész helyére, hogy kipróbálja a vicces és sokszor veszélyes feladatokat.
Wolf Katinak figyelnie kell arra, hogy smink nélkül ne lépjen ki otthonról, lett menedzsere és stylistja. Főleg édesanyának vallja magát, de szeretne élni az X-Faktor adta lehetőséggel is.
Zsófi családja szerint a görög okostojás ugyan erős karakter, de a naiva legyőzheti a párbajban, ha az Alekosz-ellenes szavazók aktivizálják magukat, s a szőkeség mögé állnak voksaikkal.
Keleti Györgyi Magyarországra vágyik, s nincs egyedül a fogva tartása alatt. Valószínűleg a héten már magyarokkal lehet egy cellában, s ismertetik vele, miért kapcsolták le Münchenben.
Úgy hírlik, jobban van már Gábor Zsazsa, akinek múlt pénteken – egy súlyos fertőzés miatt – le kellett vágni a fél lábát. Férje, a nála 27 évvel fiatalabb Frederic von Anhalt a RadarOnline sajtóügynökségnek elárulta, hogy...
Ritkán ad interjút Angelina Jolie, ám a Globe magazinnal kivételt tett, és elmondta, hogy nincs más vágya, mint hogy megérje: mind a hat gyermeke is szülővé váljon.
Egy fiatal történész, dr. Keserű Sándor tálcán kínálja Andrew G. Vajnának az ÁVH-ról szóló film forgatókönyvét. A produkció Daniel Craig után a magyar származású Rachel Weiszt is szerződtette.
Akadémista lesz Hajdú Péter neje, ha többségében jól felelt a felvételi vizsga széles körű tudást igénylő kérdéseire. Újabb szerkesztő-riportert ad a család?
Civil ruhás rendőrök pattantak ki a kocsiból, és földre kényszerítettek három férfit Kenya fővárosában, Nairobiban. A nyomozók fényes nappal, a nyílt utcán lőtték le a gyanúsítottakat, egyiküket fejbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.