Body buildingezik Rúzsa Magdi, a nagykoncertek végigéneklése így meg sem kottyan neki. Jobban megviseli, ha A Dal zsűritagjaként egykori pályatársait kell véleményeznie.
Közös vállalkozásba kezdett Tóth Gabi és a Tha Shudras zenekar frontembere, Trap Kapitány. A szájdoboláson alapuló formációban FMan-nek nevezi magát az X-Faktor zöld maszkos énekese.
Már csak egy legény van talpon a vidéken, ő pedig nem más, mint Rákóczi Feri! A CLASS Fm reggeli műsorának másik két arca, Sebestyén Balázs és Vadon Jani távol a stúdiótól próbálja felvenni a harcot a baktériumokkal és a vírusokkal.
Keira Knightley első gyermekével terhes, és aránylag jól viseli megváltozott állapotát. A 29 esztendős színésznő Ellen DeGeneres show-jában mesélte el, hogy mi hiányzik neki a leginkább.
A Hal a tortán forgatásán királyi lakomával akarta meglepni vendégeit Fásy Ádám, számításaiba azonban apró malőr csúszott. A mulatós zene királya a Borsnak magyarázattal is szolgált.
Január 31. óta gyakorlatilag mit sem változott Bobbi Kristina állapota. Rengeteg hír jelent meg róla, volt, aki temette, akadtak, akik azt mondták, már kinyitotta a szemét. Mivel a család konkrétumokat nem árul el Whitney Houston lányáról,...
A Rising Star döntőjére sokan kíváncsiak voltak, Mező Misi felesége, a kilencedik hónapban járó Dóra is elkísérte párját az utolsó adásra. A versenyt szoros hajrában Lucas Palmira nyerte.
VV Edina még mindig nem bocsátotta meg magának, hogy Lacival egy pásztoróra erejéig egy lufival takarták el a kamerát az RTL II valóságshow-jában. A sunyi kamatyolással a villa legsúlyosabb szabályszegését követték el, aminek a közvetett...
Csütörtökön szinte mindenben megegyeztek, már csak az aláírás hiányzik: Fábry Sándor visszatér a képernyőre, ráadásul saját cége gyárthatja tovább a műsorát.
Ahogy múlnak az évek, egyre jobban hasonlít édesanyjára Schobert Lara. De nem csak külsőre, a kislány céltudatos, jól tanul, és mint kiderült, sokat segít is az édesanyjának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.