Gesztesi Liptai miatt kapott rá az alkoholra

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 19. 16:45
Gesztesi Károly 2015 elején fogadalmat tett, miszerint nem nyúl a pohárhoz. Kevesen tudták, hogy az elmúlt időszakban többször meggyűlt a baja az alkohollal.
Bors

Nemrégiben több olyan hír is megjelent Gesztesi Károlyról, mely szerint spiccesen jelent meg egy rendezvényen, és hogy kórházban is járt. A hot! magazin megkérdezte a színészt, valóban gondjai vannak-e az alkohollal.

– Év végén volt egy-két kihágásom, hisz nem lehet megbántani a barátokat disznóvágáson, vendégségben azzal, hogy az ember nem iszik, nem eszik bőségesen. Ennek az új évben véget vetettem. Újévi fogadalomként július 20-ig, amíg a sorozat forog, nincs egy csepp alkohol se. – mondta a színész a magazinnak.

A lap úgy tudja, hogy Gesztesi akkor kezdett el rendszeresebben a pohár fenekére nézni, amikor megromlott a házassága Liptai Claudiával, de volt élettársa, Niki is tetézte a gondjait. Barátai szerint a válás nagyon megviselte a színészt, és lelkiismeret-furdalása volt a tönkrement kapcsolatai miatt. Ráadásul egészségügyi problémái is lettek emiatt, de állítólag azóta ismét egyenesbe jött, és a rendszeres testedzéstől nem csak formába került, de a lelke is helyrebillent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.