<p>Ahelyett, hogy megvédené a törvény Pásztor Annát a zaklatójától, P. József egy ügyes húzással megoldotta, hogy még egyszer egymás szemébe nézzenek az énekesnővel. </p>
<p>Linda mellett Majka, Balázs Fecó vendégeskedett Király Viktor csütörtöki koncertjén. A fellépés után a testvérpár mesélt a Borsnak lámpalázról, gyógyulásról, és családalapítási terveikről.</p>
<p>A József Attila Színház művésze a katonaság elől ment a Színház és Filmművészeti Főiskolára, mivel a kommunista rendszerbe „egyéb” besorolást kapott családja miatt. Láng Józseffel 85. születésnapján beszélgettünk.</p>
<p>Nyolcvan évhez minimum nyolc nap ünneplés dukál. Így gondolja ezt Korda György is, aki csütörtök este már a sokadik szülinapi partiján vett részt, ám ezúttal imádott Klárikája nem tudott vele tartani.</p>
Komoly áldozatot kell hoznia annak a szülőnek, akinek a gyermeke versenysportol. Így van ezzel az RTL Klub híradósa is, akinek középső fia tehetséges teniszező. A 16 éves Ádám Spanyolországban készül.
Ha az utálóim is engem lesnek, akkor valamit azért csak jól csinálok? – fakadt ki Rubint Réka, akinek legutóbb kerek popsiját kérdőjelezték meg irigyei. Azzal vádolták, hogy fenékemelő bugyit hord.
Négy komoly műtét, és felesége tragikus elvesztése – azt gondolnánk, Cserhalmi Györgyöt az elmúlt években üldözte a sors. Mégis talpra állt, és most először mély gyászáról is képes volt vallani lapunknak.
Carlos nevű kutyáját tavaly decemberben több mint egy héten át kereste Tóth Vera. Az énekesnőnek több százan segítettek, hogy előkerüljön kedvence. Ám most kiderült, Vera spirituális módon hívta haza hű társát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.