Cisztát találtak Pataki Zita méhében

Cisztát találtak Pataki Zita méhében

lombikbébi
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 18. 09:00
A kilencedik lombikprogramnál tart, amibe elképesztő hittel, derűvel vágott bele. Még úgy is, hogy tudja, 2–3  százalék az esély a sikerre. És már az első kezelés előtt beütött a krach.
Bors

Még nem kezdhetett bele az utolsó lombikprogramba az időjós. 

– De továbbra sem adom fel! – mondta bizakodva a Borsnak Pataki Zita, aki Utolsó lombik címmel indított videoblogot. Ebben kendőzetlen őszinteséggel mutatja be, mi mindenen megy át egy pár, ha mesterséges megtermékenyítéssel akar gyermeket. A második rész még az elsőnél is megdöbbentőbb lett. Az eleje még csupa nevetés, majd jön a drámai fordulat. Képtelenség könnyek nélkül nézni, különösen azért, mert Zita előtte egy coachnak arról beszél, mit jelent neki az anyaság.

„Amikor legutoljára sírtam Ati mellett a kanapén, azt mondtam neki, nagyon szeretném, ha látna anyaként. Hogy mennyire jó vagyok, mennyire másként szeretek, mint a nagy átlag. Kicsit a mentorszerephez kötöm, hogy biztonságban legyen, de élvezze az életet. Közben tudom, hogy Atiból és belőlem van. Hogy megfogjam, és Ati elé letegyem, hogy a miénk” – mondta könnyes szemmel Zita a szakembernek.

Ezután az orvos ultrahanggal vizsgálta Zitát, miközben azt magyarázta, ahhoz, hogy a lombikeljárást elkezdhessék, a petefészkeknek jó állapotban kell lenniük. Nem lehet bennük ciszta, meg nem repedt tüsző, mert ha van, akkor nem lehet elindítani a kezelést.

„A jobb oldali petefészek teljesen rendben – mondja az orvos, majd folytatja a vizsgálatot. – Van egy olyan meg nem repedt tüsző a bal oldalon, ami nem jó. Pont az ilyet kell kiszűrni. Úgy látszik, nem zajlott le az ovulá­ció, remélem, le fog, de jelen      pillanatban nem tartunk ott,     hogy a stimulációt el lehessen indítani.”

– Ahogy az orvosom mondta, új forgatókönyvet kell írni – magyarázta lapunknak Zita. – Pont a beavatkozás előtt derült ki, hogy van egy huszonkét milliméteres ciszta a bal petefészekben. Tíz napon át gyógyszert kell szednem, progeszteron készítményt, hogy eltávozzon, addig nem lehet elkezdeni a lombikot. Az egész eljárásra ez jellemző, hogy sosem tudhatod, mikor mi jön közbe.

A vlog ezen részében az is nagyon fontos, hogy Zita férje, Szárnyas Attila részt vesz egy andrológiai vizsgálaton, amitől rettegnek a férfiak. Pedig életmentő, hogy elmenjenek a szűrésre.

„Úgy éreztem magam, mint egy Kusturica filmben. Andrológiai vizsgálaton sok férfi volt, de úgy, hogy közben ott egy kamera...! – meséli Zitának Attila. „Gyorsan lezajló vizsgálat, mire megtennéd, amit a doki kér, már vége is.” Attiláról kiderült, hogy teljesen egészséges, nemzőképes.
– Hihetetlen, hogy bevállalta, még szerelmesebb lettem belé – meséli mosolyogva Zita. – Olyan derűvel csinálta végig, hogy ezzel minden férfit rá tud venni a vizsgálatra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.