261. oldal - Bezzeganya


Túlsúlyosoknak a nőgyógyászati rendelő zárva!

Túlsúlyosoknak a nőgyógyászati rendelő zárva!

A Sun Sentinel felmérésében ezt egyes orvosok azzal indokolták, hogy berendezéseik nem tudnak kezelni egy bizonyos súly feletti embereket, és így nehezebb a diagnosztizálásuk, illetve attól is tartanak, hogy a túlsúlyos pácienseknél nagyobb a szövődmények kockázata. Bizony. Műhibaperektől félnek ezek a jóemberek. A megkérdezett magánpraxisok kb. 15 százalékánál a túlsúlyosok előtt így hát a rendelő zárva marad. A túlsúlyos terheseket egyébként is általában szakrendelésekre irányítják az amerikai orvosok a terhesség és szülés közben lehetséges szövődményektől, és az ezzel esetleg együtt járó költséges perektől tartva, de mostanában a magánorvosok már nem terhes nőket is elutasítanak a súlyuk alapján.

Mellrák – amiről azt gondolod, veled nem fordulhat elő

Mellrák – amiről azt gondolod, veled nem fordulhat elő

Tizenegy fotel a kemoterápiás kezelőben. Mindegyikben ülnek, de a folyosó is tele van a méregre várakozókkal. Mellettem fiatal nő, alig múlt harminc, kétgyerekes anyuka. Távolabb még három negyven alatti nő, mindannyian ugyanazért vagyunk itt. Mi, akik azt hittük, ez velünk nem fordulhat elő. A rizikócsoport közelében sem vagyunk. Gyerekeink vannak, szoptattunk, egészségesen élünk és fiatalok vagyunk. Csakhogy a mellrák nem válogat.
Szóltak a minisztériumból, hogy fel kell venni Tompikát az oviba

Szóltak a minisztériumból, hogy fel kell venni Tompikát az oviba

Mesécskébe oltom, ami a mai magyar rögvaló. Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsiny falu, fővároshoz közeli, zöldellő. Gyerekkel és hitellel terhes ifjúházasok körében egyre népszerűbb, terjeszkedik, terpeszkedik, újabb területek hódolnak be a szántóból, csinos lakóparkok emelkednek. Friss aszfalt, zöld gyep, a gyepen tarka gyerekjátéksereg. A falucska ágadzik-bogadzik, kinövi az óvodát, iskolát.
Eltűnt gyerekek képei a tejesdobozokon

Eltűnt gyerekek képei a tejesdobozokon

Tejesdobozok sorakoznak a bolt polcain. Egyikről vidám tehén kacsint ránk, a másiknak magyar trikolór fehér doboza vonzza a tekintetet. A harmadiknak? Nos, a harmadiknak – az Alföldtej dobozainak – oldalán négy fiatal fekete-fehér fotója látható.
Te laknál passzívházban?

Te laknál passzívházban?

Szaktudásom a tárgyban nincs sok, mégis előszeretettel és lelkesedéssel böngészem a lakberendezési magazinokat, sőt, azok építkezős, épületgépészeti mellékleteit is. Nézegetem a legújabb trendeket, műszaki megoldásokat, építkezni eszem ágában sincs persze, de egy meglévő hajlékra is ráférhet időnként némi korszerűsítés.
Fogyinapló – Neked nem is kéne fogynod!

Fogyinapló – Neked nem is kéne fogynod!

Meni úgy érzi, mérföldkőhöz érkezett a mostani súlyával, miközben kalkulátortól függően a tesztek vagy ideális testsúlyt, vagy még hatkilónyi pluszt mutatnak. Citabella tovább sűrűsödik és sportol, élete párja szerint egyáltalán nem is kéne fogynia már. Almajemima egyelőre még viszonylag elégedett, de jaj, jön a svédasztalos-lazulós hosszú hétvége!
Bölcsinapló – mitől lazább pont a csütörtök?

Bölcsinapló – mitől lazább pont a csütörtök?

Mi ez? Mi van? Ja, az ébresztő. Öt óra van, csütörtök reggel. Az első programpont: félvak tántorgás a kávéfőző irányába. Kell 10-15 perc, hogy magamhoz térjek. Ha szerencsém van, akkor ezt egyedül tehetem, mindenki alszik még. Kávé után kicsi torna, aztán mosdás, öltözés.
Aludj már, bazdmeg!

Aludj már, bazdmeg!

Nem, kedves olvasó, nem mi beszélünk csúnyán. Ennek a nemrég megjelent könyvnek pontosan ez a címe. Igaz, angolul.
Használd a tested - és ne felejtsd a napvédőt!

Használd a tested - és ne felejtsd a napvédőt!

A minap idézni akartam belőle magyarul, és nem találtam sehol elfogadható fordítást. Ezért elhatároztam, hogy lefordítom én magam. A szöveg az elmúlt 15 év alatt semmit nem veszített értékéből. Bár bizonyos részei egyértelműen az amerikai célközönségnek szólnak, mások, például azok, amik az emberek által kéretlenül osztogatott jó tanácsokat említi, mindenkit szíven fog érinteni. A kismamákat különösen, hiszen kevesen kapnak annyi kéretlen jó tanácsot, mint ők.
A hathetes gyerek mellett nem halhatok meg!

A hathetes gyerek mellett nem halhatok meg!

Ez a történet több, mint tíz éves. A kisfiam öthetes, és én felkeresem a bőrgyógyászt egy anyajeggyel, ami a mellemen van, festékes, szabálytalan alakú, s a terhesség alatt mintha megváltozott volna a színe. Hosszas vizsgálódás után a bőrgyógyász közli, nem szeretne egyedül dönteni, keressek fel valakit a szegedi klinikán. Nem gondolja, hogy nagyobb baj van,
Papír ökovárost épít a Pagony kiadó, építs, olvass vele!

Papír ökovárost épít a Pagony kiadó, építs, olvass vele!

Május 20-án, péntek délután 5-től 8 óráig hatalmas papírvárost építenek a Pagonyosok a Margitszigeten, a Holdudvarban. Mindenkit szeretettel várnak, az ökováros építésében a Pagony illusztrátorai, Agócs Írisz, Gyévai Csilla, Horváth Mónika, Kőszeghy Csilla segítenek. Az építkezést-festést-ragasztást Papp Eszti vezényli.
Alkoholmentes Mojitóval termeld az anyatejet!

Alkoholmentes Mojitóval termeld az anyatejet!

A táplálék anyatejjé történő átalakuláshoz 20 százalékkal több energia szükséges, amit az édesanya a várandósság ideje alatt elraktározott (ideálisan 2-4 kg) zsírraktár fokozatos felhasználásával tud fedezni.
A fürdőszoba csempéjébe verte a fejem, mégis szerettem

A fürdőszoba csempéjébe verte a fejem, mégis szerettem

Amikor rossz kapcsolatban élő, esetleg bántalmazott nőről hallunk, könnyen mondjuk meg a tutit, kívülről. Ítélkezünk, sajnálkozunk, nem értjük, hogy lehet valaki önsorsrontó és buta. És miért nem lép már ki ebből  a kapcsolatból.  Igazunk is van: aki hagyja, hogy verjék, önsorsrontó, buta, gyenge. Én is az voltam. Tudtam is, már akkor is. Mégsem tudtam kilépni. Hogy miért, azóta sem tudom. Nem értem. Pedig minden körülmény nekem kedvezett: fiatal voltam, nem éltem szegénységben, nem voltam iskolázatlan vagy munkanélküli, gyerekem sem volt, támogató, szerető családom viszont annál inkább.
A debreceni Klinikán 2007-ben a napi 21 szoptatás se volt elég

A debreceni Klinikán 2007-ben a napi 21 szoptatás se volt elég

2007. decemberében szültem a debreceni Klinikán. Fogadott orvosom volt, egy fejes, akit nagyra tartott a nép. Magánrendelésre jártam hozzá, egyetlen egyszer kellett a 18. héten a genetikai UH-ra bemennem a klinikára, ahol nagyon kedvesek voltak, bár a gyerekemből semmit nem mutattak meg, alig 2 perc alatt lezavarták a medencevégű fekvést meg hogy minden oké, és valószínű, kislány.
Terhesnapló - A szétcsúszott kismama naplót írni is elfelejt

Terhesnapló - A szétcsúszott kismama naplót írni is elfelejt

Múlt héten ötször néztem meg, hogy a kedd délutáni jóga mikor kezdődik, mert rémlett, hogy eltér a csütörtöki időponttól, amire járni szoktam. Negyed hatkor meg is jelentem teljes menetfelszerelésben, belépve levettem a cipőm, elővettem a táskámból a pénztárcám, abból a bérletem és mosolyogva átnyújtottam a recepción ülő nőnek. Ő előrehajolt, én kezdtem gyanakodni, ő összevonta a szemöldökét, én éreztem, hogy baj van, ő megkérdezte, most akkor én milyen órára jöttem, én magamban elmormoltam néhány értékelhetetlen kötőszót, mondtam, hogy a félhatos terhes jógára, ő mondta, hogy a kismamajóga keddenként öttől van, én kínomban röhögtem, ő sajnálta, én mondtam, hogy ezért sem jó, ha az ember terhes. Az agy elkocsonyásodik, vagy én nem tudom, mit csinál, de minden kétszer annyi ideig tart és sosem tudhatja az ember, vajon azt csinálja, amit kell, vagy totálisan rossz irányba halad.
A csavargőzös és a tó tündére - vár a Balaton idén is!

A csavargőzös és a tó tündére - vár a Balaton idén is!

A legtöbb ember szívében fontos helyet foglal el szülőfaluja – városa. Még akkor is, ha egyébként semmi érdekes vagy semmi turistacsalogató dolog nincs a közelében. Az én szülőfalum – és jelenlegi lakhelyem – igazán figyelemre méltó hely. Bár télen az utcán emberrel nem találkozni, nyáron benépesülnek a nyaralók, az utcák, kinyitnak az éttermek, a strand. A strand, minden alfája és omegája. Igen, ez a Balaton.
Anyákat is behívnának katonának?

Anyákat is behívnának katonának?

„Talpra magyar hí a haza.” Imádkozzatok, hogy ez ne hangozzék el, és továbbra is béke honoljon határainkon innen és túl. No nem csak férjeink, fiaink miatt írom ezt. A napi Gazdaság ugyanis arról ír, hogy egy ma megjelent törvénytervezet alapján a honvédelmi tárca rendkívüli védelmi helyzetben a 18-40 év közöttiek számára visszaállítaná a fegyveres vagy fegyver nélküli hadkötelezettséget. A rendelettervezetet csütörtökig lehet véleményezni a társadalmi vita keretében.
Ti is sorozatfüggők vagytok?

Ti is sorozatfüggők vagytok?

Beszéltünk már könyvekről, filmekről, így nem maradt számomra más, mint sorra venni a sorozatokat, amik itt-ott megjelentek, majd eltűntek életem filmjében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.