Elfelejtetted már, mennyire fájt a szülés?

PUBLIKÁLÁS: 2011. június 24. 07:00

Mindkét szülésem hatalmas pozitív élményként maradt meg bennem, bár tudom (tudom és nem emlékszem rá) hogy kibavertül fájt. És rettentő fájdalmasak voltak a fájások alatti vizsgálatok. Meg az egész úgy általában. Arra is tisztán emlékszem, hogy le akartam törni az orvos kezét, annak ellenére, hogy tudtam, segíteni próbál. Azt is tudom, hogy a császár után mennyit kínlódtam, de mégsem igazán emlékszem. Én eddig azt hittem, simán csak kémiai és hormonális oka van ennek. Vagyis úgy képzeltem, hogy azért nem emlékszünk ezekre a kínokra plasztikusabban, mert különben begolyóznánk, de megvan ám a tudományos magyarázat is. A jelenség oka tudósul, hogy az agyban található fájdalomkikapcsoló (inhibitor) idegsejtek a szülés alatt aktiválódnak, és blokkolják a test felől érkező fájdalomingereket. Voltaképpen ugyanarról van szó, de így sokkal jobban hangzik.

Bezzeganya

A szerző cikkei

Azt olvastam nemrég, hogy a szülés alatt a nőknél „fájdalomamnézia” lép fel, így a fájdalom emléke egyszerűen kitörlődik az agyukból. Néhányan ezt ájulásnak hívják. Ezt én a magam részéről abszolút meg tudom erősíteni. Na, nem az ájulást, arra nem volt időm. Anna Riley - Birth Day photo © 2009 Judi Cox | more info (via: Wylio)

A stockholmi egyetem két kutatója 1383 nő bevonásával végzett kutatást. A nőknek két hónappal, fél évvel és egy évvel a szülésük után egy hétpontos skálán kellett pontozniuk a szülési fájdalmaikat.

„Azok a nők, akik már két hónappal gyermekük születése után pozitív élményként írják le a dolgot, az idő előrehaladtával még kevésbé emlékeznek a fájdalomra. Azok az alanyok viszont, akik negatívan élték meg az eseményt, később sem változtattak véleményükön” – mondta az egyik kutató. Sőt, ők azok, akik sokkal később vagy már egyáltalán nem vállalnak több gyermeket. Van egy barátnőm, aki már a harmadik babáját várja és az első két szülése az az igazi álomszülésnek nevezett fajta volt (pár óra alatt, hipp-hopp megszülte őket), mégis szörnyen fél az új szüléstől. Nem a fájdalomtól, a kiszolgáltatottság érzésétől. Szerintem ez többet nyom a latban, mint a szenvedős részen való para. (Bár ki az a hülye, aki szeretné, ha fájna neki valami? Ok, mazochisták kíméljenek.)

A mondás szerint, ha a pasiknak kéne szülni, már kihalt volna az emberiség. Ez a nőkre maradt, és tudjátok, miért móka és kacagás az egész? Hát íme: a tudósok szerint a fájdalomküszöbünk ugrásszerűen megnő az utolsó trimeszterben. (Hogy ezt hogyan tesztelték, elképzelni sem tudom. Nekem hirtelen Jack Bauer ugrott be, ahogy 8 hónapos terhes kismamákat kínoz, de ennél azért biztos humánusabbak voltak.) Mindenesetre arra jutottak, hogy a testünk a harminckettedik héttől a negyvenedik hétig ezzel a megnövekedett fájdalomtűréssel teremti meg a szülés optimális körülményeit. Éppen ezért a negyvenedik hét után állítólag a kisbabák születése nagyobb fájdalommal is jár.

Azt is megállapították, hogy alacsonyabb a fájdalomküszöbe annak, akik mögött nem áll biztos, támogató család. (A CTU-nál azóta sem értik, hogy akkor Jack Bauer hogyan állhatott ellen a kínzásnak. Bár lehet, hogy az a megoldás, hogy ő nem nőből van.)

Ezen kívül az október 3-ról március 21-re virradó éjjelen még azt is kikutatták ezek a svéd tudósok, hogy akik a reggeli órákban szültek, kisebb fájdalomról számoltak be, mint a más napszakokban szülő nők. Ha ezt előre tudom, nem a 40. héten és nem délután szülök, bakker. Legalább a stabil családi háttér javított valamit a fájdalomküszöbömön.

Száz szónak is egy a vége. Ismét tudományos bizonyítékot találtak valamire, ami egy bizonyos körben magától értetődő volt eddig is. Vagy nem?

Ti élveztétek a „fájdalomamnézia” áldásos hatásait, vagy még ma is hideg futkos a hátatokon, ha eszetekbe jut a kín a szülőszobán? Vagy ti is a kiszolgáltatottságtól tartanátok, ha újra odajutnátok?

Center

Forrás