262. oldal - Bezzeganya

Két negatív terhességi teszt után a vérzéskimaradást a két hónapja felfedezett hypothyreosisomra fogva eljutok végre az évenkénti munkaalkalmassági vizsgálatokon belül a nőgyógyászomhoz. Nem talál semmi rendelleneset, terhességet. Másnap ambivalens érzésekkel telve szorongatom az uh képet, 10 hetes terhesség, újabb augusztusi gyermekem lesz. Babonából csak a 12. héten közlöm a munkahelyemen, a családban valamivel később.

Akárhová bújnánk előle, egyszer csak megtalál az a pillanat. Amikor nem lehet tagadni tovább. Amikor már nem lehet tovább hajtogatni, hogy apánk furcsa, száraz köhögése a városi szmog mellékterméke, hogy anyánk csak azért ül tízpercenként a vécén, mert ideges mostanában. Vagy hogy az, amit napok óta ökölbe szorult gyomorral tapogatunk körbe a zuhanyban, amikor senki sem látja, az bizony egy csomó. Ma is ott van, tegnap is ott volt, és holnapra sem tűnik el.

Az elmúlt hetekben váltam a blog rendszeres olvasójává, mivel első babámat várom és az itteni posztokból és kommentekből máris több hasznos információval és tapasztalattal lettem gazdagabb. Jelenleg a 14. hét végén tartok, az eddigi vizsgálatok alapján szerencsére minden a legnagyobb rendben van a babával, szépen fejlődik, napról napra gyarapodik. Ám mivel ez az első terhességem, némileg tapasztalatlan vagyok – és talán a kelleténél jobban megbíztam az orvosok hozzáértésében, így eshetett meg velem az alábbi kellemetlenség(?), amelyről szeretném a véleményeteket kérni.

Valamelyik kommentben múltkor azt javasolta valaki, hogy szezonális alapanyagok receptjeit is szívesen olvasná. Most kifejezetten tavaszi zöldséges fogások következnek, mert ebben a szép időben mindenki vágyik a könnyebb, kevésbé kalóriadús ételekre (a férjemet kivéve persze).

Az embernek mindenféle tartaléka lemerül tél végére. Nekem legalábbis. Főleg az energia-és türelemtartalékom, amikor hatvanhatodszor ugrasztom ugyanazt a gumibékát ugyanabban a szobasarokban, amikor kézhez kapom a gázszámlát, valaki meg mindig taknyos.

Hogyan mondtam el, hogy terhes vagyok sorozatunkban Pannaa két terhességének elejéről mesél. Az első tesztelés kis híján meghiúsult, annyira reszketett. Amikor a pozitív teszt jelezte „végeredmény” egyéves lett, újabb hasonló élményeket élt át.

A férjem kb. egy éve azzal jött haza, hogy egy ismerős házaspár szülői önsegítő kört szervez, hogy a szülők jobban tudjanak kommunikálni a gyerekeikkel. Hümmögtem valamit, aztán annyiban maradtunk, hogy elmegy megnézni. Hazaérve elmesélte, hogy az alapvető bizalmatlansága részben elmúlt, a szervező anyuka nagyon érdekes kérdéseket vetett fel, és talán el kéne járni a foglalkozásokra, hátha tanulunk belőle. Abból, amit mondott, beugrott nekem, hogy mintha láttam volna egy könyvajánlót, amiben egy hasonló elveket propagaló módszerről volt szó, valami Beszélj úgy, hogy meghallgasson, vagy mi. Végül nem jártunk el a tanfolyamra, de feljegyeztem magamnak, hogy megszerzem a könyvet magyarul, ha valami az én totál szkeptikus férjemnek hümmögésre ad okot, akkor azt érdemes legalább egyszer figyelmesebben megnézni.

A kismamának az első trimeszterben körülbelül 150 kalóriával nő a napi ajánlott energiabevitele, de a terhesség végére sem jelent 300 kalóriánál többet naponta a többletigény.

Az otthon szüléssel kapcsolatban sok cikk született a Bezzeganyán, szinte mindegyik élénk vitát kiváltva. Ezúttal Szilda szól néhány szót Dr. Geréb Ágnes, az otthon szülés hazai élharcosa érdekében és az otthon szülés mellett. Hallgattassék meg ezúttal a másik fél is.

Kisbabát szeretnél, de még nem sikerült teherbe esni? Ez az a hely, ahol sorstársakat találsz, tapasztalatokat cserélhettek, ahol együtt lehet sírni egy sikertelen hónap után, és ahol minden egyes pozitív tesztnek örülnek az olvasók. A hatalmas kommentszám miatt a népszerű Babagyár a negyedik részéhez érkezett.

Mrs. Curtis beszámolójából kiderül, hogy a fővárosi Péterfy Sándor utcai Kórházzal alapvetően elégedett, bár a terhesgondozásban nem sikerült rendszert felfedeznie, és a szülészet mellékhelyiségeinek állapota is hagy kívánnivalót maga után. A szülőszobák modernek, van labda és szülőszék is, nem kötelező a beöntés, és az orvos csak a kitoláskor jelenik meg, addig a szülésznő kíséri az eseményeket. Továbbra is várjuk kórházteszt sorozatunkba olvasóink tapasztalatait a kórházról, ahol szültek. ([email protected])

Az apoteózis megistenülést – szó szerint a földi szennytől égetéssel való – megtisztulást jelentett az ókorban. És bizony a mi Shirley Valentine-unk, aki évtizedekig Mrs. Bradshawként vegetált csak, valóban átesik ezen a folyamaton; szerencséjére élve és virulva – mit tesz isten és a szerző? – pont az antik mondák szent földjén, Görögországban.

Két új jóbarátom a szemszárazság és a szeméremcsont fájdalom. Az első inkább kellemetlen egy félvak szemüveggyűlölőnek, de segít rajta a műkönny, a másodikat pedig tudom, hogy normálisnak mondják, de ez nem az. Egyrészt nekem az ízületeim csak ne készülődjenek a szülésre a második trimeszterben, másrészt ez konkrétan most úgy fáj, mint szülés után.

photo © 2008 Mysi(new stream: www.flickr.com/photos/mysianne) | more info (via: Wylio)

Mint korábban beszámoltunk róla, 12 éves lány szült az osztálykirándulásán Hollandiában. Rögtön felmerült a vérfertőzés gyanúja, mert a lány apját már büntették másik lánya megrontása miatt. A DNS-vizsgálatból kiderült, hogy szinte egészen biztosan ő az apja a nemrég született kislánynak. Az apa rendőrségi kihallgatása folyamatban van. A média érdeklődése miatt az apát és fiát a múlt héten biztonságos helyre vitték és rendőri védelmet kaptak. A gyermekvédelmi szervezet a múlt héten feljelentést tett erkölcs elleni bűncselekmény miatt. A fiatal anyát és gyermekét egyelőre nevelőcsaládban helyezik el. Sorsukról a közeljövőben a bíróság fog dönteni. Forrás: www. telegraaf.nl

Mit tenne a Bezzeganya sorozatunkba ezúttal rövid, tömör kérdés érkezett:

„Te, nálatok is van papírgyűjtés?” – kérdezi a minap egy anyatárs. Igen, nálunk is, gonoszul teszem hozzá, íme, a kommunizmus utolsó lehelete, hiába halt ki az úttörőnyakkendő és a mozgalmi dalok csokra mellőle. Ugyanis utálom.

A Bezzeganya legutóbbi fogyinapló-bejegyzése kapcsán merült fel a kérdés, hogy ha anya fogyókúrázik, akkor más ételeket fogyaszt-e, mint a gyerekei. Azt válaszoltam, hogy szerintem nem jó megoldás, ha anya a fogyáshoz választott új, egészségesebb életmódot éli, a gyerek pedig továbbra is a hizlaló, egészségtelen ételeket kapja.

Kell hozzá: egy harminc körüli nő, egy viszonylag friss (még nincs egyéves) kapcsolat, policisztás petefészek és inzulinrezisztencia, némi túlsúly és egy vezetői karrier. Több éves múltra tekint vissza bennem a gyerekvágy, így már a Bezzeganya elődeit is lelkesen olvastam. Tudtam, hogy nem lesz sem fáklyásmenet, sem cukrostakony a gyerekvállalás, de arra legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy jelenleg húszhetes utódom így fogja megváltoztatni az életemet, és ezzel együtt a gondolataimat, felfogásomat, terveimet és prioritásaimat is.

2006 áprilisában találtam rá arra a cikkre, amelyben az akkor 81 éves Dr. Katona Ferenc professzor úrral beszélgetnek születésnapja alkalmából. Tudjon róla minél több ember, nagyon rászolgált erre! Neki és hasonlóan elhivatott, csodálatos emberekből álló csapatának hála, hogy a fejlődési rendellenségekkel született kicsikből – ha időben hozzájuk kerülnek – egészséges, ép felnőttek lesznek. A cikkből az világlik ki, hogy a negyedszázaddal ezelőtti – általam is megélt – helyzet annyiban változott, hogy az orvosok ma már leküzdve szakmai féltékenységüket (amikor anno tőlem a Schöpf-Méreis orvosnő megtudta, hová is hordom én a gyerekem, rövid úton kitessékelt a rendelésről. Ha én "azokhoz húzok", ugyebár, akkor semmi keresnivalónk náluk...) maguk küldik a kétségesnek ítélt eseteket oda. Már persze, ha ők is tudnak erről a lehetőségről. Oda irányítják tehát a csecsemőket, a Szent János Kórház részeként működő, óbudai Szent Margit Kórházban székelő Fejlődésneurológiai Osztályra és Szakrendelésre.

„Beállított egy hatalmas csokor virággal, de ki nem nyögné soha, hogy szeret.” “Könnyű azt mondogatni, hogy így szeretlek – úgy csinos vagy, de soha nem kapok tőle semmit: számítok még neki egyáltalán?!” „Egész hétvégén a mobilommal vacakolt, hogy majd ő megcsinálja nekem, de soha nem figyel rám, hiába beszélek hozzá.” „Ő is látja, mennyi minden van a nyakamban, de úgy tesz, mintha nem tudná, mire való a fűnyíró.” „Nem hinném, hogy szeret még: a szexen kívül sose ér hozzám.”

A héten csupa sikerélményekről számol be a Bezzeganya fogyicsapata. Nekem a kezeléseknek köszönhetően centiben mérhető a fogyásom, Meni számlálós-jegyzetelős módszerrel több mint egy kilót fogyott.

A múlt héten nem volt bölcsinapló. A magyarázat nagyon egyszerű: alig léptem ki a lakásból (tanultam), és igazából semmi jelentős esemény nem történt mifelénk. A magam részéről ezt jónak minősítem. Azt jelzi, hogy mindenki tette a dolgát, senki nem vert meg a bölcsiben-oviban senkit, szóval csendben-rendben zajlott az élet.

Tegnap délután szép napsütéses idő volt, hangulatomat az időnként felerősödő szél, és az egész heti hajnali ébredés árnyékolhatta be, amikor megtettem azt, amire már régóta készülődtem, és csak az akadályozott meg eddig ebben, hogy jobb szeretem a békességet.

Én bizony bevallom, nem szeretek terhes lenni. Az elején a hányinger és az álomkór, a végén meg a gyomorégés és a légszomj miatt. Se. De gondolom, ezt nem kell ragoznom, talán vannak, akik megértik. A végkifejlet miatt azonban fontosnak tartom megemlíteni. Szóval 34 hét és két nap. Eddig az én türelmetlenségemen kívül minden rendben ment. A doki szerint jól voltunk, csak tűrjek. Ám azon a decemberi éjszakán, éjfél előtt nem sokkal épp lefeküdni készültünk, mikor úgy éreztem, mintha pisilnék, pedig ÉN biza’ nem pisiltem! Gyors telefon a kórházba, majd eszeveszett tempóban csomagolás és indulás. A szülésznő szerint ugyanis megrepedt a magzatburok, és ilyenkor már nincs visszaút. Mondtuk neki, hogy ne idegesítsen, még csak a 35. hetünket kezdtük… de nem volt kecmec.

A kormány sajtónyilatkozatait hallva lehetséges, hogy a Fegyverügyi Civil Bizottság tervei alapján liberalizálják a fegyvertartás hazai szabályait.

2009 tavasza óta most negyedszerre rendezik meg a gasztrobloggerek jótékonysági sütiárverése, a Segítsüti, amelyben legnagyobb örömömre immár harmadik alkalommal veszek részt.

A második, harmadik terhességem alatt ez a tudás megkopott, és időm sem volt már arra, hogy tudatosan táplálkozzak. Legújabb sorozatunkban dietetikus segítségével abban próbálunk segíteni a kismamáknak, hogy mikre érdemes odafigyelni a várandósságuk alatti táplálkozásuk során. Az első részben a terhesség alatt bekövetkező súlygyarapodást és a szervezetet érintő változásokat vizsgáljuk.

Tekintettel az elsöprő társadalmi igényre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fontolgatja, hogy már májustól kötelezővé teszi minden kismama számára, hogy otthon szüljön.