203. oldal - Bezzeganya

Alapanyagok:

Jövőre már nő is lehet mozdonyvezető - adtuk hírül nemrég itt a blogon annak a tanfolyamnak a hírét, melynek meghirdetésekor külön kiemelték: immár nők jelentkezését is várják a masinisztaképzésre. A hír nem maradt sokáig reakció nélkül A mozdonyvezetők nem máshoz, mint egyenesen Orbán Viktorhoz fordultak a tanfolyam megakadályozására – írja a hvg.hu. Ez férfiszakma, esélyegyenlőségnek itt helye nincs, mondják a tiltakozók. Persze csakis azért, nehogy a nőknek rossz legyen ebben a szakmában sínylődni.

Előzmény: 2010 márciusában volt az első császárom. Téraránytalanság – írták a zárójelentésben. Állítólag nem is illeszkedett be a buksija, nagy volt (3800/53 cm / 36,5 cm). Akkor volt választott orvosom, a kórházba 5 perces fájásokkal értünk be, kb. 6 óra múlva műtöttek. Négyujjnyi tágulásnál burkot repesztettek, de csak annyit értek el, hogy szinte összefüggővé váltak a fájások, de fel nem kelhettem a ctg miatt. A baba és én is jól voltam végig, de a doki szerint reménytelen lett volna tovább várni – műtét.

a) imádkozom b) üvöltözöm c) elsősegélyt nyújtok

Ma forralt bor készül.

Sokunknak probléma, hogy a nyári-őszi dömping után egyre szegényesebb piaci kínálatból hogyan főzzünk finom és egyszerű fogásokat, mert hát a magyaros konyha ezeket a zöldségféléket eléggé mostohán kezeli.

Elmúltam negyven, mégis nagy levegőt kellett vennem, hogy leírjam mindezt. Azért teszem, hogy segítsek azoknak a gyerekeknek és szülőknek, akik most élik át ezt, vagy valami hasonlót. Nyolcéves voltam, mikor először molesztált egy közeli családtagom. A szüleim váltott műszakban dolgoztak, és gyakran megesett, hogy egyszerre voltak éjszakásak. Vagy éppen elmentek valahová vendégségbe, moziba, mindegy is, hová. Ilyenkor bizton számíthattam rá, hogy megjelenik a szobámban ez a bizonyos valaki, és olyan dolgokat tesz velem, amiket nagyon nem akarok, amitől undorodom. Belül sikoltoztam, és mégis hang nélkül tűrtem, mert féltem, és mert szégyenkeztem.

Miközben letudtam az ügyünket igen lendületesen támogató beszélgetést a szülész-nőgyógyásszal, mintegy mellesleg megcsináltuk a második inszeminációt, szeptember legvégén. Nagyon reménykedtünk a sikerben, de egy kis hiba csúszott az időzítésbe. Hiába volt állandó vérvétel és UH vizsgálat, mégis hamarabb következett be a tüszőrepedés, mint az orvos kiszámolta. Az adott héten csütörtökön láttak egy 17 mm-es nagy tüszőt, és ez alapján az orvos azt kérte, hogy szúrjam be a tüszőrepesztő injekciót péntek este, inszemináció vasárnap reggel. De a testi jelek és az LH teszt alapján az a bizonyos ígéretes tüsző megrepedt spontán már péntek éjjel vagy szombat hajnalban, tehát az inszemináció előtt 24-36 órával. Ez mondjuk kis szerencsével még jó is lehetett volna, de hát nem volt az, mint 11 nappal később kiderült. Szóval ez a ciklus elúszott. Később kiderült, hogy akinél nem tökéletes a peték minősége, ott bizony csalóka az UH-val történő időzítés, mert a tüszők gyakran nem jutnak el a tankönyvi, 20 mm-es nagyságig, és korábban megrepednek. Ezért kellett az első körben két inszemet csinálni, tehát a "rendes" meddőségi orvosom nyilván tudott erről, a helyettese viszont úgy tűnik, nem volt ilyen előrelátó, vagy csak nem gépből van, és nem figyelt oda.

Negyedik gyermek születik kis budapesti családunkba.

Új sorozatunkban olyan nőket szeretnénk megszólaltatni, akik az általuk választott területen tökéletesen megtalálták a helyüket, céltudatosságukkal, kreativitással bizonyítják a női karrierutak nemcsak sokszínűek, de igazán izgalmasak is tudnak lenni.

Na jó, mégiscsak ruhát váltottam. (Nem hiszem, hogy felvonultatom az egész ruhatáramat, de akkor is kényelmesebb már a mamanaci, mint a többiek.)

Nem jött meg. Ma sem. Hát, most legalább van esélyem tesztelni. Vigyázz, mit kívánsz – szokták mondani. Negyedik napja kezdődik ugyanúgy a reggel. Ülök a budin, és lógatom a tesztcsíkot a műanyag pohárba. Ki iszik ilyenből kávét? Még attól is átmelegszik, hogy belepisiltem.

76.6 kg és ami azóta történt

Milyen irodalmi minták állnak a mai női alkotók előtt? Lila ködben tapogatózunk? Hol van a női szerzők helye az irodalmi kánonban? Hogyan olvassuk a régi vagy nem is olyan régi könyveiket? Van-e még (vagy már) felfedezni való? Mennyire határozza meg a női szerzők olvasását a hagyományos –férfi – szempont- és elvárás-rendszer? Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?

Üdvözöllek a zombik földjéről, ami határos a hasfájások és az altatási nehézségek országával! Laurát életének 5. napján, november elsején, hoztuk haza, azóta küzdünk itthon az újdonságokkal, a nehézségekkel. Olyan szinten folynak össze a napok, hogy alig tudok az agyamban rendet vágni. Egy biztos, állandó problémát okoz a hasfájás. Mármint, ha tényleg az fáj, mert persze a probléma-kijelző LED sort lespórolták a gyerekről, találgatásban meg nem vagyok valami erős, nem hiába kerülöm messziről a lottót is. Az első hétvége és az előző hét napjai biztos, hogy keserves sírással teltek. Hol a gyerek bömbölt, hol én, volt, hogy mindketten egyszerre. Járt itt a gyerekorvos, majd a védőnő. Kapot Infacolt a hasfájására, amitől – úgy tűnik – tényleg jobban van. Egy nap volt még így is kegyetlen, a péntek, amikor valahogy túletettem a kiscsajt. Felhívtam a védőnőt, aki azt javasolta, hogy térjünk át a 3 óránkénti etetésre és mérjem a gyereket.

Phulan 1963. augusztus 10-én született Ghura Ka Purwa faluban, Uttar Prades államban, India északi részén. Apja, Devidin és anyja, Mula öt gyermeket neveltek, Rukminit, Phulant, Chotit, Bhurit és az egyetlen fiút, Siv Narajant.  A lánygyermek átok volt az ilyen szegény család számára, hiszen férjhez adása sok pénzbe került. A faluban Bihári, az apa gazdag nagybátyja volt az úr, kedvére elvehette a szegények javait, bármikor megverhette őket bármiért. Phulan sokat szenvedett a gonosz nagybácsitól, aki gyakran ok nélkül ütötte-verte, apjuk javait csalással megszerezte. A bíróság sosem ismerte el Devidin igazát. Mikor Bihári meghalt, fia, Majadin lett a család feje. Devi Din egyetlen vagyonát, a kis földjén álló olvasószemfát kivágta, és eladta. Phulan kiabált, sírt és nekiesett a gonosz férfinak, de semmire sem ment vele. Csupán annyit ért el, hogy Majadin számára nemkívánatos személlyé vált a faluban, és a férfi igyekezett férjet keresni a lánynak, hogy az eltűnjön onnét. A lány korán leckét kapott az élettől: a gazdag ember bármire jogot formálhat, a törvény is mellette áll. A szegénynek nincs szava.

Vannak dolgok, amiket kiválóan össze lehet hasonlítani az iskola témakörben, akár országhatárokon keresztül is. A környezet szerintem pont nem ilyen. A mi iskolánk – ahogy ezt korábban már írták is mások a kommentekben – eléggé lepusztult, igénytelen, csupasz a magyar elképzelések szerint. Az iskola három kockából és két úgynevezett karavánból áll, ebből egy nagy kocka az első-második osztályosok épülete, egy kisebb kocka a tornaterem, és a legnagyobb kocka a maradék négy évfolyam és a tanárok, az adminisztráció helye. Az iskola területére két kapun keresztül lehet bejutni, reggel hét és háromnegyed nyolc között a lenti van nyitva, ahonnan az út egy olajfal-ligeten vezet fel a főépülethez.

Mikor Hans Grothe gyerekpszichológus –a „német Ranschburg Jenci”, akinek falom minden szavát – azt nyilatkozta az Eltern magazinnak, hogy kutatásai szerint a gyerekkorunk legjobb élményeinek megélésénél nem volt velünk felnőtt, elgondolkoztam. Elsősorban azon, hogy mennyire igaza van. A korcsolyázások a lakótelepünk víztározó taván, a kötelező, de annál kalandosabb papírgyűjtés, vasgyűjtés – az utóbbit azzal nyertük meg, hogy a világ végén találtunk egy rozsdás kádat –, a bandázások, a gumizás, pléden babázás... valóban, a legfelszabadultabb érzéseim ezekhez kapcsolódnak. Már kisiskolás koromtól lemehettem játszani egyedül, soha nem csatangoltam el, mindig találtam játszótársat. Általában nem legyek ura-féle minitársadalom alakult ki, mert ha verekedtünk, veszekedtünk is, az agresszorok meg lettek fékezve. Valahogy mindenki tudta, hol a határ. Mindössze két balesetre emlékszem, a jégen beszakadt egy kislány, akit kimentett egy apuka hason csúszva, szánkóval, és egy elsős kisfiú, akit zebrán gázolt el a busz, ő meg is halt. De alapjában jól megvoltunk, vigyáztunk egymásra, nagy ökörséget senki nem csinált és úgy általában, a felnőttek akkor még úgy érezték, a más gyerekéért is felelősek. Ezért nem támadt senkinek az az ötlete, megfürödjön a fent említett tóban, még egy gyerektelen hobbihorgász is megállította volna.  Pohár vizet pedig bármelyik ismerős szomszédtól kérhettem. Nem éltetem az autoriter nevelést, de áldásos mellékhatása, hogy egy hangos rákiabálás elég volt egy ismeretlen felnőttől is, az rendet tett köztünk.

Érett fejjel, 27 évesen  döntöttem úgy (persze a férjemmel együtt, aki 2 évvel idősebb), hogy itt az ideje gyereket vállalni. Nagyon nagy szerencsém volt, mert 2 hónappal később már terhes is voltam. A terhességet nagyon jól viseltem, a 3. hónap végéig edzőterembe jártam tornázni, végig dolgoztam, jöttem-mentem. A szüléstől kicsit féltem, de azzal biztattam magam, hogy már annyi nőnek sikerült, én is kibírom valahogy.

Az életem tele van visszatekintéssel: nem akarom elfelejteni, ki vagyok, honnan jöttem és mi a fontos nekem. Jó a visszatekintés, mert visszatalálok önmagamhoz, így sosem leszek hűtlen a lényhez, akit a világon a legjobban szeretek.

Karácsonyig minden vasárnap vásárnap!

Bors Péter roppant élénk fiatalember volt. Ő volt az őrölt fekete bors. Imádta az életet, imádta a lányokat, folyton csapta is a szelet nekik. Más unta volna az örökös szürkésfekete öltözéket, de ő még ezt is imádta.

A múlt heti posztban beharangozott főzősuli-sorozat első része következik, ezúttal a mérésről lesz szó. A méricskéléssel kapcsolatban kettős személyiség vagyok: főzésnél gyakorlatilag semmit nem mérek, sütésnél viszont grammra betartom a recept utasításait. Ennek az az oka, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy hány deka húsból főzöm a pörköltet, ha marad, akkor maximum megy a fagyasztóba, a süteménynek viszont a sikere múlhat pár dekával kevesebb vagy több liszt felhasználásán.

Nem telik el olyan hét mostanában, hogy ne hallanám valamelyik ismerősömtől, hogy válnak. Ez akkor tűnt fel legjobban, amikor egy hajszálon múlott, hogy mi ne váljunk szét. A mienk is hasonló, mint a többieké: 30-40 évesen, 5-10 év körüli gyerekekkel, tizenakárhányév együttlét után.

Az ENSZ Népesedési Alapjának éves jelentése példa nélküli kijelentést fogalmazott meg a minap, miszerint a fogamzásgátlás alapvető emberi jog. A jelentés szerint a fogamzásgátlás, illetve a tudatos családtervezés jelentősen javíthat a szegény országokban élő nők és gyerekek életkörülményein. Az ENSZ szerint a fogamzásgátláshoz, illetve más családtervezési módszerekhez való hozzáférés (az abortusz a jelentés szerint nem tartozik ide) törvényes, kulturális vagy gazdasági úton való akadályozása sérti a nők jogait.

A szeptemberi terveket és álmokat jelentősen befolyásolta az a tény, hogy nálunk ilyentájt ünnepek vannak, sűrűn követve egymást, és ilyenkor bizony kb. egy hónapra leáll az élet. Se iskola, se munka, bár ez most kevésbé érdekes, viszont se labor, se klinika, se kórház. Még szerencse, hogy naptár az van, így nem ért meglepetésként, hogy a tervezett második inszemináció bizony szeptember elején elmarad.

Új szakma vált elérhetővé a nők számára itthon. Mozdonyvezetői tanfolyamot indít a MÁV csoport és a GYSEV, melyre most először jelentkezhetnek nők is. Aki megfelel az alkalmassági vizsgálatokon, kicsit több mint egy év tanulás után a magyar vasút 166 éves történetének első női mozdonyvezetője lehet.

Szegről-végről van közöm a magyar nyelv és irodalomhoz, mint iskolai tantárgyhoz, de sem  - mint a lelkes kommentelőktől tanult szóhasználatot követve – nyelvnáci nem vagyok, sem Grétsy László nem rokonom. A komoly helyesírási hibák természetes, hogy szúrják a szemem. Egyelőre azonban ezek még csak mint bosszankodó olvasó embert, nem mint szülőt zavarhatnak, mivel korukból adódóan gyermekeim nem tartoznak még a betűvetők közé, mi több, beszélni is csak egykettedük tud.

Kissé tanácstalan vagyok, és szeretném kikérni a sorstárak véleményét. A fiam első pár hónapja majdnem konstans sírással telt, sokszor vigasztalhatatlanul (szerintünk) a hasát fájlalta. Simogattuk, ringattuk, melegítettük, volt mindenféle cseppentős szer, de egyik megoldás sem vált be igazán. Pechünkre a cumi sem kellett neki soha, csak és kizárólag a testmeleg, egy kis ringatással kombinálva. Egy barátnőm javasolta, hogy drasztikusan csökkentsem le a tejfogyasztásomat egy időre, hátha a tejfehérje a ludas. Megfogadtam a tanácsát és láss csodát, az addig rosszalvó fiam elkezdte átaludni az éjszakákat, sőt nappal is rávehető volt egy-két hosszabb alvásra. Pár hónapig tartottam is a diétát, aztán úgy voltam vele, hogy teszek egy próbát, lassan visszaállítom a korábbi étrendemet, mert nem tudok sajtok, túró és vajas kalács nélkül létezni (azóta rájöttem, hogy márpedig igen). Ekkor volt olyan 5-6 hónapos a fiam, és épp elkezdődött a hozzátáplálás, meg a fogzás. Kezdett kevesebb lenni a tej, a cici iránti érdeklődés is megcsappant, úgyhogy jött a tápszer esténként, 7-8 hónapos korban pedig a savanyított tejtermékek. Az eredmény: éjjel óránként felkel, sír, nagy nehezen visszaalszik, majd 1 óra múlva megint fájdalmasan tekereg. Ezen kívül tele lesz kiütéssel a nyaka.