204. oldal - Bezzeganya

Húsz mikroliternyi folyadék. Ennyi annak a táptalajnak a mennyisége, ami a lombikkezelés során a beültetésre váró embrionális sejteket körülveszi és táplálja. Nemrég egy pécsi és kaposvári orvosokból álló kutatócsoport mintegy 755 millió forintot nyert a mesterséges megtermékenyítés hatékonyságának növelésére és ennek a tápoldatnak az elemzését tervezik a pénzből.

Huhhh, vége! Kipurcantam az adventben. Kidőltem karácsonykor, és most jól vagyok, itt a megérdemelt pihenés, ködös, hosszú, télvizes napok egy faluban cserépkályhával, az isten háza mögött, koromsötétben. Nem giccs ez, valódi idill, csend, már a csengő sem szól. A gyerekek abbahagyták a sírást.

Ha minden igaz, monogám vagyok. Soha nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy egyszerre több emberbe legyek szerelmes, és ha egyszer valakibe szerelmes vagyok, nem vágyom mellette változatosságra. A kulturális örökség, amelyben nevelkedtem, azt a meggyőződést ültette el bennem, hogy szerelemmel az ember egyszerre csak egyvalaki felé fordulhat. Ha nem így van, az nem is szerelem. Ahogy a Facebookon keringő Johnny Depp-idézet mondja: ha két emberbe vagy szerelmes, válaszd a másodikat, mert az első kapcsolatoddal nyilván valami baj van. Sokan valóban így vagyunk kódolva. De sokan nem. Szeretném most elmondani a saját történetemet arról, hogyan szembesültem két különböző élethelyzetben is azzal, hogy a szerelem talán mégsem mindig kizárólagos, és hogyan jutottam el odáig, hogy elfogadjam ezt az igazságot, majd azonosuljak vele, és az életem egyik alapkövévé tegyem. A két legemlékezetesebb szerelmem poligám alkat volt. A második most a férjem, a gyerekem apja.

Kórházteszt sorozatunkban a pécsi klinikát mutatjuk be, Epres négercsók jóvoltából, aki nemrég élvezte az intézmény vendégszeretetét.

Ez a karácsony is elmúlt. De még hogy…

Az előző részben sokat emlegetett barátnőm hazament, mi meg visszarázódtunk a normál kerékvágásba. Gyerekek, munka, vizsgálatok. Merthogy készültünk a lombikra, és az eligazítás dátuma, november 21-e, közeledett sebesen. Az átfaxolt papírokkal a kezemben elügettem a családorvoshoz, aki kezdetnek kiírta nekem a 16 fajta vérvizsgálatot. Volt ebben minden, a szokásos vitaminszintektől kezdve a toxoplazma es rubeola szűrésen át a HIV tesztig. Miután ezt letudtam, és még csak el se ájultam az éhgyomri 8 üvegnyi vér levételétől, pár napon belül már a sebész rendelője előtt ültem. Itt ugyanis a mellvizsgálat menete úgy zajlik, hogy előbb sebészhez kell menni, aki manuális vizsgálatot csinál. Ha talál valamit, vagy az alany elmúlt már 35 éves, akkor ő ad beutalót ultrahangos mellvizsgálatra, vagy mammográfiára.

Rakétafélék pukkannak az éjjeli ködben, Nagy meg az apja kimentek az utcára megnézni, miközben a macskám a kanapé mögé menekül ugyanez elől, pedig itt bent a szobában még a hagyományos és ingyenes módon sem pukkantott senki.  Pukkantások és köd, így végződik az idei év.

Mottó: „Szerda ablakában csütörtök ül, és ordít csütörtökül.” Minden szülő életében eljön a pillanat, amikor a gyermek este félnyolckor bevallja, a három napja feladott házi feladat sajna nem készült el, bár holnapra határidős. Na ugyan mi lenne az, kérdezzük lazán, pár összeadás, nyelvtani feladvány, esetleg csicsás rajz a karácsonyról, miaznekünk. Verset kell írni. Mivan? Nagy kedvvel és lelkesedéssel írogatok ugyan, de negyvenegynéhány éve szigorúan prózában, talán három-négy alkalmat kivéve, ebből is általában hajmeresztő kecskerímek jöttek ki, szürreális témákkal. Hajaj. Apja se tud segíteni, momentán csak a Fradi B-közép rímes szövegei jutnak az eszébe, elképzelem a tanító néni arcát. Viszont azonmód előkeresem esti mesének Lázár Ervin Költői versenyét, ej, tyúkapó, miakőkend, a gyerekeim közönségdíját amúgy Aromo Bálomböki bag u fan kezdetűje nyeri, azt háromszor kell egymás után röhögéstől fulladozva felolvasni. Verset azonban egyelőre nem írunk, pedig még a Friss tintából is utána dobunk pár kortárs művet. Az ihlet azonban továbbra is nyilván valami közeli kocsmában iddogál és magasról tesz ránk.

Várandósságom alatt folyamatosan olvastam különböző szüléstörténeteket és azok kommentjeit. Nem lehetett nem észrevenni, hogy az ősanyák lenézik a császárral szülteket, pláne a program-császárosokat, maguk a delikvensek pedig gyakran zavartan magyarázkodnak, illetve kudarcként élik meg, hogy nem “sikerült” természetes úton szülni.

Új sorozatunkban olyan nőket szeretnénk megszólaltatni, akik az általuk választott területen tökéletesen megtalálták a helyüket, céltudatosságukkal, kreativitással bizonyítják a női karrierutak nemcsak sokszínűek, de igazán izgalmasak is tudnak lenni.

Mindjárt itt az év vége, így most pár szilveszteri recept következik.

Szóval november első hete megint arról szólt, hogy harmadik napi vérvétel (FSH újra 12,6 hurrá), aztán a kilencedik naptól minden második nap UH és vérvétel. Rögtön az első ultrahang vizsgálat meglepő eredményt hozott, mert a bal oldalon egy darab tüszőt látott a technikus, az viszont egészen megdöbbentően "fejlett" volt, kereken 15 mm. Hűha, gondoltam, ilyen nagy még sose volt a ciklus elején. Kicsit el is kalandoztak a gondolataim, mert fáziskéséssel vettem észre, hogy szegény technikus elszántan keresgéli a tüszőket a jobb oldalon, de az égvilágon semmit nem talált. Sajnálkozva fejezte be a vizsgálatot, mely szerint a jobb oldali petefészek teljesen üres. Gyorsan megvigasztaltam, hogy nem baj, úgyse jutott volna onnan ki semmi, elég nekem ez a bal oldali óriás tüsző. A szakasszisztens is nagyon lelkes volt, rögtön meg is állapodtunk benne, hogy ebben a hónapban valószínűleg nem kell a 14. napig várni az ovulációval (ami azért is jó, mert az hétvége lett volna).

Hullámvölgyben élek mostanság. Egyik nap minden nagyon jó, boldog vagyok, semmi sem tud elszomorítani, másik nap meg minden összejön, és már a dühtől sírok. Jó, még csak egyszer fordult elő, és lehet már amúgy is rám fért…

Csoffadt, mondta a Nagy, illetve ő nem azt mondta, csak hogy kicsi, de olyan arckifejezéssel, hogy lesírt róla, mi ez a satnyaság, bár azt már nagy ló korában tudhatná, hogy összecsomagolva mind összecsukott férfiesernyőre hasonlít. Csoffadt hát csoffadt, átkoztam a konyhában a fogyasztói társadalmat, nagyobbat, drágábbat, mittomén milyenebbet, mintha azon múlna, lesznek itt még viták pár év múlva, hogy mit kéne megvenni azért, hogy meglegyen a látszat, a menőzés, vagy az áramvonalas életvitel. Csak azt nem értem, az öreganyja negyvencentis műfenyőjét akkor miért díszíti akkora lelkesedéssel mióta megvan, az se ér a plafonig, legfeljebb ha rárakom egy festőlétrára. Viszont a Csoffadtnál kétszer nagyobb példányok már nagyjából egy tank benzin árát nyaldossák, viszont a tank benzinnel ellentétben nem visznek el sehova, sőt, ha rájuk ülnék, még szúrnának is veszettül.

Boldog karácsonyt kíván a Bezzeganya!

Bár a karácsony keresztény ünnep, manapság a világ számos országában megünneplik. A karácsonyfa, az ajándékozási szokás, a fényfüzérek és girlandok, a karácsonyi zene olyan országokban is a hagyomány részévé vált, ahol kis lélekszámú keresztény közösség él csupán.

Egy év házasság után, 30 évesen döntöttünk úgy a férjemmel, hogy jöhet a gyerek. Viszonylag hamar, a harmadik hónapban sikerült pozitív tesztet produkálni. Nagyszerű orvost találtam, a gondozás alatt teljes bizalom alakult ki. És hát szerencsére egy teljesen gond nélküli terhességem volt.

Tavaly írtam egy bejegyzést arról, hogy milyen küzdelmes tud lenni a karácsony anyóssal, apóssal, és megígértem akkor, hogy beszámolok, idén hogy sikerült.

Az Úr a monitor előtt üldögélt. Híreket meg blogokat olvasgatott, néha angry birds-özött egy kicsit, megnézte egy szépségklinika honlapját. Unatkozott.

Pier.

Erre a hétre ünnepi főfogásokat válogattam. Az ételek kiválasztásánál törekedtem arra, hogy mindenféle húsra hozzak receptet, és arra is, hogy az elkészítési mód is többféle legyen, ezért van köztük magyaros, és kevésbé ismert, különlegesebb fogás is.

Mindenki tud rajzolni! – szól a cím, és a jópofa lapokon erre módot is kapunk. Én – cáfolva a címbeli kijelentést – úgy tartom, sajnos egyáltalán nem tudok rajzolni, de a csupa nagy rajzlapokból álló kötet arra világított rá, hogy ez nem is baj. Mikor a különféle játékos feladványokat olvasgattam, szépen rájöttem, azért tud mindenki rajzolni, mert nem az a lényeg, hogy Leonardo da Vinci metszeteivel vetekedjünk, hanem hogy élvezettel játsszunk a vonalakkal, formákkal.

Jó reggelt minden kedves Bezzeganya-olvasónknak!

A múlt heti összefoglaló után vissza az aktuális eseményekhez. November legelejére volt egy újabb időpontunk a lombikos professzorhoz, ami azért volt furcsa, mert tulajdonképpen mindent megbeszéltünk a múltkor, és azon túl, hogy nyilván látni akarja a hiszteroszkópia eredményét, nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy mit is szeretne mondani. Kicsit nyűgös voltam az újabb találkozó miatt, mert azon túl, hogy ez nem kevés pénzbe kerül, még baromi sokat is kell várni a bejutásra, ráadásul közben megérkezett hozzánk a nagyon várt barátnőm, akinek rövidke látogatását nem akartam ilyen, több órás kórházi programokkal "gazdagítani", még szerencse, hogy ő nagyon rugalmasan állt hozzá ezekhez az extra eseményekhez.

Bizony-bizony, már kettessel kezdődnek heteim számai… De még nem igazán ért el a tudatomig, hogy ez a félidő. Hogy repül az idő! Mindig olyankor, mikor valamit nagyon élvezek. Mert most az van, öröm és boldogság.

Biztosan van, aki soha, semmilyen körülmények között nem ad sült krumplit és egyéb fagyasztott ételeket a gyereknek, de abban is biztos vagyok, hogy a legtöbbünk került már olyan helyzetbe, amikor moströgtönazonnal kellett ételt varázsolni a gyerek elé. Ilyenkor – némi bűntudattal fűszerezve – elővesszük a mirelit sült krumplit, a panírozott dinókat, az olajat és a fritőzt/serpenyőt, és kisütünk egy adagot az éhes szájaknak. Próbálunk szemet hunyni afelett, hogy az étel tocsog az olajtól, még akkor is, ha megpróbáltuk felitatni a fölösleges zsiradékot.

Az előző posztban leírtam, hogy jutottunk el odáig, hogy Angliába megyünk. Mire meglett Niki igazolványa, addigra úgy alakult, hogy Gábornak már csak két hetet kellett kint lennie. Ennek ellenére maradtunk a tervnél, hogy megyünk.

Huszonkét év gyes. Kétszázezer forint havi családi pótlék. Napi 4-5 kiló kenyér. 17 gyerek és két szülő, két szobában. Illetve talán háromban. Merthogy a tizenhetedik gyermek érkezésére a teraszt konyhává alakították, így már három szobát tudnak majd lakni. Tizenkilencen.

Mindenkinek van egy olyan szakasz az életében, amikor hős szeretne lenni. Ezt aztán a többség kinövi, racionális számításból, félelemből, anyagi elképzelések miatt, vagy egyszerűen csak megváltozik. Vannak olyanok, akik viszont valóban hősökké lesznek, és adott esetben a családi életüket is úgy alakítják ki, hogy a hivatás áll az első helyen. A tűzoltós-rendőrös-katonás filmek tele vannak magányos John McLane-ekkel, akik vagy nem is mernek tartós párkapcsolatot kialakítani, vagy már túl vannak a váláson. A stressz, a lehetetlen időbeosztás, a családot háttérbe szorító felelősségtudat nem éppen ideális egy család számára, főleg akkor nem, amikor a barátnőnek, feleségnek is van hivatása, és ráadásul kisgyerekek is vannak a képben. Mégis sok olyan család van, ahol sikerül áthidalni a problémákat, és működtetni mind a párkapcsolatot, mind a családi életet. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak a férfi legyen hős, hanem bizony a nő is, és meghozza a maga áldozatait a férj foglalkozásának érdekében. Az alábbi dupla interjúval egy olyan családot szeretnék bemutatni, ahol mindez sikerült, még úgy is, hogy nem mindenről gondolkoznak azonos módon. Következik D, a tűzoltó, és Cs, a tűzoltó-feleség.