205. oldal - Bezzeganya

Pár nappal azután, hogy megírtam az első posztomat a helyzetünkről, tehát augusztus közepe felé, újabb ciklust kezdtem el, és újra kértem a meddőségi klinikát, hogy nézzük meg a hormonszinteket. A klinika működéséről azt kell tudni, hogy a biztosítóm üzemelteti, kifejezetten női egészséggel foglalkozó klinika, külön meddőségi résszel. Mondanom sem kell, hogy a meddőségi rész állandóan 200%-on pörög, aminek az előnye az, hogy nagy tapasztalatuk van nem csak az orvosoknak, hanem a szakasszisztenseknek is. Hátránya pedig az iszonyatos zsúfoltság, túlterheltség, a második - és egészen idáig, tehát október végéig az utolsó - találkozókon kereken másfél órát vártam az orvosra, és ezzel még nem is voltam rossz állítólag.

Talán egy-másfél  hete csapódott be a BA postaládájába egy levél, amelynek láthatóan jó szándékú írója „magyarázta a bizonyítványt” az iskolák államosításával, a NAT-tal, a kerettantervekkel és miegymással kapcsolatban, talán egyenesen a Hivatal képviselője, bár magánemberként. Elolvastam én becsülettel, de bevallom, egy kicsivel se lettem tőle nyugodtabb, se szülőként, se felelős állampolgárként. Pedig pedagógus nem is vagyok, akkor aggódnék csak igazán.

Az egyik kedves barátunk mesélte valamelyik nap a páromnak, hogy az egyik unokatestvére válik. A gyerek még csak 1 éves, de a feleség annyira megváltozott a terhesség alatt, és a szülés után, hogy már nem tudnak együtt élni. A pasi a terhesség alatti változásokat átmenetinek tekintette, de a szülés után sem lett a felesége olyan, mint volt, így bedobta a törölközőt.

Különös reklámfilmet készített a Center for Science in the Public Interest az egészséges táplálkozás és tudatos fogyasztás jegyében. A film a cukros üdítők veszélyeire hívja fel a figyelmet, többek között az elhízásra, és annak következményeire, mint például a 2-es típusú cukorbetegség. Egy népszerű üdítőital régi „reklámarcait” hívta segítségül a filmet készítő Alex Bogusky. Nem kellett sokáig gondolkozniuk, hiszen a piros logós üdítőital reklámjainak egy részét a Crispin Porter + Bogusky ügynökség jegyzi, melynek a férfi társelnöke volt.

"Az életünkre veszélyt nem látok, valószinűleg csak brutálisan sok esőt kapunk és nagy szelet. Nem kell a hírekből mindent elhinni." - üzente nekünk Másutt ma reggel, hogy mostanra komplett New York-i tudósítással örvendeztesse meg a BA olvasóit. Fogy a csipsz vagy az üveges víz, de az élet nem állt le, a gyerekek pedig egyelőre vígan szaladgálnak a szélben, amíg lehet. Másutt azóta az Indexen is feltűnt, ahonnét szintén megnyugtatott mindenkit: egyelőre nem történt katasztrófa. De a vihar még úgy igazán nem ért oda. Tudósítónknak hála, negyed-félóránként frissítve!

Már írtam a bölcsivel kapcsolatos élményeinkről nagy vonalakban. De arról nem ejtettem szót hogy én milyen nehezen éltem meg azt hogy kicsi lányom már nem velem tölti a nap legaktívabb részét. Sajnos anyagi helyzetünk nem tette/teszi lehetővé hogy 3 éves koráig itthon maradjak vele, ezért döntöttünk a bölcsi mellett, mivel nagyszülői segítségre nem alapozhattunk hiszen Vas megyében vannak mi meg Bácsban.

Hihetetlen dolog történt velünk nem rég. Legalábbis számomra hihetetlen.

Katy nevű olvasónk először sírva rettegett a kórháztól, de utána már minden mindegy volt.Az oxitocin és az EDA ellentétes hatása összeadódott, ezért a végén a fogó is előkerült. Szüléstörténet sűrű filmszakadásokkal.

Egy számomra kényes dologról szeretnék tapasztalatot cserélni az anyukákkal. 28 éves vagyok, 16 hónapos a kisfiam. Férjemmel idill, boldogság, miegymás. Illetve mégsem teljesen. Valami megváltozott. Az elején kezdve a történetnek a férjemmel egy nagyon heves, szenvedélyes kapcsolatunk volt a kezdetek óta. Nálunk nagyon igaz a "Külső megfog, belső megtart, jó szex hozzáláncol" dolog. Olyanok voltunk még 3 év múlva is, mint a tinik, mondjuk a minőség még a mennyiségnél is fontosabb volt. A terhességgel sem volt semmilyen komplikáció, így végig megmaradt közünk a házasélet is. Semmi nem utalt arra, hogy bármi is változni fog a szülésem után.

Fahéj Fannit mindenki szerette. Felnőtt, gyermek, fiú, lány egyaránt. Ő pedig élvezte ezt a szeretetet. Megbecsülte magát, szolidan, szerényen mindig a legjobbat hozta ki magából. Nem is akarta elveszíteni ezt a szeretetet. Őt leginkább süteményekben használták. Alma Annával ilyenkor gyakran találkozott. Jó barátnők lettek az idők során, kiegyensúlyozott volt a kapcsoltuk és ezt a harmóniát az Emberek érezték is az ételek ízén. Egyik nap ismét levette őt Tündérkéz a polcról és a Konyhapultra tette. Fanni körülnézett, hogy kiket lát még ott. Attól függően, hogy kik vannak körülötte, tudni szokta, hogy milyen étel készül. Most nagyon meglepődött. Alig látott ismerősöket. Grillezett padlizsán karikák, darált hús és reszelt sajt… Ezekből biztos nem süti lesz! De még csak nem is gyümölcsleves!

A múltkori almás poszthoz kommentelt Oreille7, aki birsalmás ételek receptjeire lenne kíváncsi. Most az ő kívánságát teljesítem.

Néhány hónap eltelt azóta, hogy az új Munka Törvénykönyve életbe lépett. E hónapok tapasztalatát foglalja össze most Dr. Farkas Zsuzsanna, a konferenciákról korábban megismert munkajogi szakértő.

Szóval az úgy volt, hogy az elmúlt hetekben Hanka lassan éhenkórásszá változott. A háromóránkénti evést nem a négyóránkénti váltotta, hanem a kettő, sőt az óránkénti. A legrosszabb a helyzet az esti, éjszakai órákban.  Olyan éjjel tizenegy körülre már ott tartunk, hogy le sem akar szállni a mellemről. Időnként azt hiszem, hogy már jóllakott, leteszem, de hamarosan nyűglődni kezd, és ha nem kap kaját, egyre jobban belemelegszik az önsajnálatba. Nagy pechje, hogy még a sírása is cuki. Édes ajakbiggyesztéssel kezd, majd jön egy kis oá-oá, majd várakozás, hogy használt-e, ha nem, akkor egyre hosszabb és hangosabb sírás. És bár nem tudja elérni a bátyja „segítség, éheztetnek, szóljatok a gyámügynek” idegőrlő sírását, mégsem hagyom sírni, beadom a derekam, illetve a mellem.

Ott hagytam abba, hogy mégse voltam hajlandó feladni, és kiválasztottam azt a három alternatív megoldást, amit érdemesnek tartottam kipróbálni. A talpmasszást, az akupunktúrát, a természetgyógyászt és a különböző speciális tornákat mint opciókat megtartottam, de egyelőre nem foglalkoztam velük. Viszont az orvosom véleménye ellenére elkezdtem diétázni, nagy mennyiségben vitaminokat szedni, és mivel a férjem éppen Bostonban volt, megkértem, hogy hozzon nekem három hónapra elegendő DHEA-t. Úgy voltam vele, hogy a diéta, az életmódváltás biztosan jót fog tenni, a vitaminoktól semmi bajom nem lehet, mert nem szedek olyat és akkora mennyiséget, amit túl lehet adagolni. A DHEA volt, amin elég sokáig gondolkoztam, rengeteg anyagot elolvastam erről a szerről, angolul, mert magyarul szinte semmit nem találtam. Viszont van egy titkos favoritom, egy hihetetlenül hasznos, érdekes és motiváló blog, bizonyos Ezüstmackó naplója. Ő pontosan ugyanolyan tüneteket produkált, mint amit én tavasszal (egy hosszú, egy rövid ciklus), majd az FSH szintje is meglódult (meg jobban, mint nekem) és már hat éve járta a másodlagos meddőség rögös útját. Ez a lány számomra elképzelhetetlen energiákat fektetett bele abba, hogy képbe kerüljön, hogy tudjon az összes szóba jöhető megoldásról, azok nemzetközi megítéléséről, a kutatásokról és azok értékeléséről. Nagyon pontos megfigyeléseket vezet, és olyan összefüggésekre jött rá, amire sok orvos nem hívja fel a páciensei figyelmét (pl. hogy a ciklus 3. napján mért magas ösztrogénszint fals alacsony FSH értéket generál). A diétát és a vitaminkészletek feltöltését máshol is olvastam, viszont a DHEA-ról hosszú, és komoly szakmai hivatkozásokkal teli cikke a mai napig kuriózum magyar nyelven. Akit érdekel, a linket itt találja a poszt alatt, számos további társaságában, aki meg annyira nem akarja beleásni magát ebbe az egészbe, az higgye el nekem, hogy mindhárom módszer bizonyítottan javítja a termékenységi mutatókat.

Wiki szerint a táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a „többletet”, ami születéskor fizikailag a többletfogat jelenti. Igen, Ágoston fiam foggal született, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja.

Nem sok fogalmam volt, hogy hogyan működik egy amerikai általános iskola, mert én csak gimnáziumba jártam itt. Lila gőzöm sem volt, hogy milyen a tanterv, a napirend, és hogyan viselkednek a pedagógusok. Azt sem tudtam, hogy ki lesz Izabella tanára (csak a nevét küldték el levélben augusztus végén), pontosan hogyan lesz megoldva az étkeztetés és hányan lesznek az osztályban. Az első nap, egy csütörtök, csak egy délig tartó fél nap volt, gondoltam, nem kell nagy rákészülés. Nem csomagoltam neki ebédet úgy, mint ahogy azt az oviban tettem minden nap.  Csak meggyőződtem arról, hogy alaposan megreggelizik a gyerek, és időben elindulunk négyesben az utca túlsó oldalára (a férjem kivette a délelőttöt,  hogy velünk jöhessen).  Egy dologban viszont biztos voltam: muszáj a gyerekről fényképet csinálni az iskola előtt, mert ez így szokás. Már évek óta nézegettem az összes amerikai és nemzetközi ismerős “első nap az iskolában” gyerek képeit a Facebookon.  És lám: nem volt egyetlen család sem az iskolaudvaron, aki nem fényképezett: én az Oszkár gála vörös szőnyeges bevonulásának közvetítésén kívül még soha nem láttam ennyi tükörreflexes fényképezőgépet per jelenlevő személy sehol. Az iskola igazgatója a kapuban állt öltönyben és nyakkendőben, és minden szülővel kezet rázott és bemutatkozott. Akárcsak mi, ő is új volt, első igazgatói állásának első tanítási napján.

12. HÉT

Olvasom a blogot, bár nincs saját gyermekem (még), és gondoltam, megosztom veletek a történetem. Több ilyen-olyan kapcsolat után, óriási szerelemben/szeretetben és egyetértésben élek most a kapcsolatomban. Eléggé független, megzabolázhatatlan lélek vagyok, nehezen megy az alkalmazkodás, szóval a "nekem márpedig senki nem mondja meg, hogy mit csináljak" típusba sorolnám magam. Páromnak van egy gyermeke, ami engem eleinte elriasztott a komolyabb kapcsolat kialakításától. Sőt, őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy akármennyire hagynám magam belemélyülni a dologba...

Valahol olvastam, hogy a történelem nem más, mint egy nagy rakás sztori, felfűzve egy gusztustalan hosszú pertlire. A sztorik egy részét igyekszünk továbbadni a gyerekeinknek - ha ugyan érdekli őket, és ha értenek valamit belőle.

Azok a balszerencsés emberek, akik valamelyest ismerik korábbi munkásságomat, könnyen feltételezhetik, hogy bunkó vagyok. Sajnos nem. Vidéken nevelkedtem rendes családban, így az életben egyfajta mosolygós, kedélyes, szolgálatkész, kapcsolataimat szorgosan olajozó, problémamegoldó arcot viselek a társadalom felé, és ebből a múltban rengeteg bajom származott. Sok-sok hozzám hasonló neveltetésű embert ismerek: a húgaimat, aztán gyerekkori barátomat, az Indiánt, és másokat. Azt hiszem, mindnyájan rendszeresen belefutunk abba a problémába, hogy a magunkfajták konfliktusmentesen előre szeretnék lendíteni a társalgást, és természetes módon korlátokat állítanak maguk köré, melyeket nem illik áthágni, és emiatt más, fejletlenebb, de erőteljes életformák kihasználnak bennünket. A bunkók óriási előnnyel indulnak a magunkfajtával szemben mindenfajta interakcióban. Nekem meg kéne erőszakolnom magam, hogy úgy viselkedjek, ahogy ő, és mivel erre jobbára képtelen vagyok, valamilyen formában ő próbál megerőszakolni engem.

Legalábbis én így érzem. Az elsőnél még nagy az izgalom, hogy mire számíthatunk, azért vagyunk türelmetlenek, hogy megtudjuk, milyen érzés világra hozni valakit. A másodiknál a mindegy, mikor jön, csak egészséges legyen érzés érvényesül inkább. A harmadiknál már sok meglepetés nem érhet, és minél előbb túl akarunk esni az egészen, hogy babázhassunk végre. Nem panaszkodok, szerencsés alkat vagyok, gyorsan szülök.

A közelmúltban interjút készítettünk a szülészeti, orvosi műhibák kapcsán a téma szakértőjével, Dr. Ábrahám Lászlóval. Az ő sorai nyomán vetődött fel a jogos igény arra, hogy megkeressük Geréb Ágnest, az otthonszülések emblematikus alakját, akinek neve igen szerencsétlenül egybeforrt a szülészeti műhibákkal is. Ági – mert megtisztelt vele, hogy tegeződjünk – szinte soha nem ad interjút. A Bezzeganya kedvéért azonban kivételt tett és elmondta véleményét az otthonszülésről, a műhibákról, a kettős mércéről.

Koriander Károly unatkozott.

Erre a hétre almás süteményeket hoztam, hogy bebizonyítsam, van élet az almáspitén túl is (persze, azt is imádom).

A bejegyzett élettársi kapcsolat keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét, ezért a kereszténydemokraták a kifejezést kivennék a családjogból - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Veszprémben. Az államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi szervezete meghívására Az új alkotmány kereszténydemokrata szemmel címmel tartott előadást, majd kérdésre válaszolva fejtette ki pártja családjoggal kapcsolatos javaslatait.

Már nem járok az árzabálós üzletlánc itt kihelyezett egységébe, elintéztem. Elintéztük. Soha nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de próbáltam türelmes és toleráns lenni, még így gyerekestül is, vagy pont azért, pedig sosem volt zökkenőmentes egyik bevásárlásom sem. Hol a Julika néni számoltatta át, küldte vissza, gondolta újra, hol a pénztáros ütötte el, na, igen kevesen is voltak, a sorok kilométeresek. De én tűrtem, még azt is, mikor én voltam olyan szerencsés, hogy valamit kétszer ütöttek be és sorolhatnám, és amikor az egyik belenézett az üres lapos szatyromba, meglepetésemben meg se tudtam szólalni, viszont nem felejtettem és csak gyűlt-gyűlt. Gondoltam, nem borítom rájuk, a dolgozókra, akik csak felsőbb utasításra cselekszenek, megjegyzem, ahogy később kitérek rá, szar az üzletpolitikájuk, nagyon!

Először is elmesélném, mi az az au-pair és mért is jöttem én ki ide 26 évesen, hogy ezt a munkát csináljam. Az au-pairek olyan emberek, akik a családnál laknak, vigyáznak a gyerekekre, ellátnak némi házimunkát, és ha szerencsések (mint én) akkor olyanok, mint egy távoli rokon. Nem fizetést, hanem zsebpénzt kapnak (országonként, családonként változó, hogy mennyit), és teljes ellátást. Elsősorban a 18-25 évesek szoktak au-pairnek menni, kihagyva ezzel egy egyetemi évet/félévet, hogy világot lássanak, pénzt keressenek és megtanulják az adott ország nyelvét. Én az egyetem után jöttem ki, több okból is. Az egyik, hogy még mindig nem sikerült megszerezni azt a fránya nyelvvizsgát, a másik pedig, hogy nem kaptam állást (semmilyet) otthon, így kapóra jött a lehetőség, hogy külföldön, anyanyelvi környezetben tanuljam meg az olasz nyelvet.  Egyszóval amolyan Mary Poppins-féleség egy au-pair. Jelenleg Genovában élek, egy háromgyerekes olasz család „negyedik gyerekeként”. Mivel senki sem beszél magyarul, ezért egész nap olaszul kell beszélnem, ami nagyon jó. Ha hibásan beszélek, javítanak, ha nem találok egy szót, megvárják ameddig kikeresem a szótárból, vagy elmutogatom, hogy mit szeretnék. Ez egyébként a boltokban az eladókra is igaz.

Ez a kérdés már jó néhány hónapja foglalkoztat. Lányaim kétévesek múltak, és lassan időszerűnek tartanám, ha leszoknának a tápról. Igazából rászoktatni sem akartam őket, de amikor 9 hónaposan abbahagyták (teljesen maguktól) a szopást, a doktornő leszögezte, hogy a tápszer márpedig muszáj. Hiába mondtam, hogy nem kérik, kiköpik, meglátják a cumisüveget, már bömbölnek. Javasolta, hogy akkor ne erőltessem, majd ha éjjel felkelnek, mert éhesek lesznek (és biztos azok lesznek, ha nem isszák meg este), akkor adjam nekik. Végül is ez bevált, néhány nap alatt megszerették a tápszert.

A szülés olyan, mint a tengerek és óceánok vize: lehet magasztos és hatalmas, fenséges és csodálatos, simogató-cirógató és kényeztető, de veszedelmes szörnyeteg is tud lenni ám.