205. oldal - Bezzeganya

Február 1 és 3 között azok a 14 év alatti gyermekek, akik brummogva és dörmögve érkeznek a Fővárosi Állatkert bejáratához, ingyen mehetnek be a kertbe.

A sorozat első részéből kiderült, hogy a főszereplő egy három hónapja tartó kapcsolatban nem tervezetten teherbe esett, és elhatározta, hogy nem tartja meg a babát. A második részből megtudhattuk, hogy a kórház ajtajából visszafordult, mert úgy érezte, ha elaltatják a kaparáshoz, soha többé nem ébred fel. Megoldásként eszébe jutott az örökbeadás lehetősége.

A szülés után termelődő kolosztrum, illetve az első fél évben termelődő anyatej képezte a vizsgálat tárgyát. A baktériumtörzsek pontos összetétele és szerepük az újszülött szervezetében még nem tisztázott.  A kutatók szerint az anyatej baktériumtérképének elkészítésével az élelmiszeripari cégek jobb bébiételeket készíthetnek. Ha a baktériumok fontosak az immunrendszer fejlődése szempontjából, talán a bébiételekhez adva csökkenthetik az asztma, allergia és autoimmun betegségek kialakulásának kockázatát

Magyarországon jelenleg a lombikprogramban való részvétel egyik feltétele, hogy a felek házasok legyenek, vagy közjegyző előtt írják alá az élettársi kapcsolatról szóló nyilatkozatot. Amíg a papírokat be nem szerzik, addig a kérelmező jogilag egyedülállónak számít és csak anonim donortól kaphatna spermát – írja a hvg.hu.

Szülői értekezlet. Tizenöt megfáradt szülő kucorog a mini székeken, szinte látom a fejük fölötti gondolatbuborékban többek között a „Mit fogok ma főzni, ha sokáig tart az értekezlet és későn érek haza?”, a „Basszus, a macskát reggel elfelejtettem kiengedni!”, és a „Vajon hol vette az a barna hajú anyuka azt a szép nyakláncot?” mondatokat.

Egyformán teltek a napok, hányással, néha a kóla segített, néha bennem maradt három kanál joghurt, néha nem. Kértem időpontot a Bajcsy kórházba, mivel területileg hozzájuk tartozom. Ott megkérdeztem, hogy nem kellene-e befeküdnöm, mielőtt kiszáradok és felborul az ion-háztartásom... Minek? Maga úgysem tartja meg, addig meg bírja már ki! Még három hét volt hátra a kijelölt időpontig.

Van, mikor a gyerekével egyedül hagyott apa kreativitása nem csupán a poéngyártásban merül ki.

Lássunk néhány fejezetet és gondolatot ízelítőként.

2011. október végén esett meg a dolog, a születésnapom körül – szerintem. Iszonyatosan jó szex eredménye volt, mondhatjuk, boldog fogantatás. Azt mondják, egy nő megérzi, mikor történik meg, így utólag visszagondolva, mintha motoszkált volna olyasmi a fejemben, hogy ha most nem, akkor soha...

Itt a vége… Elérkezett a nap. Eddig adott ugye három gyerek, csajok. És születik a negyedik,, egy kispasas: leírtam, hogyan.

Amikor a barátnőm átjött a kislányával kakaózni meg sütizni, még nemigen sejtettük, hogy a következő tíz percben a mentőket fogjuk hívni. Addig jól alakult az este, a három gyerek önfeledten játszott, mi csacsogtunk, ahogy szoktunk.

Komoly botrány robbant ki a harmadik és negyedik generációs fogamzásgátló tabletták használata körül Franciaországban – számolt be a napokban az inforadio.hu. A Le Figaro a botrány kapcsán arról írt, hogy egy meg nem nevezett kórház kezelési lapjai alapján tanulmányt készítettek az elmúlt 14 évben mindenféle fogamzásgátlót szedett nőket ért káros mellékhatásokról, és a 15 és 25 év közötti korosztályhoz tartozó nők körében összesen negyvenhét súlyos mellékhatással – tüdőembóliával, mélyvénás trombózissal vagy éppen agyvérzéssel – járó esetet regisztráltak, közülük ketten bele is haltak a kialakult betegségbe, de ezen esetek közül az orvosok mindössze hármat jelentettek az egészségügyi hatóságoknak. A francia egészségügyi miniszter az ügy kapcsán bejelentette, hogy korlátozni fogják a – ma minden második francia nő által használt – harmadik és negyedik generációs tabletták felírását, és az európai gyógyszerfelügyeletet is figyelmeztetik majd a problémára. A szóban forgó egyik tablettát gyártó gyógyszercég mellett a francia hatóságok is perekre számíthatnak, ugyanis az érintettek szerint évek óta ismerik a lehetséges mellékhatások súlyosságát, ám azokra mégsem figyelmeztették a közvélemény, és a készítmények forgalmazását sem korlátozták.

Volt egyszer egy sárga óvoda, kocka alakú, kerek ablakú. Ha elment mellette az ember, csak úgy zsongott, mint egy méhkas. Majd kirepedt az oldala a kiabálástól, nevetéstől, lábdobogástól, rikoltozástól. Sok ovis volt odabent, ők csinálták azt a nagy zajt. Az egyikük egy kislány volt, a haja koromsötét, a szeme csillogó, az álla kerek, a pocakja domború, épp, mint a tied itt a pizsi alatt. Ennek a kislánynak, akit Vicának hívtak, az anyukája nagyon furcsa anyuka volt. Nem olyan normális, mint a többi anyukák, kopogós cipőben, rövid szoknyában, egyik kezükben az autó kormánya, másikban a mobiltelefon, harmadikban a határidőnapló, negyedikben a számítógép billentyűzete.

Talán Oreille7 volt az, aki salátaöntetek receptjeit kérte már többször is tőlem, mert úgy gondolja, hiányosságai vannak e téren. Most az ő kívánsága teljesül.

A katonáknak végülis igaza van. Kár, hogy én nagyon nem szeretem a katonásdit. Nemcsak a lövészetet meg a menetelést, de az egyenruhát és a katonás rendet meg a napirendet sem.  Pedig megvan a jó oka - ha két perced van elindulni, nem árt, ha meghatározott rendben van odakészítve a hiánytalan menetfelszerelés. Ha nincs ott, akkor téped a hajad gatyában,  jól lebombáz az ellenség.  A katonás rend és a beosztott, előre tervezett aprólékos napirend hatékony és értelmes. Kár, hogy utálom.

"Ha soha nem ért volna hátrányos megkülönböztetés és sohasem üldöztek volna, nem kaptam volna meg a Nobel-díjat sem. "

Mostanában kicsit sok volt a negatív posztokból, ezért bevetjük a csodafegyvert.

Abban a reményben írok nektek, hátha segítetek eloszlatni a félelmeimet. Szinte napi szinten olvasom a Bezzeganya-posztokat és kommenteket, mert érdekes, és mert hát időnként otthon is szóba kerül a gyermekvállalás. És itt jön a nagy DE részemről:

A Vatikáni Rádió tudósítása emlékeztet: az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1973. január 22-én a Roe kontra Wade ügynek úgy vetett véget, hogy mind az 50 amerikai államban törvényesnek nyilvánította az abortuszt. Becslések szerint azóta 55 millió abortuszt végeztek el az országban.

Újra és újra arról számol be a sajtó, hogy terhességüket titkoló, majd újszülöttjét megölő nőket ítélnek el. A környezet szerepe az eltitkolásban jelentős. A kulcsszó ugyanis a titkolt terhesség. Szenti Tibor: Paráznák című kötetében jelentős szerepet és hosszú oldalakat töltenek be a szexuális bűnpörök között a csecsemőgyilkossági perek folyásának korabeli nyelvezetű hiteles leírásai (a betű és íráshibák a jegyzőkönyvekben is így állnak).

Hol is kezdjem? A „nem akarok gyereket” rendkívül határozott álláspontot nyilván nem az a most már mókásnak tűnő gyerekkori emlék alakította ki bennem, miszerint féltékeny voltam az egyik rokon kisgyerekre, akinek anyukám a keresztanyja, és – minő förtelmes cselekedet – időnként a rokonlátogatások alkalmával el kellett viselnem, hogy a kislányt az én édes anyukám dajkálgatja, szeretgeti. Mint minden más gyereket is. Ő nagyon gyerekcentrikus, ezért is érzek némi bűntudatot, hogy nem kívánom folytatni ezt a hagyományt, miszerint a családban, rokonságban tudtommal minden nőnek született gyereke.

Én most tök jól vagyok. Nem magamról írok, csak úgy általában (magamról egy picit, mert az megy, na). Arról írok, hogy nem illik bezzegelni, de panaszkodni sem igazán, mert az meg rinya. A kettő közötti sáv meg nagyon keskeny, szabad szemmel talán nem is látható. Hol tartózkodik akkor egy egy-két-há stb. kisgyerekes anya manapság? Szabad-e elfáradni időnként, mikor az ember a saját maga által választott kis mókuskerekét tapossa? Illik-e ennek hangot adni, vagy úgy szokás, hogy az ember csendben teszi a dolgát akkor is, amikor nagyon nehéz? Mint a nemtommilyen törzsi asszonyok az On the Spot-ban, akik a törzsük szokásai szerint néma csendben szülnek, különben szégyent hoznak a családjukra? A szülés utáni depressziót is nehezen ismerik fel sok kismamánál, mert nem illik panaszkodni, de ezt már nem is akarom idekeverni, mert nem kóros állapotról írnék, csak amolyan hétköznapi (és testi) kifáradásról. Ha egy témán elkezdek kattogni, az agyam mindig saját “élmények” indítják be, itt jön egy rövid saját sztori.

Sokszor mondogattam már magamban, na meg hangosan is, hogy a magyar oktatási rendszerben kevés gyakorlati (értsd: a mindennapi életben hasznosítható) ismeretet tanítanak. Ez a meggyőződésem szeptember óta megerősödött. Az első félév nemcsak Balázsnak, hanem nekem is kőkeményen a tanulásról szólt, és itt nem arra gondolok, hogy végigvettem vele a matek anyagot, és hogy sok év után először szabályos „k” betűt kellett írnom (jaj). Arra gondolok, hogy mikor mi az elvárható úgy általában egy elsős gyerektől, ezen belül pedig a saját gyerekemtől. Mostanra kezdek belejönni.

Párommal, Tamással a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy ha minden jól megy, – akkor még naivan azt gondoltam, hogy miért ne lenne így – három gyermekünk lesz.

Ha mégis így teszel, ne csodálkozz, ha hasonló lesz az eredmény, mint ezen a Facebookon keringő videón:

Németországban két katolikus egyházi kórházban is megtagadták egy megerőszakolt nő ellátását, a hivatalos álláspont szerint tévedésből, a Der Spiegel vasárnapi összeállítása szerint azonban a Kölnben történt eset nem véletlen, és azt mutatja, hogy az egyház távolodik a társadalomtól.

Bajban vagyok, és úgy érzem, csak körbe-körbe járok a saját gondolataimban. Ott kezdeném, hogy a férjemmel négy éve vagyunk együtt, két éve házasodtunk össze. Ő 33, én 31 vagyok. Nekem jó néhány kapcsolatom volt, mielőtt összejöttünk, de nem komolyak. Neki viszont csak kettő, de mindkettő három évig tartott. A barátnője, akivel előttem járt, mindenképp szerette volna vele tartani a kapcsolatot. Amolyan hátországnak tekintette a férjemet, akihez mindig fordulhat, sőt, aki alkalomadtán talán vissza is fogadná. A kapcsolatunk elején megmondtam, hogy nekem ez így nem tetszik, de az ő dolga. Ha tartani akarják a kapcsolatot, tartsák, csak ne titkolózzanak. A bajok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a hátam mögött találkoztak.

Azt már korábbi sport- és motoros balesetekből, törésekből és rándulásokból tudtam, hogy az átlagnál valószínűleg magasabb a fájdalomküszöböm, mivel törött lábban simán tesiórára jártam, bár egy kicsit sántítottam futás közben.

Akik az előző rész olvastán kényelmesen hátradőltek, mondván: „lám, lám, megmondtam, mono ne menjen bele poli kapcsolatba, mert rossz lesz neki”, azok most kapaszkodjanak, mert PoliZoli és MonoPoly életében a csúfos kudarc után egy évvel beköszöntött a sikertörténet. Legalábbis most közel egy év után nagyon úgy tűnik. Az új szereplő Adél (aka A másik nő), akit Zoli egy újabb baráti társaságban ismert meg, nem sokkal a Réka-ügy lezárulása után. Akkor még együtt volt az előző barátjával, aki sem pszichésen, sem fizikailag nem volt alkalmas egy párkapcsolatra, így aztán érthető, hogy Adélnak más férfiakon is meg-megakadt a szeme. Idővel egyértelművé vált, hogy érdeklődik Zoli iránt. Én biztattam Zolit, hogy lépjen: végre egy nő, aki megjelenésre, kisugárzásra nézve is egy szinten van vele, ráadásul szimpatikus is, és jót tenne neki, ha valami (vagy valaki) kibillentené a jelenlegi kilátástalan helyzetből. Ő azonban inkább várt.