201. oldal - Bezzeganya

Huszonkét év gyes. Kétszázezer forint havi családi pótlék. Napi 4-5 kiló kenyér. 17 gyerek és két szülő, két szobában. Illetve talán háromban. Merthogy a tizenhetedik gyermek érkezésére a teraszt konyhává alakították, így már három szobát tudnak majd lakni. Tizenkilencen.

Mindenkinek van egy olyan szakasz az életében, amikor hős szeretne lenni. Ezt aztán a többség kinövi, racionális számításból, félelemből, anyagi elképzelések miatt, vagy egyszerűen csak megváltozik. Vannak olyanok, akik viszont valóban hősökké lesznek, és adott esetben a családi életüket is úgy alakítják ki, hogy a hivatás áll az első helyen. A tűzoltós-rendőrös-katonás filmek tele vannak magányos John McLane-ekkel, akik vagy nem is mernek tartós párkapcsolatot kialakítani, vagy már túl vannak a váláson. A stressz, a lehetetlen időbeosztás, a családot háttérbe szorító felelősségtudat nem éppen ideális egy család számára, főleg akkor nem, amikor a barátnőnek, feleségnek is van hivatása, és ráadásul kisgyerekek is vannak a képben. Mégis sok olyan család van, ahol sikerül áthidalni a problémákat, és működtetni mind a párkapcsolatot, mind a családi életet. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak a férfi legyen hős, hanem bizony a nő is, és meghozza a maga áldozatait a férj foglalkozásának érdekében. Az alábbi dupla interjúval egy olyan családot szeretnék bemutatni, ahol mindez sikerült, még úgy is, hogy nem mindenről gondolkoznak azonos módon. Következik D, a tűzoltó, és Cs, a tűzoltó-feleség.

Amikor úgy döntöttünk, hogy szeretnénk babát, én már mindennél jobban vágytam rá. Mindent elolvastam a témában, hiszen fogalmam nem volt arról, hogyan is működik ez. Nem tudtam mi az a peteérés, mikor van, stb. Tudományosan álltunk neki a témának és biztos voltam benne, hogy én aztán tuti egyből terhes leszek. Első védekezés nélküli együttlét után egyből terhesnek is véltem magam.

Nem akarsz felkelni éjjelente a gyereket megetetni? Használd a Crib Dibblert, amely úgy működik, mint a rágcsálók önitatója. Rögzítsd az itatót a kiságy rácsaira, a gyerek pedig ha szomjas, rácsatlakozik és kicumizza az innivalót. Az önitatót felnőttek is használhatják biciklizés vagy autóvezetés közben.

A diákok napok óta tiltakoznak. Tüntetések, flashmobok, felvonulások útján hallatják a hangjukat. Lassan melléjük álltak az oktatás felnőtt szereplői is. A Magyar Rektori Konferencia, a HÖOK, a HaHa, az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Felsőoktatásban Dolgozók Szakszervezete hétfőn megalakították a Felsőoktatási Egyeztető Fórumot.

Régóta foglalkoztat a téma, ha igazán bele akarnék mélyedni, nem is lenne elég egy poszt. Sietek leszögezni, kérdéseim vannak. Válaszaim nincsenek. Legfeljebb tűnődéseim. Ami válasznak tűnik, az is kérdés inkább vagy tűnődés.

Édesanyja 16 évesen ment férjhez, sorban jöttek a gyermekek, szám szerint 16. 13 érte meg a felnőttkort. Mindig szegénységben éltek, a kinőtt ruhák a kisebb testvérekhez vándoroltak. Gyakran abban mentek óvodába, amiben aludtak. Nem volt váltás ruha. Sokszor rendes ételre sem futotta. Mikor férjhez ment, azt hitte, egy életre választ. De a férfiról hamar kiderült, hogy súlyos mentális betegséggel küzd és az italt sem veti meg. Pokol volt az életük, míg végül el nem váltak. S neki csak a küzdelem maradt a gyermekekkel, segítsége nem volt. Ezt mégsem szomorúan meséli, csak valamiféle tényként, hogy „hát így volt, ez volt, nem számít már”. Minden összerakott fillérjét a gyerekeinek adta. Mára csak egy fia maradt az élők sorában, negyven múlott, vele lakik.

A legtöbb szülő nincs tisztában vele, hogy gyermekének kevéssé használ, ha már az iskoláskor előtt begyakoroltatja vele az ott tanulandó anyagot. Az iskolai és életbéli sikereknél ugyanis nem az intelligencia, nem az IQ, hanem az EQ a döntő tényező.

A múltkor feltettem a kérdést, hogy csalnátok-e jobb alakot alakformáló ruhákkal. Sok olyan komment érkezett, amely elgondolkodtatott, így beszereztem kétféle alakformálót tesztelésre. A félelmek nagyrészt alaptalanok, nem izzadtam, nem éreztem satuba zárva magam és nemhogy kényelmetlen nem volt, egyenesen fittnek éreztem bennük magam. (És itt nem az erőnlétemre gondolok, az még javításra szorul…)

Ahogy egy harmincas szingli lánytól nem illik megkérdezni, mikor megy már végre férjhez, egy harmincas feleséget sem tanácsos faggatni, mikor szánja végre rá magát a gyerekvállalásra. Ha magától nem mondja, mennyire szeretne már anya lenni, nagy valószínűséggel elkeseredetten próbálkoznak, csak nem olyan egyszerű az.

Nem tudom, ki hogy ábrándozik a majdani terhességéről, a szüléséről. Valószínűleg a legtöbb lányban/nőben is az a fajta cukros szirup jelenik meg, ami bennem is. Házasság, szép otthon, karrier, majd családalapítás.(Masnis dobozban a kiscipő…)

Számos tanulmány bizonyította már, hogy a családdal élő házi kedvenceknek jótékony hatása van a gyermekekre. Egyes kutatások szerint a kis gazdi fejlettebb felelősségtudattal, empátiával bír, könnyebben átérzi mások örömét, bánatát és kommunikációs képessége is jobb, mint hasonló korú társainak.

A Konyhaszekrényben nagy lett a nyüzsgés. A fűszerek összegyűltek, hogy kitalálják, hogyan hozzák vissza Szegfűszeg Szandrát maguk közé.

Ezennel én is megkezdem a karácsonyi készülődést, de rendhagyó módon: a desszerttel. Azért, mert olyan sütiket is hoztam, amik előre elkészíthetők, így már akár az ünnep előtti héten-hétvégén el lehet készíteni őket, majd dobozba téve jól eldugni az egészet a családtagok elől.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az ember lánya talál magának egy párt, jól élnek, gyereket akarnak… és jönnek a kérdések, sokszorozódva és beindul a könyvkeresés. A fő kérdésvonalak a következőek:

Az én sztorim nem nagy durranás, de talán tanulságos lehet. Annak, aki gyereket szeretne, és annak, aki (még) nem. Családmesét mondok, olyan igazi 21. századit. Sok-sok évvel ezelőtt történt, hogy beleszerettem egy lányba. Azt hiszem, ő is szeretett engem. Boldog voltam, és a boldog ember bolond dolgokat tesz: megkértem a kezét. Mindketten harmincévesek voltunk. Már együtt éltünk egy éve. Szóval nagy volt a boldogság, pár hónap jegyesség után össze is házasodtunk. Én már akkor szerettem volna gyereket, ő azt mondta, még várjunk. Vártunk egy évet. Ő még akkor sem akart hozzáfogni, de figyelmeztettem, hogy kettőnk közül őt sürgeti az idő. Így hát belement.

2012 májusában szültem itt, tehát idei adatok, élmények. Előrebocsájtom, hogy terhesgondozásra csak a 32. héttől jártam ide, előtte egy belvárosi szakrendelőben intéztem mindent, nem volt fogadott orvosom, csak szülésznőm. Az eleje kicsit szüléstörténetes lesz, ezért bocsánat, de az esetemen keresztül tudom csak leírni a működését.

Sétálunk az állatkertben, próbálom leplezni az idegességemet. Azon gondolkozom, hogy nem kellett volna idejönnünk. Otthon ellett volna maradni egész hétvégén, hülyék vagyunk. Állandóan a telefonomat nézem, hogy mikor hívnak vissza. Tegnap nem tudtam őket elérni, ez most jó vagy rossz jel? Azt kívánom, hogy csak ugyanolyan legyen az eredmény, mint a múltkor, miért ne lehetne szerencsénk megint?

Újdonsült anyaként rémülten néztem a síró gyerekem. Sokkot okoztak a következők: ez itt az én gyerekem, nekem, saját magamnak kell a saját mellemből etetni őt (eleve milyen már az, hogy valaki bekapja a mellem, és szívja, és ettől nő majd meg?!?), amiből nem jön semmi, és a pici csak sír… Két nap telt el így, majdnem elindultam a lejtőn… De gyakorlott szobatársaim példáját követve ott a kórházi ágyban nyiszorgatni kezdtem a mellszívómat, míg sikerült előpréselni a legelső narancsszínűcseppeket. Éjjel is kijártam a babámhoz a megőrzőbe (akkor még nem adták ki éjjelre őket), és mentem háromóránként, hogy próbálkozzunk, amikor meg nem ment, félrevonultam a sötét éjjeli ebédlőbe, és ott nyiszorgattam tovább. Ittam a Laktoherbet, ettem a madártejet, barátkoztam az anyaság mindennapjaival. Mi hatott pszichésen, mi fizikailag, máig sem tudom.

Huhh, megint pörögnek itt a dolgok. Voltam ugye az SZTK-ban az AFP eredményért. Amit csak úgy kaphattam meg, ha előtte megultrahangoznak. Kivételes módon ez a rész pozitív volt, kedves volt a doktornő, még mosolygott is. Bár úgy nagyon nem magyarázott, de közölte, hogy minden oké. Majd megkérdezte, hogy szeretném e tudni a nemüket, mert innen tovább kell mennem az ikrek miatt a szülészetre, ahol a főorvos úr is megnézne, mert az ikreket neki meg kell mutatni, és ő már nem szeret ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozni, hogy puncis vagy pöcsös. Ezért készségesen bólogattam, hogy naná. Majd jött a kinyilatkoztatás: fiaim lesznek. Akarom mondani fiaink. Két kis zacskós. (Ha hinnék az ilyenben, akkor most azt mondanám, hogy ez megmagyarázza az extra csúcsos hasformát.)

Összesen három olyan levelet kaptam, amire érdemes volt válaszolni. Az egyik levélíróval találkoztam is, de hamar kiderült, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon (Nagyon nem! Elvesztegetett jó pár óra.). A találka után, kissé reményt vesztve, nem is válaszoltam az egyik levélre. Majd egy hét múlva elolvastam újra és akkor azt éreztem, hogy talán hiba volt nem visszaírni. Nagyon nem jellemző rám, hogy így meggondolom magam. Ha egyszer nem írtam vissza, kétszer sem fogok. De valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába.

Elérkezett a november, számomra mérföldkő-időpont. Egyrészt tavaly novemberben kezdtünk el 'nagyon' gyereket akarni. Úgy értem, onnantól kezdve vezettem komolyan a naplómat a fertilityfriend alkalmazásban, és tettünk meg mindent, amit a párok meg szoktak tenni.

Új sorozatunkban olyan nőket szeretnénk megszólaltatni, akik az általuk választott területen tökéletesen megtalálták a helyüket, céltudatosságukkal, kreativitással bizonyítják a női karrierutak nemcsak sokszínűek, de igazán izgalmasak is tudnak lenni.

Ez a poszt nem azért íródott, mert enyhén kitoltak velünk – már megint, a képünkön szétkenődő matéria mintha sokadjára jönne ugyanonnan, de ezért nem érdemes posztot írni, hozzáírom a  hosszú listához, a problémát pedig egyelőre besorolom a „rossz, ámde megoldható” dolgok közé, ennyi. A mi magánéletünket tekintve, de a dolog üzenete attól tartok, ennél sokkal súlyosabb.

Ha eluntuk a rózsaszín pónikat, a versenyautókat, a színesceruza-készletekből is fölöspéldányok halmozódnak a lakásban, a gyurmát pedig épp most vakartuk ki a kedvenc kosztümünkből, akkor általában vagy a társasjátékok, vagy a logikai játékok, esetleg a könyvek közül szemezgetnénk valami jó ajándékot - ám ezeknél néha nehezebb elsőre megítélni, melyik korosztály játszik velük szívesen. Tesztünkben egy társas és egy nemtársas, de gondolkodásra késztető játékot mutatunk be.

Én nem tudom. Figyelgetem itten már egy ideje, és most egyre gyanúsabb a dolog… valami nagyon nem stimmel. Bármit mondok, azonnal csinálja – az ellenkezőjét. Az én gyerekem fordítva van bekötve. Vagy összekeveredtek a parancsok vagy kiégett egy biztosíték vagy valami, mindenesetre hibás modellt kaptunk (majd meg kell nézetnem az urammal, seperc alatt szétszedi, kijavítja… ).

Szaúd-Arábia. Mi jut elsőkét eszedbe? Olaj? Pénz?

Nem tervezett baba volt. Csak, hogy ne értsen senki félre, 2011. január 9.-én ismertem meg a párom, július végén észleltem, hogy valami nem oké velem, hát persze, hogy terhes voltam és október 29.-én összeházasodtunk. Erre kedves férjem – mert innentől emlegessük csak így őt – mindig azt szokta mondani, hogy tervezett volt, csak nem mostanra, de ennek így kellett lennie. Mert ő már az első randin tudta, hogy el akar venni és gyereket is akar tőlem, csak az időbeosztásban ő későbbre tette volna.