199. oldal - Bezzeganya

Tavaly írtam egy bejegyzést arról, hogy milyen küzdelmes tud lenni a karácsony anyóssal, apóssal, és megígértem akkor, hogy beszámolok, idén hogy sikerült.

Az Úr a monitor előtt üldögélt. Híreket meg blogokat olvasgatott, néha angry birds-özött egy kicsit, megnézte egy szépségklinika honlapját. Unatkozott.

Pier.

Erre a hétre ünnepi főfogásokat válogattam. Az ételek kiválasztásánál törekedtem arra, hogy mindenféle húsra hozzak receptet, és arra is, hogy az elkészítési mód is többféle legyen, ezért van köztük magyaros, és kevésbé ismert, különlegesebb fogás is.

Mindenki tud rajzolni! – szól a cím, és a jópofa lapokon erre módot is kapunk. Én – cáfolva a címbeli kijelentést – úgy tartom, sajnos egyáltalán nem tudok rajzolni, de a csupa nagy rajzlapokból álló kötet arra világított rá, hogy ez nem is baj. Mikor a különféle játékos feladványokat olvasgattam, szépen rájöttem, azért tud mindenki rajzolni, mert nem az a lényeg, hogy Leonardo da Vinci metszeteivel vetekedjünk, hanem hogy élvezettel játsszunk a vonalakkal, formákkal.

Jó reggelt minden kedves Bezzeganya-olvasónknak!

A múlt heti összefoglaló után vissza az aktuális eseményekhez. November legelejére volt egy újabb időpontunk a lombikos professzorhoz, ami azért volt furcsa, mert tulajdonképpen mindent megbeszéltünk a múltkor, és azon túl, hogy nyilván látni akarja a hiszteroszkópia eredményét, nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy mit is szeretne mondani. Kicsit nyűgös voltam az újabb találkozó miatt, mert azon túl, hogy ez nem kevés pénzbe kerül, még baromi sokat is kell várni a bejutásra, ráadásul közben megérkezett hozzánk a nagyon várt barátnőm, akinek rövidke látogatását nem akartam ilyen, több órás kórházi programokkal "gazdagítani", még szerencse, hogy ő nagyon rugalmasan állt hozzá ezekhez az extra eseményekhez.

Bizony-bizony, már kettessel kezdődnek heteim számai… De még nem igazán ért el a tudatomig, hogy ez a félidő. Hogy repül az idő! Mindig olyankor, mikor valamit nagyon élvezek. Mert most az van, öröm és boldogság.

Biztosan van, aki soha, semmilyen körülmények között nem ad sült krumplit és egyéb fagyasztott ételeket a gyereknek, de abban is biztos vagyok, hogy a legtöbbünk került már olyan helyzetbe, amikor moströgtönazonnal kellett ételt varázsolni a gyerek elé. Ilyenkor – némi bűntudattal fűszerezve – elővesszük a mirelit sült krumplit, a panírozott dinókat, az olajat és a fritőzt/serpenyőt, és kisütünk egy adagot az éhes szájaknak. Próbálunk szemet hunyni afelett, hogy az étel tocsog az olajtól, még akkor is, ha megpróbáltuk felitatni a fölösleges zsiradékot.

Az előző posztban leírtam, hogy jutottunk el odáig, hogy Angliába megyünk. Mire meglett Niki igazolványa, addigra úgy alakult, hogy Gábornak már csak két hetet kellett kint lennie. Ennek ellenére maradtunk a tervnél, hogy megyünk.

Huszonkét év gyes. Kétszázezer forint havi családi pótlék. Napi 4-5 kiló kenyér. 17 gyerek és két szülő, két szobában. Illetve talán háromban. Merthogy a tizenhetedik gyermek érkezésére a teraszt konyhává alakították, így már három szobát tudnak majd lakni. Tizenkilencen.

Mindenkinek van egy olyan szakasz az életében, amikor hős szeretne lenni. Ezt aztán a többség kinövi, racionális számításból, félelemből, anyagi elképzelések miatt, vagy egyszerűen csak megváltozik. Vannak olyanok, akik viszont valóban hősökké lesznek, és adott esetben a családi életüket is úgy alakítják ki, hogy a hivatás áll az első helyen. A tűzoltós-rendőrös-katonás filmek tele vannak magányos John McLane-ekkel, akik vagy nem is mernek tartós párkapcsolatot kialakítani, vagy már túl vannak a váláson. A stressz, a lehetetlen időbeosztás, a családot háttérbe szorító felelősségtudat nem éppen ideális egy család számára, főleg akkor nem, amikor a barátnőnek, feleségnek is van hivatása, és ráadásul kisgyerekek is vannak a képben. Mégis sok olyan család van, ahol sikerül áthidalni a problémákat, és működtetni mind a párkapcsolatot, mind a családi életet. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak a férfi legyen hős, hanem bizony a nő is, és meghozza a maga áldozatait a férj foglalkozásának érdekében. Az alábbi dupla interjúval egy olyan családot szeretnék bemutatni, ahol mindez sikerült, még úgy is, hogy nem mindenről gondolkoznak azonos módon. Következik D, a tűzoltó, és Cs, a tűzoltó-feleség.

Amikor úgy döntöttünk, hogy szeretnénk babát, én már mindennél jobban vágytam rá. Mindent elolvastam a témában, hiszen fogalmam nem volt arról, hogyan is működik ez. Nem tudtam mi az a peteérés, mikor van, stb. Tudományosan álltunk neki a témának és biztos voltam benne, hogy én aztán tuti egyből terhes leszek. Első védekezés nélküli együttlét után egyből terhesnek is véltem magam.

Nem akarsz felkelni éjjelente a gyereket megetetni? Használd a Crib Dibblert, amely úgy működik, mint a rágcsálók önitatója. Rögzítsd az itatót a kiságy rácsaira, a gyerek pedig ha szomjas, rácsatlakozik és kicumizza az innivalót. Az önitatót felnőttek is használhatják biciklizés vagy autóvezetés közben.

A diákok napok óta tiltakoznak. Tüntetések, flashmobok, felvonulások útján hallatják a hangjukat. Lassan melléjük álltak az oktatás felnőtt szereplői is. A Magyar Rektori Konferencia, a HÖOK, a HaHa, az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Felsőoktatásban Dolgozók Szakszervezete hétfőn megalakították a Felsőoktatási Egyeztető Fórumot.

Régóta foglalkoztat a téma, ha igazán bele akarnék mélyedni, nem is lenne elég egy poszt. Sietek leszögezni, kérdéseim vannak. Válaszaim nincsenek. Legfeljebb tűnődéseim. Ami válasznak tűnik, az is kérdés inkább vagy tűnődés.

Édesanyja 16 évesen ment férjhez, sorban jöttek a gyermekek, szám szerint 16. 13 érte meg a felnőttkort. Mindig szegénységben éltek, a kinőtt ruhák a kisebb testvérekhez vándoroltak. Gyakran abban mentek óvodába, amiben aludtak. Nem volt váltás ruha. Sokszor rendes ételre sem futotta. Mikor férjhez ment, azt hitte, egy életre választ. De a férfiról hamar kiderült, hogy súlyos mentális betegséggel küzd és az italt sem veti meg. Pokol volt az életük, míg végül el nem váltak. S neki csak a küzdelem maradt a gyermekekkel, segítsége nem volt. Ezt mégsem szomorúan meséli, csak valamiféle tényként, hogy „hát így volt, ez volt, nem számít már”. Minden összerakott fillérjét a gyerekeinek adta. Mára csak egy fia maradt az élők sorában, negyven múlott, vele lakik.

A legtöbb szülő nincs tisztában vele, hogy gyermekének kevéssé használ, ha már az iskoláskor előtt begyakoroltatja vele az ott tanulandó anyagot. Az iskolai és életbéli sikereknél ugyanis nem az intelligencia, nem az IQ, hanem az EQ a döntő tényező.

A múltkor feltettem a kérdést, hogy csalnátok-e jobb alakot alakformáló ruhákkal. Sok olyan komment érkezett, amely elgondolkodtatott, így beszereztem kétféle alakformálót tesztelésre. A félelmek nagyrészt alaptalanok, nem izzadtam, nem éreztem satuba zárva magam és nemhogy kényelmetlen nem volt, egyenesen fittnek éreztem bennük magam. (És itt nem az erőnlétemre gondolok, az még javításra szorul…)

Ahogy egy harmincas szingli lánytól nem illik megkérdezni, mikor megy már végre férjhez, egy harmincas feleséget sem tanácsos faggatni, mikor szánja végre rá magát a gyerekvállalásra. Ha magától nem mondja, mennyire szeretne már anya lenni, nagy valószínűséggel elkeseredetten próbálkoznak, csak nem olyan egyszerű az.

Nem tudom, ki hogy ábrándozik a majdani terhességéről, a szüléséről. Valószínűleg a legtöbb lányban/nőben is az a fajta cukros szirup jelenik meg, ami bennem is. Házasság, szép otthon, karrier, majd családalapítás.(Masnis dobozban a kiscipő…)

Számos tanulmány bizonyította már, hogy a családdal élő házi kedvenceknek jótékony hatása van a gyermekekre. Egyes kutatások szerint a kis gazdi fejlettebb felelősségtudattal, empátiával bír, könnyebben átérzi mások örömét, bánatát és kommunikációs képessége is jobb, mint hasonló korú társainak.

A Konyhaszekrényben nagy lett a nyüzsgés. A fűszerek összegyűltek, hogy kitalálják, hogyan hozzák vissza Szegfűszeg Szandrát maguk közé.

Ezennel én is megkezdem a karácsonyi készülődést, de rendhagyó módon: a desszerttel. Azért, mert olyan sütiket is hoztam, amik előre elkészíthetők, így már akár az ünnep előtti héten-hétvégén el lehet készíteni őket, majd dobozba téve jól eldugni az egészet a családtagok elől.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az ember lánya talál magának egy párt, jól élnek, gyereket akarnak… és jönnek a kérdések, sokszorozódva és beindul a könyvkeresés. A fő kérdésvonalak a következőek:

Az én sztorim nem nagy durranás, de talán tanulságos lehet. Annak, aki gyereket szeretne, és annak, aki (még) nem. Családmesét mondok, olyan igazi 21. századit. Sok-sok évvel ezelőtt történt, hogy beleszerettem egy lányba. Azt hiszem, ő is szeretett engem. Boldog voltam, és a boldog ember bolond dolgokat tesz: megkértem a kezét. Mindketten harmincévesek voltunk. Már együtt éltünk egy éve. Szóval nagy volt a boldogság, pár hónap jegyesség után össze is házasodtunk. Én már akkor szerettem volna gyereket, ő azt mondta, még várjunk. Vártunk egy évet. Ő még akkor sem akart hozzáfogni, de figyelmeztettem, hogy kettőnk közül őt sürgeti az idő. Így hát belement.

2012 májusában szültem itt, tehát idei adatok, élmények. Előrebocsájtom, hogy terhesgondozásra csak a 32. héttől jártam ide, előtte egy belvárosi szakrendelőben intéztem mindent, nem volt fogadott orvosom, csak szülésznőm. Az eleje kicsit szüléstörténetes lesz, ezért bocsánat, de az esetemen keresztül tudom csak leírni a működését.

Sétálunk az állatkertben, próbálom leplezni az idegességemet. Azon gondolkozom, hogy nem kellett volna idejönnünk. Otthon ellett volna maradni egész hétvégén, hülyék vagyunk. Állandóan a telefonomat nézem, hogy mikor hívnak vissza. Tegnap nem tudtam őket elérni, ez most jó vagy rossz jel? Azt kívánom, hogy csak ugyanolyan legyen az eredmény, mint a múltkor, miért ne lehetne szerencsénk megint?