199. oldal - Bezzeganya

Akik az előző rész olvastán kényelmesen hátradőltek, mondván: „lám, lám, megmondtam, mono ne menjen bele poli kapcsolatba, mert rossz lesz neki”, azok most kapaszkodjanak, mert PoliZoli és MonoPoly életében a csúfos kudarc után egy évvel beköszöntött a sikertörténet. Legalábbis most közel egy év után nagyon úgy tűnik. Az új szereplő Adél (aka A másik nő), akit Zoli egy újabb baráti társaságban ismert meg, nem sokkal a Réka-ügy lezárulása után. Akkor még együtt volt az előző barátjával, aki sem pszichésen, sem fizikailag nem volt alkalmas egy párkapcsolatra, így aztán érthető, hogy Adélnak más férfiakon is meg-megakadt a szeme. Idővel egyértelművé vált, hogy érdeklődik Zoli iránt. Én biztattam Zolit, hogy lépjen: végre egy nő, aki megjelenésre, kisugárzásra nézve is egy szinten van vele, ráadásul szimpatikus is, és jót tenne neki, ha valami (vagy valaki) kibillentené a jelenlegi kilátástalan helyzetből. Ő azonban inkább várt.

Jövő évtől nem lehet nevelőotthonokba beadni 12 évesnél fiatalabb gyereket. Az a cél, hogy ehelyett nevelőszülőkhöz, családba kerüljenek - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Kivételek lehetnek, például a súlyosan fogyatékos gyermekek esetében - tette hozzá az államtitkár. A 2014. január 1-jén már gyermekotthonban élő 12 évesnél fiatalabb gyerekek nevelőszülőknél történő elhelyezését fokozatosan valósítják meg.

Egyszer csak a tökmagok ellepték az egész Konyhaszekrényt. Ma nagy sütés-főzés van a Konyhában és rájuk is szükség van. Na, de ilyenkor felborul a fűszerek nyugalma! Az apróságokkal bizony foglalkozni kell, szemmel kell őket tartani. Begurulnak minden pici résbe, csak a játékon jár az eszük. Alma Anna, a dadusuk próbálja őket kordában tartani, de nem sok sikerrel.

A meddőséggel kapcsolatos posztokat olvasgatva gondoltam, hogy megosztom én is az érzéseimet veletek. Lassan 2,5 éve döntöttük el párommal, hogy szeretnénk egy kicsit közösen. Én, aki addig elképzelni sem tudtam volna azt, hogy családot alapítsak (egyetem után pár év munka, főváros, pörgés, valahogy fel sem merült korábban a gondolat) izgatottan vetettem bele magam a kihívásba. Nem jelentett ez az elején semmilyen konkrétumot, próbálkoztunk, ahogy mondani szokás. Körülbelül egy év után kezdtem el gondolkodni, hogy nahát, csak nem jön a baba, ugye nincs baj? Felkerestem Budán egy állami nőgyógyászt, aki először PCO gyanúsnak talált. Utánaolvastam, megnyugodtam, valóban, ha akarom, a tünetek nagy része akár igaz is lehet rám. Életmódváltás, gyógyszeres kezelés, rendben, csináljuk, a diagnózis kézzelfogható és ésszel felérhető, mit kell tennünk azért, hogy sikerüljön teherbe esnem. Ez után 1-2 vizsgálat jött, ami kimutatta, szó sincs PCO-ról, a petéim gyönyörűen érnek, elég van, nincs semmi gond. Jól van, mondtuk, akkor adjunk még egy kis időt magunknak.

A segítségeteket szeretném kérni.

E heti kezdettel az Egyesült Királyságban egy meglepő vetélytársa lesz a könyvesboltoknak és könyvtáraknak, amelyek könyveket akarnak tenni a gyerekek kezébe. A McDonald’s gyorsétterem-hálózat gyerekkönyvekkel váltja fel a színes Happy Meal dobozkák megszokott, olcsó, eldobható, műanyag játékait.  Mivel az étteremlánc forgalma fenomenális, ezért egycsapásra a Szigetország legnagyobb gyerekkönyv forgalmazói lesznek.  Az elkövetkezendő két évben nem kevesebb, mint 15 millió gyerekkönyv jut majd el általuk a gyerekekhez.

Hosszú évek óta ugyanoda járunk síelni, egy eldugott kis olasz faluba, amelyet nyugodtan nevezhetek az álomhelyemnek. 10-12 óra autóval (a negatív rekord 14 óra volt, ekkor lavinaveszély miatt lezárták a hágót, több órát vesztegeltünk az úton), a végén már mindenki nyűgös kicsit, de a hely kárpótol mindenért. Tavaly év végén gondoltam egy merészet, és kipróbáltam, milyen az út, ha a háromnegyedét repülővel teszem meg. A WizzAir milánói járatára vettem jegyet.

Év elején még csak lopakodott. Jöttek a hírek furcsa iskolaigazgató-váltásokról és az azt követő, időnként szélsőséges reakciókról. Szülői döbbenetekről, mikor kiderült, a korábban neves szakiskolában épp a szakmai felkészítéssel lesz a gond, ha a diákok a korábban használt helyszínre legfeljebb önerőből tudnak eljutni, a frissen hozott osztályfőnöknek lövése sincs a szakterületről, a kollégiumban pedig 7 gyerekre jut egy darab szekrény.  Aztán jöttek a hírek, hogy aki nem spájzolt be krétát, tisztítószert, nem kért a szülőtől vécépapírt vagy fénymásolópapírt, az januárban bajba kerülhetett, mert a frissen szervezett állami mamutnak még nincsenek megfelelő eljárásai a helyzet kezelésére, hiányoznak a megfelelő hatáskörök, dokumentumok, szerződések és szabályzatok, meg olyasvalakit se nagyon találni, aki megbízható információkat képes adni. Mostanra már ott áll a helyzet, hogy a pedagógus-szakszervezet belengette a februári többnapos sztrájkot. Jól nézünk ki.

Mondhatni, ikrekként nőttünk fel, alig egy év a különbség közöttünk. Amióta az eszemet tudom, úgy érzem, hogy van egy nagyon különleges kapocs kettőnk között, amit csakis mi érthetünk, annak ellenére, hogy teljesen különböző személyiségek vagyunk. Nem feltétlenül gondolunk rögtön ugyanarra, de amint meglátjuk a másik szemében a csillogást, automatikusan belemegyünk a játékba, mert tudjuk, hogy abból csak jó sülhet ki.

Szeretném előre leszögezni, hogy nem akarok általánosítani minden orvosra, kizárólag a mi, és sajnos több helyi gyermek esetét kívánom megosztani a Bezzeganya olvasóival. Nem szeretnék konkrét települést, orvost megnevezni. Nem tartom etikusnak. Elég legyen annyi, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik kisvárosa.

Jász-Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház, Szolnok

A ma ismert mesék többsége már azelőtt is terjedt az emberek között, hogy elsőként elkezdték volna összegyűjteni és leírni őket. A Hamupipőke eredetije például az i.e. 1. századba nyúlik vissza, és némi változásokkal középkori kínai mesegyűjteményekben és az Ezeregyéjszakában is feltűnik.

Új sorozatunkban olyan nőket szeretnénk megszólaltatni, akik az általuk választott területen tökéletesen megtalálták a helyüket, céltudatosságukkal, kreativitással bizonyítják a női karrierutak nemcsak sokszínűek, de igazán izgalmasak is tudnak lenni.

Rémálmaim vannak.

2010. tavaszán derült égből villámcsapásként jelent meg két csík a tesztemen. Hogy miért ért váratlanul a dolog? Mert nem tettünk érte tudatosan, hogy legyen harmadik, csak ajándékba kaptuk. Az én legszebb karácsonyi ajándékom ugyanis a kisebbik fiam, aki 2010.12.24-én született meg, akinek még a neve is „Isten ajándéka”.

Egy előző posztban megírtam, hogyan lettem egy potenciálisan nem-monogám kapcsolat részese. A nagy érdeklődésre való tekintettel most következik a folytatás. A szereplők: PoliZoli és MonoPoly, kis megszakításokkal már öt éve együtt, de még nem házasok – és Réka, akinek révén esélyt kaptunk arra, hogy az elméleti poliamoriát átvigyük a gyakorlatba. De ahogy az oroszok mondják, az első palacsinta soha nem sikerül jól.

Folytatva a múltkor megkezdett főzősuli-sorozatot, úgy gondoltam, írok egy keveset az ételsűrítési módokról.

Első mondatként szeretném leszögezni, hogy nem szeretnék megijeszteni senkit. A második mondat szintén egy egyfajta használati utasítás: nem a terhesség ellen beszélek. A bejegyzés apropóját Katalin hercegnő kórházi „nyaralása” szolgáltatta, viszont a témáról már régóta írni szeretnék.

A XII-XIII. századtól nyomon követve a változásokat, csak a XIX. század végére bontakozik ki előttünk a gyerekek valódi megbecsülése, mely számunkra tán már olyan alapvetővé vált, mint a lélegzetvétel.

Kedves Bezzeganya szerkesztők, olvasók és véleményezők!

Amikor a számítástechnika először elterjedt a köztudatban, szüleink nagyjából úgy vélekedhettek róla, mint mi mondjuk a részecskegyorsítóról napjainkban. Remek technológiai újítás, de ha meg kellene érteni a mögötte húzódó elméleti fizikát, bizony erőteljes fejvakargatásba kezdenénk.

Három fiam van, már az elsőnél is gondolkodtam a mosható pelenkázásról, de kiszámoltam, hogy méretenként mennyi kell és mennyibe kerül, és inkább lemondtam róla. Mi van, ha nem jön be? Ráadásul anyu is elmondta, hogy a pelusokat ki kell dörzsölni, kifőzni, szárítani a pici lakásban télen, nagyon nagy macera. Maradt az eldobandó pelenka, árakat figyelve, cipelve haza nagy pakkokban a szemetet.

Közeledik az influenzajárvány, adták hírül mint szokásos, szerintem ez a hír bent van minden szerkesztő gyorstárában, pár adatot kicserél benne (évszám, A vagy B vírus, Lengyelországban vagy Nagy-Britanniában virulens különlegesen ez évben, terhes anya vagy 5 éves került kórházba komplikációval) és már lövi is kifelé. Mi se maradunk le: idén ti hogy álltok hozzá, védekeztek-e valamivel, és mivel?

Utoljára akkor írtam a súlyproblémámról, amikor elkezdtem szülés után tornázni. Most, majdnem fél évvel később ugyanott tartok: 75 kg vagyok. Ehhez kellett, hogy 4 hónap után nem volt, aki vigyáz Nikire így a torna elmaradt, aztán mi is kimentünk Angliába, aztán karácsony. Ami a terv lenne: a nyári esküvőnkig 65 alá menni. Ez nem is olyan sok, havi 2 kg. Most új szabályok lesznek. Először is, ahogy az a tervből is látszik, nem tűzök ki magamhoz képest irreális elképzeléseket. Nem fogok x napig éhezni, minden nap órákat edzeni 2 hétig. Kisebb lépésekkel igyekszem haladni. Aztán ha nem jön be, az utolsó 3 hétben majd koplalok. De ezt nem szeretném. Az esküvő motivál, ezt kihasználom, de úgy szeretném csinálni, hogy az eredmény maradandó legyen. A terhességem alatt alaposan átalakultak az étkezési szokásaim. Azóta nem eszem chipset, nem iszom szénsavas üdítőket, energiaitalt, alkoholt, nem eszem heti hatszor tésztát. Szóval nem állok nagyon rosszul, remélhetőleg apró változtatások is eredményesek lesznek. Niki miatt mindig van itthon friss zöldség, gyümölcs és kevesebb fűszerrel meg zsiradékkal főzök. Ami változik: - torna heti 4x. Ha ez nem jön össze konditeremben, akkor itthon, Niki alvásidejében - étkezés napi 4x keveset. A keveset azt jelenti, hogy lenyúltam Niki egyik tányérját és annyit eszem. Mindent, amit most is, de keveset. Amit nem: tészta, csoki, sütemény. - pékáruként csak rozskenyér, napi 2 szelet. - előre elkészítem a heti menüt, hogy változatosan együnk (ezt amúgy is kellene...). - vacsora este 6-kor, utána max. egy kis gyümölcs, zöldség. - akkor eszem, amikor Niki, így nem lesz plusz nassolás. Bele sem akarok gondolni abba, mennyi pluszt köszönhetek annak a pár falat maradéknak, amit az elmúlt hónapokban ettem meg, hogy ne kelljen kidobni. - nem állok naponta mérlegre. Minden hónap elsején mérem magam. - napi 3 liter folyadékot iszok. Ami marad: - tea és kávé cukorral. Kevesebbel, mint most, de nem cukor nélkül és nem édesítőszerrel. Megfogadtam már párszor, hogy lemondok róla, de nem ment. De semmi más cukrosat nem eszem. - heti 1 "bűnözés". Ezt még nem igazán tudom, hogy hogy lesz. Majd alakul. Ennyi lenne a haditerv. Február elején megyek menyasszonyi ruhát nézni, addigra már látni fogom, mennyire tartható a dolog. Nagyon drasztikusan akkor sem fogok változtatni, ha nem biztató az eredmény. A lényeg most először a fokozatosság és a hosszú távú változás, nem a gyors "eredmény". Szurkoljatok!

Magyarországon a 4-12 évesek 3 és fél órát ülnek a tévé előtt, amivel az első helyen vagyunk a kontinensen. Három és fél óra. Először mikor belefutottam a számba azt hittem hetente értendő és mi tagadás, nagyjából elfogadhatónak és reálisnak éreztem a számot. Aztán ráeszméltem: napi időtartamról van szó. A meglepettség nem pontosan adja vissza az érzést, ami ebben a pillanatban fogott el. Mikor? Hogy? Naponta? Ez napi két egészestés animációs film. Mikor játszanak, olvasnak, színeznek?

Alicia története eddig a pontig akár teljesen hétköznapi lehetne, hiszen sok nő gyűjt tejet – hazánkban is – olyan babáknak, akiknek az anyukája nem tud szoptatni. A 28 éves Alicia azonban 2011 júniusa és 2012 márciusa között 87 gallon (kb. 330 liter ) anyatejet adott le.

Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…

Sokáig gondolkoztam, de végül arra jutottam, hogy megírom kisfiam születésének történetét. Valamit még az elején le szeretnék szögezni: Soha nem tartottam magam igazi ősanya típusnak, most sem vagyok az. Nem is olyan régen még kihívásnak gondoltam a háztartás vezetését, a főzést, egyebeket. A babákat mindig szerettem, persze tisztes távolból, mert azért valljuk be, mégiscsak pisilő-kakiló-síró gépezetekről van szó. Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ilyenkor már egy közel másfél éves kisfickó napjait is fogom menedzselni kisebb-nagyobb sikerrel, biztosan körberöhögöm. De ugye, ember tervez...

Távol van még tőlünk időben, hogy a gyerekeim egész életüket meghatározó önálló, felnőtt döntéseket hozzanak. Legalábbis így hiszem, 8-tól lefelé vannak mind életkorban. Aztán ki tudja. Ezért aztán hetek óta foglalkoztat egy téma.