Paradicsomot fogok termeszteni a panelházak között

Felnőttkoromban amint gangos házba költöztünk, benépesítettem a folyosót virágokkal és koktélparadicsommal. Aztán amikor jött a lakáscsere, kézenfekvő volt a gondolat, hogy a válság és a végtörlesztés miatti nyomott árakat használjuk ki, és nézzünk egy olcsó, pici házikót, kerttel, ahol túrhatom a földet és a gyerekek kint garázdálkodhatnak. Persze a mocskos anyagiak közbeszóltak, panelben kötöttünk ki, Őrmezőn. Az álmomat azonban nem adtam fel, csak jegeltem egy időre.

Ilyen előzmények után azonnal felcsillant a szemem, amikor egy hete megláttam a plakátokat a környéken, “közösségi kert épül Őrmezőn” címmel. Lakossági fórumra invitáltak. Hát persze, hogy elmegyek! Beszerveztem a zembert, hogy korábban jöjjön haza vigyázni a kicsikre, én pedig robogtam életem első lakossági fórumára. Ott volt a kerület polgármestere, az országgyűlési képviselő, és két úriember, akik a szakmai oldalt képviselték. A hallgatóság soraiban voltunk vagy ötvenen, túlnyomórészt nyugdíjasok, de akadtak fiatalabbak is. Először egy powerpoint prezentációval súlyosbított előadást hallgattunk meg Rosta Gábortól. Ő a Városi Kertek Egyesület elnöke, és tavaly megszervezte az első és ezidáig egyetlen budapesti közösségi kertet Kispesten. Mint elmondta, a közösségi kert tulajdonképpen nem más, mint köztulajdonban lévő, viszont magánemberek csoportja által önkéntesen megművelt földterület. Számos formája van: létezik olyan kert, amelyben közösen termelnek zöldségeket, majd elosztják a termést, és létezik olyan is, ami csak néhány virágágyásból áll egy városi utcasarkon, és “csak” a város megszépítése a célja.

A kispesti kertben elkülönített földdarabkák vannak, és mindnek saját gazdája van, aki azt termel rajta, amit csak akar, és a termés is az övé. Mesélt a közösségi kertek történelméről (gondoltátok volna, hogy “nyugaton” már a XX. század harmincas éveiben voltak ilyen kertek, jelenleg pedig egyedül New Yorkban több száz létezik?), hosszan részletezte a kertek pozitív szociális, ökológiai, táplálkozási és egészségi hatásait, majd lépésről lépésre bemutatta, hogy a kispesti kert hogyan jött létre. Lelkesen sztorizgatott arról, hogy milyen sokfajta növényt termesztettek ott fejenként 4,5 négyzetméteren, és hogy az a közösség milyen jól kiépült, “kertdemokrácia” jött létre, a művelők közösen döntenek a felmerülő kérdésekről, és igazi, nagybetűs Közösséggé kovácsolódtak, bográcsozás keretében fogyasztva a megtermelt finomságokból. Egész évben mindössze egy alkalommal volt terménylopás, és a környékbeliek is rászoktak arra, hogy figyelemmel kísérjék a kert alakulását, levigyék oda a komposztálható hulladékot, általában kevesebbet szemetelnek a környéken, és talán még a hajuk is kevésbé korpásodik. Ezen a pozitív példán felbuzdulva ebben az évben újabb kertek alakulnak fővárosszerte, körülbelül nyolc.

Nálunk is lesz egy. Hogy miért pont ezen a lakótelepen, az most nem derült ki, de én speciel nem is firtattam, nehogy meggondolják magukat... A kijelölt hely egy önkormányzati tulajdonban lévő, 900 négyzetméter körüli üres terület a tízemeletes házak között. Itt a lakótelep legelső játszóterének maradványai találhatóak, kevés fű és sok beton. Mindez pont az ablakunk alatt! Égi jel! A felvázolt ütemterv szerint nemsokára elkezdődik a kert tervezése, a leendő “tulajdonosokat” kiválasztják, és rendszeresen összeülnek megvitatni az ügyeket, áprilisra várható az építés, és utána nem sokkal már lehet is ültetni. Maga a kert így fog kinézni: körben kerítés, bent 34 db, 7-7 négyzetméteres konténer, amelyek kb. 50 centire fognak kiemelkedni a földből, feltöltik őket termőföld és humusz keverékével, és alulról leszigetelik, így mindegyik egy zárt rendszert alkot majd. Ilyen módon 34 környékbeli családnak lesz lehetősége megművelni 7-7 négyzetmétert. (A kispesti kertben 4,5 négyzetméteresek a konténerek, de az kicsinek bizonyult.) Maga a termőterület csak 60 százalékát foglalja el az egésznek, a többi út lesz, szerszámtároló, és leülésre-bográcsozásra alkalmas közös rész.

Az előadás végeztével jöttek a lakossági kérdések-észrevételek, amelyek éppolyan agyszikkasztóak voltak, mint bármely társasházi közgyűlés. Többen felszólaltak, kifogásolva, miért pont oda akarják rakni a kertet, miért pont így, miért nem takarítják a lakótelepet inkább ilyen úri huncutságok helyett, miért ennyi a kutyagumi és a kóbor macska a környéken, satöbbi. Nagyon belemélyedni nem sikerült a témába, mert néhány ifjabb résztvevő felvetette, hogy morgás helyett örüljünk, hogy lesz kert, és ne a kutyákról beszéljünk, hanem a kertet érintő témákról. Néhányan szorgalmazták volna, hogy máshová kerüljön a kert a lakótelepen belül, valami kevésbé forgalmas helyre, de szerencsére egyik ellenjavaslat se találtatott megvalósíthatónak, aminek talán csak én örültem a hallgatóságból.

A legtöbb embert érdeklő kérdés az volt, hogy túljelentkezés esetén ki és milyen módszerekkel válogatja ki a szerencsés harmincnégy személyt? Mint megtudtuk, előnyt élveznek a közelben lakók, max. egy kilométeres körzetből (logikus, hiszen aki messzebbről jön, az nem fog csak úgy leugrani a kertjébe túl gyakran, és itt nagyon fontos, hogy rendesen művelje mindenki a földecskéjét), és törekedni fognak a sokféleségre, kor, nem és ehhez hasonló jellemzők alapján.

Itt nagyjából véget is ért a fórum, az érdeklődők feliratkoztak (én közben igyekeztem sugározni magamról, hogy NAGYON közel lakom a jövőbeli kerthez, és egyébként is két gyereknek kell átadnom a növények szeretetét és ismeretét, hát mi lehetne ennél fontosabb?), és megbeszéltük a továbbiakat. A következő fórum 2-3 hét múlva lesz esedékes, és akkor már lesznek konkrétumok azzal kapcsolatban, hogy hogy fog kinézni a kert. Amikor pedig végleges lesz a résztvevők listája, jöhet a közösségépülés és a civil szervezetbe tömörülés (az önkormányzattal szerződést kell kötni, ezért van szükség szervezetre).

Lelkesen mentem haza, egy frissen megismert anyuka- és leendő kertbarát társammal izgatottan beszélgetve. Lesz kertünk! Egy talpalatnyi föld, amin azt termelek, amit csak akarok! Lelki szemeimmel már láttam magam, amint a hátamra kötözött kicsivel kapálgatok, a nagy locsol, a napfény pedig megcsillan a hatalmas, piros paradicsomszemeken... Hazaérve egyből elmeséltem a családnak az eseményeket, a nagyfiú természetesen azonnal bejelentette igényét saját locsolókannára és ásóra. Fejben már elkezdtem tervezgetni ama hét négyzetmétert, miből hányat és hova ültessek. De persze először legyen biztos a kert, meg sikerüljön bejutni is. Drukkoljatok!

Borzlány