Segítség, éhezik a gyerekem!

Segítség, éhezik a gyerekem!

Mirca
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 14. 07:00
Még ősszel történt, hogy egy bevásárlóközpontban próbáltuk befoltozni a háztartásunkban keletkezett lukakat. Természetesen igénybe kényszerültünk venni a pelenkázó helység lehetőségeit – na az is megérne egy misét, hogy miért nem lehet még mindig igazán komfortos pelenkázókat kialakítani. Szóval elvittem a kiscsajt pelenkázni. Amikor kicsomagoltam, rutinból megnéztem a terméket és nem hittem a szememnek. Avatatlan szem talán észre sem venné, de én már sajnos láttam ilyet. Vér. Már megint vér a székletben. ÁÁÁÁÁÁÁ. Egy pillanatra lefagytam, komolyan nem akartam elhinni, hogy az élet így megismétli önmagát.

Hirtelen minden bevillant, amit Peti fiammal átéltünk három éve. Az első értetlenkedést a vér láttán, hogy tán nem is az csak olyan, mintha. Aztán a csalhatatlan felismerést. Az állandó tesztvásárlás, hogy tény legyen ne csak feltételezés. Az orvoskeresést, az én diétámat majd másfél évig, meg az övét kétéves koráig. Az állandó összetevő-olvasást a termékeken, az örökös "mit együnk" kérdést, hogy nem tudok nyugodt szívvel jövet-menet enni valamit, ha megéhezem, a magyarázkodást, a magyarázást, az állandó hiányérzetet és az aggódást, hogy elég jól csinálom-e ahhoz, hogy meggyógyuljon.

Persze már azt is tudom, hogy meg tudom csinálni, nem kell mindent elölről kezdenem, kitapasztaltam már néhány dolgot, tudok tej-tojásmentes sütiket készíteni, van repertoárom a főtt ételekből, és tudom, melyik felvágottat ehetem. Sokat tudok, de nem és nem akarom újra! Meg persze ennél nagyobb bajunk ne legyen, bla-bla-bla, de akkor sem akarom!

Aztán vettem egy nagy levegőt és elkezdtem a diétát.

Két nap múlva jelenésünk volt a gyerekorvosnál oltásra. A doktornéni még mindig nagyon soványnak találta Hankát és győzködött, hogy adjak tápszert neki és mivel mondtam neki a véres székletet, fel is írt rögtön allergiásoknak valót a tápszerből. Én nem láttam ugyan soványnak a gyereket, de megígértem, hogy mérni fogom az evéseket és meglátjuk.

Ígéretemhez híven otthon elő is kaptuk a mérleget – aminek nem vagyok amúgy feltétlen híve, mert átlagos esetben csak növeli a stresszt – és mérni kezdtem az evéseket. Kezdetben még nagyon optimista voltam, kiszámoltam, hogy mennyi kell legyen a napi bevitel és első nap mintha meg is lett volna, de második nap már messze elmaradtunk a kívánatostól, harmadnapra pedig már nekem is egyértelművé vált, a gyerekem éhes. Félelmetes és kiábrándító felismerés volt. A gyerekem, aki számít rám és bízik bennem, nem azt kapja, amit kapnia kéne, ez a kisbaba, akit nekem kell a testemből táplálnom, és akit annyira szeretnék én táplálni, hiába van a nap huszonnégy órájában mellen, mégis éhezik. Hirtelen én is megláttam, hogy milyen sovány, hogy milyen apró, úristen, hát miért nem tűnt ez fel eddig?

Mirca babanapló

És jött a pánik. Az agyam hirtelen átkapcsolt és veszett megoldáskeresésbe kezdett. Nosza, elő a tápszerrel. Forralás, keverés – a jól ismert mozdulatok – és a megnyugvás, hogy végre megetetem az én drágámat. Nincs több éhezés, tele lesz a pocak, csuhajja, lehet, hogy még alvás is lesz … És itt jött a következő döbbenet. Nem eszik. Kitolja a szájából a cumisüveget. De hát miért? Az előző kettő úgy ette a tápszert, mintha mindig ezt csinálták volna. Most akkor mi van? Próbálkoztunk szelíden, hagytuk kicsit sírni, talán ha éhes lesz, talán, ha a másik csinálja … Semmi eredmény. Oké, biztosan nem ízlik neki a tápszer – nem csodálom - van itthon még korábbról másik fajta speckó tejmentes tápszer. Új keverés, új próba, új kudarc. A gyerek utálja az egészet, ő csak a mellemet akarja, de hiába, mert nem vagyok képes annyi tejet termelni, mint amennyire éhes.

Közben az egész annyira abszurd, mert úgy nézek ki, mint aki egy egész falut képes a tejével ellátni és közben egyik gyermekemet sem sikerült maradéktalanul táplálnom. Pedig most annyira készültem. Tanultam minden korábbi hibámból, kiküszöböltem minden problémát, ideálisak voltak a körülmények, minden adott, hogy végre én is rendesen szoptassak, de mégsem megy. Ez annyira, de annyira nem ér.

Mivel a tápszer ne ment, megint egész éjjel szoptattam, és ha tejet nem is, de megnyugvást mindenképp jelent. Másnap irány a gyerekorvos, hogy írja fel azt a spec tápszert (Neocate), amit Peti fiam is kapott. Remélem, hogy azt Hanka is megeszi majd, más esélyünk nem nagyon van. A gyerekorvos nagyon megértő és mivel ő nem írhatja fel ajánlás nélkül a Neocate-et felhív egy gyerek gasztróst, hogy adjon utólag ajánlást. A válasz hidegzuhany: nem. Nem ad ajánlást, hiába mesélem el, hogy ugyanazok a tünetek, mint korábban a fiunknál, hogy mennyire bevált korábban a Neocate, hiába mondom, hogy nem fogadja el a tápot, amit kapott, hiába mondom, hogy sovány és éhes, hiába kérem, hiába vagyok kétségbeesett, mindössze annyit tanácsol, éheztessem ki a gyereket, majd elfogadja. Teljes a döbbenetem, a csalódottságom, már majdnem bőgök. Hát nem érti az az idióta, hogy az én apró magzatom ÉHEZIK! Hogy már majd három hónapos és még nagyon messze van az öt kilótól. Mi a francot csináljak?

Hiába megértő a gyerekdoki, de ajánlás nélkül csak teljes árú receptet tud írni, viszont felír Fantomaltot, ami extra szénhidrátot, ettől ő gyarapodást és pedig a tápszer édességének növelését remélem.

Mivel a Fantomalt csak másnapra lesz a gyógyszertárban, tovább kísérletezünk. Mi van, ha nem is a tápszerrel, hanem a cumisüveggel van baja? Fejésbe kezdtem, hogy azt tegyem a cumisüvegbe, de itt végképp bebizonyosodik, hogy nincs elég tej, mert gyakorlatilag nincs mit kifejnem. Egy teljes nap alatt jön össze annyi, amennyivel érdemes próbálkozni, és igen, tényleg a cumisüveget utálja – vagy azt is.

Elszaladtunk a legközelebbi bababoltba és vásárolunk egy csomó különféle cumisüveget, a legkülönbözőbb cumikkal, eredmény szinte semmi. Közben a gyógyszertárban beszélgettem a gyógyszerésszel, aki mesélt a hasonló tapasztalatairól, majd végül arra jutottam, hogy ha minden kötél szakad, megédesítem valamivel azt a nyomorult tápszert – és bár ezt a legkevésbé sem szeretném, de van az a pont.

Másnap újabb kört tett a férjem egy másik bababoltban és megpróbált ugyanolyan etető cumit beszerezni, mint a játszócumink, hiszen azt lelkesen szívja a gyerek. Végül aznap este halvány fényt látunk az alagút végén. Az esti cicizésnél, amikor a gyerek már félálomban volt betoltam a szájába a játszó cumit, szívogatta, majd becsempésztem a cumisüveget. Nem tudom leírni az örömet, amikor kifogyott az első üveg táp.

Nem ment könnyen, sokáig csak félálomban és a játszócumizás közben sikerült etetni, de néhány nap, talán hét alatt eljutottunk oda, hogy napi két üveg tápszer lecsúszott. Egy darabig ment bele a Fantomalt, aztán amikor a gyerek valódi gyarapodásnak indult, azt elhagytuk.

Sajnos azonban a tápszertől sem lettek egyszerűbbek az éjszakák, mert most már nem az éhség, hanem a hasfájás és az állandó hasmenés kínozta Hankát, úgyhogy gyorsan kerítettünk időpontot egy gyerekgasztroenterológushoz.

Mirca

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.