193. oldal - Bezzeganya

Három hónappal beteg gyermekem elvesztése után tudatosan estem teherbe. A doki ugyan az égre nézett, mikor meglátott, de azt mondta, a méhnyak bár heges, de gyógyult, rendben lehet minden, akár.

Mélységes ódzkodással és enyhe undorral gondoltam a különféle menstruációs kelyhekre és állhatatos tamponhasználóként tengettem ciklusaimat.

Anyalánya négykezes

2012 nyarának elején egy kuponos oldal felmérése szerint még a lakosság 80 százaléka tervezett valamilyen nyaralást, a nyár végén viszont csak 69 százalékuk számolt be a megkérdezett 2200 emberből arról, hogy ezt a tervet meg is valósította.

Ami legelőször eszembe jutott: a legtöbb beteg (helyesebben páciens, hiszen a várandósság nem betegség) egyszerűen elfelejt köszönni. Ha pedig köszönünk, az ne csak egy levegőbe dobott „Jó napot!” legyen, hanem próbáljuk felvenni a szemkontaktot, hiszen úgy sokkal emberközelibb. Lehet, hogy így sem törik meg a jég, de legalább megpróbálkoztunk vele. Sőt, továbbgondolva, egy mosoly... igazán nem kerülne semmibe, de nagyon sokat jelent a dolgozóknak is, ha a huszadik-harmincadik aznapi beteg nem a hosszú várakozás miatt felháborodva menne be a rendelőbe (mert erről higgyétek el, legtöbbször nem az ott ülő dolgozó tehet), hanem a fent leírt módon.

Első gyermekemet a Péterfyben veszítettem el, második gyermekem egészségesen született a Péterfyben (magán orvos kezei által), harmadik gyerekemet a Szent Imrében veszítettem el, most pedig a Szent Imrében fogom világra hozni gyermekemet ügyeletes orvosnál.

5 óra. A férj felébred, kimegy vécére. Utána Anya is kimegy. Visszaaludni de jó lenne, de kicsit zavar a laptop fénye, mert anyával ellentétben a férj korán kelő típus és reggel van ideje olvasgatni. Visszaaludna Anya 7-ig, de 6-kor a férj öltözik és indul dolgozni, minimum háromszor visszajön valamiért és kétszer megkérdez tőle valamit. Anya kifejlesztette azt a képességet, hogy már álmában is el tudja mondani, hogy hol van a lakáskulcsa, a kedvenc pulcsija, a kocsikulcs és a pénztárcája. 6 után ismét visszaaludna Anya, de már hallja, ahogy a 4 és 2 éves fiúk duruzsolnak. 7 előtt kijön a nagyobb fiú vécére (mi lenne, ha még éjjel is ki kellene kísérni pisilni, vagy reggel félálomban?), nincs mese, fel kell kelni.

Ezen a hétvégén zsibongós, játékos, éneklős mini gyerek-fesztivál lesz az Akvárium fölötti parkban 10.00 és 14.00 óra között, valamint a Gyerek Sziget második hétvégéje – még mindig a Flórián téren.

Vakáció! Az év azon része, amit a gyerekek talán a legjobban várnak. Nekünk szülőknek azonban komoly fejtörést okoz, hogyan töltsék csemetéink a nyári hónapokat. Számos napközis tábori lehetőség kínálkozik a szabadidő örömteli, hasznos és biztonságos eltöltésére az óvodás és kisiskolás korosztály számára. Nehéz a választás.

Meglehetősen rosszul sikerült héten vagyok túl, úgyhogy előre is elnézést kérek, de ez a poszt nem lesz valami pozitív. Kezdjük ott, hogy a tököm tele van már a vizsgákkal meg a tanulással, a hátam meg a derekam a tételkidolgozó alapüléstől (meg gondolom, a terhességtől is) fájni kezdett, az agyam lassan szivacsszerűvé szipolyozva, a memóriám persze nem a régi. Ez utóbbi egyrészt a vizsgákon jön nagyon jól, másrészt külön élvezet, amikor egy-egy olyan számnak megy ki a szövege egyik pillanatról a másikra a fejemből, amit egyébként álmomból felkeltve, bantu nyelven visszafelé is tudok. És az se a tanárt, se a vendéget nem érdekli, hogy a hormonok csinálják ezt velem, és nem felkészületlen vagyok. De a legnagyobb probléma ez legyen.

Még egy hét a közoktatásban, akinek sulis gyereke van, aztán itt a nyári lazulás, vagy esetleg stílusosan az özönvíz. A bölcsiben, az oviban elvileg nincs több hónapos üzemszünet, persze a gyakorlatban könnyen kiderülhet, hogy de, vagy feltűnés nélkül összevont csoportban találjuk a kicsit vadidegen óvó néni társaságában, vagy nemes egyszerűséggel felszólítanak bennünket, hogy ha lehet, szeptemberig lehetőleg ne is hozzuk a gyereket, különben is, júliusban bezárnak, ügyeletes ovi-bölcsi  a kerület másik végén. Ezzel kezdetét is veheti a logisztikai horror.

"Bibi-babónak" hívtuk első gyermekünket. Ha beszéltünk hozzá, így szólítottuk. Néha belefért egy-egy Ödönke, vagy Lujzika, de ő akkor is Bibi-babó volt. Sokszor megsimogattam a hasamat, és mindig beszéltem hozzá, remélve, hogy amikor világra jön majd, az én hangom meg fogja nyugtatni, hiszen 9 hónapig hallgathatta ezt a hangszínt. Férjem a reggeli puszit már nem is nekem adta először, hanem a pocaknak még egyáltalán nem nevezhető pocakomnak, de boldog voltam én ettől, hiszen igazi család lettünk. Vigyáztam Bibi-babóra, hiszen igazi csodagyereknek tartottam, nem hittem volna, hogy Ő valaha is megtörténhet velünk. És mégis. Észrevétlenül toppant be, átírva két ember már-már túlzottan is megrögzött világnézetét és jövőbeni terveit. De boldogok voltunk mi ettől, nem éreztük lemondásnak, sőt, plusz ajándéknak véltük, igazi isteni ajándéknak, égi útmutatásnak. Így álltunk hozzá Bibi-babó váratlan érkezéséhez.

Sophie Sholl

Két évi sikertelen próbálkozás után végre jön első gyermekünk, aki – immár biztosan – lány. Összességében azt hiszem, szerencsés vagyok, már ami a terhesség alatti várható nehézségeket illeti. Az asszony kissé kívánós lett és érzékeny érzelmileg, de ez meg se közelíti azokat a történeteket, amiket az ember hall vagy olvas. Vagy legalábbis amit én ez alapján képzeltem. Nagyjából ugyanazokat a dolgokat kívanja meg, amiket már eddig is szeretett: fagyi, csoki, eper, gyümölcsös turmix stb. Mondjuk a bevásárlást javaslom sorstársaimnak egyedül elintézni, mert ott aztán jönnek az egyéb ötletek, és ki tud nemet mondani nekik? Akkor bánatosan elszontyolódik, lenéz, megsimogatja a hasát és máris vesztettünk. Sőt még bűnösnek is érezhetjük utána magunkat, jön a „Hogy lehettem ilyen szívtelen” érzés.

Gyanús volt: elmaradt a vérzésem. Vettem egy tesztet, bár nem hittem, hogy pozitív lesz, és leesett állal néztem rajta a két csíkot. Ezt nem tudom elmagyarázni: az első kettőnél éreztem, hogy terhes vagyok, most csak kikövetkeztettem a jelekből. Nem hittem el, hogy babát várok, még az ultrahang után sem, igazából. Valahogy rossz érzésem volt. Ezt persze senki nem vette komolyan, pedig nem vagyok az a paragép-fajta, és a férjem is, apukám is csak nyugtatgatott: biztos nincs semmi gond. Az ultrahangon minden rendben volt, minden leletem jó volt, még az AFP is tökéletes eredményt adott, pedig azt egy háromnapos, majdnem vészes hányás miatti öt kiló leadása után vették le. De akkor már nagyon ideges voltam. Minden logikus magyarázat nélkül. Apukám nézte a hasamat, a méhem akkor valamivel kisebb volt, mint kellett volna, de szívhang volt, a magzatmozgások megvoltak, nyugtatgatott hát tovább.

Három éve élek a jelenlegi párommal. Az elején minden szép volt, idilli, hamar kérte, hogy költözzek hozzá. Mivel én még tanultam, így nem kellett a kollégiumot tovább fizetnem, elég volt csak bejárnom az órákra. Odaköltözésem után másfél hónapra sikerült diákmunkát találnom, egy kis pénzt tudtam adni, cserébe az ittlakásomért. Bő fél év után kezdődtek a problémák. Először egy pofon, majd kizárás a lakásból, utcán kóborlás, amit az idő haladtával csontrepedés, dobhártyaszakadás követett. Más emberekkel teljesen másképp bánik, kedves, segítőkész, mindenki jó embernek ismerte meg, csak velem ilyen.

Lassan érik a cseresznye és a meggy, ezért most cseresznyés és meggyes sütemények és levesek receptjeit hoztam.

A Gyermek akkorákat rúg, hogy kezd tényleg fájni. Édesanyám szerint én lusta baba voltam, ő nem emlékszik különösebben nagy tornászakciókra. Úgyhogy apja lánya.

Pedig ha tehetném, kimennék a könyvhétre és felvásárolnám az újdonságok jelentős részét, főleg, ha a gyerekkönyveket nézzük, amelyekből évről évre nagyobb a választék, frissek, ötletesek, szépek, hiába, fejlődik a gyerekkönyv-irodalom. A múltkor is nagy gondban voltam az egyik könyvesboltban, mit vegyek meg, mert Varró Dániel Nem, nem, hanem… című tréfás-mondókás, ötletes könyve is csábított, de ki nem hagytam volna a Cerkabella friss nyári antológiáját sem (Érik a nyár), ami mai írók, illusztrátorok munkája, biztos, hogy a gyerek is élvezné. Amit viszont én szeretnék elolvasni, az Szécsi Noémi Mandragóra utca 7. című ifjúsági regénye, ami ráadásul el a Magyar Narancs top 10 listáján az első helyen szerepel.

Akarok gyereket?

A hétvégén indul a Gyerek Sziget - igaz, az árvíz miatt más helyszínen -, ahol rengeteg program várja a kicsiket és a nagyobbakat is. Előtte érdemes beugrani június 8-án 11-kor az Óbudai Platán Könyvtárba, ahol jómagam beszélgetek a Bezzeganyán is nagy népszerűségnek örvendő Kiss Noémivel – Ikeranyával – a most megjelent könyve kapcsán. A könyvtárban lesz játszóház is a gyerekeknek. A nagy ijedelemre (ti. nem vagyok egy szereplős típus) este irány a nyócker, ahol kézműves söröket lehet kapni a Főzdefeszten. A Gourmet Fesztiválon kóstolt Brutal Bitterből biztosan lecsúszik majd egy korsóval.

Megtörtént az első interakció apa és lánya közt: egy teljes erőből kivitelezett tenyéren rúgás formájában. Az utóbbi napokban észrevettem, hogy már nemcsak bukfencezik és bugyborog a gyerek, hanem rugdos is, ezért olykor riasztottam a Férjet, hogy szaladjon hasat taperolni, hátha. Ez sokáig semmi eredményre nem vezetett, hiába, egy igazi nő csak akkor rúg egy férfiba, ha jó oka van rá. Egyik este végül megtörtént a csoda: az okot igazi nő módjára elhallgatta, rúgni viszont rúgott, a Férj meg teljesen magán kívül volt az örömtől (most el lehetne azon filozofálni, hogy szereti-e az igazi férfi, ha belerúgnak, mindenesetre egy húszcentis kislánytól talán nem eshet olyan rosszul), hogy végre ő is érezhette mozogni a lányát. Én továbbra is azt várom, hogy mikor lesz már végre kellemes a magzatmozgás, illetve szeretném, ha belső szerveim módszeres széttrancsírozását sokkal éteribb anyai örömmel volnék képes átélni, de ez egyelőre nem megy… Teljesen abszurd, hogy az embernek a hasában van egy másik ember, aki gyakorlatilag használja a gazdatestet. Egy kis szimbióta. Ha jobban belegondolok, szinte beleszédülök, mennyire valószerűtlen dolog ez az egész terhesség-szülés témakör. (Hogy a világ legtermészetesebb dolga egyben az egyik legabszurdabb is legyen, na, ehhez kellett némi humorérzék az evolúciónak vagy a Jóistennek, ahogy tetszik.)

Nyár eleje van, az osztálykirándulások, erdei iskolák, majd táborok évadja. Mindenki kiteszi a lelkét, hogy érdekes legyen, Szegedről hegyre, a hegyről a Balatonra, a fővárosból az erdőbe, nézünk várat, tanyát, kalandparkot. Csak oda kéne valahogy jutni. Uram teremtőm, ez ennyibe kerül?

Szeretném elmesélni, mi történt velünk a minap. Tizenegy éves lánykám régóta náthás, köhög. Háziorvos javaslata: gégészet, nézze meg szakember, nincs-e arc- vagy homloküreg-gyulladása. Anya naiv, reggel 8-ra elmegy a XX. kerületi rendelőintézetbe, bejelentkezik szépen, ahogy illik, majd felüget az emeletre a gyerekkel. Akkorra már tele a 100 négyzetméteres váró. Gyermeknél könyv, anyjánál étel, ital, ismervén a magyar egészségügy áldott állapotát. Ami történt, az azért mégis kiverte a biztosítékot. Bár 8-kor kezdődik a rendelés, az első beteget csak jóval 8.30 után szólítják.

Nem szeretek Budapestre menni.

Régóta olvasója vagyok a Bezzeganyának, nagyon sok történet meghatott, elgondolkodtatott vagy éppen sokat segített. Az enyém inkább csak a közléskényszeremet, vagy a lelkemet akarja nyugtatni, valahogy megérteni, elfogadni, vagy csak elmondani, mi történt, hátha segít.

A kistesót hamarra szerettük volna. A Nagy jó gyerek volt, amíg volt tejem, rendesen szopott, két hét után átaludta az éjszakát, semmi baj nem volt vele (na, majd most. Jön a kamaszkor, jön rettenetes iramban...). Amikor a tesztet megvettem, tudtam megint, hogy pozitív lesz, de azért meglepődtünk, hogy máris sikerült.

Egy elég megosztó hírre hívták fel a figyelmemet, és a téma azóta sem hagyott nyugodni. A hír főszereplője egy hétéves kisfiú, Levente, aki egy csecsemőkori agydaganatból való felépülését követően lett más, mint az átlagos gyermekek. Ugyan úgy szeret játszani, mint a többiek, vágyai, érzései vannak, mint minden gyermeknek, csupán annyiban különbözik társaitól, hogy nem képes járni, egyik fülére nem hall, emellett figyelemzavaros és hiperaktív. A történet megosztó része csak most következik. Leventét és a hozzá hasonló „speciális igényű, speciális ellátást, illetve felügyeletet igénylő” gyermekeket nem fogadják az Oxygen Wellnessközpont játszóházában.

Pö̈tyi és Pepita találnak egy kulcsot, és nyomozásba kezdenek