A legutóbbi naplót azzal fejeztem be, hogy mennek a nagyok vissza a suliba, oviba, jön az aranykor. Aztán kicsit még beszélgettünk a kommentekben arról, hogy ki mit gondol erről, ki az, akinek hasonló érzései vannak, kinek ellentétes, és miért. Megértem azokat, akik jobban szeretik a "saját ritmusos" nyári napokat, amikor nem kell időre ébredni, reggelizni, elkészülni, és délután ugyanez visszafelé. Tényleg tud fárasztó lenni, főleg az elején. Viszont a rendszer, a rutin az én családtagjaimnak nagyon jót tesz, pár nap alatt látni a pozitív változást, van, akinél jobban, van, akinél kevésbé. Avigailnak például mindenképpen jót tesz, hogy újra esélyt kapott napirendet kialakítani.
A mindezekről természetesen mit sem sejtő, érző babát egészen más dolgok kötötték le. Például tettünk egy pár kósza kísérletet arra, hogy elhagyjuk, vagy csökkentsük a tápszeres pótlást. A kísérlet nem vált be, reggel, amikor több tej van, simán jóllakik velem a gyerek... két egész óráig, amikor is visítva követeli a következő adagot. Délután rögtön szoptatás után tátog a kisrigó, este pedig a teljes 90-100 ml tápszer eltűnik a gyomrában. Nincs is ezzel tulajdonképpen semmi baj, kerekedik a baba, egészséges, anyatejhez is hozzájut fix mennyiségben. Azt viselem nehezen, hogy az étkezések így nagyon sokáig tartanak. A rengeteg bukás miatt kaja közben is legalább 3-4-szer büfiztetni kell, evés után pedig legalább 5-10 percig, de van, hogy tovább is. A szoptatási idő 10-10 perc, a tápszert újabb 10 perc alatt nyammogja be. És háromóránként eszik továbbra is, ezen én nem akarok erőszakkal változtatni, mert félek, hogy az éjszakai alvás rovására menne a dolog. Hát mondjuk ennél nagyobb bajunk sose legyen, a jelenlegi négy és fél kilós súly mellett bízom benne, hogy lassan magától át fog állni a négyórás evésre. Addig is szívesen olvasom, hogy másoknál hogyan alakult a dolog, hátha könnyebb így várni a javulásra.
Meni
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.