2014. 11. 30.
Abba kell hagyni ezt a terhességet!
Nem aggódtam egy percet sem, én a nagyon aggódós – a babák jó hatással voltak rám. Tudtam, hogy bent maradnak, minden rendben lesz. Jó kezekben voltam, megbíztam a dokimban is. A szülésről nemigen beszéltünk, megvártuk, mi lesz a vége, befordulnak-e vagy sem. Én lelkiekben felkészültem a császárra. Tudtam, hogy nekem és a babáknak az lenne a legveszélytelenebb. Lehet, hogy ezért sokan megköveznek, én akkor is így gondolom. A babák is így gondolták, mert nem fordultak be, mondhatni össze-vissza feküdtek. Képtelenség lett volna megszülni őket. És a pozíciójukon nem is nagyon változtattak. Mindig jó volt őket látni az ultrahangon, ahogy ott bent voltak. Kisebb tülekedés volt a pocakomban. Néha az orvos is vakargatta a fejét, hogy hogyan is vannak. Egymást rugdosták, volt, hogy B baba A baba fejét rugdosta. Igazi kis harc ment a hasamban. Amit persze idekint is láttam, hiszen olyan mozgásokat tudtak lecsapni, ami egy idő után már nem volt olyan jaj, de jó, kellemes érzés, amit csodálattal néz az ember, hanem „kérlek, hagyjátok már abba, mert szétrepedek” érzés volt inkább.
néni