153. oldal - Bezzeganya

Szeretném megosztani veletek a történetem, ami kicsit szomorú, de szerintem mindenképp tanulságos. A férjemmel idén nyáron elhatároztuk, hogy kisbabát szeretnénk. A párom már régóta szeretett volna, de én ekkor éreztem magam testileg-lelkileg felkészültnek. Mielőtt még közöltem volna a párommal, hogy úgy érzem, eljött az ideje, egy éjszaka arra kértem a Jóistent, hogy adjon valami jelet, amiből egyértelműen tudni fogom, hogy itt az idő. Egyébként nem mondanám magam túlzottan vallásosnak, de valahogy az élet nagyobb útválasztóinál mégis kell a megerősítés. Másnap reggel egy e-mail várt a barátnőmtől a postafiókomban, akiről már hónapok óta nem kaptam hírt, és épp tudatta, hogy kisbabát vár. Nekem ennél több megerősítés nem is kellett. Sajnos nem indult zökkenőmentesen a babaprojekt. Miután abbahagytam a fogamzásgátlót, rohamosan kezdett fogyni a súlyom, egyszerűen nem volt étvágyam. Egyébként is eléggé vékony voltam, de ekkor 54 kg-ról 48-ra fogytam. De az orvosom szerint ez normális, így nem aggódtam. Szedtem szorgalmasan a vitaminokat és folsavat, hogy felkészítsem a testem a várandósságra. Négy hónap próbálkozás után végre megjelent egy halovány második csík a terhességi teszten, ami hihetetlenül boldoggá tett minket. Még mielőtt bármi teszt kimutatta volna a gólyahírt, már gyanús volt, hogy végre megjött az étvágyam. Egyfolytában gyümölcsöket akartam enni, és még azt is álmodtam folyton, hogy gyümölcsöket eszem. Írországban élünk, de mindenképp otthon szeretnék szülni, ezért pont kapóra jött, hogy épp egy hét múlva (november közepén) mentünk haza, így be is jelentkeztem egy magán nőgyógyászhoz. Az ultrahangon még csak egy icipici petezsák volt látható, de az orvos szerint ez normális. Visszahívott egy héttel későbbre, hogy megnézze, növekszik-e szépen. A következő ultrahangra a 11 mm-es petezsák már 31 mm volt, ami alapján már megnyugodtunk egy picit. Legközelebbi szeretteinkkel meg is osztottuk a hírt. Sokan megvárják a 12 hetet, tudom, de ha bármi történik, akkor azt is akarnám, hogy tudják. Az egyik nővérem fogadta legnagyobb örömkitöréssel a hírt, aki szintén babát vár. Úgyhogy már el is képzeltük a közös pocakfotókat, és a közös babakocsis sétákat. Írországba visszatérve elmentem az itteni háziorvoshoz, aki értesítette az általam választott kórházat. Január 19-ére kaptam időpontot, amit azért furcsálltam, hisz otthon azért az első trimeszterben is vannak vizsgálatok. Itt beérte az orvos a magyar vérvétellel. Nagyon jól viseltem a terhesség első heteit. Élveztem, hogy van étvágyam végre, valami hihetetlen boldogságérzet és belső nyugalom töltött el. A férjem ezerféleképpen próbált a kedvemben járni, minden nap kocsival vitt munkába, kényeztetett. Nagyon boldogak voltak ezek a hetek. Fel se tűntek szinte a terhességgel együtt járó „mellékhatások”. Néha még kérdeztem is magamtól:

2013 júniusában teljesült életem egy nagy vágya: végre férjhez mentem. A nagy nap úgy telt, ahogy megterveztük, hatalmas volt a boldogság. Mivel közel voltam a harminchoz, nem akartam sokat várni az első babára, és szerencsére ebben újdonsült férjem is egyetértett velem.

Lassan eltelt egy év, mióta utoljára jelentkeztem, de nem tűntünk el, csak zajlik az ÉLET. Tartok egy kis beszámolót az elmúlt évről, rendhagyó módon a karácsonnyal kezdem.

Mit kíván a házibivaly? „Több legyen a fű, mint tavaly.” No, és mit a békalánykák? „Egyik combunkat se rántsák.” Mit kíván a makimajom? „Kevesebb legyen a bajom.” Mit kíván a kerti pele? „Éléskamrám legyen tele!” Mit kíván a zsiráfállat? Egy szép, hosszú, tarka sálat. Na, és mit a papagájok? Értsék, hogyha magyarázok. Mit kíván a lepkék népe? „Legyen végre világbéke!”

Ikernapló, 3. rész

28. hét

illusztráció

Az India és Kína között fekvő Nepálban nagy tisztelet övez egy istennőt, Talejut, akinek egyik inkarnációja a Katmandu központjában álló Kumari Ghar palotában él. Valóságos személy, egy kislány, akit Kumarinak neveznek. Hagyományában keverednek a hindu és buddhista vallás elemei.

– Babaruha! Cumis üveg! Hintőpor! Pelenka! – Kiságy! Babakocsi! Autósülés! Bébidömper! – Mit csináltok, Tádé? – Mit csináltok, Dorka? – Mit csinálnánk, mit csinálnánk? Pakolunk, mint ti is! – És várjuk a kistesót… Csak olyan lassan érkezik… – Ugyan már, ennyi kis várakozástól is megijedtek? Hiszen Karácsonyra már itt lesz velünk a kistesó! Pont akkor fog születni, mint a Kisjézus! Rá is sokat vártak… – Kik vártak rá? – Mindenki. Az egész világ. Mert ez a kisbaba nem ám akármilyen kisgyerek volt, hanem Isten fia. – Akkor Isten is nagyon várta már, hogy megszülessen, ugye, apa? – Bizony, hogy várta. Minden apuka nagyon várja, hogy megszülessen a kisfia vagy a kislánya. – De legeslegjobban az anyukák várják a babájukat. Ők hordják a pocakjukban, nem igaz? – De bizony, így van. Így volt ezzel Mária is, Jézus anyja. De ő nem csak úgy várta a babáját, mint a többi anyuka, hogy jaj, milyen lesz a szeme, a haja, vagy a kezecskéje. Hanem egy kicsit jobban. Ugyanis neki egy angyal jelentette meg, hogy kisfia fog születni. – Hűűűűűű… – Egy igazi angyal? – Bizony! És ez az angyal azt mondta Máriának, hogy a fia lesz a világ legnagyobb királya. – Hű, akkor biztos királyi palotában született meg! Bíborban, bársonyban! – Vagy egy menő klinikán! – Nem, nem. Nem királyi palotában, nem is kórházban. Hanem egy rozzant istállóban. – De miért? – Ez nem igazság! – Azért, mert Jézus szülei, Mária és József nagyon szegények voltak. József csak egy egyszerű ács volt. Nem volt sok pénze. Amikor Jézus születését várták, Betlehembe kellett menniük, mert népszámlálást rendelt el a császár. És mire odaértek, a városban már minden szállás tele volt. – És hova fektették a Kisjézust? – A jászolba. Az állatok etetőjébe. Puha szalma volt a párnája. Mária a kendőjével takargatta be, hogy meg ne fázzon. A barik puha gyapjukkal melengették, bocik és csacsik vigyázták az álmát. Másnap pásztorok jöttek meglátogatni a világ új királyát. – És hoztak ajándékot is? – Igen. Egy bárányt, sajtot, túrót… Amit a pásztorok hozhatnak. S a Kisjézus ezeknek az ajándékoknak jobban örült, mintha kincseket kapott volna.

Ez a poszt nem a gyereknevelésről szól. De nem is a terhességről, és épp ez a bajom. Ne haragudjatok, ha nem vág szorosan a témába, de nagyon kikívánkozott belőlem, és vágyom pár biztató szóra, tapasztalatra.

illusztráció

A Food and Drug Administration (FDA), az élelmiszerek, gyógyszerek és orvosi eszközök forgalmazását szabályzó amerikai hatóság kedden kiadott jelentésében óva intette a kismamákat attól, hogy az ultrahangos vizsgálatokat és doppleres szívhanghallgatókat szórakoztató célra használják szigorú orvosi ellenőrzés vagy egészségügyi okok nélkül.

27. hét

Már megint nem bírok aludni. Folyamatosan jár az agyam. Pár napja múlt csak egyéves. Várom a karácsonyt. Mit fog szólni hozzá, hogy fogadja majd ezt az egész nyüzsgést, a rokon hadjáratot. Nem bírok aludni, ezért internetezem. Tele a képernyő boldog és mosolygós, újszülött babájukat tartó anyukákkal. Próbálok visszaemlékezni, mert nekem nagyon más emlékeim vannak. Emlékszem az estére, amikor bementünk a kórházba. Emlékszem, ha ködösen is, a 12 óra vajúdásra, és hogy a végén rám rakták a picit. És emlékszem arra is, hogy nem sírtam, csak örültem, hogy végre vége ennek az egésznek. Az iszonyatos fájdalomnak. Nem volt rózsaszín köd, mindent elöntő boldogság. Sajnos az utána következő hetekben sem.

Békés, boldog karácsonyt kíván a Bezzeganya szerkesztősége.

Nem vagyok az az előre tervezős, időben mindennek nekikezdős fajta, de most, hogy már két gyermekkel – Maki és Maki 2.0 – büszkélkedem, akik korukból adódóan – 3 év és 7 hónap – előszeretettel csüngnek rajtam fürtökben, beláttam, hogy ha el akarom kerülni karácsonykor azt idegbajos állapotom, amikor egy helyben topogok, miközben fejben száz dolgot csinálok egyszerre,  időben neki kell fognom. Listát írtam, én, aki sose szokott, ha mégis, azt is otthon hagyja, kigondoltam, megterveztem, el- és kiosztottam a feladatokat, és üdvözült mosollyal arcomon hátradőltem, azzal a bizonyossággal, hogy az én gyermekeimnek lesz a legjobb, legszebb, legbékésebb és legcsillagszórósabb karácsonya.

Főpróba

Ikernapló, 2. rész

Minden évben készülök gasztro ajándékokkal is a karácsonyra, készítettem már különböző likőröket, instant sütiket. Régebben kézzel gyúrtam kis trüffel-, és egyéb bonbon golyókat, és idén beruháztam egy szilikon csokiöntő formára, de egy szilikonos jégkocka tartó is tökéletesen megfelel a célnak. Kezdetnek kettő töltelék nélküli bonbonfajtát készítettem, ez az utolsó utáni pillanatban is kivitelezhető, ha van otthon kellő mennyiségű maradék csokimikulás.

Kitettünk a minap egy interjút Ritók Nórával, a szegénységben élő családokról, gyerekekről a Bezzeg Facebook-falára. Mit mondjak, a kommentek tanulságosak, és kevés kivétellel elkeserítőek is voltak. Cinikus-szomorú poszt, hogy állunk a témával.

A terhesség vége nagyon rosszul telt, a lábamat a vietnámi papucsba is csak hosszas igazgatás után lehetett beledugni, a bokacsontomat már rég nem is láttam, a vádlijaim pedig két fényes héjú cipóként vonszoltak a hőségben. Te annak ellenére remekül érezted magadat, hogy minden érték egy közelgő toxémiát jelzett, hiába, túl komfortos a méhem. Aztán egy forró nyári éjszakán, olyan jót aludtam, mint hónapok óta soha, reggel öltözködés közben, egy furcsa hangra lettem figyelmes, majd a sötét kövön megjelent egy apró tócsa, mivel a színét lehetetlen volt megállapítani, ezért a fehér kádba álltam, de nem történt semmi. Billegtem egy kicsit a lábamon, megsimogattam a hasamat és egy apró mozdulatodra, újból kevés magzatvíz szivárgott, szép tiszta.

Olvastam egy cikket a múltkor arról, hogy milyen gáz, hogy a gyerekek az oviban és az iskolában készített karácsonyi ajándékokkal árasztják el a lakást. Ez a téma úgy hiszem több szülőt is érint, és úgy érzem, nem elég csak kommentben reagálni, éppen ezért szeretnék a Bezzeganyán keresztül egy nyílt levelet fogalmazni a témáról.

Ez az utolsó hétvége arra, hogy beszerezzük az ajándékokat. Mivel rengetegen vesznek könyvet a gyerekeiknek, nekik állítottuk össze ezt a könyvajánlót, melyben a foglalkoztatóktól kezdve a klasszikus meséken keresztül ifjúsági regényekig válogattunk több kiadó újdonságai közül.

Az ember Telente Báránykát Lehelget.

Ebből a posztból azok is könnyen ihletet meríthetnek, akiknek a kézügyessége a nullához közelít. Ha kevés az időnk, de mégis szeretnénk valami saját kezűleg készített aprósággal meglepni a szeretteinket, csinálhatjuk magunk az ajándékkísérő kártyát, képeslapot vagy köthetünk a csomagra egy kisebb sk. karácsonyfadíszt.

Mindenképp érdemes megbarátkozni ezzel a fehérjeforrással, mert egészséges, könnyen, gyorsan elkészíthető, finom fogásokat tálalhatunk az ünnep alkalmából, és nagy előny, hogy a halas ételek általában könnyen emészthetők, kevésbé kalóriadúsak, így talán elejét vehetjük a karácsonyi hízókúrának.

Itt ülök a bőröndök között, és azon gondolkodom, hogy mi vár vajon ránk. A férjem megkapta élete legnagyobb lehetőségét, én pedig egyúttal valóra válthatnám az álmaimat, akárcsak ő. Mi ez, ha nem ideális? Én mégis... Nem is tudom, mit érzek.

Játéktesztelő sorozatunkban társasjáték újdonságokat mutattunk be az elmúlt hetekben. Most azokat a játékokat gyűjtöttük össze, amelyekkel mi is játszhattunk már gyermekkorunkban is, és saját gyerekeink sem csak a megmaradt, gondosan eltett saját példányunkkal játszhatnak, hanem ma is megvehetők ugyanabban a formában vagy más verzióban.

Sajátos játék a Csodapalota – építőelemekből álló társas eddig nem került még a kezünkbe. Az építővel építettünk, a társassal társasoztunk – megkülönböztetve a főleg szerencsén alapuló egyszerűbbeket (amiket akár ovisokkal is játszhatunk) és a komplikáltabb, stratégiai játékokat, ahol néhány év behozhatatlan előnyt jelenthet a játékban (külön kategória a memory, amiben állítólag a legtöbb öt-hatéves verhetetlen). A Csodapalota építői egyben versenyezhetnek is, tehát „építős” és „versenyzős” gyereknek is jó lehet.