Kecskét szoptak és szopópalackból ittak a csecsemők régen

A középkorban már fa- és bádogpalackokat kezdtek használni, majd ezeket később a zománcozott edények váltották le. A XVIII. században a korabeli párizsi adatok alapján a tehéntej mellett a fejőskecskét kezdték szoptatódajkaként alkalmazni. Legalkalmasabbnak a kétéves korú kecskét tartották. Egészen a XIX. századig hasznosították a kecskéket szoptatós dajkaként. A bepólyált csecsemőt egész egyszerűen odatartották a kecske tőgyéhez, így közvetlenül onnan szívta a steril tejet. Külön erre a célra elkülönítve tartottak kecskéket, akik annyira megszokták, sajátjuknak tekintették az általuk táplált kisbabát, hogy gyakran másik csecsemőt nem voltak hajlandóak táplálni.

Az 1700-as években újból divatba jöttek az üvegből készült edények, míg egyes vidékeken, például Oroszországban, a szívószarv volt a mesterséges csecsemőtáplálás eszköze.

A gazdag családok ökörszarv helyett ezüstből készíttettek szarvat a gyermeknek. A szopóka, a tehéntőgy lenyúzott, pácolt bőréből készült.

Az irodalom is nagy hatással volt a szoptatásra, Rousseau Emile, avagy a nevelésről című munkája olyan nagy hatást gyakorolt a francia asszonyokra, hogy a szoptatósdajkák alkalmazása még a főúri körökben is visszaszorult egy időre.

Az 1800-as években Európa szerte gyermekkórházakat alapítottak, a mesterséges táplálást azonban még mindig tehén- és kecsketejjel oldották meg. A szegény családokban a liszt-, illetve zsemlepépeket is előszeretettel alkalmazták, azonban az így táplált gyermekeknél a halandóság tragikus mértéket öltött, így érdemelték ki a nagy gyárvárosok, mint például Manchester, a gyermekek vágóhídja gúnynevet. A nagy áttörés Justus von Liebig báró nevéhez fűződik, a német vegyész volt az, aki 1866-ban az első maláta alapú tápszert elkészítette. Az eredmények nem voltak kielégítők, ezért negyedszázad után az orvosok visszatértek az állati tejek ajánlásához. 1886-ban vezették be az úgynevezett tejsterilizáló eljárást, ami látható javulást hozott a mortalitásban, ugyanakkor a hosszas forralás következtében feltűnőbb számban jelentkeztek a skorbutos esetek.

Először Franciaországban, majd Németországban is betiltották a keskeny nyakú, nehezen tisztítható, csöves, illetve dugós szopópalackok gyártását, helyettük egyszerű, könnyen tisztítható, széles nyakú palackok kerültek alkalmazásba. A XX. század hozta meg a gyermekorvoslás teljes kifejlődését, és ekkor jelentek meg a modern zab és maláta alapú tápszerek is, ám ezek alkalmazását csak 3 hónapos kortól javasolták.

Forrás: Bókay János dr.: A csecsemők mesterséges táplálásának története. In: Anya- és csecsemővédelem, 1928. 1. évfolyam, 9. szám.

Halacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?