143. oldal - Bezzeganya

47 éves vagyok, hormont szedek, ezért minden évben járok kontrollra. Két éve voltam mammográfián, és tavaly magánrendelőben mell ultrahangon. Idén kaptam mammográfiára beutalót időpontra, ami persze nem volt jó, de egész rugalmasak voltak, kaptam új időpontot. A vizsgálatra érkezvén minden flottul ment, kedvesek voltak és időben be is hívtak.

Az előző szüléstörténetem  után a kommentekből is kiderült, hogy többötöket érdekli, hogy mi történt a kisfiam és az első kislányom születése között, így azt hiszem, írok erről pár sort.

Szeretném megosztani a többi anyukával a februári vonatozós tapasztalatomat, amiben legalább a MÁV ügyfélszolgálattól megértést vártam, de csak kioktatást kaptam. Okulásul más anyukáknak is, illetve babakocsival történő utazásra való felkészülésre.

Idén is eljött az ideje augusztus 20-ának, az államalapítás, illetve – gasztronómiai nézőpontból – az új kenyér ünnepének. Ebből az alkalomból immár hagyományosan kenyérfélékkel, péksüteményekkel készültem, ám a mostani válogatás szubjektív lesz: azokat a recepteket válogattam össze, amelyek alapján mostanában a leggyakrabban sütök. Kicsit eklektikus lett a gyűjtemény, van benne hagyományos, olaszos, keleties és francia recept is, remélem, ezért mindenki talál valami kedvére valót az alábbiak között.

Egy ideje fogalmazgatom magamban ezt a történetet, most jutottam el odáig, hogy szeretném megosztani veletek. A történetet kezdjük ott, hogy tizenévesen nem akartam gyereket. Végighallgattam az én és a testvérem megszületésének történetét (borzalmát, anyukám majdnem ott maradt) és elhatároztam, hogy nekem nem kell gyerek. Nem kell a felelősség, nem kellenek azok az idegesítő vakarcsok, akiktől a buszon sikítani tudnék. Aztán húsz évesen PCO-t diagnosztizáltak nálam, az orvosom szerint 15 százalék esélyem maradt arra, hogy természetes úton essek teherbe. Akkor kicsit megfordult velem a világ, sirattam, amit nem is akartam, aztán megvontam a vállam és éltem tovább az életem.

Amikor megtudtam, hogy én lettem az első a Bezzeganya és a Sziget közös pályázatán, örömömben ugráltam és sikoltoztam, hogy nyertünk, nyertünk, mi vagyunk a szerencsés kiválasztottak, mehetünk a Szigetre! Ezt mind a budaörsi Ikea kellős közepén, a hálószoba osztályon. A körülöttem lévő vásárlók reakciójáról sajnos nem tudok beszámolni, épp magamon kívül voltam. Természetesen nem a lakberendezési áruházban, hanem valahol nagyon messze onnan térben és időben egyaránt. Láttam a fiatal énemet, szinte még gyerekként kint a fesztiválon. Akkor még nem sejtettem, hogy cirka tizenkét év múlva újra élem minden pillanatát anyaként, a tízéves gyerkőcömmel. Olyan intenzív lett minden emlék, cikáztak a fejemben a gondolatok. Alig vártam, hogy elújságoljam otthon is, milyen szerencsések vagyunk.

A kánikulának vége, így azoknak is kicsit át kell tervezniük a hosszú hétvégét, akik eddig úgy gondolták, hogy az augusztus 20-i ünnepet láblógatással töltik valamelyik vízparton. A szentendrei Skanzenben mesekalandokkal várják csütörtöktől vasárnapig a gyerekeket és azokat a felnőtteket is persze, akik megőriztek valamit gyermeki énjükből. Naponta más és más kalanddal lepik meg a látogatókat: augusztus huszadikán hét állomásos mesetúrának vághatnak neki saját készítésű zokniparipájukon a bátrak, hogy megszerezzék a három aranyhajszálat, túljárjanak a sárkány eszén, és a próbákat kiállva kiszabadítsák a világszép nádszálkisasszonyt. Augusztus 21-én furfangos állatok játsszák a főszerepet, ezt követően szombaton csodatévő varázsmeséket élhetnek át a családok, majd augusztus 23-án kincskereső történet elevenedik meg a portákon.

Ez egy újszülött mosható pelenka. Hát láttatok már cukibb babaholmit?? Amikor meghozta a postás, el nem tudtam képzelni, hogy mi a franc lehet abban a mini borítékban, hiszen mostanában (kendőn kívül, khm) csak pelusokat rendeltem, az meg azért nagyobb. És mégis. Napokig nézegettem, elképzeltem, ahogy Ketteske kis cérna lábai kalimpálnak ebben a tenyérnyi csodában, és odavagyok. A szubkultúrában elterjedt, hogy ezekbe az apróságokba félbevágott tetrát tesznek, de egy másik mendemonda alapján inkább Ikeás kéztörlőt fogok megfelezni, és az lesz a betét. Nagyobb a nedvszívó képessége, és szerintem puhább is. Persze kakifogó papírt keresnem kell még, ami jó anyatejes macihoz, mert Borka termését elég könnyű a wc-be borítani a textilről, de a csecsemőké kicsit ragaszkodóbb.

Amikor kiderült, hogy a babámnak ilyen fejlődési rendellenessége van, elkezdtem a neten kutakodni, hátha okosabb leszek, de nem sok segítséget találtam. Első gondolatom az volt, hogy úristen, egyedül vagyok, senkinek nem született még ilyen gyereke, de aztán rájöttem, hogy az nem lehet, mert az orvos azt mondta minden ötszázadik baba ilyen rendellenességgel születik. Utána arra gondoltam, valószínűleg a genetikai tanácsadáson arra a kérdésre, hogy meg akarják-e tartani a babát, nem mindenki mond igent. Ami végül is segített, hogy találtam egy hasadékos csoportot, ahol sok új információval lettem gazdagabb, de ha ők nem lennének, akkor nem tudom, hogy hogyan vészeltem volna át a nehezebb időszakokat.

Ígértem nektek, hogy idén egy kicsit más perspektívából tesztelem a Szigetet, és beszámolok a tapasztalataimról. Egy szerencsétlen baleset következményeit használtam fel erre a célra: azaz törött, gipszelt lábbal és kerekesszékkel (köszönet érte Boriéknak!) mentem ki, 13 éves lányom kísért (eredetileg én kísértem volna őt). Nem volt egyszerű dolgunk.

Korábbi posztjaimban olvashattátok, hogy fogytam le kínkeservesen 40 kilót. 12 óráig ettem mindenféle házi jellegű ételt, csak kevesebbet, majd délutántól már csak gyümölcsöt fogyasztottam. Testmozgásnak a gyaloglást választottam, heti 3-5 alkalommal 1-1,5 órát. Sajnos magánéleti problémák miatt sokkal stresszesebb lett az életem három éve, és az esti gyaloglást lecseréltem kiadós vacsorákra, valamint nem figyeltem már az ételek mennyiségére sem. Ebben a három évben folyamatosan jojózott a súlyom, erre még rátett egy lapáttal, hogy másfél éve irodai munkát találtam a gyes lejárta után, így egész nap ültem és unalmasabb perceimben rágcsáltam. Sokszor jött az óriási elhatározás, hogy n,a majd most… és ez örökké tart… aztán lett belőle egy-hét-tíz nap, mire kiéheztem a fehér mérgekre (cukor, liszt) és kiborultam ezek hiányától, majd óriási falásrohamokkal vigasztaltam magam. Valahol mélyen a lelkemben tudtam, hogy ez így nem helyes.

Két félelmetesen élesnek tűnő, téves riasztás után kissé csalódottan mentem be a terminus napján a kórházba. Az ilyenkor szokásos fájásmérés eredménye teljesen lelombozott. Az NST- görbe szögegyenes volt, sehol egy kósza dombocska. Mégis legbelül azt éreztem: vigyázat, ez a gyerek csal. Az esti Hollandia-Chile vb-selejtezőre a férjem, Peti áthívta két barátját. Ha már nem szülünk, akkor érezzük jól magunkat alapon. Ahogyan az előtte lévő napokban is, szépen legurítottam a lekváros-fahéjas szülést beindító főzetet, majd egy tál chips társaságában leültem meccset nézni. Az első félidő végére tízperces fájásféléket produkáltam. Közben befutottak a srácok is, akik csodálkozva nézték, hogy két szabadrúgás között, a tévé előtti szőnyegen, az aranyfonál-légzés fájáskönnyítő mivoltát mutatom be, és négykézláb azt képzelem: a kontrakció hullámként halad át rajtam. A második félidő végére hárompercenként jöttek a fájások. Vendégeink sietősen távoztak, mi pedig gyorsan felkaptuk a csomagokat és elindultunk a kórházba.

Körülbelül öt éve volt. Ülök egy távoli település templomában.  Gyászmise van, és próbálom visszafojtani a mosolyom, életemben nem hallottam még kántort ennyire hamisan énekelni. Séta a temetőbe. Gyászszertartás, állok az urna mellett, a közeli hozzátartozók gyűrűjében. Sírnom illene, de nem megy. Hulló göröngyök, virágok, részvétnyilvánítások, puszi-puszi,  „nagyon szeretett téged...”. Ez tőrdöfésként hat. Nagyon szeretett? Nem tudom. Egyben azonban biztos vagyok. Úgy szeretett, ahogy nem lett volna szabad.

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

Matyi fiam a napokban lesz féléves. Kifejezetten nyugodt, mosolygós, kiegyensúlyozott gyerek. Úgy alakult, hogy négy hónapos korától eleinte anyatejet kapott tápszeres hozzátáplálással, utána kizárólag tápszerrel, majd reggelire és vacsorára tápszer és mellé ebédre főtt zöldségek, délutánra pedig friss gyümölcs és hozzá darált keksz/babapiskóta került terítékre. Ezt a rendszert az orvosával és a védőnőjével, illetve családon belül egy másik védőnővel is egyeztettük, és mindenki ezt gondolta jó iránynak, és eleinte tökéletesen működött. A fiam nagyon jó evő, minden ízt befogad, érdeklődve vette a kanalat, a tányért, tehát minden szép és jó lehetne, de nem az.

A világ legjobb dolga ikres anyának lenni. Óriási öröm (és persze munka).

Bár már csak három hét van a nyári szünetből, ez az idő bőven elég arra, hogy a gyerekek elolvassanak egy új könyvet – vagy mi olvassunk fel nekik egy-egy tikkasztó nap estéjén. Könyvajánlónkban egészen kicsiknek is javaslunk szórakoztató kiadványt, az óvodásoknak, kisiskolásoknak is mutatunk könyveket, és a nagyobbakról sem feledkezünk meg.

Jó tanács még korábbi stádiumú kismamáknak: 34 hetesen nem jó ötlet hajnali kettőig bulizni, még ha az egy szem bátyád esküvőjén is vagy (mert ezzel sem tudod ellensúlyozni azt, hogy lekéstétek a boldogító igent - nagyonkösziBKV)! Szerintem 10 éve nem csináltam olyat, mint most vasárnap, mert csak enni és pisilni keltem ki az ágyból. A derekam még elviselhető volt (lehet azért, mert hozzá vagyok szokva, hogy az fáj), de az ágyékom és a combtöveim többször könnyeket csaltak a szemembe. Végül délután egy fél órás békaülés enyhített rajta, de még este is úgy jártam, mint akinek tele a gatyája. Amikor már úgy aludtam el este, hogy kész vége, most hat héten keresztül ez lesz, pedig mennyi dolgom van még – akkor őszinte meglepetésemre hétfő reggel kipihenten, 10 százalékig fájdalommentesen keltem fel. Persze a Kis Drágát kellett pár percig simizni, hogy mozduljon arrébb a teli hólyagomról, mert ha így felállok, akkor szőnyegpucolás lesz, addig Borka „HAMI” felkiáltásokkal hozta az ágyhoz az itthoni pólómat, és vadul puszilgatta a térdem.

Közel ötszázan töltöttétek ki kérdőívünket, melyben fesztiválozási szokásaitokra voltunk kíváncsiak, különösen arra, hogy gyerekvállalás után a fesztiválhajlam is elmúlik-e (ha volt korábban), illetve mi a véleményetek a gyerekkel való fesztiválozásról.

Amikor családalapításba kezdtünk, elhatároztam, hogy én nem fogok az orvosnak és egyéb egészségügyi dolgozóknak pénzt adni, sem a terhesgondozás során, sem pedig a szülés után. A korábbi elhatározásom már egy egyszemélyes keresztes hadjáratnak kezd tűnni, pedig még csak a 18. héten tartunk. Az elhatározásom alapja nagyon egyszerű: közel a harminchoz, két diplomával, és egy Magyarországon kereseti szempontból jónak mondható munkahellyel rendelkezem, gyakorlatilag kisebb megszakításokkal már a főiskolai évek alatt is dolgoztam, hat éve pedig rendszeres adófizetője vagyok ennek az országnak, olyan betegségem még sosem volt, ami miatt kórházi ellátásra szorultam volna, sőt, még egy rossz fogam sincs. Gyakorlatilag én eddig csak befizettem a súlyos adóforintokat TB-járulékokat, itt az ideje, hogy valamit vissza is kapjak belőle, és ténylegesen „ingyenesen” (vagyis a korábbi befizetéseimre való jogosultsággal) részesülhessek az engem megillető orvosi ellátásból.

Egy számomra pillanatnyilag fontos dilemmáról/tervről kérném ki a tapasztaltak véleményét.

A szülők az ekcémával, a különböző étel-, légúti-, és rovarcsípés okozta allergiával találkozhatnak a gyermek nevelése során. Míg az ételallergia kinőhető, a légúti allergia és a méh-, darázscsípés okozhat súlyos, életveszélyes tüneteket, de például az állatszőrhöz hozzászoktatható a korábban allergiás tüneteket produkáló gyerek. Augusztusban kezdődik a pollenszezon, ami rengeteg ember életét keseríti meg. Mit érdemes tudni az allergiáról? Dr. Kovács Lajos pulmonológus főorvossalbeszélgettünk.

Második kisbabánkkal 2014 decemberére voltam kiírva. A második hónap környékéig semmit nem éreztem abból, hogy terhes vagyok. Nem undorodtam a kávétól, nem tört rám olthatatlan vágy, hogy betoljak egy nagy befőtt olívabogyót. Bevallom, kicsit frusztrált, hogy nincsen semmi jele a terhességemnek egy kétcsíkos teszten kívül. Ugyan voltam orvosnál, de itt az a bevett szokás, hogy ha van egy pozitív tesztem és nincsen semmi panaszom, akkor menjek Isten hírével, majd a hatodik héten találkozunk.  A hatodik héten vissza is mentem, de a doki az ultrahangon nem látott semmit, próbált nyugtatni, hogy csak a gép öregsége miatt, de nem nyugodtam meg. Hamarosan visszasírtam a tünetmentes időszakot, nagyon rosszul lettem, a vécével randevúztam egész nap, körülbelül a 13. hétig. Innentől nagyon gyorsan telt a terhesség, nem tudtam kiélvezni minden pillanatát, mert a megváltozott körülményeinkkel voltam elfoglalva (albérletkeresés, hagyatéki ügyek intézése stb…) . A 36. héttől háromujjnyira kinyílt a méhszájam, riasztgattak is az orvosok, hogy nem adnak, csak egy hetet a szülésig. Én hittem nekik, teljesen rápörögtem a szülésre, és csak vártam, és vártam, voltak keményedéseim, de egyik sem volt az a „hú, mindjárt szülök” érzés. A kiírt napon jelenésem volt ctg vizsgálaton. Mikor végeztem, csak az orvos jóváhagyására vártam, hogy hazamehessek. Miközben a folyosón álldogáltam, egy fiatal doki nagyon megnézett magának, szerintem bele is pirulhattam, mert hirtelen lekapta rólam a tekintetét. Lehet, hogy én értettem félre a helyzetet, de szerintem azért a nők észreveszik, amikor ÚGY néznek rájuk.

7 hónapos terhes voltam Ketteskével, amikor összeomlott minden. Vagy amikor elkezdődött minden? Nézőpont kérdése. Egy hideg decemberi szombat este még felköszöntöttem Juci barátnőmet, miközben Egyeskét futtattam a játszón, jót nevettünk rajta, hogy Apa szalagavatós táncot táncol épp egy barátnőjével 30 évesen, „vénségére”. Aznap éjjel a Youtube-on a Megcsalatva című filmet néztem éjszaka, totál véletlenül, vagy mégsem? A vasárnap eltelt, ő csak hajnalban keveredett haza, és egész nap „pihent”, valójában kerülte a tekintetemet. Annyit mondtam, hogy lassan kétgyerekes apa lesz, azért hajnalig már nem kéne kimaradnia. Ennyi volt az összreakcióm, ilyen hárpia voltam én akkoriban. Pár nappal előtte együtt nevettünk azon, hogy egy fórumon anyuka nem szeretné engedélyezni a férjének a csütörtöki foci utáni sörözést. Hogy milyen szigorú feleségek vannak! Akkoriban a férjem heti háromszor járt el a „barátaival”. Én marha láttam, hogy feszült otthon, és javasoltam, hogy altatás után menjen, eressze ki a fáradt gőzt, majd én vigyázok a gyerekre. Mindig pontosan bejelentkezett, mindig hazajött, akkorra, amikorra mondta. Nem gyanakodtam. Rengeteg dolog lekötött akkoriban, Egyeske bölcsibe szoktatása, anyagi problémáink, anyós dolgai, a terhességem, az, hogy mindig meleg étel várja a férjemet, ha hazaér. Nem tudtam, hogy hatalmas problémáink vannak, és ő nem mondta. Egy átlagos házasságnak nevezett színjátékban éltem, amihez sok barátja falazott, és én voltam az egyik főszereplő. A vak.

Egy más, távoli galaxisban messze rég szakadt teherhajó falta  a fényéveket. Csempészárut hordott, vagy Luke-ot s mesterét, s simán repült másfél fénysebesség felett. Megbütykölte Solo, a pimasz pilóta (nála vagányabbat nem találsz azóta), ha szétesett volna, Csubakka összerakta A harcot a Császár ellen fel nem adta. Sötét az űr, hideg és valszeg végtelen Mint mazsolák kuglófban, itt-ott galaxisok Repülj a háborúba, Millenium Falcon, egy homokszemnyi bolygón kikötőd várni fog.

Nagy fába vágta pár hónapja a fejszéjét a TASZ: országos közérdekű adatigényléssel mérte fel, mire számíthatnak a családok, ha a gyerek kórházba kerül, vagy szülni indul az anya: mennyire tartják be a szabályokat, mennyire gyerekbarát az adott kórház házirendje, környezete, mik a legfontosabb problémák és hiányosságok. A felmérés után egy ajánláscsomag is elkészült, amit az egészségügyi intézmények, és persze a szülők figyelmébe is ajánlanak.

Harminc-negyvenen felül, több gyerekkel a hátunk mögött is (akár velük is) rendszeresen járunk fesztiválokra: részt vettünk a Volton, az Ördögkatlanon, a Szigetre pedig minden évben kimegyünk legalább egyszer. Ahogy múlnak az évek, egyre kevesebb azon ismerőseink száma, akik bevállalják a fesztiválozást. Ennek okaira vagyunk kíváncsiak, ezért összeállítottunk egy kérdőívet, hátha kiderül belőle, hogy a szülők miért maradnak otthon a fesztiválokon való szórakozás helyett.

Először is leszögezném, a cikk nem arról szól, hogy fúj, szoptatás. Aki tud szoptatni, szoptasson, örüljön neki, de aki nem tud, ne keseredjen el. Pontokban összeszedtem néhány indokot.

Az első augusztusi hőhullámot a szerencsések épp szabadságon töltik, a kevésbé szerencsések pedig nem. Mint a nyár folyamán eddig mindig, most is mindkét csapatnak próbálunk hűsítő családi programötleteket nyújtani.