„A kastély fura ura, a rejtőzködő Mágus közben lépten-nyomon a bolondját járatja a vendégekkel, váratlan trükkökkel zavarja össze az elméjüket és az érzékeiket. Az illúziók és megtévesztések leleplezéséhez jó orra, éles szemre és biztos fülre is szükség lesz. Ha minden szoba titkát sikerül megfejteni, a jutalom sem marad el!”- írják a szervezők, és szokásos tesztgyerekeinkkel nyilván hamarosan kipróbáljuk ismét, így van-e, mennyire fogékonyak a Káprázat és Fantázia birodalmára, ahol az ígéretek szerint varázsfőzet kesernyés illatát hozza a szél, és a tornyok szigorúan őrzik a Mágus titkait.
Gyerekkoromban meg kellett elégednünk az azóta megsemmisült vidámparki Elvarázsolt Kastéllyal (az akkori tükörszoba, vagy kifelé a mozgó hordó azért ott is jó móka volt), most több mint 1000 négyzetméteren várja a látogatókat a vadonatúj, interaktív kiállítás és játék, négyéves kortól ajánlva, felső korhatár természetesen nincs. Mivel május első napjáig nyitva lesz vasár-és ünnepnapokon is, már a tavaszi szünetre tervezhetünk vele, ha Budapesten, környékén lakunk, esetleg budapesti látogatást tervezünk, varázslatra, játékra fogékony kicsikkel.
( a múzeumot körülvevő Városliget egyébként tavasszal nagyon szép szokott lenni, a fanyűvőket pedig remélhetően elviszi a hétszünyű Kapanyányimonyók…)
Vakmacska
Az esemény dióhéjban:
A VARÁZSKASTÉLY című interaktív kiállítás és játék 2016. március 19-től május 1-jéig látogatható a Vajdahunyadvárban.
A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg (és tőlük kaptuk az illusztrációknak feltett képeket is)
Helyszín: Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Nyitva tartás: H zárva, K-V 10-17 óráig (március 27-én és 28-án, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn, valamint május 1-jén nyitva)
Korosztályi ajánlás: 4+
Időtartam: 1-1,5 óra (kb ennyi idő alatt lehet bejárni a területet és megoldani a feladványokat)
Bővebb információ: 06 1 422 0765 (keddtől vasárnapig) vagy www.mmgm.hu
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.