132. oldal - Bezzeganya

Vágjunk a dolgok közepébe: 20 hónapos kislányomat bölcsibe adtam, míg én egy hónappal később visszatértem korábbi munkahelyemre dolgozni. Az azóta eltelt időben rengetegszer kaptam meg ugyanazt a kérdést, és a válaszom után vagy a döbbenetet kaptam, vagy pedig azt, hogy jaj, de jó, hogy ezt te bevallod. A kérdés a következő: Milyen érzés visszamenni dolgozni? Hogy érzed magad? Én erre mindig azt válaszolom – ami az igazság is –, hogy én nagyon élvezem, hogy visszamentem dolgozni, és köszönöm, mindannyian nagyon jól érezzük magunkat, lányom, férjem és én is. Hogy miért, azt most leírom.

Nagyon sokan vesznek karácsonyra könyveket a gyereknek (szerencsére!), és már csak három hét van arra, hogy beszerezzék a „faalávalót”. Nekik szeretnénk segíteni könyvajánlóinkkal, melyekben érdekességeket mutatunk be karácsonyig. Ajánljatok ti is jó gyerekkönyveket!

Egerben, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben szültem, 2014 júliusban. Levente már a harmadik gyermekem, az első kettőt is itt szültem, bár akkor még más állapotok voltak ott.

Az igazi finn Mikulásnak szerencsére nálunk is vannak helyi képviselői, akik az ország minden szegletébe ellátogatnak és magukra vállalják az december 6-ai bokros teendőket. Ajánlónkban egy csokorra valót gyűjtöttünk össze a legizgalmasabb budapesti programok közül.

Az embernek óhatatlanul szélesedik a látóköre, ha gyereke van. Például megismer dolgokat, zenéket, szubkultúrákat és szórakozási formákat, amik az ő korában teljességgel nemlétezőek voltak, és felnőtt önmagát amúgy nem feltétlenül hozza lázba, de így érdekes, mit esznek rajta a kölykök, és hát valljuk be, így teszi be a lábát olyan helyekre is, ahová egyébként akkor se feltétlenül menne, ha fizetnének neki, legfeljebb ha munkaköri kötelezettség. Amúgy munkajellegű emlékeimet hozta elő először a PlayIT: ennyi villódzó képernyőt, virtuálisvalóság-kütyüt és ismeretlen rendeltetésű technológiát, megfűszerezve képtelen jelmezekbe öltözött emberekkel, utoljára a hannoveri CEBIT-en és a barcelonai Mobile World Congressen láttam, pedig ott nyilván nem a fiatalkorúak szórakoztatása volt az elsődleges cél.

Előzmények

16. hét

Az ember sosem találja a szavakat, amikor szüksége lenne rá. Holnap kell visszamennem a nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, lesz-e tesó vagy sem. Múlt hét szerdán csak a petezsákot láttuk az ultrahangon. A doktornő szerint még korai, bár a méh nagysága alapján 7+1-nek látta. Ami talán megnyugtató, hogy sem vérzés, sem barnázás nem fordult elő. Vettek le vért is, hogy megnézzék a terhességi hormon szintjét, bár az eredményről még nem értesítettek. Nem tudom, másnál ez hogy volt. Azt sem tudom, hogy beképzelem-e, vagy már tényleg nincsenek terhességi tüneteim. Bár a férjem szerint ilyenkor már nem szívódik fel magától, hanem vérzéssel megy el, és az mindenképp biztató, hogy arra nem került sor.

Egy segélykoncerten jártam. Ott indult meg bennem a gondolat, hogy ezt leírjam nektek.

Nőként életünk egyik legfontosabb fejezete az a kilenc hónap, amikor szívünk alatt hordjuk kisbabánkat. Hétről hétre történik valami változás a kicsi fejlődésében, vagy az anyai szervezetben, ezeket pedig könnyedén követheted az új MeNTA alkalmazás segítségével.

Minden posztom alatt felmerül egy-két olyan kérdés, ami fontosnak tűnik, és nem lehet rá egy rövid kommentben rendesen válaszolni, mert akkor „zanzásított” lesz a mondandó és könnyű félreérteni. Az előző posztban több olyan kérdés merült fel, ami hosszabb kifejtést érdemel talán.

Másfél év sikertelen babaprojekt után összeszedtem magam, és döntöttem. Kivizsgálás! Páromnak is! Ő nem lelkesedett annyira, de beleegyezett. Neki persze egyszerűbb volt, egy vizsgálat, cucc lead, majd eredmény. Én hormonsor vérvételre kaptam beutalót. Vártam a piros napot, hogy elkezdődjön a ciklusom. De nem jött. Helyette jött barnázás, 1,2,3, nap. Gyanús lett. Aggódva hívtam az orvost, hogy mi legyen. Az asszisztens kérte, hogy hívjam vissza húsz perc múlva. Hazaértem. Teszt, csak a terhesség kizárása céljából. Padlót fogtam, azon bizony két csík lett.

Első szülésem sem volt egy hosszúra nyúló ügy, szóval sejthető volt, h a második se lesz egy maraton, de azért ami történt, arra senki sem számított. A szülésznőm mondta is, visszaemlékezve az első gyerek születésére, hogy nem kell megvárni, míg rendszeres fájásaim lesznek, mihelyt érzek valamit, jöjjünk. Na, ez volt a terv.

Tudom, hogy nehéz. Három kicsi gyerekem van és külföldön élünk, a kislányom kétéves, ikerfiaim hét hónaposak. Az első hónapokat csak non-stop segítséggel éltem túl. Naponta húszszor szoptattam, a lányomnak sokszor egész nap csak a hangját hallottam a borzlyukból, ami régen a hálónk volt, és kezdetben átvette a két kis piránya. Örültem, ha mindhárom gyerek hasa tele van, a pelenkájuk tiszta, és végre lehet aludni zavartanul harminc percet. Persze ahogy nőttek, meg mi is egyre jobban felnőttünk a feladathoz, a mindennapok egyszerűbbek és sokkal mosolygósabbak lettek. Eldöntöttem, hogy már nem kell a 24 órás felügyelet, megleszek velük egyedül, néhány órás háztartási segítség elég. Nyilván akkor nem számoltam vele, hogy bizony kelhet újra éjjel mindenki két-háromóránként valami miatt, és utána jöhet a borzasztó szenvedés következő nap, hogy valahogy kibírjam, mert persze a gyerekek szuperül bírják. Ismét az igények kielégítésére szorítkozva, meg a Finger song 36-szori meghallgatásával telt el pár nap. És aztán ez is helyreállt - egy időre.

A medvének megint születésnapja volt, és hatalmas mulatságot rendezett. Előző születésnapja alig egy hete múlt el, de mit számít az, hiszen most ünnepelte igazi születésnapját. A barátai cseppet sem nem nehezményezték, hogy a medvének egyre gyakrabban van születésnapja.

A DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján szültem 2015. szeptemberében, császárral. Nem programozott volt, sajnos nem tudtam megszülni a babát természetes úton. Nekem fogadott szülésznőm volt, így az ügyeletes orvos és rezidens műtött meg. Szülésfelkészítő tanfolyamon nem vettem részt, a szülésznőmre bíztam mindent, és ő tájékoztatott is mindenről a szülés előtt és közben is, de van lehetőség ilyen tanfolyam elvégzésére díjazás ellenében.

A hétvégén nyitnak városszerte a karácsonyi vásárok, ünnepi díszbe öltözik a város és már hallani a távolból Mikulás lépteit is.

Legutolsó posztom óta jó sok minden történt, gondoltam, összeszedem megint a tapasztalataim. Egyik indok, hogy így majd én is könnyebben emlékszem rá vissza később, a másik, hogy hátha hasonló helyzetben van valaki, és kíváncsi egy másfajta megoldásra.

PR

Sziasztok! Lotti vagyok, 25 éves, egy nyugati megyeszékhelyen élek, második gyermekemet május közepére várom. Párommal hét és fél éve ismerkedtem meg, mindketten középiskolába jártunk még. Viharos, se veled, se nélküled kapcsolat volt akkoriban a miénk, de ahogy telt az idő, rájöttünk, hogy egymás mellett képzeljük el az életünket. Mindketten nagyon határozott, temperamentumos személyiségek vagyunk, így elkerülhetetlen néha a veszekedés. 2013 karácsonyán meglepett egy eljegyzési gyűrűvel, azonban az esküvőre a mai napig nem került sor. Nem érzelmi okokból természetesen, hanem egyéb rajtunk kívül álló dolgok miatt.

Az őszi szünet utolsó napján hosszasan beszélgettünk arról a gyerekkel, hogy miért kell délután aludnia az óvodában. Az azért, hogy ne legyél fáradt és hisztis, nem volt neki megfelelő válasz, így elmagyaráztam neki, hogy olyankor, mikor délután alszik, pihen az idegrendszere, fejlődik az agya stb. Így aztán végül komplett biológiaóra lett belőle, mert azt is el kellett magyarázni, mi az agy, hol van és mire jó. Lelkesen újságolta a nagyszülőknek, hogy az agya benne van a fejében, és mutatta is nekik, hogy hol, majd azt is hozzá tette, hogy abban van az idegrendszere, és azért kell aludnia az oviban, hogy tudjon pihenni az is. Aztán a következő néhány napban még végigvettük, hogy a játékoknak nincsen agyuk, mert nem élnek, csak játékok, de a kutyáknak meg a cicáknak van. Nem tudom, hogy a beszélgetésnek volt-e valami hatása, vagy egyébként is elkezdett volna aludni újból az oviban, de azóta hetente legalább két-három alkalommal alszik bent ebéd után.

A gyerekek sajátos logikájának köszönhetően, vagy a beszédfejlődés során rengeteg vicces szituáció adódik, amikor a gyerek a legváratlanabbul reagál. Jó, ha időnként meg is örökítjük a gyerek aranyköpéseit, hogy később felidézve újra lehessen nevetni rajta. Gyerekszáj „rovatunkból” válogattunk.

Tanácstalanság, hazugságok, szerencsétlenkedés a gyász körül, ráadásul ott a téma tabujellege, ami nagyjából csak halottak napja körül oldódik egy kicsit. Ilyenkor bezzeg mindenki interjúkéréssel kergeti a gyásztanácsadót, pedig haldoklás, halál vagy gyászmunka van januárban, júliusban és karácsonykor is. Singer Magdolnával beszélgettünk új könyve kapcsán, amely a gyászban magukra hagyott gyerekekről, és a válást sokszor gyászként megélő családokról szól. Második rész.

A nagylányom másfél éves volt, amikor úgy gondoltunk ideje belevágni a kistesó-projektbe. Még nem volt menzeszem, de ez nem tartott vissza, végül fél év múlva, újévi meglepetésként pozitívat teszteltem. Az első pillanattól tudtam, hogy fiú. Talán mert annyira más volt a terhességem, mint a lányomnál. Az első 16 hetet hányinger és álmosság jellemezte, és csak bővült derék- és mellfájdalommal, sárkányhangulattal.

Néhány hete a kezembe akadt egy 2010-es Readers’s Digest, amiben egy kislányról olvastam. Tippi szülei természetfotósok, akik Franciaországból Afrikába települtek, hogy a Kalahári-sivatagban végezzék a munkájukat. Ott született meg a gyermekük. Az édesanya szerint Tippit itt varázslatos világ vette körül, ami tökéletes boldogságot adott a gyermeknek. Az őserdőhöz, a vadonhoz, a szabadsághoz szokott gyermek tízéves volt, mikor a szülők úgy döntöttek, hogy taníttatni kéne a kislányt, így hazatelepültek Párizsba. Sajnos a szülők kapcsolata is véget ért, így Tippi egy idegen környezetbe került, és még a számára oly fontos család is széthullott. Addig éjjel-nappal együtt volt a szüleivel, most teljesen elszakadt az édesapjától. Addig szabadon élt, a végeláthatatlan vidéken, most szűk házak között, szigorú rendű iskolában, tanulnivalók között. Nehéz volt iskolába járnia. Hiányzott neki Afrika, a tágas tér, a szabadság, az állatok. Az iskolában nem barátkozott, nem beszélt, próbált eltűnni, nem vett részt aktívan az iskolai életben, boldogtalan volt. Korábban is járt kisebb-nagyobb időt iskolába, jártak Párizsban is, de most végleg elhagyták Afrikát. Az édesanya így nyilatkozott:

Erre a hétre őszi zöldségekkel készülő ételeket hoztam. Igyekeztem azokat a zöldféléket kiválasztani, amelyek kevésbé szoktak főszerephez jutni, mint például a zeller, a sütőtök és a kelbimbó. A piacon, zöldségesnél, de még az áruházláncokban is mostanság ezekhez biztosan hozzá lehet jutni, így érdemes velük kísérletezni a konyhában.

A budapesti Szent István Kórházban szültem 2015 februárban. Tervezett volt a helyszín, az orvos, a szülésznő, csak az időpont nem. Gergő fiam a 36. hetet betöltve érkezett, miután szétrúgta a magzatburkot éjszaka.

PR cikk

Szerencsére ma már a legtöbb nőismerősöm komolyan veszi a rendszeres méhnyakrákszűrést, és a mellvizsgálatot, mammográfiát sem hanyagolja el (bár van, hogy az eredményre hónapokat kell várni), ugyanakkor nem nagyon hallok arról, hogy a férfiak igénybe vennék a szűrővizsgálatokat. Nemrég olvastam, hogy az ötven feletti pasik második leggyakoribb haláloka a prosztatarák. Egy olyan betegség, ami időben felismerve száz százalékosan gyógyítható! Beszéljünk erről egy kicsit a prosztatarák megelőzésének hónapjában, melyet világszerte MOVEMBER-nek hívnak.