131. oldal - Bezzeganya

Van, aki ujjongva szalad a párjához a pozitív terhességi tesztet lobogtatva, van, aki felhívja a leendő apát és telefonon közli a Nagy Hírt, van, aki sejtelmesen célozgat. Van, aki előre megtervezi, hogyan fogja közölni élete párjával, hogy apa lesz, és van, hogy a tervek másképp alakulnak. Folytatjuk a Hogyan mondtam el, hogy terhes vagyok? című sorozatunkat.

A budapesti MÁV kórházban szültem a kisfiamat 2015 szeptemberében. Hogy van-e szülésfelkészítő tanfolyam, fogalmam sincs, de mivel második baba, már sejtettem, mire számíthatok, úgyhogy nem is igényeltem volna.

Milyen lehet úgy együtt élni valakivel, hogy az illető bizonyos szempontból teljesen idegen marad számunkra hosszú évek, sőt évtizedek után is? Mi van akkor, ha ráadásul mindennél jobban szeretjük az illetőt és a vele való közös életünket?

Nemrég beszámoltam itt, a Bezzeganyán, hogy tizenhárom éves lányomnál asztmát diagnosztizáltak. Akkor megígértem, hogy orvosi szempontból is megközelítem a témát, így személyesen beszélgettem a gyermekgyógyintézet egyik pulmonológus főorvosával, Dr. Zsigmond Györgyivel, aki további információkat osztott meg az asztmával kapcsolatban.

Egy a múlt év végén leközölt, többszázezer újszülött fejlődését követő kutatás azt vizsgálta, hogy a császármetszés módja milyen hatással van a kicsik későbbi egészségére, és nagyon meglepő eredményeket hozott. Nemcsak a laikusok, de gyakran az orvosok között is az az általános elképzelés, hogy az előre eltervezett időpontban végrehajtott császármetszés, az úgynevezett programcsászár, jobb a gyereknek, mert kontrollált körülmények között, kapkodás és másodpercek alatt hozott döntések nélkül, nyugodtan zajlik. De a nagyon nagy mintát, 321.287 szülés következményeit megvizsgáló szakértők ennek pont az ellenkezőjét fedezték fel Skóciában: azok a babák voltak később egészségesebbek, akiknek a születése természetesen indult be, és sürgősségi császárral végződött.

Hóban-fagyban - Plútó és Áfonya

A lányom szétszórt. Nem kicsit, nagyon. Az üzenő hátulján egyre telnek a rubrikák: otthon maradt körző, füzet, földrajzi atlasz, tornazokni, bizbaszok, leckehiány, esetleg a tíz feladatból egyet nem oldott meg-hiány, ésatöbbi. Van, hogy csak jelzésértékű, hogy még jobban kell(ene) figyelni (igyekszem én is, de én sem vagyok sajnos a tökéletesség mintaképe), de a legtöbb esetben 3 (ha szerencsénk van, 5) hiányért egyes jár, ami természetesen beleszámít a tantárgyra adott félévi és év végi jegybe. Jól van ez így?

Én a harmadik szülésem történetét szeretném elmesélni. Az első gyermekem 5, a második 14 nappal jött előbb világra a várnál, így eléggé tartottam attól, hogy ha folytatódik a tendencia, a kislányom akár koraszülött is lehet. Ugyanakkor alig vártam, hogy végre kibújjon, de ahhoz ideális körülmények kellettek, pl. hogy a legnagyobb gyerekem nyári szünet lévén elutazzon a mamához.

Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az interneten a legizgalmasabb terhesnapló jelenleg egy ausztrál kismamáé. Ugyanis a 26 éves Kim Tucci, aki férjével és két meglévő kislányával Perthben lakik, természetesen fogant ötösikreket vár, akik most már bármelyik pillanatban megszülethetnek.

Carl-Johan Forssén Ehrlin: Aludj el szépen, Bendegúz!

A Péterfy Sándor utcai Kórházban szültem 2014 októberében. Terhesgondozásra nem a kórházba jártam, volt fogadott dokim, a vérvételeket, ultrahangokat és a ctg-ket csinálták ott. Mindig az osztályra kellett menni, szólni a főnővérnek, és ő intézte a vérvételt. Ügyes és nagyon gyors volt. Az ultrahangra telefonon lehetett időpontot kérni, öt percnél többet sose vártam. Alaposak és korrektek.

Amióta csak az eszemet tudom, a karácsonyokat - pontosabban a szentestéket - gyerekkorom óta a szüleimnél tartottuk. Mivel csak nekik voltak gyerekeik a szűkebb rokonságból, mindig nálunk gyűlt össze a népes vendégsereg: nagyszülők és nagynénik mindkét oldalról, később egyéb rokonok és csatolmányok. Volt év, amikor 17-en ültük körül az ünnepi asztalt.

És akkor feladva minden reményt, mégis úgy döntött ez a lélek, hogy lejön hozzájuk. Magától. A születése karácsonyi ajándék lett volna. Ha időben jön. De nem bújt ki.  Vártak, vártak, tolták az indítást. Végül eredménytelenül zárult a kísérlet, császármetszéssel jött világra a kisfiú. De kalandosan ám! Mert a műtét napját is eltolták, aztán adott napon anyukát még a műtőből is kitolták előkészítve, mert kellett a hely másnak. Két hét túlhordás után végre megszületett az, akinek orvosilag nem lehetett volna. Sürgősségi császárral, leállt szív miatt. De megszületett, és makkegészséges. És már akkor  felülírt mindent, amit csak lehetett. Teltek-múltak az évek, a Kisfiú szépen és jól fejlődött. Talán túl jól is. Vagy rosszul. Nem szeretett mozogni, nem járt a többiekkel játszótérre, nem kötötte le az, aminek le kellett volna kötnie az óvó nénik szerint. Viszont olvasott. Négyévesen már folyékonyan. Fejjel lefelé. És jegyzetelt a kis agyába. Mindent, amit olvasott és látott. - Rossz ómen lesz ez az iskolában! - hangzott az óvó nénik szájából. És bizony az is lett. A falusi iskola első osztálya túl sok újat nem tudott neki mutatni. Ami meg új volt, az nem érdekelte. És ő ilyen: ha azt mondja, nem érdekel, akkor nem lehet rávenni semmire. Ha azt mondja, nem áll be az osztályképre, nem áll oda. Ha azt mondja, a hat feladatból csak hármat ír meg, akkor annyit is ír meg, hiába tudna brillírozni. Ha azt mondta, nem megy ünnepségre - akkor ugyan ment, mert lecipelték, de végigvisította az egészet.

Az egész 2015 júniusában kezdődött, amikor úgy döntöttünk, hogy az akkor húsz hónapos lányunk mellé szeretnénk még egy kis csodát. Szerencsénkre nagyon hamar, a második hónapban már meg is lett a pozitív tesztünk. A 12. hétig minden rendben is ment, persze megvolt a hányinger és a félelem, de a boldogság ezt mind felülírta, ráadásul pont apa születésnapjára lettünk kiírva. A 12. heti ultrahangunk egy pénteki napon volt.  Rövid várakozás után be is hívtak minket. A boldogságom nagyon hamar félelemmé és kétségbeeséssé alakult át. Az első, amit az orvos megjegyzett, hogy a baba kisebb, mint lennie kellene, persze, lehet elszámolás is. A másik, hogy furcsa a méhlepény, mintha hólyagok lennének rajta. De mi is lehet ez? A válasz: parciális mola. Sosem hallottam még róla addig, fogalmam sem volt mi lehet, és milyen következményekre számíthatok.

Az előző írásom óta eltelt fél év történeteit szeretném megosztani veletek. A házassági évfordulónkon konzultáción voltunk, A Tanár Úrról sok rosszat hallottam, főleg a modoráról, hát nem tudom, velem kifejezetten kedves volt, viccelődött, mosolygott. Elmondta, hogy az inszeminációt tartja a jó megoldásnak, véleménye szerint mivel fiatalok vagyunk, nem lát semmilyen problémát (a prolaktin szintem is rendeződött), így ő maximum három inszeminációt csinálna, és ha szükséges, utána újra beszélgetünk.

Fél 7-re kell mennünk, így időben felkeltem. Szerencsére a „szépítkezést” már előző este elvégeztem, így csak öltözni kellett és indulni. Férj nagy álma is teljesült: BKV-val megyünk szülni. 40+1 napos vagyok, szülésnek sok jele nincs, de az előző napi vizsgálat szerint egyujjnyira nyitva. Ma kapok zselét, mindenképpen szeretném megadni az esélyt a hüvelyi szülésnek, aztán meglátjuk, mi lesz a vége. Vagyis hát gyerek az mindenképpen lesz.

Hogy előzheti meg a szülő, hogy a gyermekét szexuális bántalmazás érje, miből veheti észre, ha ez mégis megtörtént, és hogyan kezelje a helyzetet? Minden ötödik gyereket ér valamilyen szexuális erőszak, ám ez nemcsak a közösülést jelenti, hanem minden zaklató tevékenység beletartozik. Az SOS Gyermekfalvak szexuális abúzusról szóló sorozatában röviden összefoglaljuk.

Kétgyermekes anyuka vagyok. 2015 augusztusában szültem a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban. Az osztályt feltérképezni már volt szerencsém korábban, mert a 32. héten befektettek a kinyílt méhszájam miatt. Szigorú fekvésre voltam ítélve. Ekkor találkoztam, ismerkedtem meg az osztály orvosaival, nővéreivel, mivel első gyermekem Debrecenben született. Két hetet feküdtem bent, egyik orvos hazaengedett volna, a másik ezt megvétózta. Azt vettem észre, hogy nincs köztük egyetértés. A két hét alatt semmilyen vizsgálatot nem végeztek, egyszer vettek vért és ennyi volt. Megjegyzem, nem görcsöltem, nem keményedtem, semmi panaszom nem volt azon kívül, hogy 2111-es volt a méhszáj érték. A kaput az tette be nálam, mikor két hét után kitalálták, hogy megemelik az ágyamat. Két fadarabbal. Ekkor saját felelősségemre távoztam.

Tizenhárom éves lányom az utóbbi hetekben gyakran panaszkodott arról, hogy nem kap rendesen levegőt, illetve néhányszor hallottam is levegővételkor a sípoló hangot, amit többször tapasztalt. Egy ideig vártunk, hátha elmúlik a jelenség, de amikor egyik éjjel "befulladt", akkor világossá vált, hogy utána kell néznünk, mi áll a háttérben. Korábban végeztettünk allergiatesztet, ami kimutatta, hogy a lándzsás útifűre és a parlagfűre allergiás, de szezonon kívül ez nem okozhat ennyire súlyos tüneteket. Ajánlásra a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet kerestük fel, ahol pulmonológiai vizsgálatokra került sor.

Jó pár hét telt el az előző vizsgálat óta, ami a 18. héten volt. Jelenlegi tudomásom alapján a 27. hetet töltöm, egyre jobban hasonlítva szerintem egy gömbhalra (környezetem szerint ez nem igaz, de akkor is).

Babát szeretnénk! Úgy igazán, teljes szívünkből. De megannyi kérdés kavarog bennem, és kíváncsi vagyok, ez normális-e, vagy én vagyok ennyire rosszul bekötve. Kezdem az elején…

Az elmúlt hónapokban a gyakorlatban is bebizonyosodott számomra, hogy a gyerek jövője, fejlődése szempontjából megkérdőjelezhetetlenül fontos a vele foglalkozó pedagógus (óvónő, tanító) szakmai tudása, embersége és értékrendje. Az óvodában az óvónő nyugdíjazása utáni új óvónőnek köszönhetően derült ki, hogy nem a lányommal vannak gondok, de ha vannak is problémák, simán kezelhetők.

illusztráció

Rengeteg komment érkezett a Bezzeganya Facebook felületén legutóbbi ovinapló-bejegyzésünkhöz, melyben arról is szó volt, hogy az adott óvodában nem viszik ki a gyerekeket az udvarra egész télen. Sok külföldön élő olvasónk számolt be arról, hogy a kinti óvodákban szinte minden körülmények között, akár mínusz 10 fokban is kiviszik a gyerekeket az udvarra, igaz, ehhez megfelelő öltözet és önálló öltözködés tudása szükséges.

2014 novemberében szültem első gyermekem az Uzsoki Utcai Kórházban. Választott doktornőm és szülésznőm is volt, akihez magánrendelésre jártam a terhesgondozás alatt. A kórházban működik szülésfelkészítő tanfolyam, egy kis teremben mondják el az információkat. Én egyszer voltam, de feladtam, mert hatalmas tömeg volt, nem volt elég ülőhely stb. Azon az alkalmon nekem újdonságot nem mondtak, ha kérdésem volt, arra a dokim mindig válaszolt. Ha jól tudom, szülőszoba látogatásra is van lehetőség, de a tömeg miatt arra már végképp nem jelentkeztem, s a saját szülésznőm amúgy is mindent megmutatott, elmondott a ctg-s alkalmakkor.

Előzmények

Január 15-én nyílik meg a Millenárison a Gateway to Space űrkiállítás, amely 3000 négyzetméteren, két hónapon keresztül várja a látogatókat, akik megnézhetik a rakétaépítés kezdeteit, betekinthetnek az űrhajósok mindennapjaiba és felfedezhetik, milyen a Földön kívüli élet, testközelből szemlélhetnek meg egy eredeti holdjárót és különböző szimulátorok segítségével belekóstolhatnak az űrhajós-kiképzésbe is.

Két ételallergiás gyereket nevelek. Nem én választottam, és elhihetitek, ők sem. Halmozottan allergiások, a tej(es), tojás(os), szója, mogyorón, zabon kívül nem ehetnek szárnyas és marhahúst sem, mert tünetük lesz tőle. Ezen kívül óvatosan kell bánni a déligyümölcsökkel és citrusokkal, a paradicsommal, stb, mert ezek hisztamin-tartalma magas, produkálhat tünetet. Az orvosok azt mondják, egyszer majd kinövik. Talán. De lehet, hogy nem.  A mi életünket már megváltoztatta ez a helyzet, hiszen az egész család mentesen étkezik. Mivel szoptatok, az én étkezésemből is ki kellett iktatni az allergéneket, ugyanúgy, mintha én is allergiás lennék. Bevállaltam, és bár nem volt könnyű, ma már jól megy. Tapasztalatból tudom, hogy nem lehet kétféleképpen főzni egy konyhában, valamint képtelenség két izgő-mozgó/totyogó gyerek körül olyan ételt is tárolni, amit ők nem ehetnek. Ha mégis bevállalja valaki, ne csodálkozzon, ha egyszer-egyszer diétahiba kerül a rendszerbe. Sajnos van, hogy a legbonyolultabb zár sem fog ki egy (pláne kettő) ekkora gyereken. De mint említettem, nálunk ez nem gond, hiszen mindannyian mentesen étkezünk. Szerencsénk van, mert a nagyszülők is tökéletesen értik a helyzetet, és nem próbálkoznak különféle „csak egy kiskanál tejfölt tettem bele” című marhaságokkal. Szeretem, hogy legalább velük nem kell folyton feszülni. De sok olyan szülőt ismerek, ahol a nagyszülők az egyik legfőbb ellenség.

Tavaly októberben tettük közzé egy beteg nagymama levelét, aki szívhez szóló levelet írt unokájáról és mindennapjaikról. Megtudtuk, hogy a fiúnak tanulás mellett dolgoznia kell, hogy ne haljanak éhen, és az is kiderült, hogy a félárú  iskolai menzát sem tudják befizetni. A Bezzeganya olvasói egy emberként fogtak össze, és utaltak pénzt a családnak egy szervezeten keresztül. Január hetedikén a szervezet elküldte az adományok tételes elszámolását (bárki számára megtekinthető), melyből kiderült, hogy közel 900 ezer forint érkezett hozzájuk a nagymamának és unokájának, valamint jelezték, hogy a gyűjtést lezárják. A lezárást követően küldött adományokat visszautalják, így kérünk titeket, hogy ne utaljatok több pénzt a nagymamának és unokájának.