131. oldal - Bezzeganya

A mi történetük 2012 december 29-én kezdődik. Suli nappal, majd az éjszakai meló kipihenésére barátnőmmel kitaláltuk, hogy rúgjunk ki a hámból. 19 évesen nem volt gondtalan az életem, hiszen albérletben magamat kellett fenntartanom és a kutyámat, de mégis megpróbáltam kihozni a maximumot belőle (Apukám sajnos elhunyt, anyukám nem volt opció, bár ő most kezd visszatérni a képbe, és tudtunk újra együtt lenni, ezt nem mesélném el). Miután azon az estén unalmas volt már kettesben, kitaláltuk, hogy szerzünk társaságot még magunknak. Fiúk, a barátnőm ismerősei. Remek estét töltöttünk együtt, vicces módon a barátnőm az este folyamán a jelenlegi párommal (akkor ugye még nem voltunk együtt, hisz aznap este találkoztunk életünkben először) kavart, én pedig egy haverjával.  Aztán mégis minden más lett.

Az ausztrálok érzik a helyzet alapvetően vicces jellegét, előszeretettel küldözgetnek ezért egymásnak mikulássapkás koalával vagy szörföző, fürdőgatyás Télapóval dekorált lapokat ekkortájt, a szánt pedig gyakran húzzák kenguruk a hagyományos rénszarvasok helyett. A legdélebbi, tehát leghidegebb tájegységeket kivéve fenyő az nincs, hó télen ha akad a szerencsésebbjének, csak a tél arrafelé június-augusztusban van, karácsonykor tehát mindenki azonnal felavathatja fel a fa alatt lelt szörfdeszkát, búvárszemüveget és egyéb vidám nyári kelléket.

Utóbbira mutat példát a szerkesztőség egyik macskája, aki szerint nemcsak a fán, hanem egy cirmoson is remekül mutat a vörös-csillogós boa.

A héten rengeteg boltot bejártunk, lemértük a lakás minden pontját, és már tervezgetjük a szobák elrendezését. Végül úgy döntöttünk, hogy a kisfiam kap új ágyikót, nagyjából a költözés után egyszerre valamikor márciusban, nehogy úgy érezze májusban, hogy a kistesó elveszi a helyét. Picit félek az első időszaktól, hogy mennyire fogja megviselni, hogy nem csak rá szegeződik minden figyelem. Mikuláskor meglátogattak minket a keresztszülei, akiknek a kisfia akkor volt 3 hónapos. Beleültettük a pihenőszékébe, amit az elmúlt 4-5 hónapban egyszer sem használt. Láttam az arcocskáján, hogy nem érti, hogy mi történt most, és amint kivettük belőle a babát, egyből belemászott és abban üldögélt. Azóta napi rendszerességgel mászik bele és onnan nézni a mesét délutánonként. Éreztem a részéről pici féltékenységet és irigységet, de szerencsére ez nem nyilvánult meg hiszti vagy sírás formájában. Kíváncsian várom, hogy a kistesó milyen hatással lesz rá, és csak remélem, hogy nem fogja nagyon megviselni az érkezése. Amikor ketten vagyunk, mesélek neki róla, hogy a pocakomban növekszik a testvére, és vigyázni kell anya pocakjára.

Ez a mi történetünk, fájdalmunk. Karácsony előtt két héttel. Hétfő volt. A másfél éves kisfiam napok óta rosszul aludt, megint éjszakáztunk, így én is kivoltam. Egy jó dolog volt a napban, hogy végre mehettünk a 16 hetes ultrahang vizsgálatra. Vártam már nagyon, mint minden anyuka, mint minden szülő, én is kíváncsi voltam, talán megmondják, hogy kisfiú vagy kislány. Alig vártam, hogy induljunk a férjemmel. Jött is a férjem, akinek ugyancsak borzalmas napja volt, olyan igazi hétfő. Elindultunk, és olyankor már az ember kicsit boldogabb, hogy tudja, hogy látni fogja a kisbabáját. Időben be is hívtak, mint mindig, megvizsgált az orvos, mint mindig, és mondta, hogy feküdjek fel az asztalra, ultrahangon is megnézzük. Örültem, hogy végre, végre.

A blogon általában gyerekkönyvekről szoktunk írni, most viszont a felnőtteket célozzuk meg a könyvajánlónkkal. Nem kifejezetten karácsonyra való köteteket ajánlunk, de akár ajándékba is adhatók barátoknak, ismerősöknek. Mindenféle stílusú, típusú, kiadójú és témájú könyveket mutatunk be, amelyeket az utóbbi időben olvastunk és tetszettek.

Nem tudom, hogy a kétségbeesés, vagy inkább a düh vett rá, hogy kiírjam magamból, ami bánt, de azt érzem, hogy az nem elég, hogy szegény páromnak mondom mindig, hogy mennyire tehetetlennek érzem magam. A mi történetünk nem olyan régen kezdődött, pár hónapja megbeszéltük, hogy akkor ideje lenne elkezdeni a babaprojektet. Ezzel eddig nincs is baj, dolgozunk rajta, hol szorgalmasabban, hol kicsit hanyagabbul. Úgy vagyunk vele, hogy majd jön, ha itt az ideje és jönni akar. Igyekszem nem ráfeszülni a témára, nem nagyon számolgatom a napokat, sem azt, hogy mikor van peteérésem. Egyelőre élvezetből vagyunk együtt. Viszont az elmúlt hónap teljes katasztrófa volt. Sikerült megszabadulnom egy rettenetes munkahelyről, aminek nagyon örülök. Érzem, hogy sokkal nyugodtabb lettem. Jót tett. Egyelőre itthon vagyok, abban maradtunk a kedvesemmel, hogy januárig maradjak is, mert az ünnepek alatt ő sem dolgozik, legyünk együtt. Majd utána ráérek aggódni a munkahely miatt. Ez eddig szépen is hangzik, gondolom, páran most utáltok ezért.

Vasárnap éjjeli 1 óra. Minden előjel nélkül elönt a Niagara-vízesés, meglepetésemben csak egy „Ó!” szalad ki a számon. Férjem azonnal ugrik, igazából már hetek óta szerintem félálomban vegetál, annyira várja a fiát és minden éjjeli fürdőszoba járatnál kipattan a szeme, hogy hovamész-mitcsinálsz-nincsbajugye?

December 8.

1.

Rendszeres olvasója vagyok a Bezzeganya oldalnak. Rengeteg segítséget kaptam az oldalra író gyakorló anyukáktól a terhességem kezdetétől az első időszak alatti és a jelenlegi problémák kezeléséhez, a mindennapok tartalmas kitöltéséhez és a jövő tervezéséhez, ezért gondoltam, én is billentyűzetet ragadok és megírom a véleményemet a kórházról, ahol szültem. Így remélem, hogy ezzel én is segíthetek azoknak a kismamáknak és leendő kismamáknak, akik Hatvan környékén tervezik a szülést.

Idén igazán kitesz magáért a BKV és a BKK, hiszen négy különböző ünnepi járművel is várják az utasokat.

Előzmények

Karácsonyi gyerekkönyv-ajánlónkban hét kiadó köteteit mutatjuk be.

A héten sok jó dolog történt velünk. Elsősorban végre sikerült a normális tartományba kerülnie a pajzsmirigy értékeimnek, ennek köszönhetően kicsit ritkábban kell már kontrollra járnom. Valamint találtunk végre egy olyan lakást, ami mindkettőnknek megfelel. Mondhatjuk úgy is, hogy szerelem volt első látásra mindenkinek. Semmi belekötnivalót nem találtunk benne. A legjobban az tetszik, hogy a kisebbik szoba is akkora, hogy a két kiságy mellé még nekem is kényelmesen elfér egy ágy, hogy szükség esetén a gyerkőcökkel tudjak aludni, amire sokszor lesz szükség, hogy a párom pihenni tudjon a munkája mellett. Szerencsére csomagolni és dobozolni bőven van időm, mert csak február végén költözünk. Másrészről addigra már méretes pocakom lesz, de sebaj, megoldjuk. Rengeteg tervünk, elképzelésünk van már, hogy mit hogyan szeretnénk berendezni, pár bútort biztos vennünk is kell majd az elkövetkezendő hetekben.

Hazánkban, a paraszti világban a kendő viselését a férjhez menéshez kötötték. Bizonyára sokaknak ismerős, a „hajadonfőtt”, „pártában maradt”, „bekötötték a fejét” kifejezések. Férjes asszonynak illetlen dolog volt a házon kívül fedetlen fejjel mutatkoznia. Azon kívül a kendő hivatott megvédeni a portól, széltől, szennyeződésektől a hajat, és egyértelműen mutatta az idegen felé, hogy a kendőt hordó asszony már foglalt. Aztán a kendő, a népviseletekkel egyetemben szépen kikopott a mindennapokból.

Előzmények

(x)

Nemrég arról írtam posztot, hogy Szlovákiába kellett mennem, hogy elvégezzék rajtam a sterilizáló műtétet. Most elmesélem, hogyan zajlik a procedúra. No, kezdem onnan, hogy egy Facebook-csoportban linkeltek be nekem egy lévai magánklinikát, megnéztem, írták, hogy tudnak magyarul, s emailben lehet elkezdeni a kapcsolatfelvételt. Megtörtént, írtam nekik, nagyon gyorsan válaszoltak is, leírták világosan, hogy kell nekik egy levelet írnom (hagyományos postai úton). Ez is megtörtént, elküldtem elsőbbségivel, megadva minden elérhetőséget (2015.09.08-án). És nagy csend ezután. Nem vagyok egy türelmetlen alak, de azért pár hét múlva dobtam rájuk egy emailt, hogy akkor most mi van, mert semmi visszajelzés nem volt. Szerencsére pár órán belül jött egy kedves hangú email, hogy beérkezett a kérelem, csak az ottani törvények alapján 30 nap a várakozás. Okés. Pár nap múlva email jött, hogy akkor november 24-ére van időpont, legyek Léván reggel 8-ra, vigyek papucsot, pizsamaalsót, illetve utaljak át 100 eurót. Megtörtént.

Tizennégy éves koromban ismerkedtem meg a volt férjemmel. Akkor még azt hittem, ez örök szerelem lesz. Tévedtem. 2013-ban terhes lettem. Ekkor 16 éves voltam, tudom, fiatal nagyon. A párom ekkor 36 volt. Elküldött abortuszra, de én az utolsó pillanatban leugrottam az ágyról, és azt mondtam: ez a baba megmarad. Minden rendben is volt, de sajnos a 16. héten elkezdtem vérezni nagyon. Bementünk azonnal a kórházba, ahol kiderült, hogy a babám meghalt. Ekkor depressziós lettem. Nem akartam enni, inni, senkit látni.

Na, és ha nem félünk, akkor mi van?

(részlet)

Az osztály teljes felújításon esett át, a nagy munkálatok után 2011 februárjában költözött vissza az átmeneti épületből. Hogy milyen volt előtte, nem tudom, az első két babánk nem ott született. Azóta szigetelt épület, modern berendezés, (azt hiszem) nyolc egyágyas szülőszoba, kényelmes gyerekágyas osztály – szobánként külön fürdővel.

„az anyák 98 százaléka biológiailag képes megfelelő mennyiségű tejjel ellátni a gyermekét”

17. hét

Kedves Dr. B. E!

Egy németországi nagyvárosban élünk a férjemmel és immáron 7 hónapos kisfiunkkal. Egy viszonylag gyors és tervezett teherbeesést követően megkönnyebbülésül nyugtáztuk, hogy túl vagyunk a kritikus három hónapon, és mindenki rendben van.  Itt nem orvost vagy szülészt választ a nő magának, hanem kórházba vagy klinikára kell bejelentkezni. Igyekeztünk minél hamarabb választani is egyet (pl. volt olyan népszerű kórház, ahol a 9. hétben már késő volt), de összehasonlítva az otthoni viszonyokat, úgy éreztük és láttuk is, hogy nagyon mellé nyúlni nem lehet.

Az előző poszt alatti kommentek nagy része a lámpafelkapcsolós esettel foglalkozott. Mivel ez nem velünk történt, nem tudom a körülményeket ennél pontosabban körülírni. De a kommenteken látszott, hogy erősen két táborra oszlik a Bezzeganya közönsége. Az egyik tábor elsősorban az iskola kötelességeit hangsúlyozza, és követelné a megfelelő integrációhoz szükséges plusz tevékenységeket (vagy legalábbis azt, hogy a pedagógusok ebbe megfelelő felkészülés után valóban energiát fektessenek, s ne csak látszatvállalásokat tegyenek). Valljuk be, ez sajnos nem mindenhol van így. A másik tábor pedig úgy véli, az integráció eleve lehetetlen (vagy a társadalomtól felesleges, el nem várható áldozatokat követel), és az SNI-s (autista, stb.) gyerekeknek kellene alkalmazkodniuk, azaz az integráció azt jelenti számukra, hogy az SNI gyereket addig faragjuk, amíg olyan nem lesz, mint a többi nem SNI-s gyerek (nyilván csak külsőleg, hiszen azért SNI, mert nem olyan, mint a többi). Ha ez nem valósítható meg, akkor a gyerek meg ne menjen közösségbe, hogy hol legyen akkor, az persze megint egy másik, igen hosszú kérdés.

Szoktam olvasni a Bezzeganyát, időnként elég jó történetekre akadok, bár engem a gyerekezés közvetlenül (de még közvetetten sem) érint, nincs gyermekem, és most már úgy néz, hogy nem is lehet.