„Itt a tavasz illata, virágzik az orgona” (by Bogyó és Babóca). Itt még csak most kezdenek virágozni az orgonák, és mivel szinte mindegyik kertben van egy, sőt, sokszor ezt használják sövénynek is, mindent beterít az illata. Meg a többi virágzó fáé is, isteni. Ezt imádom a vidékben, gyerekkorom óta nem éreztem ilyen finom illatot. Hiába „vidéki műtyúk” vagyok, annak ellenére is, hogy hét évet Budapesten éltem. Az első 3-4 hónapban – amikor egy csehországi nagyvárosból költöztünk ide (német vidék b+) – hirtelen nem is tudtam, hogy mi lesz. Ott annyi szabadtéri és ingyenes program volt, hogy azon kellett gondolkodnom, melyikre ne menjünk el. Itt meg volt a rengeteg szabad tér. Az biztos, hogy a cseh nagyvárosban elkényeztettek minket a kulturális programokkal. De mára teljesen visszarázódtam a vidéki életbe, illetve az is sokat segít, hogy felfedeztem szépen apránként, hogy hol lehet informálódni.

Szerencsére a közeli nagyváros azért kínál ilyen kikapcsolódási lehetőséget is, számunkra pont annyit, amennyire szükségünk van. Úgy kb. havonta egy nagy alkalmat és a falunk pedig 1-3 kicsit havonta. Ez nekünk felnőtteknek és a kislányunknak is bőven elég, főleg neki, élményfeldolgozásra. Köztes időben kirándulunk mindenfelé. Nagy alkalmon azt értem, hogy olyan 4-5 óráig el tud minket szórakoztatni, a kicsi meg olyan 1-2 órát maximum. Persze ez a meghatározás azért függ attól is, hogy milyen program, főleg a kislányunk esetében. Neki pl. hatalmas élmény volt múlt hónapban az 50 perces bábelőadás, ami ráadásul az egyik kedvenc sorozatából lett felépítve. Tényleg színvonalas volt a műsor. A férjem is és én is úgy gondoljuk, hogy nem kell a gyereket agyonnyomni mindenféle programmal, mert akkor nem lesz ideje feldolgozni, és vagy elfelejti őket, vagy kezelhetetlen lesz a sok ingertől. Amúgy is a lassan járj, tovább érsz elvet valljuk, és ehhez tökéletes a vidéki élet.

Nagyon tudom élvezni, hogy hazafelé az oviból bóklászhatunk, a kislányom ugrálhat, mint egy bakkecske, és mégsem vagyunk senki terhére. Nem kell állandóan azt figyelnem, hogy ki jön előttünk meg mögöttünk a járdán, mert többnyire senki. Ha mégis egy-egy ember előfordul utunk során, akkor az általában kikerül, többnyire mosolyog is, vagy van már egy-két személy, akikkel le szoktunk állni beszélgetni, mert mindig ugyanakkor, ugyanott találkozunk, a kislányunk meg cserfes, mondja a magáét. Igaz, nem igazán értjük őt. Sem én, sem ők, mert ilyenkor németül beszél, de hát az azért még hagy némi kívánnivalót maga után. Sebaj, az emberek örülnek, hogy szép hangosan köszön nekik előre és mond valamit.

Most a héten három nagyalkalom is volt/lesz. Egyik vasárnap volt, amikor elmentünk egy középkori felvonulásra. Legalábbis a terv ez volt. Mivel meglátogattak minket csehországi barátaink, ezért két autóval mentünk. Az egy és háromnegyed órás útra három órát számoltunk, de nem lett elég, négy óra lett belőle eltévedés és műszaki gond miatt. Így a felvonulás legeslegvégét sikerült elkapnunk csak, amikor már mentek haza az emberek. Szerencsére pont azt a részét láttunk a kislányommal, amikor vagy tíz különféle ló menetelt haza, egyben. Mivel ő lómániás, így kiegyezett ennyivel, de azért nem lehetett átverni, tudta ő is, hogy lekéstük a fő attrakciót. Ezért egy kissé bosszús voltam a vendégeinkre, mert elég nagy látványosságnak ígérkezett a dolog, én is nagyon rákészültem, és ha nem lettek volna ennyire szeleburdiak, akkor nem tévedtek volna el, a műszaki gondjukat is helyben meg tudta volna oldani a férjem. (Mint ahogy utólag meg is oldotta.) Na, mindegy, a városka szép volt, még vissza fogunk oda menni, bár azért erősen lehúzás szagúnak éreztem, hogy azért fizessek 10 eurót, hogy bemehessek egy ötször ötméteres térre, ahol középkori piac van és tudok vásárolni meg enni középkori dolgokat.

A másik most szerdán lesz (ezért nem valószínű, hogy tudok majd kommentelni, majd csak csütörtökön) Éves „népünnepély” (Volkfest, ami tíz napig tart) lesz a nagyvárosban, ahol szerdán ráadásul családi nap lesz, állatoknak beöltözött emberek felvonulásával és ami a legfontosabb: HÉLIUMOS LUFIKKAL! Naná, hogy ezt nem hagyhatjuk ki, szerintem a kislányom meg fog őrülni (meg én is egy idő után, hehe). Csapunk egy igazi anya-lánya napot. Nem megy oviba, hanem ebéd utántól estig ott leszünk, majd a férjem jön értünk autóval. Lesz sergő is (más néven vurstli, ugyanis mint megtudtam, a férjemnek fogalma sem volt róla, hogy miről beszélek, amikor azt mondom: sergő), meg célbadobós, kaja-pia, sörsátor természetesen (az egy bajornál nem maradhat ki) meg gondolom, amit a szem-száj megkíván.

A harmadik pedig itt helyben lesz: vasárnap gyereknap a szokásos attrakciókkal. Kicsit sok is lesz szerintem a jóból, de majd lesz mit mesélni a nagyiknak, akik meg egymás után jönnek felváltva nemsoká.

Bogyó felvett egy napi ritmust: reggel fél hat-hat körül „ébred” és egy kb. 15-20 perces reggeli tornával aktivizálja magát és engem. Este pedig 9 körül vág le egy jóéjtbulit, miközben mi a férjemmel filmet nézünk. Napközben szoktam még érezni, ha épp nem csinálok mást, olyan 10 és 11 között valamikor, illetve délután olyan fél 6-kor, de ebben vagyok a legkevésbé biztos, mert olyankor már itthon van a kislányom és csak rá figyelek. Amúgy a kislányom rászokott, hogy ad a pocakomra egy bürrögős puszit vagyis „puki-puszit” mert attól biztos jó kedve lesz a tesójának. Hát mit mondjak, nem a kedvenc szórakozásom, mert én meg nagyon csikis vagyok, de olyan cuki, ahogy játszik a tesójával, hogy nehéz leállítani. Így aztán olyan 3-4 puki-puszi után szoktam leállítani, azzal, hogy ha nem hagyja abba, akkor ő is kap. Ez általában szokott használni, mert ő sem szereti, amúgy is nálunk ez egy fegyelmező eszköz. Csak megemlítjük, hogy ha ezt vagy azt csinálja, akkor „pocakolást” kap. Amin persze jót nevet és többnyire abbahagyja a dolgot, ha meg mégsem, akkor tényleg megkapja a bürrögős pusziját a pocakjára, hatalmas visongások közepette.

Szombat reggel Bogyó hatalmas bulit csapott odabenn, miután felébredtem, de amikor odatettem a kezem és megsimogattam, abbahagyta. Nem ez az első alkalom, úgyhogy nem szoktam ezt a simogatás dolgot nagyon erőltetni. Persze férj is észrevette, mondtam, hogy buli van, ha gondolja, odateheti a kezét, bár nem hiszem, hogy érezni fogja még. Na, erre a „kis piszok” Bogyó úgy belesorozott az apja öklébe, hogy csak néztem. Apja persze teljesen odavolt meg vissza. Ja, és egyáltalán nem büszke apuka, azt hiszem, hogy a „sarki fűszeresnek” még nem mondta el, hogy megint gyerekünk lesz, mindenki más már értesült a dologról. De ez így volt a kislányunkkal is: mindig nevetnem kell, amikor eszembe jut, hogyan ecsetelte az agglegény haverjának, hogy a mi lányunk már akár fel is tud ülni és ezt hogyan produkálja. Persze a srác türelmesen végighallgatta, mert évtizedes barátok, de nem hinném, hogy nagyon érdekelte a dolog.

Zizik

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Havi 2-3 családi program van a falunkban