Pataky Attila Orbán Viktornak üzent a Háborúellenes Gyűlésen: „Főnök, ezt hogy bírod?”

Háborúellenes Gyűlés
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 18. 08:00 / FRISSÍTÉS: 2026. január 18. 08:54
Az EDDA frontembere nemcsak zenészként volt jelen szülővárosában a Háborúellenes Gyűlésen. Pataky Attila éles politikai gondolatokat is megfogalmazott.

Pataky Attila nemcsak zenével, hanem erős gondolatokkal is érkezett a miskolci Háborúellenes Gyűlésre. Miután óriási sikerrel elénekelte az EDDA legendás dalát, a Kört, szinte mindenki együtt lélegzett vele: vastaps, együtt éneklő tömeg és feszült figyelem kísérte a produkciót. A történet azonban nem ért véget a színpadon. A színfalak mögött az énekes őszintén és szenvedélyesen beszélt arról a Borsnak, miért érzi úgy, hogy ebben a helyzetben nem maradhat csendben, és kötelessége kiállni a béke mellett.

Pataky Attila szerint a világ megbolondult, de nem lehetetlen a józan gondolkodás.
Pataky Attila produkciója után kifejtette, miért tett eleget a Háborúellenes Gyűlés felkérésének (Fotó: Mediaworks)

Pataky Attila a háború ellen énekelt a béke jegyében

Pataky Attila elmondta, hogy természetesen ő is szívesebben lenne egy olyan összejövetelen, ahol kizárólag a békéről és a boldogságról lehetne beszélgetni, de – ahogy fogalmazott – a világ megbolondult, és ilyenkor természetes, hogy itt van a helye. Felidézett egy nemrég történt beszélgetést is: egy fiatal lány megkérdezte tőle, miért tartja fontosnak az efféle megjelenéseket a Háborúellenes Gyűléseken. Pataky szerint a válasz ennél egyszerűbb nem is lehetne:

 Az alapkérdés az, hogy lenni vagy nem lenni. És a válasz egyértelmű: én lenni szeretnék. Boldogságban, békességben a fiaimmal, a gyönyörű unokámmal, Lilikével, mindenki unokájával együtt. Egy mosolygós, vidám, élhető életet szeretnék élni

 – fogalmazott őszintén az EDDA frontembere.

Pataky Attila még mindig csúcsformában van.
Pataky Attila EDDA dalát mindenki kívülről fújta (Fotó: Mediaworks)

Minden tisztelete Orbán Viktoré

Az EDDA frontembere politikai állásfoglalását ezúttal sem rejtette véka alá. Elárulta, hogy már egy éve ott van a mikrobuszuk oldalán a felirat: „Gyere velünk.” Mint mondta, ez számára azt jelenti, hogy a béke útján kell haladni, és segíteni kell Orbán Viktort abban a küzdelemben, amelyet a nemzetért, a jó emberekért és az élhető életért vív. „Minden tiszteletem az övé, amit ő kibír” – mondta, majd hozzátette, időnként maga is rákérdez erre: „Főnök, ezt hogy bírod?”

Várja a másképp gondolkodókat is

Pataky Attila hangsúlyozta, hogy számára nem a megosztás, hanem az összekapcsolás a fontos. Mosolyogva beszélt arról is, hogy még a másképp gondolkodókat is szívesen látja, és vidáman invitálja őket arra az oldalra, ahol szerinte a jókedv, a napsütés, az EDDA, a szerelem és a bográcsgulyás találkozik, na, meg természetesen a béke iránti olthatatlan vágy.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.