
Pataky Attila 1951. július 2-án látta meg a napvilágot Miskolcon, gyermekként a Vasgyári lakótelepen nevelkedett. Édesapjától szigorú nevelést kapott, aki főhadnagyként vett részt a II. világháborúban, majd 2 és fél évet töltött szovjet hadifogságban. A hazatérte után a Lenin Kohászati Művek alkalmazottjaként tartotta el a családját. Édesanyja szintén munkát vállalt, a helyi csokoládégyárban dolgozott. Egy 6 évvel idősebb nővére van, Erdősi Valéria, akiről már fiatalon kiderült, hogy öccséhez hasonlóan jó zenei érzékkel áldotta meg a sors, ugyanis 6 évig tangóharmonikázott, 64 esztendős korában pedig elkezdett verseket írni.
Tanulmányait a Vasgyári Általános Iskolában kezdte meg. ekkoriban kezdett néptáncolni. A középiskolás tanulmányait a Kilián György Gimnáziumban kezdte meg, igaz, nem ez volt az eredeti terve. A Kós Károly Építőipari Technikumban szeretett volna tanulni, de túljelentkezés miatt nem vették fel az első évben.
Tizennégy éves korától kezdve versenyszerűen futott, a DVTK igazolt középtávfutója lett. Később fel kellet hagynia a versenyzéssel, mivel kiderült, hogy komoly vese problémákkal küzd.
A középiskolás évei alatt ideiglenesen több zenekarhoz is csatlakozott.
Pataky Attila végzettsége megszerzését követően apja nyomdokaiba lépett és a Lenin Kohászati Művekben vállalt munkát.
Később beadta a jelentkezését a Tanárképző Főiskolára, ahol néhány hónapon keresztül testnevelő tanári pozíciót vállalt. Ezt követően építész technikusként tevékenykedett tovább.
Pataky Attila a saját bevallása szerint imádja a nőket és nagyon szeret a társaságukban lenni. Talán ez annak is köszönhető, hogy gyermekként mindig édesanyja és a nagyanyja körül forgolódott a konyhában, illetve édesanyja kolléganőivel már 8 évesen megtalálta a közös hangot, nem egyszer felkérte táncolni őket.
Eddigi életében három alkalommal vezette oltár elé a kedveseit. Pataky Attila feleségeiről, és gyermekeiről készítettünk egy rövid összefoglalót.
Pataky Attila első felesége Pap Márta volt, akit 14 évesen, a gimnáziumi évei alatt ismert meg és Attila 19 múlt, amikor kimondták egymásnak a boldogító igent és több, mint 20 éven át voltak házasok.
1976-ban megszületett első közös gyermekük Gergő, akit a Pataky Művek énekeseként ismerhet a közönség, valamint rendszeresen fellép a Edda koncerteken is.
Második felesége Simon Beáta volt, akivel szintén született egy közös gyermekük 2003-ban, aki a Pataky Attila Csaba nevet kapta.
Jelenlegi felesége a nála 32 évvel fiatalabb Nyikovics Orsolya, akit 2009-ben ismert meg.
2004-ben megszületett Pataky Attila első unokája, Lilike.
Attila spirituális beállítottságú, ezt az életszemléletet édesanyjától tanulta, ám ezt gyermekkorában még nem tudta így megfogalmazni.
Néhány évvel ezelőtt a nyilvánossággal is megosztotta saját tapasztalatait, miszerint olykor fénylényekkel, szellemekkel és idegenekkel is találkozik, kommunikál, ami miatt sok támadás és kritika érte.
2015-ben vastagbél rákkal diagnosztizálták, amit erős, gyógyulásába vetett hitének köszönhetően még abban az évben leküzdött. Ő már akkoriban is tisztában volt azzal, hogy a betegségek nagy része lelki eredetű és a test képes az öngyógyításra. Ennek köszönhetően tűnt el az a 4,5 centiméteres daganat, amellyel diagnosztizálták.
1974-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói létrehozták az Edda zenekart, ahova énekest kerestek. A meghallgatáson Pataky Attila is részt vett, végül ő lett a befutó.
Az elkövetkező években a Borsod-Abaúj-Zemplénben található településeken koncerteztek. Miután az Edda tagjai befejezték a tanulmányaikat, úgy döntöttek, felhagynak az énekléssel.
1977-ben a zenekarvezető Halász József, Attilára hagyta a zenekar névjogait. Ennek köszönhetően az énekes újjászervezte az Eddát, és felkereste Miskolc legjobb zenészeit, akik ezután Edda Művek néven futottak tovább. Ez a formáció 1983-ig létezett, ezt követően feloszlott a zenekar.
1984-ben több magyar zenésszel együtt Norvégiába utazott, és mint bárénekes lépett fel különböző vendéglátóipari helyeken, eközben pedig tervezgette az Edda visszatérését, amelyre egy évvel később, 1985-ben került sor.
Az 1990-es évek végén Lagzi Lajcsi Dáridó című műsorának vendégei voltak, amely országos ismertséget hozott a zenekar számára. Ezt követően néhány mulatós dalokat is tartalmazó albumok készültek.
Ezt követően Galambos Lajossal és Zámbó Jimmyvel közös turnéra is indultak „Három Királyok” néven. A közös fellépéseknek egy Jimmyvel való konfliktus vetett véget, amikor Miskolcon léptek fel.
1980 - Edda Művek 1.
1981 - Edda Művek 2.
1983 - Edda Művek 3.
1984 - Viszlát Edda!
1985 - Edda Művek 5.
1986 - Edda Művek 6.
1988 - Változó idők
1988 - Pataky–Slamovits
1989 - Szaga van
1990 - Győzni fogunk
1990 - Best of Edda 1980–1990
1991 - Szélvihar
1992 - Edda Művek 13.
1992 - Az Edda két arca
1993 - Elveszett illúziók
1994 - Lelkünkből
1994 - Sziklaszív
1995 - Edda Blues
1995 - Edda 15. születésnap
1996 - Elvarázsolt Edda-dalok
1997 - Edda 20.
1997 - Lírák II.
1998 - Best of Edda 1988–1998
1998 - Fire and Rain
1999 - Nekem nem kell más
2000 - Reader’s Digest - A magyar rockzene hőskora
2003 - Örökség
2005 - Isten az úton
2005 - Platina
2006 - A szerelem hullámhosszán
2009 - Átok és áldás
2012 - Inog a világ
2015 - A sólyom népe
2018 - Dalok a testnek, dalok a léleknek
2018 - 44 év
2021 - A hírvivő
1998 - Dáridó Pataky-módra
2000 - Csupaszív – Világslágerek Pataky-módra
2001 - Dáridó Pataky-módra 2.
1980 - Popmeccs – Az év énekese
2012 - A Magyar Érdemrend lovagkeresztje
2014 - Pro Urbe Miskolc
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.