Sasvári Sándor tisztában van vele, hogy hatalmas feladat hárul rá és mindazokra, akik már csatlakoztak egy-egy, vagy akár több Digitális Polgári Körhöz. A színész kész vállalni a harcot annak érdekében, hogy eljöjjön végre a szó szerinti és képletesen értett béke a határainkon innen és túl. Sasvári Sándor erről beszélt kedd reggel a TV2 stúdiójában.
„Több Digitális Polgári Kör tagja, sőt alapítótagja vagyok. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter úr felkérésére, a Bajtársak DPK-ba elsőként, alapítóként léptem be.
Majd Tuzson Bence Magyarország igazságügy minisztere és egyben nagyon jó barátom keresett meg, hogy csatlakozzak a Dunakeszi és térsége DPK tagjai közé, hiszen jómagam csömöri vagyok”
– kezdte a Mokkában Sasvári Sándor, aki természetesen az október 23-ai nemzeti ünnepre szervezett Békemeneten is az első sorokban sétál majd.
„Én voltam katona, így pontosan tudom, mit is jelent a bajtársiasság. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartottam a csatlakozást a Bajtársak DPK-hoz, hiszen rengeteg támadás éri ma a hazánkat belföldről és külföldről egyaránt. Ilyenkor pedig össze kell fogni. Ugyanakkor szeretek jó emberek társaságában lenni ás hát mindkét Digitális Polgári Kör esetében elég jó társaságba kerültem. Természetesen megyek a Békemenetre is. A miniszter úr társaságában fogok sétálni. Ott vagyok mindenhol, ahol tudjuk a hazát védeni. Ez egy erős elköteleződés a jobboldal, a kormányunk, a hazánk és szeretet mellett. Nem teszek mást, mint amit egész életemben tettem. Ha a hazának szüksége van rám, én kiállok, ahogy eddig is. El kell mondjam, hogy a Magyar Nemzetőrség dandártábornoka vagyok és ott is a béke védelme és a szeretet a legfőbb üzenet” – fogalmazott a színész, aki kitért a közelgő béketárgyalásra is, melynek Budapest ad otthont hamarosan. „Most óriási lehetőség van a kormányunk és Orbán Viktor kezében és a világ is Budapestre figyel.
Hiszen ez a közelgő béketárgyalás Trump és Putyin között azt mutatja, hogy az országunk jó kezekben van, jó irányba halad és ezt az utat kell folytatnunk.
Ezért alakultak a digitális Polgári Körök és én ezért adom a nevemet és az arcomat. Tudom, hogy ez sokakat zavar, de nem bánom” – jelentette ki határozottan Sasvári Sándor.
Egyre több híresség csatlakozik egy-egy, vagy akár több Digitális Polgári Körhöz. Sasvári Sándorhoz hasonlóan a minap Szabó Zsófi is nyíltan beszélt arról, hogy büszke a jobboldali értékrendjére és ott lesz a Békemeneten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.