Rengetegen megsérültek és négyen meghaltak, amikor vasárnap délelőtt New Yorkban kisiklott egy szerelvény a Metro-North helyközi vasútvonalon. Öt vagon szaladt le a sínekről.
Végzetesen rossz ötlet volt az amerikai Matthew Zenótól tökrészegen a New York-i vasúti sínek mellett sétálni, pláne rávizelni. Halálos áramütést szenvedett.
ázolás miatt mintegy fél órás késéssel közlekednek kedd este a Déli pályaudvarra tartó, illetve onnan induló vonatok - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Elromlott egy gigantikus kijelző az egyik kínai vasútállomáson, amit meg is megszerelt egy jó munkásember. Csak elfelejtette megszakítani a kapcsolatot a laptopja és a kijelző között, ezért 10 percig pornót nézhettek a várakozók.
Gerencsér Tamás egyetlen vasúi jeggyel tesz meg 2337 kilométert. Az utat egy fura MÁV-jegy ihlette, amivel több mint ötszáz kilométert lehet megtenni úgy, hogy a kiinduló és a célállomás nem lehet azonos, s az útvonal sem keresztezheti önmagát.
Nem elég, hogy nem fűtik az ingázók kedvéért sem a vagonokat, de a mosdót is több ujjnyi vastag jég és hó borítja. Lengyelországban a mínusz 3 fokban az utasok kénytelenek összebújni.
Már gőzerővel készül az észak-koreai vezetés a nemzeti gyásznapra, december 17-re. Ekkor lesz ugyanis a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il halálának első évfordulója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.