Késnek a vonatok a Budapest-Nyíregyháza vonalon, mert kora délután halálra gázolt egy nőt Hajdúszoboszló előtt a Budapestről Nyíregyházára tartó InterCity. A vonalon késésekre kell számítani.
Lökdösődtek és káromkodtak a csütörtök reggel 9-kor Bécsbe induló RailJeten az utasok, mert a vonaton akkora tömeg volt, hogy az osztrák vasút Hegyeshalomnál feltartóztatta a szerelvényt.
Két ember - feltehetően anya és gyermeke - halt meg, miután kedden elütötte őket a vonat a brit Slough városában. A rendőrség szerint a tragédia körülményei gyanúsak.
Elsodort a Kiskunhalasra tartó vonat egy embert a fővárosban, a Soroksári út és Soroksár között a Budapest–Kelebia vasútvonalon ma reggel fél hat előtt.
Hat év alatt mintegy 23 évet késtek Magyarországon a személyszállító vonatok – derült ki az Index összeállításából. A MÁV Zrt. lapunknak azt nyilatkozta: idén már sokkal pontosabbak voltak a járatok. Kérdés, így érzik-e az utasok is.
Új tanút hallgatott ki a rendőrség a soroksári gyilkosság ügyében – tudta meg a Bors. Egy férfi jelentkezett a meggyilkolt nő családjánál, és azt állítja: bizonyítéka van arra, hogy Kardosné Gyurik Krisztinát nem ott ölték meg, ahol megtalálták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.