Bizarr döntés: a diktátor mellé temetik a jachtját

diktátor
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 08. 15:00
Már gőzerővel készül az észak-koreai vezetés a nemzeti gyásznapra, december 17-re. Ekkor lesz ugyanis a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il halálának első évfordulója.
Bors

Gigantikus vállalkozásba kezdett Észak-Korea. A kommunista országban december 17-én nemzeti gyásznapot tartanak a tavaly elhunyt néhai diktátor, Kim Dzsong Il emlékére. A Kedves Vezető kultusza még most is mélyen él az emberekben, amit csak tovább táplál a pártvezetés.

Legutóbb azt találták ki, hogy vele temetik néhány kedvenc tárgyát. Személyes dolgain kívül a phenjani mauzóleumba helyezik a jachtját is. Mindössze egy apró bökkenő van: a hajó az ország túloldalán van. Mivel vízen nem tudják eljuttatni Phenjanba, így kénytelenek vasútvonalat építeni a kikötőtől a mauzóleumig.

A munkálatok már elkezdődtek a 44 kilométer hosszú ideiglenes vasúton – villanyoszlopokat, házakat és utakat kellett elbontani ahhoz, hogy az öreg Kim bárkája méltó helyére kerülhessen. A Kumszuszan Palotában – ahol Kim apja, KimIr Szen is nyugszik – egy teljes oldalfalat szét kellett verni, hogy be tudják vinni a jachtot.

Észak-Korea elképesztő összegeket költ a néhai diktátor méltó megünneplésére. Nyolc óriási bronzszobrot emeltek az elmúlt hónapokban a tiszteletére, összesen hatvanmillió dollárért (13 milliárd forintért). Huszonötmillió dollár (5,5 milliárd forint) ment el az emléktornyokra, amelyeket az ország 3200 kereszteződésében helyeztek el. Tizenötmilliót (3,3milliárdot) költöttek új mozaikokra. Húszmillió dollárt (4,4 milliárd forintot) új Kim Dzsong Il-portrékra, egymilliót (220 millió forintot) pedig kitűzőkre fordítottak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.